szombat, február 14, 2009

Örökkévaló szeretet

„A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”
(Jeremiás próféta könyve. 31. fejezet 3. vers)

Sokszor az a gondolat kísérthet meg bennünket, hogy Isten csak bizonyos helyzetekben siet a segítségünkre és életünknek vannak olyan pontjai, amikor Isten eltávolodik tőlünk és magunkra hagy bennünket. A szövegünk szűkebb jelentése is erről szól. Isten népe éppen a babiloni fogságban szenved, amit Istentől elszakadt életüknek köszönhettek. Sokan úgy gondolták, hogy Isten végleg elfordult népétől és magára hagyta, és hogy a babiloni fogsággal éppen az a célja, hogy az szépen lassan felőrölje őket. Istennek azonban a nehézséggel nem az a célja, hogy elpusztítsa a népét, hanem, hogy ráébressze a bűn valódi gyilkos mivoltára. Isten a népe fent említett önsajnáló és az ő szeretetéről elfeledkező gondolkodást akarja megcáfolni ezzel a kijelentéssel: „A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen”. Noha megengedi a bűnünk vagy hibánk következményeit életünkben, de ezt a kegyelmével és szeretetével tompítja. Célja az, hogy elhagyatottságunkban felismerjük, hogy rajta kívül nincs más, aki szeretetet és hűséget tanúsít irántunk. Irántunk való szeretete már akkor megmutatkozott, amikor még meg sem értettük és Krisztus értünk való halálában lett így nyilvánvaló. „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm. 5,8). Így bármilyen körülmény is adódik az életünkben, bizalommal és hittel mondjuk: Az Úr örök szeretettel szeret és magához von bennünket hűségesen!

péntek, február 13, 2009

A hit fontossága

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni;
mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik
és megjutalmazza azokat, akik őt keresik”

Zsidókhoz írt levél 11:6


A zsidókhoz írt levél tizenegyedik fejezete a hitről szól. Itt találjuk azoknak a bibliai embereknek a sorát, akiket egy dolog kapcsolt össze, a HIT. Olyan hit Istenben, ami képessé tette őket arra, hogy földi életük során előnyökről tudjanak lemondani, áldozatokat, szenvedést, sőt a halált is felvállalják Isten ügyéért.

Ma keresztény világban élünk, bizonyára jól ismerjük ezt a jelszót: „Keresztény Magyarország”. Ahogyan régen természetes dolog volt, hogy az emberek a párt tagjai voltak, s rendszeresen pártgyűlésre jártak, ma éppolyan természetes, hogy a lakosság többsége keresztény, és rendszeresen templomba, gyülekezetbe jár. Ma divat vallásosnak lenni.

A vallásosság és a hit szerencsés esetben együtt járnak, de sajnos nem midig van ez így. Jézus szavait így olvashatjuk Lukács evangéliumában: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Lukács 18:8). Jézus újbóli visszajövetele előtt, az ige szerint, habár vallásosak lesznek az emberek, de a hit mégis hiányzik majd nagyon sokak szívéből.

A hit az, ami kedvessé tesz minket Isten előtt. Hit nélkül nem lehet az Úrnak „tetszeni”, vagyis semmilyen áldozat, tett vagy vallásos cselekmény nem tehet bennünket kedvessé Isten előtt. A vers így folytatódik: „hinnie kell, hogy ő létezik…”. Ennek a kritériumnak nagyon sok ember megfelel. Nagyon keveseknek nincs ugyanis valamiféle istenképe. Sokan hisznek Istenben, vagy egy valakiben, aki hatalmasabb az embernél, valakiben, aki mindent irányít, kormányoz.

Az ige azonban még egy kritériumot megfogalmaz: „hinnie kell, hogy […] megjutalmazza azokat, akik őt keresik”. Itt úgy látjuk Istent, mint aki jutalomban, illetve ezzel együtt büntetésben részesít majd minden embert. Ennél a pontnál többeknek komoly gondja támad. Nem hiszik ugyanis, hogy Isten ítéletet fog hirdetni a történelem végén. Sokan úgy élik életüket, - sajnos még keresztények is, mint akik nem hiszik, hogy tetteikért majd felelniük kell a Mindenható Isten előtt. A Biblia viszont világosan tanít erről: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (2Korintus 5:10).

A hit nem csak ezt jelenti: elhiszem, hogy van Isten. A hit ezt is jelenti: mivel hiszem, hogy Isten szeretetből megváltott engem, viszontszeretetem kifejezése jeléül engedelmeskedem akaratának. Élő hitből fakad az a felismerés is, hogy nem rendelkezem önmagammal: „Avagy nem tudjátok-é, hogy … nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Korinthus 6:19-20). „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1Péter 1:18-19). Hinni, hogy Isten az én Uram, s így Ő az én parancsolóm is, ez a HIT.

A hit továbbá az a kéz, amivel ebben a nyomorúságos világban Istenbe kapaszkodhatunk, s amely felemel minket a Mindenható dicsőséges jelenlétébe! Imádkozzunk ma reggel azért, hogy élő hitünk legyen Megváltó Istenünkben, s merjünk engedelmeskedni akaratának.

Érdekes párbeszéd...

csütörtök, február 12, 2009

Hirtelen harag

"
Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik."
Prédikátor könyve 7,9

Bölcs Salamon tanácsai azért hitelesek számomra, mert az életben átélt tapasztalatainak az eredménye. Az egész fejezet arról szól, hogyan lehet megmaradni Isten mellett a mindennapos feszültségek, kihívások és érzelmi válságaink közepette. Nekünk, heves vérmérsékletű embereknek nehéz adott esetben nem túlreagálni a történteket olyankor, amikor minden bizonnyal nekünk van igazunk. Sokszor azt a mentséget hozzuk fel a viselkedésünkre, hogy Jézus is "szent haraggal" zavarta ki a kereskedőket a templom udvarából. Volt néhány eset, amikor Jézusnak valóban határozottan fel kellett lépnie missziója érdekében, de sohasem haragudott a bűnös emberre, akiért a földre jött. Lehajolt értünk és magához ölelt.

A harag elsődleges kifejezése a nyelvünkkel történik. Jakab az ő levelében figyelmeztet minket arra, hogy meg kell fékeznünk a mi nyelvünket, ami kis testrész, de "nagy erdőt felgyújthat" (Jak 3:5 új prot.ford). A haragos nyelv lángba borítja egész testünket, hiszen a szívében felbosszankodott embernek az arca eltorzul, sőt a keze is reszketni kezd. A Biblia szerint ez nem keresztény magatartás. A maga igazáért harcoló ember megfelejtkezik arról, hogy Isten az, aki egyedül igazságot szolgáltat, és nem ő. A hirtelen felindultságból kimondott szavaink olyan sérelmeket hagynak maguk után, amit nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk helyrehozni. A rossz hangnemben kifejezett nem tetszésünk elvágja a szeretet fonalát és megfertőzi a kapcsolatainkat. Mahatma Gandhi egyszer a következőt mondta: "A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem tántorít el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg reá."

Valódi bölcsességet kell kérnünk Istentől azért, hogy mindent szelídséggel tudjunk tenni és mondani. "A felülről jövő bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal, és a jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek"(Jak 3:17-18). Nem kell egy életen át lezáratlan konfliktusokkal, sérelmekkel élnünk, ha megfogadjuk Salamon bölcs tanácsát. A bolond ember Isten nélkül él, de mi járhatunk Isten útján, ha a haragunkat letesszük lábához. Miközben ma reggel imádkozol, kérd Istent arra, hogy amikor a munkahelyeden, iskolában emberekkel találkozol, vagy otthon vagy a családoddal és a harag kopogtat az ajtódon tudj nemet mondani rá. Engedd, hogy Jézus szeretetteljes kegyelme átjárja a te szívedet is. Engedd, hogy kapcsolataidban ma egyre kevesebb legyen a haragos szó...









szerda, február 11, 2009

Igazság és megváltás
„Sion jogosság által váltatik meg, és megtérői igazság által”
(Ézsaiás könyve 1. fejezet 27. vers)
Ézsaiás az Ószövetség evangélistája, számomra a rendíthetetlen és a szilárd hit mintaképe, egy olyan korban, amikor mondhatni a legnagyobb volt a hitehagyás, a szegények az árvák és az özvegyek kisemmizése (1:17), amikor pogány isteneket imádó királyok uralkodtak a népen, akkor hinni egy jobb korban és egy megjavult népben, elképzelhetetlen álmodozásnak tűnt és tűnne ma is.

„No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr!” – írja Ézsaiás (1:18).

Én még sohasem voltam bírósági tárgyaláson, de valószínűleg egyetlen földi ítélő testület sem lenne, mely jóváhagyná a próféta által közvetített ítéletet.

A vádlottak padján ott áll a nép, amely bizonyítottan bűnökben él, aki hűtlenné vált Istenéhez. Ebben a helyzetben mindannyian lelkiismeret furdalás nélkül meghoznánk a jogos döntést, vagyis, hogy ez a nép többé nem tartozik az Örökkévalóhoz, ezt a népet el kell vetni. Az ilyen embereknek semmi keresnivalójuk Isten Országában, sem a gyülekezetben, sem a …

De mit mond az Ige? „ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (1:18) Isten nem ítéli el a bűnt, hanem megmagyarázza? Nem ítéli el a ’fekete gazdaságot’, hanem kifehéríti?

Nem! Ez az ítélet igenis elítéli a rosszat, de úgy teszi meg, hogy az ember megláthassa az igazságban a megmentő kegyelmet. Igazán az isteni ítélkezés nem is egy bírósági tárgyaláshoz hasonlít, hanem inkább egy szülői számonkéréshez. Hiszen a Bíró elfogult a vádlottal szemben, olyannyira szereti, hogy életét adja érte.

Ahogy Ézsaiás korában sem külső szemlélőként nézte a nép vergődését, ugyanúgy ma sem közömbös neki sorsunk alakulása. Ő a mi Atyánk, aki könyörögve int. Nem szól bele erőszakkal döntéseinkbe. Megszólít, elmondja kéréseit és rajtunk áll, hogy hallgatunk szavára, vagy megyünk tovább a saját fejünk után.

Mielőtt ma bármit tennél, gondolkozz el terveiden és tetteiden és gyönyörködj abban az igazságosságban, melyben a megtérők részesülnek:
„Krisztussal úgy bántak, ahogy mi érdemelnénk, azért hogy úgy bánjanak velünk, ahogy Ő érdemelné. Elítélték bűneinkért, amelyben semmi része nem volt, hogy megigazulhassunk az Ő igazságossága által, amelyben semmi részünk sincs. Azt a halált szenvedte el, amely a miénk lenne, hogy mi azt az életet kaphassuk, amely az Övé.” (E.G.White, Jézus élete 16.o.)

kedd, február 10, 2009

A tiszteletadás formái

„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal.”

(1Timóteus 5:2)


Az adott bibliavers Pál apostol Timóteushoz írt leveléből való. Pál tanítványát inti a helyes lelkigondozói magatartásra, s ezáltal valamennyiünknek példát mutat. Elsősorban a gyülekezet tagjaira gondol, de talán a kör tovább bővíthető a közösségen kívül élőkkel is, már ami a feléjük irányuló magatartást illeti.
A gyülekezet olyan, mint egy nagy család. Szülőkkel, testvérekkel… Pál e versben a gyülekezet nőtagjaival foglalkozik, akik mint anyák és testvérek jelennek meg előttünk, akik szeretetet és tiszteletet érdemelnek, hiszen családról beszélünk. S ahogy az jobb helyeken lenni szokott, ez működik is. Engem úgy tanítottak, hogy a szüleinket, jelen esetben az édesanyánkat tisztelni kell. Nem szabad tiszteletlenül beszélni velük, s pláne nem szabad a kezünket emelni rájuk. Mint keresztény és emberi érték, ez valóban így van, (ld. a Tízparancsolatot), de sajnos a mai világra egyre kevésbé jellemző. Ez talán nemcsak a gyerekek hibája, hanem valahol a szülőké is. S amikor gyakorló anyaként már nem kapom meg saját gyermekemtől azt a tiszteletet, amit annak idején én megadtam a szüleimnek, akkor igencsak elgondolkodom. Mit csináltam rosszul? Hiszen nem lehet mindent a társadalomra fogni! Mindenesetre valami nagyon elromlott. S ha az ember a saját anyját nem tiszteli, milyen magatartást várjunk tőle egy idegen emberrel szemben? Tovább elmélkedve Pál szavairól, rá kell döbbennünk, hogy ma már a fiatal lányok sem olyan ártatlanok. Sőt! Ezért kell a lelkésznek (neki különösen, hiszen Isten szolgája) nagyon óvatosnak lennie és teljes tisztasággal viseltetni irántuk. Egy elejtett szó, egy félreérthető pillantás már okot adhat a szóbeszédre. S ez nemcsak a lánynak és a lelkésznek, hanem az evangéliumnak is árt.
Egy olyan világban, ahol divat a paráznaság, ahol nincs értéke az emberi életnek, amikor pusztán azért, mert rosszkor vagyunk rossz helyen, az életünkkel fizethetünk (ld. Marian Cosma kézilabdázó meggyilkolását), bátorítólag hatnak e szavak. Ez az odafigyelés, ez a gondoskodás.
Próbáljuk ki magunkat! Igyekezzük szeretni és tisztelni egymást, s ugyanakkor próbáljunk meg mi magunk is szeretetre és tiszteletre méltók lenni.


Kalocsainé Magdi

hétfő, február 09, 2009

Isten oltalmában

„Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége.”

(Zsoltárok könyve 91:4)

Egy zsoltár, melyet még az Ördög is idézett, mikor Jézust megkísértette a pusztában. A templom tetején állva emlékeztette Jézust arra, hogy Isten „angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd a lábadat a kőbe.” (Máté 4:6) Jézus nem ugrott le – nem így kellett meghalnia.

A mesék világában újra és újra megjelennek a sebezhetetlen, különleges képességekkel megáldott hősök. A számtalan variációk valójában egyfajta „szupermen”-ek különböző megtestesítői. Azt gondolom, sokan megelégednénk jóval szerényebb képességekkel is, különösen akkor, mikor az influenza sorra dönti ágyak az embereket. Sokan jól megélnek abból, hogy bizonyos védelmet, oltalmat kínálnak fel a betegségekkel, károkkal, kiszámíthatatlan eseményekkel szemben.

Nincs is abban semmi baj, hogy a gyenge, esendő, sebezhető ember biztonságra vágyik. A baj akkor van, amikor rossz helyen keressük ezt a biztonságot. Akinek volt már dolga a biztosítójával, az valószínűleg megtapasztalta, hogy a baj esetén előkerülő apró betűs részek miatt közel sem kap olyan segítséget, mint amire számíthatott volna.

Vajon Isten megvédi az övéit? A bibliai történetek azt mutatják hogy, igen. Példának okáért gondoljunk csak Noéra, Ábrahámra, Mózesre, Jákóbra, Józsefre, Dánielre és társaira… vagy sok más személyre, akik átélték Isten különleges gondviselését a nehézségek között is.

Vajon Isten minden esetben megóv bennünket a bajtól? Újra csak a bibliai példára hivatkozva, azt kell mondanunk, hogy nem. Ábel, Jób, István, Pál vagy tanítványok történetei kijózanítóan hatnak. Még nem a mennyben, vagy az új földön élünk. A fájdalomtól, szenvedéstől, bűntől és haláltól mentes élet csak ezután vár ránk. Addig időnként bajba kerülünk, küzdelmeink vannak, és várjuk a végső szabadítást.

Mégis, a zsoltár üzenete békességet és reménységet ad. A 14. vers azt írja: „mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.”

Úgy érzem, a lényeg ebben van: ragaszkodom-e Istenhez mindenek felett? Ismerem-e őt igazán? Ha ismerjük Istent, tudni fogjuk, hogy istenkísértés tudatosan veszélybe sodorni magunkat, és aztán kérni a gyors segítséget.
Ha hozzá ragaszkodom, akkor nem az a lényeg, hogy mi történik velem, hanem az, hogy Ő velem van. Ez a megváltás (megszabadítás) lényege is: Istennel lenni. Nála pedig biztonságban vagyunk.

vasárnap, február 08, 2009

Vendégszeretet

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg.
Zsidókhoz írt levél 13:2

Modern világban élünk. Van cég, mely a vizet pumpálja a házunkig, van valaki más, aki elektromossággal lát el, talán még a meleg vizet is úgy kapjuk valahonnan messziről. Hol van már a veder és a kút? Persze mindezért a kényelemért fizetni kell. Vagyunk mi, a vevők a cső egyik végén, a másik végén pedig valaki, akinek az a dolga, hogy kiszolgáljon. Valamit valamiért.

Van mindennek azonban egy láthatatlan ára is. A megszűnő kapcsolatok és elhatalmasodó személytelenség. Gondoljuk végig! Mi is az, amiért személyesen felelősek vagyunk. Vannak szegények – erre fizetünk adót. Vannak betegek – ezért tartunk fenn korházakat. Vannak az idegenek – ezért vannak a szállodák. És ennél még messzebb ható immunitást is kifejlesztünk. Ugye, mennyi háború és szenvedést van a világon, amit a Tv-ben látunk? Valahonnan messziről, virtuális valósággá válik a nappalinkban emberek nagyon is személyes szenvedése. És mi mit teszünk? Van, aki sajnálkozik, van, aki politizál, van, aki tüntet, van, aki még tán adakozik is rá valamit. Vagyunk mi a cső egyik végén, a másik végén pedig egy másik ember – de személyesen sose láttuk egymást. Valakik, akiknek van arcuk, talán mélyen bennünk is marad a szemük fénye: de igazán fogalmunk sincs róla kik is valójában. Hová feküdhetnek le, milyen gondolatok gyötrik őket, milyen vágyaik vannak, vajon mi az, amire igazán szükségük van.

Isten személyes felelősséget vár az embertől. Isten elsősorban nem azt várja el tőlünk, hogy világmegváltó beszélgetéseket folytassunk a világ gondjainak megoldásáért. Isten az egészen egyszerű tetteket várja el. Felelősségi körünk pedig elsősorban azok, akik körülvesznek bennünket. Jézus ezt mondja: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám… Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Máté evangéliuma 25:35,36,40) A vendégszeretet is ilyen személyes, könnyen hozzáférhető szolgálat!

A jutalom pedig nem marad el. Gedeon megszabadította népét az angyal megvendégelése után. Manoah és Ábrahám gyermeket kapott, Lót pedig megmenekült a pusztulásból. Talán nekünk is szükségünk van a vendégszeretetre, hogy megmeneküljünk a Föld történetének e végső felvonásában. Megmeneküljünk az önzéstől, a kapzsiságtól és az érzéketlenségtől.

Tegyünk ma jót valakivel!