szombat, március 24, 2012

Tisztító könnyek

„Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret."
Lk 7,44-47

„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”

József Attila

Mit látsz, amikor a másikra nézel? Bűnöst? Méltatlant? Gyalázatos tettek elkövetőjét? Valakit, akinek puszta jelenléte is zavar? Elgondolkodtál már azon, miért bántanak bennünket annyira mások vétkei?

Mindenki az asszonyt nézte, ahogy könnyeivel mosta Jézus lábát, és mindannyian botránkoztak magukban. „Hogy engedheti?” „Ha tudná, ki ez, nem engedné.” Mindannyian csak a nő múltját látták, a vétkeit. Csak azzal foglalkoztak, amiről mindig titokban, annak háta mögött beszéltek az emberek. Mert lopva megszólni mindig könnyebb, mint egyenes véleménnyel a másikat helyretenni. A tettei előre jellemezték őt, és cselekedetei által rászolgált az előítéletükre. Könnyű beskatulyázni, segít hova tenni az embereket, segít, mert megmutatja, hol tartok hozzájuk képest. „Na, ennél az asszonynál én sokkal jobb vagyok!” – gondolták sokan, és megnyugodtak. Megnyugtatnak bennünket mások vétkei, mert álomba ringatnak, hamis illúzióba tartanak önmagunkkal kapcsolatban.

Észre sem vették, hogy miközben az asszonyra néztek, nem látták többé Jézust. Sőt, még Őt is hamis színben látták. Olyannak, aki téved, aki emiatt nem lehet a messiás, legfeljebb egy értékes tanító. Az asszony bűnei őket tette vakká saját hibájukra, és ezért azon az éjjelen csak egy valaki volt, aki megtisztult: a síró, könnyeivel Jézus lábait megmosó nő. Miért? Mert egyedül ő látta tisztán önmagát, mert ő nem a többiek hibáit, hanem csak Jézust nézte.

Mit látsz, amikor a másikra nézel? Bűnöst? Méltatlant? Gyalázatos tettek elkövetőjét? Valakit, akinek puszta jelenléte is zavar? Elgondolkodtál már azon, miért bántanak téged annyira mások vétkei?

péntek, március 23, 2012

Az elengedett adósság öröme




"Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél"

Lukács 7:41-43.

Amikor a gyerekeink kicsik voltak, gyakran elhangzott ez a mondat: „Én jobban!” Általában egy kiadós csikizés után valamelyik bemondta a varázsszót: Anya, én szeretlek. Erre a másik: „Nem! Én jobban!” Aztán vég nélkül vitatkoztak. Én jobban, én jobban. Végül apjuk döntötte el a vitát: „Én meg a legeslegjobban szeretem anyát!”

De hogy azon vitatkozni, hogy kinek engedett el Isten nagyobb adósságot, és ezért ki szereti Őt jobban – még nem hallottam!

Gyakran egymáshoz méregetjük magunkat. Hogy miben vagyunk jobbak, ügyesebbek, esetleg bölcsebbek, mint a másik. Mi az, amit mi már elértünk…

De még olyan összehasonlításról nem hallottam, hogy „Tudod Barátom, neked tényleg sok bűnödet megbocsátotta Isten, de már ne haragudj, nekem sokkal többet, legalább 10x annyit, mint neked!” Ugyanis ezzel azt is kifejeznénk, hogy bűnösebbek vagyunk, mint a barát.

Hidd el, NEKED bocsátott meg Isten a LEGESLEGTÖBBET! Olyan rengeteg bűnödet bocsátotta meg, hogy abba belehalt az Ő drága Fia! Vedd komolyan!

Isten annyira szeretett téged, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érted. Hogyha hiszel benne, el ne vessz, hanem örök életed legyen! És örülj, hogy ez megtörtént!

MAGÁRA VETTE

Magára vette szennyes ruhámat,

megbékítette Istent, Atyámat.
Megbékítette, megbékítette Istent, Atyámat!

A kín, az átok én bűnöm ára,

de Ő felvitte a Golgotára.
De Ő felvitte, de Ő felvitte a Golgotára!

Bűn büntetését kereszten értem,

magára vette a szenvedésem.
Magára vette, magára vette a szenvedésem!

Szerelmes szíve szakadt meg értem,

de eltörölte mind, mind a vétkem.
De eltörölte, de eltörölte mind, mind a vétkem!

Jézus, te drága, mit adjak néked?

Összetört szívem hozom elébed.
Összetört szívem, összetört szívem hozom elébed!

csütörtök, március 22, 2012

Ki a felebarát?

"Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki:
- Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.
- Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?
Ő így felelt:
- Az, aki irgalmas volt hozzá.
Jézus erre ezt mondta neki:
- Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lukács evangéliuma 10:30-37

Egy farizeus egy komoly kérdéssel jön Jézushoz. A fő kérdéssé mégis a második válik: Ki az én felebarátom? Nem általános, életrendező szabályt, hanem egyedi esetre alkalmazható törvényt, listát vár, hogy mindig magánál hordozhassa, aprólékosan betarthassa, és ne lehessen azzal vádolni, hogy nem tartja meg a törvényt. Jézus nem egy listát mond el neki, hanem egy történettel illusztrál.

Két vallásos ember is otthagyja az összevert embert, amíg egy ellenség időt, pénzt és energiát pazarol az ismeretlen idegenre.

A papok és a léviták a törvénytudók és a farizeusok fölött álltak rangban, tehát a farizeusok, nem kellemes érzésekkel viseltettek a feletteseik iránt. A farizeusok nagyon fontosnak tartották a szegények megsegítését. A zsidók és a samaritánusok ellenségei voltak egymásnak évszázadok óta.


A farizeus, amikor hallotta, hogy egy pap érkezik, azt mondhatta, hát persze, mit várhatnánk a papoktól? A következő utas biztos egy farizeus lesz. Majd ő megmutatja, hogy milyen a felebaráti szeretet! De nem! Egy samaritánus érkezik. Meghökkentő! A történet így nem arról szól, hogy ki a felebarát, hanem arról, hogy hogyan kell szeretni. A farizeusok is elöl jártak a betegek és elesettek megsegítésében, de a motivációjuk nem a szeretet, hanem a kötelességteljesítés és a cselekedetek hangsúlyozása volt.

Jézus a történet végén ugyanúgy kérdez, ahogyan a farizeus az elején: "Ki a felebarátod?" "Az, aki segített rajta" - válaszol a farizeus. Ezzel ő maga mondta ki, hogy nem az a lényeg, hogy ki az én felebarátom, hanem hogyan kell hozzá viszonyulnom. Segíteni kell rajta, mégpedig szeretetből.

szerda, március 21, 2012

Zákeus megtérése

„Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”
(Lukács evangéliuma 19. fejezet 8-10. vers)


Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy Jézus ma áthalad településünkön. Már régóta vágytam, hogy láthassam, de álmodni se mertem volna, hogy együtt fogunk vacsorázni.

Igen, már régóta vártam erre a találkozásra. Bár mindenem megvolt, vagyon, hírnév, ám mindez lelki béke, belső megelégedettség nélkül. Minden nap szolgák hada leste kívánságomat, emberek sokasága kereste kegyemet, miközben titokban irigykedve megvető pillantásokat intéztek felém.

Magányos voltam az érdekbarátok gyűrűjében. Senki sem látta mennyire üresnek éreztem magam.

Csak az az idegen. A Názáreti. Bár lehetőségem lett volna az első sorból nézni Őt és követői csapatát, én egy fa ágai között bújtam meg vágyakozó szívemmel. Meghallotta néma kiáltásomat. Leleplezte rejtekhelyemet. Nevemen szólított.

Azt kínálta fel, amire titokban mindig is vágytam; új, tiszta szívet. Örömmel vártam, hogy belépjen életembe, és ezért minden akadályt félre akartam tenni.

Érdekbarátaim összesúgtak mögöttem; „Bolond. Szétosztja a vagyonát és visszaadja, amit másoktól jogtalanul kizsarolt!” „A csúcson volt.” „Ezzel a gyermekei jövőjét veszélyezteti.” „Más barát után kell néznünk.”

Ám engem mindez nem zavar többé, nem keresem az emberek tetszését. Csak azon gondolkodom, hogyan mondhatnám el leghitelesebben a bennem levő boldogságot, amit megelőző szeretete jelent számomra?

Elhatároztam, olyan akarok lenni, mint Ő, úgy akarok élni, úgy akarok szeretni, úgy akarok megbocsátani, ahogy Ő. Megkeresni és megtartani, ami elveszett.

kedd, március 20, 2012

A szívem szeme





„Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten népének akar adni.”  
Pál apostol levele az Efézusbeliekhez  1,18







„Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges a szemnek láthatatlan” 

Uram, kitárom a szívem Feléd. Régóta nem beszélgettem már Veled, egyedül éltem az életem. Voltak körülöttem emberek, de mégis magányosnak éreztem magam. Nem értett meg senki, nem kaptam választ gyötrő kérdéseimre. Nyisd meg a szívem, szólj hozzám, igéden keresztül. Te adj békességet, nyugalmat  az én lelkemnek. Te benned bízom egyes egyedül, reményem Benned van.

Emlékszem, régen, amikor még hittem Benned, minden egészen más volt. Akkor soha nem éreztem ezt a kínzó magányt. Akkor boldog voltam, a nehézségeim között is, akkor nem volt szükségem senki másra Rajtad kívül. Ott voltál mellettem minden percben. Megsegítettél akkor ott azon a vizsgán is, vagy – emlékszel – abban a betegségben. Mindenki azt mondta, hogy ebből nincs felépülés, és látod Te veled sikerült.

Mi történt velem? Most megint itt állok előtted, kérlek, nyisd meg a szívem szemét! Látni szeretnék, tapasztalni, ÉLNI ismét. Veled akarok lenni, bízni Tebenned, reménykedni az ígéretedben. Megígérted, hogy soha nem hagysz el, és a Te szavad igaz. Megígérted, hogy bármi is történik ma velem, a Te angyalaid óvnak és védelmeznek az utamon. Megígérted, hogy lesz egy hely magad mellett az országodban.

Köszönöm Uram, hogy biztos menedékem vagy! 

hétfő, március 19, 2012

Megváltásunk ára


"tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén."
Péter 1. levele 1:8-9

- Nos, lássuk akkor, mit tudsz felajánlani cserébe?
 - Mit szólnál a föld teljes aranykészletéhez? Úgy is szereted a csillogást, a dicsőséget!
- Igen, így van, de az neked nem áldozat. Egy szó, és ott terem kétszer annyi helyette.
- Jó, látom értesz az alkuhoz. Az anyagi dolgokat lehet pótolni. Vannak még itt gyönyörű állatok, választhat közülük. Tiéd lehet, azt csinálsz velük, amit akarsz.
- Rendben is lenne, de mit kezdjek pár birkával, meg marhával. Pótolhatóak.
- Esetleg egy angyal?
- Kevés! Egyébként ők is csak a te teremtményeid.
- A Teremtő? Ettől többet, nem adhatok!!

Természetesen ez csak egy elképzelt párbeszéd Isten és Sátán között. Valamit azért soha nem szabad elfelejtenünk: Isten a legtöbbet, legjobbat adta értünk, hogy bűneink rabságából megváltson bennünket. A Teremtő Isten maga lép a teremtményei helyébe. Felfoghatatlan szeretet! Ehhez mi nem tudunk semmit sem hozzátenni.

Mégis, hányszor fordul elő, hogy mint egy hálátlan, elkényeztetett gyermek, félredobjuk a szüleinktől kapott méregdrága ajándékot. Egy gyermek, vagy egy fiatal addig nem tudja igazán felfogni a pénz értékét, amíg nem neki kell fizetnie a számlákat. Nem értik, hogy miért nem lehet kivenni a bankautomatából bármikor, bármennyi pénzt. Nem tanulták meg, hogy a számlákra kellő fedezetnek kell előteremteni.

A jó hír az, hogy Jézus áldozata a te bűn-tartozásodra is kellő fedezetet nyújt? Mit kezdesz ezzel a lehetőséggel?

vasárnap, március 18, 2012

Add tovább!

„Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől; amelyik pedig tövisbokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés. Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.”
Zsidókhoz írt levél 6:7-10

A jóleső többnapos pihenés vagy épp lázas munkás hétvége perceiben olvasod ezt a néhány sort Isten üzeneteiből. Áldás, mások számára, szolgálat... Szívedhez szólnak e szavak és különös cselekvésre indítanak. Továbbadni. Semmi extra, semmi szokatlan, semmi úttörő-újító cselekvés. Csak egyszerűen továbbadni azt, amit te is kaptál Valakitől.

Kaptál áldást Istentől, ne is rázd a fejedet, hanem inkább azon gondolkodj, hogy milyen sokat, pedig meg sem érdemelted. Először is, el tudod olvasni ezeket a szavakat, vagy van valakid, aki felolvassa számodra. Van egy számítógép, melynek képernyője elé ülhetsz szörfözve a világhálón, és kapcsolatot tarthatsz „fényév távolnyira” lévő barátaiddal. Isten áldása számodra minden egyes levegővétel, minden mosoly, amit mások csalnak az arcodra, minden könnycsepp ami azt jelzi, érző szív dobog még benned. Család és szép emlékek, lakás, víz, villany és néha egy kis áldott magány. Bocsánat, bizalom és újrakezdés.

Ma reggel Isten, akitől mindezt kaptad, csak annyit kér, add tovább. Legyél áldás mások életében, legyél fény, egy szelet kenyér, baráti ölelés, vigasztalás és jó hallgató. Ember, akire számítani lehet, aki nemcsak magáért él, hanem érzékeny mások szükségleteire. Ember, aki továbbadja Isten bocsánatát társainak, és nem kohol magának ellenségeket a harag és sértettség kalapácsával. Aki hajlandó néha önmagát félreállítva szolgálni a másikért annak ellenére, hogy ő nem érdemelné meg. Ember az embertelenségben, Isten áldása a szomszéd javára.