Az igazi öröm napja
„Ez a nap az, a melyet
az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen!”
(118. Zsoltár 24. vers)
Egyszer
egy lelkész az imaházba menet majd felbukott egy kockakőben. Nézegette,
nézegette. Felvette és magával vitte, gondolta épp kapóra jött.
Ahogy
felment prédikálni, a követ kitette a szószékre. Természetesen mindenki
feszülten várta mi lesz mindebből. Prédikált, majd a beszéde végén Áment
mondott és lejött.
Ekkor
odalépett hozzá az egyik presbitere és megkérdezte; Ne haragudj lelkész, hogy
megkérdezem, de mindenki kíváncsi, minek raktad azt a követ a szószékre. Mire a
lelkész; - Ja, a kő, az csak a figyelem fenntartására kellett.
De
miért is van az, hogy oly sokan unják az istentiszteletet, feleslegesnek
tartják az imádságot, elhanyagolják a Biblia tanulmányozását?
Többen
javasolták már nekem is; az imaházakat el kéne adni és a szabadban kéne tartani
az istentiszteletet; a megszokott liturgiát, a prédikációt el kéne felejteni és
helyette csak leülni körbe, beszélgetni, meg ki mit akar; a Bibliát át kéne
írni modern nyelvezetre, és ha fiatalos énekek lennének, az jobban feldobna
mindenkit…
Én
azonban nem hiszem, hogy ez az igazi megoldás.
Már
csak azért sem, mert a legutóbb egy ifjúsági összejövetelen saját magam
tapasztaltam, hogy a fiatalos énekeket ugyanolyan unottan énekelték a
résztvevők, mint mást, a külföldi előadó prédikációja alatt pedig nem egy
előttem ülő a mobiltelefonján videojátékozott.
Be
kell látni; ha az Istennel való találkozás pillanatai és a szombat számomra nem
az öröm napja, akkor a probléma gyökere nem a külső körülményekben keresendő,
hanem belül.
Mi
tehát a megoldás?
Amit
Dávid is hangsúlyoz a zsoltárban, észrevenni és arra figyelni, amit az
Örökkévaló tett és tesz értem. Nem magammal, hanem Isten nagyságával
foglalkozni. Ez pedig automatikusan hálára fog ösztönözni bennünket.
Így
adjunk hálát ma is Szabadítónknak:
„Magasztallak
téged, hogy meghallgattál, és szabadításomul lettél! A kő a melyet az építők megvetettek,
szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!”
(Zsolt.118:21-23)
