szombat, szeptember 05, 2015

Ahogy szeretné…


„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.”

Példabeszédek 18,21

Milyen lenne, ha minden úgy történne, ahogy szeretnénk? Csak kimondanánk, amit akarunk és megtörténne. Sokan elképzelték már ezt és sok történet is született róla, de kevesen gondolják, hogy a szavainknak valóban hatalma van. Hatalma van életen és halálon. Amit mondunk, azzal teremthetünk jót és rosszat egyaránt. Egyedül Isten kimondott szavának volt valódi életet teremtő ereje, de mindaz, amivel másokat bátorítunk erőt ad és így reményt, életet teremt. A jó szó, a dicséret a jó irányába tereli a másikat, aki ha ezen az úton jár majd helyes irányba tartva célhoz ér. Negatív, becsmérlő szavaink viszont pont az ellenkezőjét érik el. Elkeserítenek, kiölik a másikból az önbecsülést, az akaratot és végül még akár a reményt is. Remény nélkül pedig nincs élet. Végül szavaink hatással lesznek saját magunkra is.

Az asszony, kinek régi szenvedései miatt gyűlölet élt a szívében mások iránt, sohasem bánt jól az alkalmazottaival. Szükséges rossznak tartotta szolgáit, akiktől nem várhat semmi jót sem, és akikkel mindig vigyáznia kell. Kapcsolataiból mindig hiányzott a megértés és a bizalom. Éppen ezért mindig váltogatta gyermekei dadáit; csakúgy, mint a takarítónőket, akik a házában dolgoztak. De nem maradt meg egy kertész vagy komornyik sem hosszabb távon a házban. A férje megbetegedett és elvesztette emlékeit, lányai felnőttek és férjhez mentek, úgy hozta a sors, hogy végül mégis azokkal maradt, akikkel nem akart együtt lenni. Napjai többségében keserűséggel teltek, mindig volt miért bosszankodnia. Sohasem vette észre, hogy viselkedése miatt azok, akik körülvették őt, nem tudták megszeretni, mert nem kerülhettek közel hozzá. Csak féltek tőle kritikái, kemény szavai miatt. Férje, aki betegségében is kedves ember maradt élvezhette ápolói megbecsülését. Sokan gyászolták, amikor meghalt, de a feleségét nem sajnálták. Az asszonynak végül senkije sem maradt. Egy öregotthonban találta magát, ahol idegenek vették körül és a pénzéért kiszolgálták. Éjjelente, amikor arcát a párnájába fúrta úgy érezte, ez nem is élet már, inkább halál.

El tudom képzelni ezt a történetet másképp is! Az asszony, aki régi szenvedéseit már rég megbocsátotta azoknak, akik okozták azt, békesség és öröm, no meg mások iránti tisztelet, szeretet élt a szívében. Nem csupán családját és rokonait, de még szolgáit is nagyra tartotta. Nem mulasztotta el megdicsérni azokat az embereket, akik körülvették, mert mindig talált bennük valami jót. Így azok hálával szolgálták őt, keresték kívánságait. Többen esküdtek rá, hogy akár fizetés nélkül is szívesen dolgoznának nála. Amikor lányai férjhez mentek és unokákat szültek örömmel jártak vissza a nagyihoz. Férje sokáig élt, bár a betegség hirtelen ragadta el őt, az asszonynak sohasem kellett egyedül gyászolnia. Mindig volt, aki vigyázzon rá. Végül családja körében, szeretett alkalmazottaival körülvéve hunyta le végleg a szemét. Sokan, nagyon sokan gyászolták és halála után még többen emlegették.

Mindez min múlik? Azon, ahogy szeretnénk…

péntek, szeptember 04, 2015

Igaz barát

„Minden időben szeret az igaz barát és testvér a nyomorúság idején” 
Példabeszédek könyve 17. rész 17. vers
Rengeteg szólás-mondást, közmondást, bölcs gondolatot olvashatsz a barátról, barátságról.
Íme néhány: Igaz barát az, aki a szemedbe néz, és a szívedbe lát.
Madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni.
A sok barát tönkreteszi az embert, de van barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél. 
Mondd meg ki a barátod, megmondom, ki vagy.
Amíg pénz van, barát is van.
Ma reggel – a fenti Bibliaszöveg alapján – bizonyára valami olyasmire vágysz, olyasmit szeretnél olvasni, hogy igen, szükségünk van barátra, méghozzá igaz, megértő barátra, mert enélkül bizony nagyon nehéz az élet. És hogy milyen fontos az, hogy legyen igazi barátom, aki figyel rám.
Azonban nekem ma egészen más jutott az eszembe. TE, személy szerint TE – milyen barát vagy? Kíváncsi? Szereted kiszedegetni a másikból a titkait? Aztán esetleg az első adandó alkalommal elmondod a másik „barátodnak”? Vagy ide-oda pislogsz, míg barátod kiönti neked a szívét, és magadban azt mondod: Mikor hagyja már abba? Vagy: Nem emlékszik? Ezt már századszor hallom tőle? Ha jellemezni kellene Téged egy tízes skálán, ahol a tízes a legjobb, az egyes a legrosszabb – hova tennéd a strigulát? Milyen barát vagy Te valójában? Szeretnéd, ha lenne igazi barátod, de Te tulajdonképpen senkinek sem vagy a barátja? Szeretnéd, ha meghallgatnának, de Te csak felületesen hallgatsz meg másokat? Szeretnéd, ha segítene már végre rajtad valaki, de Te nem érsz rá senkinek segíteni, mert olyan elfoglalt vagy? Szeretnéd, ha imádkozna már végre valaki érted, de eddig Te csak megígérted, de mindig el is felejtetted, ha bárkinek megígérted, hogy majd imádkozol érte?
Milyen egy igaz barát? Van ideje a másik félre. Van két szeme és két füle, amivel maradéktalanul figyel. Van egy nagy szíve is, ami megesik a másikon, de vannak gondolatai, ötletei is, hogyan tudna segíteni. Az igaz barát együtt sír, együtt nevet a barátjával. És nem távolodik el tőle, ha az a másik nehéz helyzetbe kerül. Együtt keresik a megoldást. Tudnak és akarnak együtt imádkozni. Az igaz barát nagy kincs – és sajnos ritka, mint a fehér holló. Ha megtaláltad, vigyázz rá, őrizd, ápold, mint a gyémántot.
Légy barátod legeslegjobb barátja, és akkor bizony neked is lesz barátod.


csütörtök, szeptember 03, 2015

Az igazi hős

„Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít.”
Példabeszédek könyve 16:30

A vonat álmosító zakatolással haladt át a tokiói külvároson. A kocsiban alig ült valaki. Szórakozottan bámultam kifelé. Az egyik megállóban szisszenve vágódott ki az ajtó, s a délutáni csöndet harsány férfikáromkodás törte meg. Az erőszakos hang tulajdonosa alkoholbűzt árasztva dülöngélt be a kocsiba. Tagbaszakadt alakján koszos munkásruha feszült. Üvöltve tántorodott neki egy karján kisbabát tartó asszonynak. A nő az ütközéstől egy idős házaspár ölébe huppant. Kész csoda, hogy a picinek nem esett baja. A munkás kiabálni és agresszíven hadonászni kezdett. Az utasok megdermedtek a rémülettől. Felálltam.

Fiatal voltam és erős. Akkor már három éve aikidóztam (japán küzdősport). Férfias dolognak tartottam. Csak az volt a baj, hogy küzdeni tudásomat éles helyzetben nem tehettem próbára. Az aikidóban tilos támadni. A szívem mélyén persze alig vártam a törvényes alkalmat, hogy az ártatlanok védelmében megsemmisítő csapást mérjek a bűnösökre.

Ez az! – mondtam magamnak, miközben felegyenesedtem. Az embereket veszély fenyegeti. Ha nem cselekszem, valaki megsérülhet.

Látván, hogy felálltam, a részeg rögtön felismerte bennem az alkalmas célpontot, hogy kitöltse dühét.
– Á! – bömbölte felém.
Megvetően végigmértem ellenfelemet. Elhatároztam, hogy ízekre szedem ezt a bunkót, de neki kellett támadnia. Hogy még jobban felbőszítsem, ajkamat összecsücsörítve, pimasz csókot leheltem felé.
– Hát jó! – ordította ugrásra készen. – Most megmutatom neked!

– Hé! – hallatszott ekkor egy hangos kiáltás.
Mindketten egy szikár aggastyánra meredtünk. Az öreg rám ügyet sem vetett, viszont sugárzó mosollyal fordult a munkás felé.
– Gyere csak ide! – hívta vidékies hanghordozással. – Gyere, diskuráljunk egy kicsit! – integetett hevesen.
A részeg harciasan megvetette a lábát a bácsi előtt, és a zakatolást túlharsogva kiáltotta:
– Mi a nyavalyáról akar diskurálni? Ha egy milliméternyit közelebb mozdítja a könyökét, olyat kap, hogy megemlegeti!
Az öreg tovább mosolygott.
– Mondd csak mit ittál? – érdeklődött csillogó szemmel.
– Szakét – tántorodott hátra a munkás –, de mi köze hozzá? – fröcsögte.
– Az jó – bólogatott az öreg –, nagyon jó! Tudod, magam is kedvelem a szakét. A feleségemmel minden este leülünk a régi deszkapadra. Figyeljük a naplementét, megnézzük, hogy fejlődik a datolyaszilvánk. Még a dédapánk ültette a fát, de a tavalyi zord tél nagyon megviselte. Mindenesetre jobban bírja magát, mint reméltem, kivált, ha figyelembe vesszük, hogy milyen sovány felénk a talaj. Gyönyörűek ezek az esték. – hunyorított a munkásra.
A részeg ködös tekintettel próbálta követni az öreg szavait, az arca lassan ellágyult, ökölbe szorított keze elernyedt.
– Igen, én is szeretem a datolyaszilvát…
A hang elcsuklott.
– Biztos nagyon csinos a feleséged – mosolygott az öreg.
– Nem – rázta a fejét a munkás –, a feleségem meghalt. – Egész halkan, a vonat mozgásának ütemére, zokogni kezdett.

Ahogy ott álltam jólfésült ifjúkén, az igazság bajnokaként, készen arra, hogy megmentsem az emberiséget a gonosztól, hirtelen nála is piszkosabbnak éreztem magam.
Közben a vonat utam céljához ért. Ahogy kinyílt az ajtó, még hallottam az öreg együtt érző hangját.
– Ej, ej, ez bizony nem könnyű helyzet. Na, ülj le szépen, és mesélj magadról!
Visszafordítottam a fejem, hogy utoljára szemügyre vegyem őket. A munkás elterült az ülésen, feje a bácsi ölébe hanyatlott. Az öreg gyengéden cirógatta csapzott, kócos haját.
Miután a szerelvény elhúzott, egy padra ereszkedtem. Lám, amit én izomerővel akartam elintézni, az szelíd szavakkal is megoldható. Ez az igazi aikidó, és a lényege a szeretet.

Egy japán fiú visszaemlékezése alapján
Erőleves a léleknek, 1993, 55-58.

szerda, szeptember 02, 2015

Nem kiált és nem lármáz



„Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.”
(Ézsaiás könyve 42. fejezet 2-3. vers.)

E negyedévi bibliatanulmányunk, - mely Isten missziónáriusairól szól, akik néha vonakodva (Jónás), néha tele kételyekkel, előítéletekkel (tanítványok) végezték szolgálatukat, - felvetett bennem egy kérdést:

Ha Jézus előre tudta, hogy nem tudunk tökéletes munkát végezni, miért bízta mégis ránk emberekre és nem például az angyalokra az evangélium hirdetését? Vagy, miért nem írta/írja fel az égre? Miért nem valami látványos csoda útján közölte/közli személy szerint mindenkivel az örök élet lehetőségét?

Hiszen neki nagyobb lehetősége van olyan ’nagy reklámra’, valami ’nagy durranásra’, amitől mindenkinek eláll a lélegzete, ami mindenkinek megragadja a figyelmét… amitől manapság az egyház megújulását reméljük…

Bizony, marketinges szemmel nézve Jézus módszere finoman szólva sem szakszerű. Kezdve onnan, hogy az istálló helyett a királyi udvarban, vagy legalább a főpap családjában kellett volna megszületnie, élete nagy részét nem csendes munkával kellett volna tölteni egy jelentéktelen falucska apró asztalosműhelyében. És persze a királlyá kenést el kellett volna fogadni.

Ehelyett valami furcsa módón egyszerű életet élt, és később sem a tanításai, sem a csodái nem valamiféle szenzációhajhász célzatúak voltak. Ahogy tanítványait is az egyszerű emberek közül választotta ki.  
Ahogy akkor, úgy ma is a menny ünnepélyes, hazahívó örömüzenetét tökéletlen emberekre, megrepedt nádszálakra, és pislogó mécsesekre bízza.

„Krisztus rábízza szolgáira azt, "amije" van, hogy szolgálatában hasznosítsák. Megszabja "kinek-kinek a maga dolgát" (Mk 13 : 34). A menny örökérvényű tervében mindenkinek megvan a helye. Mindenkinek együtt kell működnie Krisztussal lelkek megmentésén.

Amilyen biztos, hogy a mennyben megvan az a hely, amelyet Isten nekünk készített, olyan biztos az is, hogy a földön van olyan feladat Isten szolgálatában, amelyet személy szerint nekünk kell elvégeznünk.” (E.G.White; Krisztus példázatai 224.o.)

Testvérem! Ma reggel arra hívlak, ne várj, hogy majd a ’kövek szólnak’, helyetted, hanem törékeny nádszálként is állj Istentől rendelt helyedre, „az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.” (2Tim.4:5)

kedd, szeptember 01, 2015

Isten bátorító ígérete!



Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.
Ézsaiás próféta könyve 41. fejezet 10-11. verse



Az Isten ígérete az ember számára: „ne félj”. Óh, mi is hányszor és hányszor kiáltunk fel Atyánkhoz, azért mert igazságtalanul bántak el velünk, mert kihasználták jóhiszeműségünket. Erre a vigasztalás, hogy azok, akiket az Isten megsegít, akik kérik ezt és vágynak erre, hogy az Isten megerősíti az övéit, és az ellenszegülőket pedig megdorgálja.

Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt, hogy a kárörvendésre ez nem feloldó jel, mert akkor mi magunk sem válunk különbekké, mint úgynevezett ellenségeink. Ne kívánjuk embertársaink iránt (felebarátaink) iránt rosszat, még csak ne is gondoljunk rosszat felőlük, mert a bíráskodás, és az ítélkezés nem a mi dolgunk. Mi csak azzal foglalkozzunk, ami a feladatunk, menni előre, becsülettel végezni munkánkat, tanulmányainkat. Célunk legyen, hogy világítsunk embertársaink előtt, és áldjuk azokat, akik minket átkoznak.

Szeretném megkülönböztetett szeretettel ajánlani ezeket a bibliaverseket azok számára, akik most kezdik az iskolát, új munkahelyet, új környezetbe kerülnek. Nem mintha azok számára nem lenne bátorító, akik viszonylag kiegyensúlyozottabb körülmények között élnek, hiszen az mindennapi életben is találkozunk számtalan kihívással, amelyre gyógyír ez az ige.

Legyen példa előttünk József története (Mózes első könyve 37-50. fejezet). Tanulságokban rendkívül gazdag történetet olvashatunk itt a Szentírásban, de most csak egy mondatot szeretnék kiemelni belőle. „Ti rosszat gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani…” (1Móz.50,20). Sose gondoljuk, Isten nem látja életünket, sorsunkat, ne féljünk, hogy egyedül kell lennünk. Amikor úgy érezzük, hogy minden és mindenki ellenünk van, amikor mások fájdalmat okoznak nekünk, az Isten az, aki bennünket megerősít, és jóra fordítja mindazt, ami pillanatnyilag sötétségnek tűnik.

hétfő, augusztus 31, 2015

Az egyetlen biztos menekülési útvonal

A Lélek és a mennyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj!Aki szomjazik, jöjjön!Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!”
Jelenések könyve 22:17


Ha kezünkbe veszünk egy újságot, ha elolvassuk vagy megnézzük a híreket, egyre inkább szembesülünk azzal, hogy a világ, amelyben élünk egyre nyugtalanabb, egyre bizonytalanabb hellyé válik. Az emberek rettegnek attól, mit hoz a jövő, mert a nap mint nap tapasztalt felbolydulások, tragédiák egyre kilátástalanabb képet tárnak eléjük. Vajon mit hoz a holnap?

Isten, aki kezdettől fogva látta a véget, elénk tárta: nem kilátástalan a jövő! Jézus visszajön, hogy magához vegyen bennünket: „Íme, eljövök hamar!” (Jelenések könyve 22:12)- ígérte, és „magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (János evangéliuma 14:3)

Ha te is azt érzed, hogy egyre kilátástalabb a világ sorsa, ha úgy érzed, nincs kiút, jöjj Jézushoz! Ha békére és megnyugvásra vágysz, ha bátorító szavakra szomjazol, jöjj Jézushoz! Ha biztos jövőt szeretnél, fogadd el az élet vizét! A meghívás neked személyesen szól. Nem dönthet más helyetted! Fogadd el!

Jézus mondta: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon!” (János evangéliuma 7:37), mert „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (János evangéliuma 4:14)


Ha a Lélek szólít, válaszolj, és jöjj ma Jézushoz! Ha megtetted már, akkor tudod, nem elég egyszer megtenni. Újból és újból, minden nap igent kell mondanod az ő hívására. Ez az egyetlen biztos menekülési útvonal ebből a zűrzavaros világból!