szombat, február 27, 2016

A béke titka



"Ti azért bátorságosok legyetek, kezeiteket le ne ereszszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van."
2Krónikák 15,7

A biblia szerint van néhány különös összefüggés az emberiség bálványimádása és a háborúság között. Az ok minden bizonnyal a következő.

Először: a bálványok hamis istenek, nem valódiak. Az emberek találták ki azokat maguknak, így annak a népnek a gondolkodását és ideológiáját tükrözi, amely megalkotta azt. A pogány nemzetek vallása sokszor azok politikai érdekeit, uralkodóik nemzeturalmi törekvéseit szolgálta, amit alkalomadtán rá is akartak kényszeríteni a leigázott népekre, hogy biztosítsák uralmukat fölöttük. Ezeknek a vallásoknak a követése mindenkor háborúkhoz vezetett.

Másodszor: a bálványok hamis istenek, amiket ugyan az emberek kreáltak, de kultuszuk által túlnőttek teremtőiken. Az ember vált a tárgy, a létrehozott csinálmány foglyává, leigázott alattvalójává. Biztos hallottunk már arról, amikor valaki valaminek a megszállottjává vált. Rabjává lehetünk tárgyaknak, mint pl. pénz, arany, ékszerek, autók, gyűjtemények stb. Fogva tarthatnak bennünket ideológiák mint pl. a test imádata, a sportmánia vagy ellenkezője a has imádata, de bármely gondolat ide kerülhet, amit istenítünk. Ugyanakkor fogalmak is elragadhatnak bennünket a valóságtól, mint pl. a hatalom, siker stb. A legtöbb esetben ezek nem is ilyen egyértelműek, sokszor kombinálódnak. A lényegük azonban mindig egy, elszakítanak bennünket a valóságtól és az embereket megosztják elválasztják egymástól, így mindenkor háborúsághoz vezetnek.

Bármennyire is fáj nekünk, de a demokrácia és a tolerancia értékei úgy tűnnek nem tudják megszüntetni az összebékíthetetlen ellentéteket. A háborúság állandósult napjainkban. Mit tehetünk ellene?

Asa király (Kr. e 913-871) Salamon dédunokája a próféta szavára elhatározza, hogy felszámolja Júda és Benjámin földjén az elterjedt bálványimádást és annak mindenféle kultuszát. Munkájának gyümölcse lesz, hogy az Ő idejében sokáig békesség lesz a földön és békességben élhet a nép. Ennek a békességnek az ára azonban mindig az embereken hatalmaskodó bálványok elleni háború. Természetesen itt sem fegyverropogásról van szó, hanem az igaz Istenhez való odafordulás az, ami valóban segít. Ehhez van szüksége a királynak és a vele tartóknak nagy bátorságra és erőre, hogy kezeik meg ne nyugodjanak, amíg elvégzik ezt a munkát.

Ha a ma embere békességre vágyik, ugyan ez az út áll előtte. El kell űznie bálványait, fel kell számolnia mindent, ami eddig uralkodott felette, hogy az igaz Istent szolgálhassa.

péntek, február 26, 2016

Jákób fogadalma

„Ekkor fogadást tett Jákób és ezt mondta: Ha Isten velem lesz és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ad nekem kenyeret, hogy ehessek, és ruhát, hogy legyen mibe öltöznöm, és ha békességgel térek vissza atyám házához, akkor az Úr lesz az én Istenem.” 
1Mózes 28:20-21.
Miután Jákób ügyesen becsapta apját és testvérét, menekülnie kellett. Valószínű, már útközben minden újra lepergett lelki szemei előtt és kegyetlenül elkeseredett. Nem tudta mi vár rá, hova kell mennie. Kétségek gyötörték. Az Úr látta őt és egy igazi megerősítésben részesítette. Amint elaludt, egy égig érő létrát látott, amin az angyalok fel-alá jártak, a létra tetején maga az Úr állt és azt mondta: Jákób! Ezt a földet, amin itt fekszel, neked és gyermekeidnek adom. Annyi lesz utódod száma, mint a föld pora. Veled leszek, és nem hagylak el téged.
Micsoda biztatás
 lehetett ez Jákób számára, akit most épp kétségek gyötörték, hogy vajon mi történik vele a jövőben. Hálás szívvel állított fel reggel ott egy oltárt és a fenti fogadalmat tette. Talán így is fordíthatnánk: Mivel Isten megígérte, hogy megőriz engem ezen az úton, amin elindulok. Megígérte, hogy gondoskodik ételemről, ruhámról, és azt mondta, hogy békességgel térek vissza szülőföldemre, ezért elhatároztam, hogy minden körülmények között Ő lesz az én Istenem.
Isten a Te számodra is adott sok hasonló ígéretet. A Szentírás tele van neked szóló bátorítással. Jákóbhoz hasonlóan határozd el Te is, hogy csak az Úr lesz a te Istened.



csütörtök, február 25, 2016

A következetlen Pál

„Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.”
Római levél 5:3-5

Sokáig következetes és racionális embernek tartottam magam. Meglehetősen bosszantott, mikor másoknál olyan kijelentésekkel találkoztam, amelyek ellent mondtak egy korábbi állításuknak. Egyszer egy barátomnak kifejtettem, hogy szeretném az emberek megnyilvánulásait hanghordozón rögzíteni, hogy amikor majd azzal ellentmondásban nyilatkoznak, lejátszhassam nekik korábbi kijelentésüket – így világítva rá következetlenségükre.
– Nem sok barátot szeretnél! – válaszolta sajnálkozó mosollyal barátom.

Nos, hát igen. Amióta rájöttem, a szeretet fontosabb, mint a racionális gondolkodás, és amióta magam kijelentései között is fölfedeztem már ellentmondásokat, alább hagytam következetesség-igényemmel.

Még is, had világítsak rá Pál apostol egy súlyos önellentmondására a Római levélben. Az első fejezet végén, amikor a pogányok vétkeit sorolja, akkor a dicsekvés bűnét egy sorba helyezi a kapzsisággal, a gyilkos indulattal, a rágalmazással, és még sok felháborító emberi bűnnel (1:29). Aztán a második fejezetben a zsidókról írja Pál, hogy bár Istennel és a törvény maradéktalan betartásával dicsekszenek, még is vallásosságuk üres és képmutató (2:17, 23).
– Nos Pál! Ha ennyire elítéled a dicsekvést, hogy beszélhetsz az ötödik fejezet elején arról, hogy „dicsekedjünk a megpróbáltatásokkal”? Nem gondolod, hogy ellentmondasz magadnak? És hogy lehet egyáltalán az élet nehézségeivel dicsekedni?

Ha Pál válaszolni tudna, akkor minden bizonnyal mosolyogva, mutatóujját fölemelve valami hasonlót mondana:
– A két dicsekvés közötti különbség az isteni kegyelemhez való viszony. Míg a pogányok saját magukkal, a vallásosak önigazultságukkal kérkednek, addig a Mindenható szeretetét megtapasztaló ember az életében megnyilvánuló isteni gondviseléssel dicsekszik. Hisz ez mutatkozik meg az élet nehézségeiben is. Isten jelen van, szeret és formál, akkor is, amikor fáj az élet. Az ilyen emberek szerények, akik hallgatagságukban is Istennel dicsekszenek.

Tegyük hát mi is ezt! Dicsekvésünk legyen a mennyei kegyelembe ágyazva!

szerda, február 24, 2016

Ne szégyelld!



Ne szégyelld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint.
(Timótheushoz írt második levél 1. fejezet 8.vers)

Néhány évvel ezelőtt az egyik gyülekezeti taggal sürgős elintéznivalónk akadt. Ám mivel nagyon elfoglalt volt, mondta szaladjak be a munkahelyére és ebédszünetben megbeszéljük, amit kell.

Ahogy odaértem, az irodában munkatársa fogadott, megemlítve, hogy akit keresek annak ki kellett szaladnia valamiért, de mindjárt itt lesz, és addig üljek le. Kis idő múlva megkérdezte, hogy amúgy milyen ügyben keresem a kollégáját.

Mondtam, hogy a lelkipásztora vagyok és egy gyülekezeti dolog miatt keresem. Erre elkerekedett szemmel csak annyit mondott: „Nem is tudtam, hogy a XY vallásos!”.

Ezen aztán én gondoltam el; milyen hitélete, magaviselete, munkamorálja lehet annak, akiről nemhogy azt nem tudja a közvetlen munkatársa, akivel több éve együtt dolgozik, hogy adventista, hanem még vallásosnak sem tűnik!

Persze, én sem azt mondom, hogy úton-útfélen állandóan vallásos meggyőződésünket hangoztassuk, vagy olyanok legyünk, mint a farizeusok „akik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek” (Máté 6:5), viszont Jézushoz tartozásunknak meg kéne látszani rajtunk…

Így, ma reggel imádkozz azért, hogy szavaiddal, tetteiddel, mozdulataiddal bátran hirdesd, hogy szívedben Isten szeretete él.

„Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Máté 10:31-32)

kedd, február 23, 2016

Félelem nélkül élni!



„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Pál második levele Timóteushoz 1. fejezet 7. verse



Az ismeretlentől való félelem ott van bennünk. Ezért nem is merünk sokszor belevágni olyan dolgokba, amelyek jók lehetnének számunkra. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért nem tesszük, egyszerűen csak félelem.
A félelem az nem jó tanácsadó, ellenben azokkal, amiket Pál felsorol az ifjú Timóteusnak az már annál inkább.

Ha Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét, akkor mitől kell félnünk? Én azt gondolom, hogy amitől félhetünk, hogy nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy ellen álljunk a bűnnek. Mert a bűn ott áll a szívünk ajtaja előtt és ránk van vágyódása. Az ördögnek feltett szándéka, hogy az embert rettegés alatt tartsa. Ettől óvnak Pálnak a szavai.

Megnyugtatóan hat ránk, hogy az életben bármilyen területen is dolgozunk, bármilyen helyen is élünk, az Úrnak Lelke velünk van, és az Úrnak Lelke nem arra buzdít, hogy féljünk. Csak az fél, aki bizonytalan a jövőt illetően, de Jézus Krisztuson keresztül van lehetőségünk élni, rajta keresztül tudunk győzni a rossz felett, és így a félelem felett is.

Szeretet, erő, józanság… A szeretet kifejezését még csak csak használjuk, de az erőt a lélekre ritkán, csak úgy, mint a józanság lelkét. Az erőt inkább arra használjuk, hogy akaratunkat érvényesítsük. De ha jobban elgondolkozunk, akkor rájövünk arra, hogy ezek Isteni jellemtulajdonság, amelyeket, Isten hagy az emberre. János apostol így ír (János első levele 4. fejezet 13. vers): „Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. Tehát isteni jellemtulajdonságokat kaptunk tőle! Egy verssel korábban pedig leírja a szeretettel kapcsolatosan, hogy „ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” A szeretet értelmezése is így egy tágabb értelmezést nyer, és nemcsak külsőségekkel töltjük fel, hanem valódi tartalmat kap.

Ezeket a reggeli gondolatokat olvasva bátorítást kapunk a mai napra, hogy ne rettenjünk meg az előttünk álló nehézségektől, mert nem a félelem lelkét adta az embernek!

hétfő, február 22, 2016

Isten vágya

“Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik.
Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”
Ézsaiás könyve 65:23-24

Hegedűtokra vágyott. Nem kérte, csak egy-egy szóban elejtette. És az aki szerette, figyelt, s meghallotta a sorok között ki nem mondott óhaját. Észrevétlenül kicsempészte hangszerét, melyen újjai sok-sok éven át szebbnél szebb dallamokat játszottak, s már rohant is a hangszerboltba az új hegedűtokért. Keresgélt, válogatott, míg végül sikerült a legszebbet kiválasztani annak, akit szeretett. 
A régi hanszer új köntöst kapott, s gazdája a meglepetéstől, szinte szóhoz sem jutott. Csak annyit kérdezett: “Honnan tudtátok?”

Vajon, ha mi tudunk jó ajándékokat adni azoknak, akiket szeretünk, az aki sokkal jobban szeret mindket, mint ahogy mi szeretni tudunk, nem ad meg mindent nekünk úgy, ahogy óhajtunk? 

Vannak alkalmak, amikor Ő válaszol még mielőtt kiáltanánk, azonban nagyon sokszor úgy érezhetjük, mintha minden hiába volna: bármilyen forró is imánk, bármennyire kiáltunk, - ő nem válaszol. Vagy lehet, hogy mi nem halljuk a hangját? 

Mit kérünk? Mi a szívünk vágya? Vajon összhangban van-e Isten gondolatával? 



Izrael népe is, - akiknek ez a szakasz első sorban íródott - Istenhez kiáltott a bajban, s mivel nem hallotta meg Isten válaszát, távolinak hitte, olyannak, aki nem törődik vele. Isten azonban tudtára adta: “Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől.” (Ézsaiás könyve 59:1-2)

A bűn, mint óriási szakadék tátong közöttünk és Isten között. Ezért érezzük őt sokszor távolinak, vagy tartózkodónak. Az ő szeretete azonban ugyanolyan határtalan. Tudja, mi az, amire szívünk legmélyén vágyunk, és alíg várja, hogy megadja nekünk. 

Ez a szeretet készteti őt arra, hogy véget vessen ennek a távkapcsolatnak, eljöjjön értünk, és magához vegyen bennünket, hogy olyan közel legyünk hozzá, hogy még mielőtt kimondanánk a szót, ő már válaszolhasson. Egy olyan világot ígér nekünk a Bibliában, amelyre nem a bizonytalanság és a veszély lesz jellemző, hanem a biztonság,  az állandóság.
Ezt az új földet várjuk. Ha kiálltunk, de nem kapunk választ, ne mondjuk azt, amit Izráel: “Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.” Hanem újra és újra ismételjük: ”Örökkévaló Isten az Úr, Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt a megfárdtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújúl, szárnyra kellnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 27-31)

vasárnap, február 21, 2016

Ideje van...

„Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.”
Máté evangéliuma 19:28

Vannak dolgok, melyeknek még nem jött el az ideje. Mezítláb futni a nyári réten, barackot szüretelni nyakig ragacsosan az érett gyümölcsök levétől. Versenyt úszni a Balaton vizében, késő délután is a nap ragyogó fényében sétálni az ódon házfalak között. Ezekre még várnod kell, de addig is sétálhatsz az esőben, amikor mindenki inkább behúzódik a négy fal közé. Gyönyörködhetsz a tó türkiztiszta színében, amit még nem kavartak fel a hajócsavarok és a strandoló nép. Várnod kell meg a nyárra, a hosszú nappalok üdítő varázsára, de addig is megannyi dolgot tartogat számodra a lassan búcsúzni kényszerülő tél. 

Ugyanígy az ítélkezésnek sem jött még el az ideje. Ma ez nem tartozik sem a te sem az én feladatkörömbe. Ma nem az egymás felett való ítélet ideje van. És annak, amit sokszor ennek ellenére művelünk, igazából sosem jön el az ideje. 

Mi kárhoztatni szeretjük a másikat. Megmondani a nagy igazságot, ami inkább a mi kis személyes igazságunk, de mély sebet ejt a másik szívében. Mi pedig el akarjuk mondani, kényszeresen ki akarjuk ereszteni magunkból, és közben nem nézzük a másik embert, csak az énünkre koncentrálunk. Csak arra, hogy mi megszabaduljunk egy általunk alkotott tehertől, a megmondás kényszerértől, és közben takarózunk azzal, hogy a másik érdekeit nézzük, az ő üdvéért tesszük ezt az egészet, pedig ennek a tettnek is csak az önzésünk áll a középpontjában. Mert mi jobban tudjuk. Mindig jobban tudjuk, és nem akarunk várni, nem akarunk megérteni, beleélni, csak kimondjuk, ítélünk, és már rohanunk is tovább, mert van még ember, akinek meg kell hallania az "igazságot". 

Isten ma reggel szeretne elcsendesíteni minket. Van, aminek még nem jött el az ideje. Van, ami az Ő hatáskörébe tartozik, és amibe csak később enged majd betekintést. Ma nem az ítélkezés a feladatunk, hanem az, hogy megértsük, elfogadjuk, szeressük a felebarátot. Tegyünk érte, tegyük érte azt, aminek segítségével megérzi törődésünket, szeretetünket. Nézzük igazán az ő javát, ne az énünk legyen a középpontban. 

Eljön az ítéletnek is az ideje. Eljön az a nap, amikor Isten az Ő követőit megtiszteli azzal, hogy betekintést nyerhetnek döntéseibe. Eljön az ideje annak, amikor már nem egy homályos, görbe tükörből, hanem színről színre látják a valóságot. Amikor megismerik a miérteket, az eddig rejtett dolgokat, és minden szükséges információ birtokában lesznek. Ekkor Isten hellyel kínálja őket, és ők kimondhatják, hogy a Mindenható igazságos, mert megértve döntéseit nem hoznának ők sem más ítéletet. 

Mondd, szeretnél Isten mellett helyetfoglalni azon a különleges napon? Szeretnél betekintést nyerni a legnagyobb titkokba, az ítéletbe, mely megpecsételi minden ember örök sorsát? Hát kövesd Istent, és élj Vele közösségben itt a Földön! Ismerd meg őt, és járj Vele a mindennapokban! Viszonyulj úgy embertársadhoz, ahogy azt az Ő példájában láttad: nem az ítéletre, hanem a szeretetre, megmentésre törekedve. Mert ma ennek van itt az ideje.