szombat, augusztus 16, 2014

Az igazak bátorsága


„Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak.”
Példabeszédek 28:1

Rohanó világban élünk, rohan az idő és vele mi is. Futunk a pénzünk, a vágyaink után, mert hisszük, hogy beteljesedhetnek és boldoggá tesznek majd minket. Sietünk, mert minél hamarabb szeretnénk elérni céljainkat és ezért megalkuszunk, ha kell és olyan eszközöket is igénybe veszünk, amiket nem kellene. De mások is ezt teszik – védekezünk a lelkiismeretünk előtt. Védjük a saját érdekeinket, mert ki más tenné, ha mi nem! Szaladni nem csak azért lehet, mert menekülünk valaki elől, lehet azért is, hogy megszerezzük, amit akarunk. Ebben a futásban válik csak igazán istentelenné az ember. Mert ha futnod kell, minden terhet, ami akadályozna, hátrahagysz. Így került a földre a tisztesség, a becsületesség, a jóakarat, az előzékenység, a tisztelet, a kedvesség – ami a másikat helyezi elénk. Mert megelőzne. Mert ő győzne és nem mi. Mert az övé lenne és nem a miénk. Azt gondoljuk bátor dolog kiállni magunkért, bátor dolog szembeszállni a vetélytársakkal, felvenni a kesztyűt, harcolni.

Láttál már oroszlánt? Fenséges megjelenésével valóban az állatok királya. Mindig nyugodt, lassan mozog, méltósággal, magabiztosan. Amikor feláll, a többiek egy pillanatig nem mozdulnak, várják, hogy mi fog történni, hogy merre indul, hogy kitérjenek az útjából. Egyszerűen tudja, hogy minden az övé, amit akar.

Az igazak tudják, nem kell futniuk, mert Krisztusban megnyertek már mindent. Mi érhet fel az örök élettel, a Menny gazdagságával, a teremtett világok végtelenével? Nem riválisok, nem ellenségek vagyunk mi emberek, hanem egymásnak testvérei, egy Atyának gyermekei. És mint ilyenek, megengedhetjük magunknak a szeretet bátorságát.

péntek, augusztus 15, 2014

Ne dicsérgesd magadat!



„Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen és ne a te ajkad!”
Példabeszédek 27:2.
A mondat így szokott kezdődni: „Nem azért mondom, de én… Jobban, másként vagy így és így tettem volna."
Vagy: "Én aztán nem így, nem ezt, nem akkor…" és itt jön a felsorolás.
Pedig hát az öndicséret – enyhén szólva – büdös!
Te szeretsz olyan emberek között lenni, akik állandóan a tudomásodra hozzák, hogy ők milyen jók? Sőt! Mennyivel jobbak nálad! Szereted földbe döngölve érezni magadat?
Szokj le arról, hogy mindenkinek tudomására hozod, te mennyivel jobban, okosabban, bölcsebben tetted volna, mondtad volna.
Kezdd el észrevenni a másikat és kifejezni csodálatodat, milyen okosan, bölcsen, ügyesen oldotta meg azt a bizonyos feladatot.
Ne fukarkodj az őszinte elismeréssel, dicsérettel. Fejezd ki csodálatodat, ha valamit jól végzett el. S ha még azt is hozzáteszed – persze őszintén – hogy én aztán nem tudtam volna ilyen jól megoldani ezt a problémát, mint te! – még igazi barátokra is szert teszel.
Kezdd el még ma elismerni, mennyi jó dolgot tesznek körülötted mások! Légy pozitív és bátorító! Hidd el, megéri!

csütörtök, augusztus 14, 2014

Az Istennel szerzett „aha”-élmények

Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember, és a maga javára törekszik egész életében. De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.”
Prédikátor könyve 3:12-15

Az iskolarendszer, amelyben felnőttünk, azt sugallja, hogy a tudás két tényező függvénye, észbeli képesség és kitartó szorgalom. A technikai civilizáció, melyben élünk bebizonyította, hogy e két dolog milyen nagy dolgok megalkotására képes: hatalmas felhőkarcolók, az űr és a Hold meghódítása, parányi adathordozókon tárolt felfoghatatlan információmennyiség, félelmetes atomenergia, stb. Ugyanakkor valami – mindezeken túl – hiányzik a civilizációnkból, valami nehezen megfogható, anyagon túlmutató, valami mélyen spirituális: Isten ismerete (János evangéliuma 17:3). Isten nem megismerhető az iskolapadokban, hanem csak egy hosszú és viszontagságos lelki út megtétele során közelíthető meg. Ennek a lelki útnak mérföldkövei az Istennel szerzett „aha”-élmények, amit az idézett Biblia-fordítás a „rájöttem” szóval ad vissza (aláhúzva).
A Prédikátor hosszú utat járt be, amely során az élet rejtett dimenzióiba próbált betekinteni: önfeledten élvezte az életet (Prédikátor 2:1-11); beleásta magát a lét filozófiai mélységeibe (2:12-17); aztán pedig a munka és alkotás nyújtotta örömben kereste az élet értelmét (2:18-23). Végül azonban keserűen megállapítja, hogy „minden hiábavalóság”, amit ráadásul „Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak velük” (3:10). Ugyanakkor a Prédikátor tévútjai és zsákutcái járultak hozzá, hogy rácsodálkozzon Isten nagyságára (amit minden valószínűség szerint elméletileg már korábban is tudott), illetve hogy „rájöjjön” az élet mélyebb értelmére. A Prédikátor útjának végén az élet őszinte élvezete, és a hatalmas Isten tisztelete áll.

Ezek szerint a tévutak és zsákutcák, amelyek mindegyikünk életében oly gyakori és szomorú epizódok, részeivé válhatnak egy hosszú spirituális fejlődésnek? Ezek szerint Isten megismerésének útja magában rejtheti a kétségeket és a kételyt? Ezek szerint tévedéseink és időről időre visszatérő lelki gyengeségeink részei lehetnek egy hosszú hitfejlődésnek? Ha a Prédikátor tapasztalatát nézzük, akkor mindezekre „igen”-nel kell felelnünk. Ha most mélyponton is vagy, gondolj arra, talán Isten épp ez által akar eljuttatni egy nagyszerű „aha”-élményhez.

szerda, augusztus 13, 2014

Óvás a szakadástól



„Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el.”
(Rómabeliekhez írt levél 16. fejezet 17. vers)

Az apostolok jól látták, hogy Sátán minden módszert bevet majd, hogy elpusztítsa az egyházat, és megtörje Jézus követőinek hitét. A kezdeti véres üldözések azonban nemhogy csökkentették volna, sőt inkább erősítették az első századok közösségét.

Ezért az Ősellenség, szándékának megvalósításához más megoldást talált. Beférkőzni a hívők közé, nézeteltéréseket, szakadásokat okozni, szembeállítani testvért testvérrel, barátot baráttal… S ezen a téren nagyon sikeres.

De hogyan? Miért nem vesszük észre romboló szándékát? Miért nem vagyunk megértőbbek egymás iránt és miért hagyjuk, hogy bennünket használjon fel a bomlasztáshoz?

Tapasztalatom, hogy amíg a Biblia alapvető elveiről beszélgetünk, egyetértés van köztünk. MÉg nem volt olyan, hogy testvérórán valaki feláll és azt mondta volna; Nem hiszek a teremtésben. Jézus nem támadt fel.stb.

Viszont láttam, hogyan képesek hittestvérek egymás torkának ugrani, azért, hogy zöld legyen a szőnyeg és ne piros, hogy mindig térdelve imádkozzunk, vagy néha állva, hogy csak komolyzene legyen a szolgálat, hogy ki szolgálhat egyáltalán…

Úgy vélem, Pál figyelmeztetése rávilágít nemcsak a lehetséges veszélyre, de annak eredőjére is; „ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (Apcsel. 20:30)

Vagyis a szakadás oka, az emberi ÉN imádatában leledzik. A szakadárok nem Jézust és kívánalmait állítják a középpontba, hanem saját kicsinyes, önző érdekeiket és véleményüket.

S mily szomorú, hogy míg ezt írom, és te ezt olvasod, megint csak leragadunk ott, hogy magunkat vizsgálgatjuk „talán én vagyok az, aki elárulom?” S közben nem látom, hogy Jézus ugyanúgy meg akar menteni, ugyanúgy könyörög, és ugyanazt az árat fizette társamért és értem is.

Ne egymást nézegessük tehtát, ne egymáshoz méregessük magunkat, hanem Nézzünk „a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen.” (Zsid.12:2-4)

kedd, augusztus 12, 2014

Isten bölcsessége


Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél. 
I. Korinthusibeliekhez írt levél 1,25


Az érzés, amikor azt érzed, hogy egy társaságban te vagy a legbölcsebb, egyenlő azzal, hogy öntelt vagy. Ha azt hiszed, hogy egy társadalom nem bírja elviselni a hiányodat, azt hiszed nélkülözhetetlen vagy, tévedsz, mert ha elmész, hamar pótolnak és a helyedbe lép valaki. Ha azt érzed, hogy semmi vagy, és Istenre hagyatkozol, az érzés megfizethetetlen. Ha úgy érzed, hogy nélkülözhetetlen vagy Isten számára jól érzed, mert Rád van vágyódása. Minden lehetőséget felkínál számodra, hogy hozzá tartozz. Akarod ezt?

Isten „bolondsága” is bölcsebb bármelyik bölcs embernél! DE! Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit… (Jakab 3,13)

Erőt ad a gondolat is, hogy Isten tévedhetetlensége vesz minket körül. Lehetünk a legnagyobb veszélyben is, nem vagyunk egyedül. Van egy Megváltónk, aki lehetőséget ad az életre. Nem lehetünk bölcsebbek és erősebbek annál, mint aki létrehozott bennünket! Ő tartja fent az eget, és a földet, ő tartja kezében az életed és mindenkiét.

A tudás naggyá lett, de a bölcsességet nem az okostelefon birtoklása adja meg. Az ember bölcsessége és okossága, és erőssége még mindig kevés az Istenéhez képest. Ne is törekedjünk legyőzni vagy megelőzni Őt a tudásban.

Bölcsesség? Mi az? „…Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” Jób 28,28

A bölcseségnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség. Példabeszédek 9,10

Az érzés, hogy Istené bölcsessége alatt lehetsz, megfizethetetlen!  

hétfő, augusztus 11, 2014

Az emberré lett Isten

„Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.”
Zsidókhoz írt levél 4:15


1962-ben egy magas szőke fehér ember ment a Venezuela és Kolumbia határán élő motilon indiánokhoz. Bruce Olson az Egyesült Államokból érkezett, és nem sokkal korábban átélt megtérése során elhatározta, hogy misszionáriusként az evangéliumról fog beszélni olyan embereknek, akik még soha nem hallottak Krisztusról. A motilon indiánok ilyenek voltak. Bruce – vagy Bruchko, ahogyan az indiánok nevezték őt – kedvessége, nyitottsága és alapvető egészségügyi ismerete hamar megnyerte a bennszülöttek bizalmát. Különösen a törzsfőnök fiával, Bobarisorával barátkozott össze, aki elbeszélte a törzs mítoszait, népmeséit.
Az egyik ilyen történet egy bölcs emberről szólt, aki egy hangyasereget figyelt hosszú órákon át. A hangyák egy várat akartak építeni, de igen ügyetlenül, mindig rosszul tették a szalmaszállakat, és időről-időre összedőlt, amit építettek. A bölcs ember megpróbálta elmagyarázni a hangyáknak, hogy hogyan kell hangyavárat építeni, de sehogy sem tudta megértetni magát. A bölcs nem tudott hangyául, a hangyák pedig nem tudtak emberül. Végül a bölcs – akinek a történet szerint varázsereje volt – elhatározta, hogy egy radikális lépéssel segít a hangyákon. Önmagát hangyává változtatta, hogy immáron, mint hangya mondja el a sikertelen hangyaseregnek, hogyan kell megépíteni a várat. Az csoda meghozta hatását, és nemsokára, a hangyává lett bölcsnek köszönhetően, csodálatos otthont építettek maguknak.
Bruce figyelmesen végighallgatta Bobarisora történetét, majd belekezdett egy nagyon hasonlóba. Az emberek nem tudtak kijönni sem Istennel, sem egymással. Isten próbálta nekik elmagyarázni, hogy mennyire szereti őket, és hogy hogyan kellene az életüket irányítani, az emberek azonban nem értették őt. Isten nem tudott emberül, az emberek pedig nem tudtak istenül. Így hát Isten elhatározta, hogy „elvarázsolja” magát, emberré lesz, és mint ember magyarázza el nekik a Mindenható szeretetét. Erről a szeretetről olvashatunk Jézus történeteiben. Bobarisora megértette a párhuzamot, és elhatározta, hogy ő is követni fogja az emberré lett Isten, Jézus tanításait.

Nekünk nem olyan Istenünk van, aki távol, valahol a világegyetem sarkában üldögél, mit sem törődve az emberekkel, hanem olyan, aki „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Filippi levél 2:7-8). Bátran fordulhatunk hát Jézushoz, mert ő tudja, hogy mit jelent emberi gondokkal küzdeni.

vasárnap, augusztus 10, 2014

Van, Aki nem játszik az érzéseiddel

"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."
János első levele 1:8-9

Évek óta mardos a bűntudat, és nem enged rabságából. Egy dátum, ami álmaidban is visszakísért. Egy nap, amit sehogy sem tudsz elfelejteni. Egy tett, egy rossz döntés, amit annyiszor visszavonnál, de a múlton nem lehet valtoztatni. Egy érzés, amit nem tudsz nem érezni, ami megkeserít minden örömöt az életedben, mert újból és újból felüti fejét, hogy emlékezz, mit tettél azon a bizonyos délutánon. Egy lény, aki semmiképp nem akarja, hogy te valamikor is szabadnak érezd magad bűnöd alól. Egy lény, aki elcsábított, akinek hallgattál hazugságára, és meghoztad azt a végzetes döntést. Te is ettél a tiltott gyümölcsből.

De van egy másik Lény, Aki szeretne feloldozni téged bűnöd alól. Jézus Krisztus, aki a kereszten lefizette bukásod árát, aki felvitte a fára azt a bizonyos dátumot is, aki megbocsát, hogyha kéred, és soha többé nem hozza fel azt a fájó emléket.

Ma reggel azt kéri tőled, hogy vidd elé terhedet, tedd le a kereszt lábánál, bánd meg, amit tettél, bánd meg lázadásodat, hogy elszakadtál tőle, és ennek a szakításnak annyi de annyi rossz következménye lett. Bánd meg, és kérj bocsánatot! Ő arra vár, hogy megadhassa a feloldozást, de ezt neked kell kérned. Ha kéred, megkapod. 

Ő halálosan komolyan gondolja a megbocsátást. Nem játszik az érzéseiddel, nem hiteget azzal, hogy elvette bűnödet, aztán mégsem, és egy verőfényes, boldog napon a fejedhez vágja mindet. Az a másik lény, ne keverd őket össze. Jézus a legnagyobb árat fizette le érted, és amikor ő azt mondja, hogy "Megbocsáttattak a te bűneid", bátran elhiheted.

Hát tanuld meg kérni és elfogadni Isten kegyelmét! Élj az Ő bocsánatának fényében, élj szabadon, és tanulj meg magadnak is megbocsátani!