szombat, augusztus 09, 2014

Mi ez a vallásos arrogancia?

Mi az Istentől vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.
1 János 4:6

Igazság! Hol az igazság? Tévelygés! Ki tévelyeg? Engem az Isten küldött! Valóban? Ha nem hiszel nekem, magát az Istent is visszautasítod. – Milyen elképesztő és arrogáns minden ilyen mondat, nemde? Rossz leírni, rossz hallani. De mi a helyzet mindezzel?

A vallások közötti egyeduralomra való törekvés napjainkra már annyira kiverte a biztosítékot, hogy az emberek többsége képtelen a toleranciára. Nem véletlen, hogy az utóbbi pápák is (II. János Pál és I. Ferenc) azért váltak népszerűvé, mert nagy erőfeszítéseket tettek, tesznek a vallási megbékélésre más felekezetekkel. Divat lett a Krisztusban mind egyek vagyunk – kifejezés használata a keresztények között, az Istenhit összeköt minket – szóhasználat pedig másokkal kapcsolatosan. Az ökumenizmus felsőfoka pedig a hegycsúcsra minden oldalról fel lehet jutni valahogy, de a lényeg, hogy odafent mind találkozunk! A Minden különbség elválaszt, ezért minden, ami megkülönböztet, ha a másiknak nem tetszik, rossz – gondolat odáig vezet, hogy lassan valóban egységes transzcendens masszává olvad a hit útja az ember számára. Hiszen, ha minden úton célba érünk, akkor teljesen mindegy merre megyünk, nem? Nem félünk attól, hogy végül teljesen összezavarodunk, elvesztjük az identitásunkat (amit a különbségek határoznak meg leginkább) és teljesen eltévedünk.

Természetesen én is hiszek abban, hogy arra lehet építeni az egyházak közötti párbeszédben, ami közös. De abban is hiszek, hogy csak olyan különbözőséget szabad, sőt szükséges feladnunk, ami nem Istentől való. A múlt borzasztó hibái miatt nem szabad tönkretenni álságos megalkuvásokkal a jövőnket. Legnagyobb hibánk, hogy míg az elvekért, a különbségért az első keresztények szeretettel élve készek voltak önmagukat is feláldozni, addig utódaik, a hatalmukkal visszaélve, ugyanezért készek voltak mások életét elvenni. De aki az egyháztörténelemben járatos, az tudja, hogy más, nem keresztény egyházak is hasonló utat jártak be. Sőt, napjainkban is beszélhetnénk arról, hogy néhány, nem keresztény többségű ország milyen toleranciával fordul más vallások békés misszionáriusai felé…

Mi akkor a megoldás? János kijelentése nagyon kategorikus: Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. – minden más lehetőséget kizár. (Hasonlóan Jézushoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak én általam!”) Az apostol szavaiban azonban nem azon van a hangsúly, hogy MI VAGYUNK AZ ISTENTŐL, hanem azon, hogy AKI ISMERI ISTENT! Ugyanis az Isten megismerhető, ahogyan az igazság is megismerhető és így a különbségtétel is végrehajtható, csak meg kell találnunk az alapját. Véleményem szerint ez egyszerű. Keresztények között legyen ez az alap a Szentírás, hiszen minden keresztény vallja, hogy hitének alapja. Ezért a kereszténység egységét a Biblia alapján lehet, sőt szabad csak létrehozni. Más vallásokkal kapcsolatosan is csak azt ajánlhatom, hogy mindegyik közösség szent iratai alapján hasonlítsuk össze azok istenét. Vagyis, ítéljük meg a keresztényekét a Biblia alapján, az iszlámét a Korán alapján, és így tovább. És végül látni fogjuk a különbséget és dönthetünk. Amikor pedig megbizonyosodtunk, mert ez lehetséges, akkor hallgassunk az igaz szóra!

péntek, augusztus 08, 2014

Abszolút biztos



Egyáltalán létezik ilyen?
Igen!
Olvasd csak: „Igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpára, amíg felvirrad a nappal és hajnalcsillag kel fel szívetekben. … az Írásban egy prófécia sem származik saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől indíttatva szóltak” 
(Péter 2. levele 1:19-21.)
Gondolj bele: Isten adott számodra egy mérhetetlenül nagy ajándékot, ami:
1.)    ’Igen biztos!’ – holott ma minden bizonytalan, még a következő perc is!
2.)    Jól teszitek, ha figyelitek, és rosszul teszitek, ha nem. Azt ugyanis megbánjátok, hisz az örök élet receptjét tartalmazza!
3.)    Nem egy kiadós vacsora utáni álomban születtek a próféciák. Nem a hasukra ütöttek, úgy prófétáltak! Hanem Isten Szentlelke indította írásra a kiválasztott szent embereket, hogy a mi nyelvünkön, modern korunkban is érthetően tárják fel, mutassák be Isten szándékát, tervét – velünk!
Értékeld hát, olvasd szorgalmasan!

csütörtök, augusztus 07, 2014

Isten Lelke által vezérelve élni

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”
Római levél 8:16

A cserkésznek minden nap jó tetteket kell végrehajtania, és hogy ezt el ne feledje, zöld nyakkendőjére minden egyes jócselekedetnél egy csomót kell kötnie – ezt javasolja legalább is az egyik cserkészkönyv. A jócselekedeteknek e központi szerepe szülte a következő viccet is:
A cserkészőrs lelkesen meséli őrsvezetőjének, hogy közös erővel átsegítettek egy idős nénit az úttesten.
– Ez nagyszerű – lelkendezik az őrsvezető –, de miért kellett egy egész őrs ehhez a feladathoz?
– Hát azért – hangzik kórusban a válasz – mert nem akart átmenni.

Vajon mi motiválja, mi vezérli a jó teteinket? Az, hogy csomót köthessünk a nyakkendőnkre? Az, hogy elismerjenek bennünket? Hogy jó véleménnyel legyenek rólunk az emberek? Hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket? Vagy ez, hogy jó véleménnyel legyen rólunk Isten?
Ne tévesszen meg bennünket a külső máz! Bármennyire is nagyszerűnek, nemesnek és önfeláldozónak tűnik egy jócselekedet, ha azt nem Isten Lelke vezérelte, akkor az emberi önzés motiválta – még akkor is, ha ez a legtöbb ember fejében nem is tudatosul. Egy jó tett önző, ha viszonzást várunk; önző ha köszönetet várunk; önző, ha megjegyezzük és később visszaemlegetjük; önző, ha Isten elismerését várjuk; és önző, ha az üdvösségünkért tesszük. Önző tettekkel – bármennyire jóságosnak tűnnek is azok – nem juthatunk be Isten családjába.


Mit jelent hát az, hogy „Isten lelke által vezéreltnek lenni”? Éppen azt, hogy nem „a saját gondolataink által vezérelve lenni”. Mennél jobban koncentrálunk saját magunkra és saját tetteinkre, annál inkább magunk körül forgunk, annál inkább leszünk önző vallásosak. Ehelyett koncentráljunk Istenre, tartsuk a kapcsolatot mennyei apánkkal – ahogyan Pál a 15. versben fogalmaz –, és ő elvégzi a munkát a szívünkben: „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Pál levele a Filippi gyülekezetnek 2:13).

szerda, augusztus 06, 2014

A lelki élet fontossága



„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?”
(Máté evangéliuma 16. fejezet 26. vers)

Ma reggel búcsút intettünk Jeruzsálemnek, az Olajfák-hegyének, a Getsemánénak, a via Dolorosának, és elindultunk lefelé a Jordán völgyébe, a kétszáz méterrel a tengerszint alatt fekvő Holt-tengerhez.

Amerre a szem ellát nincs más csak kő és homok. Bizony nehéz elhinni, hogy egykor, úgy 3700 éve ez a környék üde zöld volt és a most kopár domboldalakat valaha dús növényzet borította.

Pedig Mózes könyvében ezt olvassuk: „a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe.” (1Móz.13:10)

És ez az akkor Éden kertjéhez hasonló vidék nemcsak megdobogtatta, de magához is láncolta Ábrahám unokaöccsének, Lótnak és családjának szívét.

Mert Lót, azt hitte, hogy Ábrahámmal szemben megnyerte a jobb részt. Úgy vélte a gondtalan élet, a gazdagság biztos alap lesz majd utódai számára. Ám a pompa, a földi dicsőség csaknem mindannyiuk vesztét okozta.

S milyen szomorú, hogy a világ ma sem tanult tragédiájukból, hiszen „semmit sem kívánnak az emberek jobban, mint a gazdagságot és a kényelmet, pedig ez szülte azokat a bűnöket, amelyek a síkság városainak pusztulását okozták.”

Akik örökkévaló érdekeik rovására szereznek gyermekeiknek világi gazdagságot és megbecsülést, azoknak rettenetes veszteségként kell elkönyvelni ezeket az előnyöket.

Lóthoz hasonlóan sokan láthatják gyermekeik vesztét, és épphogy megmenthetik saját lelküket. Életművük elvész; életük szomorú kudarc. Ha igazán bölcsen gondolkoztak volna, gyermekeiknek talán kevesebb földi vagyonuk lenne, de biztos jogcímet szereztek volna a hervadhatatlan örökségre. (E.G.White: Pátriárkák és próféták, 122.o.)

Jézus azt mondja: „Emlékezzetek Lót feleségére!” (Luk.17:32)

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben!” (Máté 6:19-20)

kedd, augusztus 05, 2014

Kitartó hit

 

És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik. Lk 7,23



Kitartó hit kell ahhoz, hogy meg ne botránkozzunk? Minden csak azon múlik, hogy meddig terjed a tűréshatárunk. Van, akinek kevesebb idő is elég és elveszíti, türelmét és hitét, és van, akinek a legsúlyosabb betegség sem töri keresztbe Krisztusba vetetett hitét. 

A boldogság, amelyért annyira küzdünk. Legyen kielégítő a családi légkör, legyen megnyugtató az anyagi bevétel, mintha ebben mérnénk a boldogság fokát. Nem akarom ezeknek a fontosságát alábecsülni, de hit nélkül ezek egyike sem valósulhat meg. 

Elveszítjük a türelmünket, egy bizonyos határ után már azt mondjuk eddig és ne tovább, eddig volt Isten és majd ezután jövök majd én, aki megmutatom, hogy kell ezt vagy azt csinálni. Azt képzeljük, hogy nem látja sorsunkat az Isten? Nem kellene-e elgondolkozzunk rajta, hogy nem azért vannak-e bajok az életünkben, mert túl nagy teret engedtünk az ördögnek? 

Ha nagy a baj, legyen hitünk abban, hogy a jó Isten felhasznál bennünket eszközként, hogy az embereknek bemutassuk a krisztusi jellemet. Lehetsz nagy beteg, vagy anyagi csőd fenyegethet, de hittel végig élni, példa az emberek előtt.

Amint elveszíted a hitedet, ott lesznek rögtön a te vádolóid, akik a fejedre olvassák, hogy ez és ez azért történt, mert… és te elhiszed, és már nem akarsz többé hinni és bízni, mert megbotránkoztál. 

Így van a gyülekezeti életben is. Visszhangként halljuk a gyülekezet elhagyóktól: „megbotránkoztam”. Kiben?- kérdezem. Legtöbbször embereket sorolnak fel, és csak nagy ritkán hallom: „csalódtam Istenben” 

Boldog az, aki meg nem botránkozik, mert Krisztus hűsége, igazsága és igazságossága megkérdőjelezhetetlen.

hétfő, augusztus 04, 2014

Lelkesen végzett apró feladat

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” 

Lukács evangéliuma 16:10





Nemrégiben egy idősek otthonában jártunk. Mindig is csodálattal töltött el, hogy vannak olyan emberek, akik kedvesen, szeretettel végzik az idősek gondozását. Beléptünk az épületbe. Minden dolgozó, akivel a folyóson találkoztunk, szeretettel köszöntött. Az egyik szobában aztán újból átélhettem azt az érzést, amiről az első sorokban írtam. Egy gondozónő tízórait hozott az egyik idős hölgynek. Bár a hölgy morcos volt, és valamiért zsörtölődött, a gondozónő türelemmel, kedvesen fordult hozzá. Meghallgatta, majd kanalanként odaadta neki a tízóraira szánt gyümölcsjoghurtot. Amint elhagytuk a szobát, azon gondolkodtam, milyen nagyszerű, hogy vannak emberek, akik ilyen önzetlen szeretettel fordulnak a már lassan magatehetetlen idős személyek felé. Különleges ajándékot kaptak Istentől és ezt hűségesen, odaadással végzik.

A kijárat felé tartottunk. A bejárati ajtótól nem messze egy kis asztal mellett egy kedves hölgy állt. Már érkezésünkkor ott volt, de nem figyeltünk fel rá. Talán azért, mert feladata első látszatra eltörpült a többi feladat mellett, amit a munkatársai végeznek az idősek között. Most azonban, hogy egy kicsit várakoznunk kellett a többiekre, megfigyeltem, mit is tesz valójában. Mi volt ennek a hölgynek a dolga? Az asztalon egy fehér kapcsoló állt. Amikor valaki be szeretett volna jönni az ajtón, vagy esetleg távozni akart, ez a hölgy nem tett mást, mint kedvesen megszólította az éppen érkezőt vagy távozót, majd megnyomta a fehér gombot. Ő volt az idősek otthonában a portás. Beszédbe elegyedtem vele. Arra gondoltam, talán körforgásszerűen dolgoznak, és olykor- olykor rá is sor kerül. De tévedtem. Ez a kedves hölgy mindig a kapunyitás feladatát végzi. Olyan jó volt látni, hogy örömmel teszi, és nem érzi kevésbé fontosnak magát, a többi ott dolgozóval szemben.

Ránk milyen feladatot bíztak? Látványosabbat, vagy kevésbé látványosat? Lehet, hogy úgy érezzük, talán jobbat érdemelnénk, olyan feladatot, amire mindenki felfigyel, amit mindenki értékel.


A mai ige arra bátorít, becsüljük meg azt a kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot, amit ránk bíztak. Végezzük örömmel és szorgalmasan. Ha ezt tesszük, lehet, hogy idővel nagyobb feladattal bíznak meg; de ha nem tennék is, legyünk hűségesek a kevesen is.

vasárnap, augusztus 03, 2014

Tedd, ne csak mondd!

"Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat." 
János evangéliuma 14:21
 
Szeretlek. Hangzik el szádról ki tudja hányszor, ki tudja hány lény felé ez az egyszerű szó. Szeretlek. De vajon hányszor követik tettek azt, amit kimondtál? Hányszor több vallomásod a hangok egymásutániságánál? Hányszor teszed is azt, amiből a másik igazán megérezné, felismerné, mit is érzel iranta. Hányszor mozdulsz meg a kimondott szót tettekre cserélni? Hányszor nyújtod ölelésre a karodat, hányszor fogalmazol meg elismerést, hányszor viszed le a szemetet és hányszor várod friss vacsorával? 

Hányszor ülsz le vele beszélgetni arról, mi történt Vele és veled aznap, hányszor hallgatod meg a kéréseit, a vágyait, és hányszor teszel azért, hogy ezek mint valóra váljanak?

Hányszor fordulsz igazán őszintén Isten felé csak azért, mert Ő is vágyhat a társaságodra? Hányszor történt meg, hogy nem kértél, csak hálát adtál neki? Hányszor mutattad ki a Vele kapcsolatos döntésedet úgy, hogy megtetted azt, amit csak kért tőled? Hányszor?

Ma itt egy újabb lehetődég arra, hogy megtanuld kimutatni mindazt, amit érzel a másik iránt. Ma itt egy lehetőség, hogy élj vele, hogy végre kezdj el igazán élni. Hogy végre ne csak a szavaiddal hozd le a csillagot az égről, hanem megpróbálj lépéseket is tenni felé. 

A mai nap a tiéd, hát élj vele! Használd ki arra, hogy kimutasd szeretedet Isten és a többiek felé. Ma tegyél a szeretetért, és ne elégedj meg a szépen hangzó szavakkal! Ma szeress, és tedd azt, aimre Isten rendelt!