Céltudatos önfegyelem

“…hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”

A prédikációimra gondolva pont a sanyargatás szó jut eszembe. Minden alkalommal, mikor szolgálok, lélekben arra készülök, hogy utána a közös ebédből egy falat sem jut majd nekem. Ilyen dolog ez a prédikálás. Milyen érdekes, hogy Pál már erről beszélt. Milyen jó, hogy nem erről beszélt.

Az aszkézis egy általunk is ismert szó, a baj csak az, hogy már nem értjük mit jelent. Sokszor úgy gondolunk a böjtre, mint egy olyan eszközre, ami ki tudja erőszakolni Istenből azt amit kérünk. Végülis ha látja a szenvedéseinket, csak megsajnál minket. Úgy gondolunk az önmegtartóztató életmódra, mint egy módszerre, amivel elérhetjük, hogy Isten közelébe kerüljünk, és ezzel jobb pontot szerezzünk. Ez az aszkézis, amit mi gyakorlunk. Saját szenvedésemmel elérni, hogy Isten rám figyeljen, nekem adjon igazat, mert nyilván nekem van igazam, csak Ő még ezt nem vette észre.

Pál nem erről beszél. Nem az az üzenete, hogy vagdossuk, ostorozzuk, vagy csapkodjuk magunkat, ezzel elnyerve az üdvösségünket. Isten ebben nem lát semmi jót, semmi vonzót. A cél nem a szenvedés maga. A cél a megváltás. Azt viszont nem érhetjük el erőszakkal. A küzdelem a régi énünkkel állandó. Pál ezt nagyon jól ismeri. Az az ember, aki felindulva rohan, hogy lemészárolja a keresztényeket, nem könnyen teszi le a kardot.

Hogy tudnék helyt állni a saját énemmel szemben, amikor az is én vagyok? Úgy, hogy tudatosan élek. Nem Laár András módjára, hogy tudom hogy élek, tehát tudatosan élek. Úgy, hogy nem véletlenszerűen éljük az életünket, hanem odafigyelve arra, hogy mit teszünk. Tudjuk mit, miért és mikor tesszük, vagy gondolunk. Könnyűnek tűnik? Nem igazán, de nem is mondta senki, hogy könnyű lesz.

Pál, aki a pogányok prédikátora volt, mindenkinek elmondta a Krisztusban élő emberek elveit. A megváltás örömhírét, ami megváltoztat, és jobb esetben bennünket is megváltoztatott. Gyönyörű üzenet. Békét hirdetett, és azt, hogy mindenki Isten gyermeke, így szeretnünk kell. Hogy nézett volna ki, ha egyik kezében karddal, másikban buzogánnyal hadonászva üvöltve hirdette volna az evangéliumot? Nem túl hiteles.

A probléma ma sem más. A hitelesség egy állandó küzdelem a gyülekezetekben, a vezetőkkel szemben, és sajnos minden baráti kapcsolatban is.  Hogy nézne az ki, ha a megváltást hirdetnénk, de az Újföldön nem találkoznánk. Hiteles életet kétféleképpen tudunk élni. Vagy nem beszélünk olyanról, amit nem élünk meg, vagy megéljük azt, amiről beszélünk, amire rájöttünk.

A cél a megváltás. Nem csak a sajátom, hanem másé is. Az eszköz a hitelesség.