szombat, december 10, 2016

Amikor meghaltam



"Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem."
Galata 2,20

Amikor meghaltam, vége az életemnek. Nem veszek levegőt, nem dobban meg többé a szívem, nem gondolok semmire, mert nem létezem. Amikor meghaltam, minden megszűnik, a világom, a terveim, a gondolataim, a tetteim. Akkor már nem lát senki, nem beszél hozzám senki, nem hall engem senki.

Ha Krisztussal haltam meg, vége az addigi életemnek, mert Ő meghalt helyettem. Az én hibáim, bűneim, helytelen tetteim, álnokságom és minden vétkem miatt. Amit eddig tettem, nem számít, amit eddig gondoltam, lényegtelen. Ahogy eddig éltem nem élek úgy tovább, mert az az élet már nem az enyém. Jézus olyan büntetést szenvedett el értem, amit sohasem tudtam volna elhordozni, így adósságom olyan nagy, amit sohasem tudok visszafizetni. Mindenem, amim van, már az Övé, az életem is az Övé, én is az Övé vagyok.

Újra élek, de most már az életem olyan, mintha Ő élne helyettem. Amikor újra lélegzem Ő lélegzik, amit látok, Ő is látja, amit hallok, arra Ő is figyel. Minden mozdulatomban Ő mozdul, én lettem az Ő teste, hogy tetteim az Ő tettei legyenek. Gondolatai engem inspirálnak, vezetnek. Bár nem látom magamban a teljes engedelmességet, a ráhagyatkozást, az Őrá figyelést, mégis hiszem, hogy Vele járva végül legyőzöm legnagyobb ellenségem: hitetlen önmagam.

Hitben járok, Benne élek, Őt követem, Őt szeretem, mert Ő előbb szeretett engem. Meghalt értem, mikor még nem is ismertem, életét adta, mikor még ellene éltem.

péntek, december 09, 2016

Gyönyörködj az Úrban!

Sokszor hallottam is, meg jó néhányszor odaírtam a születésnapi köszöntés végére. Zsoltár 37:4. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit!” De mit jelent „gyönyörködni az Úrban”?
Ma reggel elgondolkodtam ezen, és eszembe jutott egy kedves ismerősöm, akinek kisfia született pár hete. Ilyeneket mond: „Nem győzünk gyönyörködni benne! Azok a formás kis talpacskák, pici ujjak, reggeltől estig tudnánk találni valamit, ami olyan melegséggel tölt el. Tényleg nem fáradunk el gyönyörködni benne!”

Vajon én tudok-e „gyönyörködni” az én drága Jézusomban? A hegyen elmondott szavaiban? A gyöngéd szeretetében, ahogy a vérfolyásos asszonnyal vagy a bűnös nővel beszélt? Rá tudok-e csodálkozni a Nikodémussal való – lényegre törő – beszélgetésére? Elképzeltem-e milyen volt a megdicsőülés hegyén? Átéreztem-e fájdalmát, amikor Jeruzsálem felett sírt. Belenéztem-e könnyes szemébe, amikor halála előtt imádkozott értem?

Van egy törvényszerűség. Egyszerre, egy időben nem lehet sírni és nevetni. Nem lehet valakiről kedves és durva szavakat mondani. Nem lehet a terheket egy időben letenni is, meg cipelni is. Nem lehet Jézust szemlélve összeroskadni a teher alatt. Ha elkezded Őt figyelni, elkezdesz Benne „gyönyörködni”, érdekes módon valahogy a próbák is, a gondok is mintha törpülni kezdenének. Az Ő közelségében, az együtt érző arcát figyelve békesség költözik szívedbe. Ma is szól. Olyan gondolatokat ad, hogy megoldódnak összegubancolódott terheid. Mintha liften emelkednél. A Vele töltött idő, a benne való gyönyörködés felemel.

És hogy ez a gyakorlatban hogyan néz ki? Nagyon egyszerű. Ne akard mindenáron egyedül megoldani, végig kínlódni, kierőszakolni, amit szeretnél, amire úgy érzed, szükséged van, hanem mindenekelőtt ülj le. Vedd elő Bibliádat és beszéld meg Vele gondodat. Kérdezd meg Tőle, Ő most mit tenne? És figyelj Rá. Nézz mélyen a szemébe. Ne ugorj fel két perc után, hisz Ő még el sem mondta a válaszát, csak te közölted vele a listádat. Ha hagysz rá időt, szívedben az összekuszálódott szálak is a helyükre kerülnek.
„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra utadat, és bízzál, benne, majd Ő teljesíti. Felhozza igazságodat, mint a világosságot, és jogodat, miként a delet.”

Zsoltárok könyve 37. rész 4-6.

csütörtök, december 08, 2016

Mire való a söprű?

„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek.”
Péter első levele 1:22

„Amióta megismertem a söprűt, az életem gyökeresen megváltozott. Lenyűgöző a szerkezete. Fantasztikus milyen egyenes a nyele, és hogy milyen simára le van csiszolva. Jó érzés abban a tudatban megmarkolni, hogy ez a söprű az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok. Aztán ott vannak az egy kötegbe erősített szállak. Hosszasan tudom szemlélni söprűm fején a rendezettséget, és a szállak szép íves vonulatát. Van, hogy végigsimítom rajta a kezem, és örömmel tölt el az a tudat, hogy nekem van a legszebb söprűm a világon. Nagyszerű dolog ez a söprű, alig tudok betelni vele. És a legjobb dolog, amikor használhatom. Amióta rendelkezem a söprűvel, azóta sokkal gyorsabban el tudom kergetni azokat, akikkel nem értek egyet, vagy akik engem csúnya mód megbántottak. Úgy érzem, a söprűm visszaadta életem értelmét.”

Furcsán hangzanak a fenti sorok, igaz? Hiszen mindenki tudja, hogy a söprűben semmi megcsodálni való különös dolog nincs. A söprű egy olyan eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a szobáját.

És mi a helyzet az „igazsággal”? Mi hogy tekintünk az „igazságra”? Vajon nem viszonyulunk-e néha olyan furcsa mód az „igazsághoz”, mint ahogyan a fenti példa „söprű-imádója”? Előfordult már velünk, hogy úgy gondoltuk, a miénk az „igazság”, és azt csinálunk vele, amit akarunk? Megcsodáljuk az „igazság” szerkezetét, és arra gondolunk, milyen szépen és logikusan van fölépítve. De mikor használni kellene, akkor megbántunk másokat, elkergetünk másokat, és természetesen „joggal”, hiszen az „igazság” nevében járunk el, hiszen nálunk van az „igazság”.

Péter apostol azonban egészen más funkciót tulajdonít az „igazságnak”. Ő arról beszél, hogy az „igazság” pusztán egy eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a lelkét. Az „igazság” kisepri a képmutatást, az érdek-szeretetet a szívből. Az „igazság” az emberi kapcsolatok rendezésére való, hogy „kitartóan és tiszta szívből szeressük egymást”. Az „igazság” mindig összeköt, nem pedig elválaszt. És ez az „igazság” soha sem a miénk, hanem mindig Krisztusé (János 14:6).

Igyekezzük hát ma is rendeltetésszerűen használni söprűnket!

szerda, december 07, 2016

Megbocsátó Isten



„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket.”
(Míkeás könyve 7. fejezet 18-19. vers)

Nem tudom, te hogy vagy a megbocsátással. Lehet, hogy neked ezzel nincs gondod, hogy fel sem veszed, ha megbántanak, vagy ha mégis, akkor is csupán néhány pillanat és már szívből meg is bocsátasz.

Én sajnos nem vagyok ezen a szinten. Egyrészt tudom, hogy le kéne tenni, el kéne engedni a sértéseket, hogy keserűség ne növekedjen gyűlöletté a szívemben. De olyan nehéz a bántásokat elfelejteni… főleg, ha nap, mint nap ugyanúgy ismétlődnek…

S ami számomra a legnehezebb, önmagamnak megbocsátani. Nemcsak tudni, hanem elhinni és elfogadni azt, hogy Isten a feledés tengerébe veti a bűneimet, hogy nem hányja szememre, ha 70x7-szer is ugyanazért a hibáért kérek bocsánatot.

És a mai Ige csak megerősít abban, hogy mennyit kell még tanulnom az igazi megbocsátásról, mert oly távol áll az Ő szerető és megbocsátó jelleme az én eltorzult, földhöz, azaz bűnhözragadtgondolkodásomtól és felfogóképességemtől.

Hiszen, nála a megbocsátásnak nem feltétele a bocsánatkérés. Nem várja meg, míg bűnbánattal elé borulunk, hanem Ő, a megbántott jön, szelíden zörget és kérlel, hogy állítsuk helyre a miattunk megromlott kapcsolatunkat.

Igen, Ő a károsult és mi vagyunk a károkozók. És számomra érthetetlen módon, Ő mégis lemondott jogos követeléséről, sőt Ő nyúlt a zsebébe és Ő fizetett. Ez a megváltás, melynek nagyszerűségéből Míkeás segítségével ma ismét közelebb kerülhet hozzánk, kérlelve, hogy mi is hozzá hasonló módon lépjünk közelebb egymáshoz.

„Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítvánnékik az ő bűneiket, és ránk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk; Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2Kor.5:19-20)

kedd, december 06, 2016

Jó munkát végez

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.”
Pál Filipiekhez írt levele 1. fejezet 6. verse

Pálnak ez a levele akkor keletkezett, amikor fogságban volt, és mégis az öröm levelének hívjuk. Az üdvözlés után Pál hálaadással kezdi a levelet, amiből egy verset olvashatunk e mai napon.

Szorongattatott helyzetben hálát adni példaadó cselekedet. Pedig a börtön sötétjében is az a tény, hogy egy Krisztus követő gyülekezet megalakult, csoda, tehát ok van a hálaadásra. De nemcsak a puszta létezésért örül, hanem annak is, hogy szolgál.

Az élet sok veszélyes szakaszán vezetőre van szükségünk, amint a hajónak révkalauz kell a homokzátonyok között vagy a sziklás folyón. Hol találunk ilyen vezetőre? A Bibliához utasítunk benneteket, kedves testvéreink. A Bibliát Isten ihlette, szent emberek írták. Pontosan és világosan megmutatja mind az ifjak, mind az idősek kötelességeit. Emelkedetté teszi a gondolkodásunkat. A Biblia a jellem tökéletes mértékét tárja elénk, csalhatatlan útmutató minden körülmények között, egészen életünk végéig. 

A Biblia lecsillapítja szívünket, szent örömmel tölti el lelkünket. Fogadjátok el, mint tanácsadótokat, mint mindennapjaitok mértékét. Igénybe kell vennünk a kegyelem valamennyi eszközét, hogy szívünk Isten szeretetében bővelkedjék, „hogy el tudjátok bírálni, mi a helyes. Akkor tiszták és kifogástalanok lesztek Krisztus napjára, és bővelkedni fogtok az igaz élet… gyümölcseiben.” (Fil. 1:10–11) Keresztény életünknek erősödnie, izmosodnia kell. A Szentírásban elénk tárt magas színvonalat el lehet, s el is kell érnünk, ha Isten gyermekei akarunk lenni. Nem topoghatunk egy helyben. Vagy előrehaladunk, vagy visszaesünk. Lelki jellegű ismeretekkel kell bírnotok, hogy „felfoghassátok minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége, megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, és beteljetek Isten egész teljességével” (Ef. 3:18–19).

hétfő, december 05, 2016

Különbségtétel a jó és a rossz között


És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjön ismeretben és minden értelmességben.
Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó, hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára.
Filippibeliekhez írt levél 1:9-10

A helyes értékítélet, az egyes élethelyzetek átlátása és a helyes döntés meghozatala sokszor állít bennünket válaszút elé, és ilyenkor átérezzük, hogy mekkora bölcsességre van szükségünk. Mivel ezek a helyzetek naponta ismétlődnek, bizonyára a mai nap sem lesz kivétel ez alól.

Pál apostol szavaiból kiderül, hogy ennek a képességnek a megléte nem velünk született adottság, amit sem elnyerni, sem elveszíteni nem tudunk, hanem tanulható, kérhető, elnyerhető, sőt – az idézett vers tanúsága szerint – egymás javára, számára is kérhetjük. Jakab apostol is arra bátorít, hogy ha már felismertük ezt a szükségletünket, akkor ne habozzunk, ne legyünk szégyellősek, hanem „akinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől” (Jak. 1,5). Bölcsességnek nevezi, hiszen ez az igazi bölcsesség, amely segít eligazodni az élet dolgaiban. Hiába rendelkeznek sokan tudományos fokozatokkal, ha az életük irányítására nem képesek, és ezért hibát hibára halmoznak a hétköznapokban.

Keresztényként azt is tudjuk, hogy nem pusztán a körülmények, a véletlenek alakítják számunkra a döntési helyzeteket, hanem maga Sátán, aki ezzel arra akar késztetni bennünket, hogy hibázzunk. Az igazi kihívás pedig nem az, amikor már tudjuk, hogy mi lenne a helyes, és csak erő kell a végrehajtásához, hanem amikor nem egyértelmű a számunkra, hogy mit vár tőlünk Isten abban az adott helyzetben.

A zsidóság a Talmudban kész képleteket alakított ki, hogy milyen helyzetben mit kell tenni. Az élet azonban összetettebb annál, hogy az egyes élethelyzetek teljes körűen kódexbe foglalhatóak lennének. Ezért is van szükségünk személyes értékítéletre, a Lélek vezetésére.
Kérjük ezt a mai napon is buzgón önmagunk számára, és bátran mások számára is!

vasárnap, december 04, 2016

Mondd ki!

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.”
Pál levele a rómaiakhoz 10:9


Már a második gyertyát készülsz meggyújtani az öt perc alatt összetákolt koszorún, mert kellett a jelkép a várakozáshoz, visszatekintéshez. Szívedben emlékek kavarognak, és a jövő eddig még nyitott kérdéseivel járják a keringőt. 

Közeledik az év vége, és ilyenkor mindig többet gondolsz bele, mint amit akkor érzel, amikor megtörténik. Ilyenkor még misztikus, a téli rövid nappalok is jótékony ködbe burkolják ezt a hónapot és a vele járó gondolatokat. És szívedben ott a várakozás. És meséled a gyermekednek, hogy mire emlékeztek ilyenkor, és mi az, ami felé a tekinteteteket előre emelitek. De ott van benned a félelem, hogy ne csak annyit jelentsen ez, mint az év végi forduló. 

Mi is az advent? Mit jelent, hogy Isten megváltott? Hogyan lehet erre igazán emlékezni? Isten ma ezen az igén keresztül szeretne neked útmutatást adni. 

Szív és száj. Hinni és megvallani. Megvallani és hinni. Önmagában egyik sem elég. Mert hinni kell. Hinni, hogy mindez valóság volt, hinni, hogy van Isten, és te fontos vagy ennek az Istennek. Hinni, hogy szeret, és a végsőkig elmenne, és el is ment érted. Hinni, hogy megszületett, meghalt és feltámadt érted. Hinni, hogy győzött, és az Ő győzelme a tiéd is, ha akarod. 

És kimondani. Beszélni róla. Mert vannak dolgok, amik akkor válnak igazán valósággá az életedben, amikor ki mered mondani. Amikor a szádra veszed, és világgá ereszted a hangokat. Amikor veszed a bátroságot, hogy íly módon testet adj az addig csak szívedben létezőknek. 

És most ennek van itt az ideje. Hogy beszélj róla. Beszélj a családodnak, a gyermekednek, a barátaidnak arról, mire emlékezünk és mit várunk. Hidd, hogy Jézus Krisztus valóság, és merd kimondani, hogy neked kapcsolatod van vele! Legyen ez olyan természetes számodra, mintha a Kedvesről vagy a csöpp Utódról beszélnél. Legyen ez az életed része! 

Állj meg egy percre, és mondd ki! Mondd ki, ha kell, az üres lakásban a négy fal között is: Hiszem! Hiszem, hogy Jézus él, és ezért élek én is.