szombat, december 03, 2016

Az elképzelhetetlen jó


"A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek."
1Kor 2,9

Karácsonyhoz közeledve sokan törjük a fejünket, hogy mit is adhatnánk szeretteinknek ajándékba. Ilyenkor jönnek jól a kívánság-listák. Gyermekként a Télapónak írtuk a levelet, mit szeretnénk; vagy a szüleinkkel beszélgettünk arról, vajon a Jézuska azt hozza-e, amire vágyunk. Természetes volt, hogy a bölcs felnőttek igyekeztek a lehetőségek szerint gátat szabni fantáziánk szárnyalásának. Bár minden karácsonyra örömmel emlékszem, mert mindig sok mindent kaptam, azért olyan szívesen éltem volna át egyet, amikor merhettem volna bármiről álmodni, mert megvalósulhatott volna. Mi lenne a fáink alatt, ha valaki odavarázsolná az összes meg nem kapott ajándékainkat? Természetesen tegyük félre az önzésünket és csak azokat képzeljük oda, ami szép, ami jó, ami igazán hasznos és valódi örömet okoz! Mik lennének ezek? Ma, felnőttként, már nem tárgyakban gondolkodom. Szüleim megnyugtató mosolya. Szombat esti közös, vidám vacsora "kerekoldalassal" (héjában sült krumpli) apósoméknál. Sok-sok öröm és társasjáték, meg a nagy sétálások, szánkózások. A szilveszteri hóbirkózás. De ezek is mind olyanok, amiket átéltem, és bár sokukkal már nem, de megmaradt és leendő szeretteimmel még átélhetem.

Bár a fantázia határtalan, mégis emberi mivoltunk véges volta korlátozza azt. A jót, a szépet kigondolni csak önmagunkból kiindulva tudjuk. Mivel saját világunkban a jó mellett ott a rossz, a szép mellett ott a csúnya, a hasznos mellett ott a haszontalan, az egyiket nem tudjuk elképzelni a másik nélkül. Mintha ezek az ellentétpárok örökre összeforrtak volna egymással. Pedig nem így van. Bibliai értelemben a jó a lét, a tökéletesség, az egész, a szépség és még sorolhatnánk; a rossz pedig mindezek hiánya. Isten tökéletes majdani, számunkra készített világában az egyik kizárja a másikat. Ott csak a jó, a szent marad meg; ott nem lesz semmi, ami kevesebbé tesz, ami fájdalmat, csalódást okoz. Bár számunkra mindez most elképzelhetetlen, Pál szerint mégis valóság.

Olyan jó lenne, ha az ünnepi készülődések közepette minden ember meglátná, hogy az ő világa milyen irányba halad! Olyan jó lenne, ha realitásunkkal nem szegnénk szárnyát az elképzelhetőnek, hogy örömünk idén teljesebb legyen.

péntek, december 02, 2016

Ítélkező lelkület

Olyan könnyen tudunk ítéletet mondani. Gyakran negatív ítéletet. És hát inkább másokról, mint saját magunkról. Ma reggel Pál apostol azt kéri tőlünk, hogy:
„Azért idő előtt semmit se ítéljetek, amíg el nem jön az Úr, aki világosságra hozza a sötétség titkait, és megjelenti a szívek szándékait. Akkor mindenki Istentől kapja dicséretét.” 
1Korintus 4. rész 5. vers.
Az alábbi gyönyörű vers pontosan kifejezi, hogy honnan ered, és hova vezet az ítélkező lelkület.
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Reményik Sándor



csütörtök, december 01, 2016

Mennyei kintsugi

„Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet.”
Ézsaiás próféta könyve 38:17

Sokszor előfordul, hogy kicsorbul, eltörik egy edény. Ilyenkor az ember egy könnyed mozdulattal a szemétkosárba dobja a használhatatlanná vált tárgyat. Japánban azonban kifejlesztettek egy művészetet, a kintsugit, amely a törésből értéket teremt. Először is összeragasztják a széttört csészét, és megvárják, hogy a ragasztó megszáradjon. Most már újra használható lenne a tárgy, csak úgy, mint a többi ép edény, de ekkor kezdődik a kintsugi. A lakkhoz aranyport kevernek, és ezt kenik az egykori törések vonalára. Az így keletkezett tárgy nem csak eredeti funkcióját nyeri vissza, hanem egyben – mind anyagiakban, mind művészetileg – értékesebb lett. Az arany beépítése nemesebbé tette a többi ép és tökéletes edényhez képest.

Mindenkit érnek élete során veszteségek. Ezek sokszor olyan súlyosak – munkahely elvesztése, súlyos betegség, közeli hozzátartozó halála –, hogy visszaállíthatatlan töréseket eredményeznek a lelkünkön. Egy csecsemőjét szülés közben elvesztő édesanya például így írja le fájdalmát: „Másnap már mehettem is haza. Ott álltam kiüresedve, meglopva a testem és a lelkem, és nem volt egy lény a földön, aki törődött volna a fájdalmammal.” Ilyen válsághelyzetekben megrendül az ember hite.
– Miért történt ez?
– Miért pont velem történt ez?
– Miért engedte meg ezt Isten?
Minden egyes fájdalmas kérdés egy-egy repedés az egykor hibátlan edényen.

De ekkor kézbe vesz minket Isten. Beragasztja a töréseinket, majd arannyal kevert lakkal kiemeli a forradások helyét. Ennek az isteni kintsuginak két funkciója van. Egyrészről a repedések jelei mindig jól láthatóak lesznek, hogy sose feledjük, milyen mélységekben jártunk, másrészről az arany arra emlékeztet, hogy „bizony, javunkra vált a keserűség”. Egy édesanya, aki két hónaposan vesztette el gyermekét, így írja le a mennyei kintsugit: „Sokkal szomorúbbnak látom a világot, hogy ő fizikai valójában nincs itt, és mégis szebbnek. (…) Hogy képessé váltam önmagamba nézni, és hogy képessé váltam arra, hogy legalább önmagamnak ne hazudjak, az annak az útnak köszönhető, amelyet Márkkal való szenvedésben együtt jártunk be. Márk nagyon sok mindenre megtanított (…). És amin a legjobban csodálkozom, közelebb vitt Istenhez.”

Ha eltörik valami az életünkben, vigyük hát el a mennyei kintsugi-mesterhez!

szerda, november 30, 2016

Én is ott leszek!



„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”
(János evangéliuma 5. fejezet 24. vers)

Lelkészgyakornoki éveim egyik legszebb emléke Kastélyosdombóhoz köthető, ahol a Dráva kastélyban lakó szellemi fogyatékos fiataloknak tartottunk bibliaköri foglalkozást. Sohasem fogom elfelejteni, ahogy minden alkalommal milyen őszinte és szerető öleléssel fogadtak minket.

Ma, egy szociális otthonban dolgozó lelkipásztor történetét szeretném megosztani, aki enyhén és középsúlyosan sérült fiataloknak tartott hittant, igyekezve mindig olyan egyszerűen fogalmazva és megkapóan elmesélni a Biblia történeteit, hogy minél több megragadjon ezekben a gyerekekben.

Ahogy végigvette velük az evangélium eseményeit; Jézus születését, tanításait, gyógyításait, keresztútját, halálát, feltámadását, beszélt nekik a mennyországról és az örök életről is.

Majd feltette a kérdést; Gyerekek! Mit gondoltok ki lesz ott a mennyben?

Egy fiúcska jelentkezett és dadogva mondta: O-o-ott le-e-esz I-i-i-sten.

Nagyon jó, Isten valóban ott lesz, de vajon lesz ott más is?

Ekkor egy kislány jelentkezett; Igen, ott lesz Jézus is!

Bizony – helyeselve bólogatott a lelkész – Jézus, aki értünk meghalt és feltámadt, Ő is ott lesz.

S ekkor felállt az egyik fiú. Kihúzta magát és azt mondta: Én is ott leszek!

Én is ott leszek! – mondta ez a szellemi fogyatékos fiú, aki mit sem tudva a hit és cselekedetek teológiai összefüggéséről, csupán a maga egyszerű módján elfogadta Jézus ígéretét; „aki hallja és hisz, annak örök élete van!”

Így szégyenítve meg bennünket, akik bölcselkedésünkkel, csak azt merjük mondani: Hát igen, hallottuk, hogy van mennyország. Olvastuk, hogy be lehet oda kerülni. De hogy ki lesz ott, csak az Isten tudja…

Milyen jó lenne, ha többé nem kicsinyelnénk le ilyen kijelentésekkel Jézus áldozatát és nem szomorítanánk el a Szentlelket, aki mindent megtesz, hogy ehhez a fiúhoz hasonló őszinte hittel megragadjuk Jézust!

Ha hiszel, állj fel! Húzd ki magad! És felemelt fejjel mondd ki:

Én is ott leszek!

kedd, november 29, 2016

Önkéntesség

„És örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívvel, önként adakoztak az ÚRnak. Dávid király is nagy örömmel örvendezett. Akkor áldotta Dávid az URat az egész gyülekezet előtt, és ezt mondta: Áldott vagy te, URam, ősatyánknak, Izráelnek Istene, öröktől fogva mindörökké!”

Krónikák első könyve 29. fejezet 9-10.verse




Az önkéntesség, illetve az adakozás jó érzésekkel önti el a szívet, mert tudjuk, hogy tettünk valami jót. Éppen ma olvastam, hogy egy jótékonysági koncerten milyen nagy összeg gyűlt össze. Mert ha az adakozásról van szó, akkor azt jókedvből teszi az ember és nem kényszerből itt is olvashatjuk, hogy „örült a nép az önkéntes adakozásnak”. Az önző szív adhat bármennyit, összegyűlhet bármennyi pénz, de az önző marad. Az adakozás tehát nem oldja fel az önzőség kérdését. Azt hiszem jó lesz, ha feltesszük magunknak a kérdést, és először én magamnak célzom: „Jókedvűen adsz-e ha adsz?

Ha adakozásról van szó, akkor Dávidnak semmi sem drága, ha az az Isten dicsőítésére van fordítva.


A tízedik versben Dávid imába kezd. Az Urat áldja, dicsőíti, magasztalja az egész gyülekezet előtt. Elismeri mindenek feletti hatalmát és dicsőségét, amellyel telve a föld és ég (vö. Ézs 6) s amely forrása minden földi erőnek, hatalomnak, gazdagságnak és dicsőségnek (10–12). Ezért nem lehet helye semmi emberi öndicsőítésnek, mert minden, amit ember Istennek adhat, csak visszaadott hálaajándék (13–16). Ez teljesen összecseng Pál apostol kérdésével: mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? (Az 1Kor 4:7-ben utalás van az 1Krón 29:24-re.) Az ember egyetlen helyes magatartása Isten előtt a hála és az alázat. Van min gondolkozni!

hétfő, november 28, 2016

Ha arcul ütnek...

"Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is." 
Máté evangéliuma 5.38-39

Te hogyan reagálsz, amikor valaki megbánt? Lehet, hogy nem szó szerint kaptál pofont, csupán szavakkal gázoltak a lelkedbe, vagy valami más úton aláztak meg annyira, hogy azt gondolod: egy pofon kisebb fájdalmat okozott volna, és könnyebb lenne kiheverni... Mit érzel, mit szeretnél ilyenkor? 

Az ösztönös reakciónk az önvédelem és a bosszúállás. Az már csupán a habitusunk (és helyzet) kérdése, hogy ez miben nyilvánul meg... Lehet, hogy hasonló (esetleg még nagyobb) durvasággal vágunk vissza, de lehet, hogy csupán az önsajnálatba menekülünk, és azon gondolkodunk: hogyan kerülhetnénk el a jövőben az ilyen helyzeteket...

Jézus azonban valami természetfelettit kér tőlünk: ne védjük meg magunkat, és ne álljunk bosszút önmagunkért. Hagyjuk meg a védelem és igazságszolgáltatás jogát Istennek, és szeressük azokat is, akik ellenségesen viselkednek velünk (vö. Lukács 6.27-36;Róma 12.17-21). Jézus azt kéri, hogy legyünk elkötelezve a szeretetre, azaz maradjunk nyitottak arra, hogy a másik javára legyünk, akár azon az áron is, hogy újra megbántanak bennünket...

"Csak az önszeretet rontja meg békénket. Amíg önző énünk él, mindig készek vagyunk minden bántalom és sérelem ellen védekezni. Ha azonban önző lényünk már halott, és életünk Krisztussal Istenben elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal és bántalommal szemben." (Ellen G. White: Gondolatok a hegyibeszédről, Advent Kiadó, Budapest, 1990,  21. o)

Amit Jézus kér, az több, mint amire magunktól képesek vagyunk, de ő nem csupán kéri, hanem természetfeletti segítséget is ígér hozzá (vö. Lukács 11.13, 2Péter 1.2-7)

Mennyire más lenne a bennünket körülvevő világ, ha következetesen elkötelezettek lennénk erre a természetfeletti szeretetre!

Legyen áldott a napod!

vasárnap, november 27, 2016

Köszönöm!

„Ehetsz jóllakásig, és áldani fogod Istenedet, az Urat azért a jó földért, amelyet neked adott.”
Mózes ötödik könyve 8:10 

Sokat kérünk. Sokszor sokat. És már rohanunk is tovább legtöbbször. Kérünk gyermekünktől figyelmet, szófogadást, szedd össze a játékaidat, mosd meg a kezedet, ne nyúlj hozzá, várj egy kicsit... Kérünk a társunktól egy csókot, még öt percet, beszélgetést, szeretetet, vigyázz a kicsire, amíg főzök, elfogyott a kosztpénz... Kérünk a barátainktól segítséget, megértést, türelmet, hogy majd holnap felhívlak, vagy írok, esetleg majd meglátogatlak... Kérünk a munkatársainktól tanácsot, te ezt hogy tapasztaltad, segíst megjavítani a gépemet, nem megy rajta a passziánsz... Kérünk Istentől kegyelmet, megbocsátást, gyógyítást, tapasztalatot, erőt, hitet, anyagi javakat, csodát, csak most az egyszer utoljára... 

És ennél sokkal kevesebbszer hagyja el a szánkat a köszönöm. Köszönöm, hogy mellettem vagy, köszönöm, hogy elmosogattál, köszönöm, hogy megnevettettél, köszönöm... 

Ma legyen ez másként! Ma és mától fogva járjunk nyitott szemmel, és ne vegyünk mindnt természetesnek! Köszönjük meg a kicsit és a nagyot, a jót, és azt is, amiről még nem tudjuk, mi lesz belőle. Tanuljunk együtt hálásnak lenni. Mindenért. Hálásnak lenni egymás iránt, és hálával fordulni Isten felé. 

Ma reggel egy játékra hívlak, Kedves Olvasó! Gondold végig, mit adott neked Isten! Sétálj a lakásodban, akár a bejárati ajtón túlra is mehetsz, és növelheted lépéseid számát a portádon kívül is. Sétálj, gondolkozz, asszociálj, és gyüjts! Gyüjts emlékeket, áldásokat, ajándékokat. Tornásztasd meg az agyadat, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy milyen ajándék jut eszedbe először arról, amit éppen meglátsz. Egy könyvről, egy virágról, egy érdekes színűre festett kerítésről, egy levélről, amit a szél sodort utadba, és adj hálát érte Istennek! 

Aztán vidd tovább a dolgot, gondolkozz azon, amit a társadtól, gyermekedtől, családodtól, barátaidtól kaptál. Mi jut eszedbe egy apró kavicsról, amit a pici kabát zsebe rejt? Miért lehetsz hálás az illetőnek ezzel kapcsolatban? Ha megvan a válasz, köszönd meg! 

Ne engedd meg magadnak, hogy természetes áldásként gondolj mindarra a jóra, ami körülvesz, hanem adj hálát értük! Adj hálát Istennek, és adj hálát a körülötted élőknek! Ma és mától fogva minden nap járj nyitott szemmel, és gyakorold a hála művészetét!