péntek, augusztus 07, 2015

Folyóvíz melletti fa

Ha egyszer lesz időd, nézd meg a sivatagi show című filmet. Nem fogod megbánni. A filmben helikopterről minden sivatag, de van egy vékony csík – a magasból nézve – ami dús, zöldlombú fák, bokrok, virágok vonala. Közelebb érve, láthatod, hogy középen egy folyó hömpölyög. A sivatag homokját egy folyó élővé, üdévé tudja varázsolni.
A Szentírásban is többször találkozhatsz a folyóvíz mellé ültetett fával.
„Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.”  
Jeremiás próféta könyve 17. rész 7-8. vers.
Az első Zsoltárban meg azt olvashatod, hogy „Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsa szerint, nem áll meg a bűnösök útján, és nem ül csúfolódók székébe, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a levele…”
Láthatod majd, hogy az életnek fája is folyóvíz mellett lesz, minden hónapban teremni fog és levele a népek egészségét szolgálja. (Jelenések 22.)
Jézus többször hasonlította az ő beszédét a vízhez, forráshoz. Aki abból a forrásból iszik, amelyet én adok – mondta a samáriai asszonynak – soha többé nem kíván mást, mert rájön, hogy ez az élet vize, az örök életre segítő forrás.
Az idei nyár (2015) sokunk számára megpróbáló kánikulát hozott. Többször volt 40 0C körüli a hőség. Lelki életünkben az elkövetkező időszakban még több megpróbáló idő következik majd. Ahogy a melegtől elalélsz, elkábulsz, rosszul leszel – víz híján –, ugyanúgy a ránk váró próbaidőben is el fogsz erőtlenedni, ha nem ereszted mélyen gyökereidet az éltető víz forrásához. Ne sajnáld tehát az Úrral töltött időt! Ne tekintsd időveszteségnek, ha minden nap Bibliával a kezedben, imádkozol, beszélgetsz Vele. Ne tekintsd behozhatatlan veszteségnek, amit lelked felüdítésére áldozol.
A Sivatagi show című filmben mindenütt homok, forróság, élhetetlen vagy nagyon nehezen élhető körülményekkel találkozol, de a folyó partján minden üde, kiegyensúlyozott, zöld és gazdag.
A Szentírásban meg azt olvasod, hogy áldott leszel, boldog leszel, bizakodó leszel, nem állsz, ülsz, jársz a helytelen úton, ha a folyóvíz köré –Isten Igéjére – építkezel. Szedd fel a sátorfádat a sivatagból, ahol mindig csak szél, por, meg forróság van, és telepedj le, építsd lelki házadat a folyóvíz mellé! Ma még lehet. De holnap? Ki tudja?


csütörtök, augusztus 06, 2015

Kozmikus védőoltás

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.”
Római levél 8:28

Ki ne emlékezne vissza azokra a hosszú percekre, amikor gyerekként valamelyik védőoltásra várakozott egy kínosan tiszta orvosi rendelőben. Én sem szerettem szurit kapni, de a legemlékezetesebb történet az egyik osztálytársnőmmel esett meg. Az egész osztályt egyszerre rendelték az orvoshoz, és osztálytársamat – legelöl lévén a névsorban – előszörre hívták be. Éppen hogy csak belépett a rendelőbe, még be se csukták mögötte az ajtót, az orvos lehúzta a védőburkot az injekciós tűről, a lány pedig ájultan esett össze. Általános derültség lett rajtunk úrrá, ahogyan az asszisztens magához próbálta téríteni szegény osztálytársunkat. Utólag azonban már úgy vélem, nevetésünk mögött a saját szorongásunk rejtőzött.

Miért szükséges kitenni szerencsétlen gyerekeket ilyen lelki traumáknak? Miért kell ilyen kellemetlen perceket szerezni az amúgy is túlterhelt diákoknak? Miért van szükség védőoltásra? Gyerekként nem biztos, hogy pontosan értettük a dolgot. A védőoltás során legyengített kórokozókat (például a kanyarót, vagy a bárányhimlőt okozó vírusokat) juttatnak a szervezetbe, hogy aktivizálják annak ellenálló képességét. Így amikor legközelebb egy ilyen vírus próbálná megtámadni az embert, a szervezet azonnal tudja, hogyan védekezzen ellene. Egy kicsi rossz (az oltás) következtében egy nagyon jó dolog (a betegséggel szembeni védettség) alakul ki.

Hogy írhatta azt Pál, hogy az Isten szeretők számára, minden, ami történik, az a javát szolgálja? Hát nem volt az apostolnak realitásérzéke? Nem vette észre, hogy mennyi nyomorúság és baj éri azokat, akik Istent szeretik? Nem hinném. Pál tudott a hívők gondjairól, a társadalom megvetésétől, illetve a kegyetlen üldözésekről. És valószínűsítem, hogy a keresztyének 21. századi helyzetét ismerve se lepődne meg. Ma sincs vörös szőnyeg rózsaszirmokkal a keresztyének életútján. Mindenki küszködik kisebb-nagyobb problémákkal. Valaki az adósságát nem tudja visszafizetni, valakinél rákot diagnosztizálnak, valaki a saját gyermekét vagy házastársát veszíti el egy értelmetlen háborúban, és még ma is vannak, akik a hitükért halállal lakolnak (pl. Szíria, Irak, vagy Nigéria). Pál tehát nem a realitást akarja elkendőzni, mert azt tartja, „hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz” majd Jézus Krisztus második eljövetelekor (Róma 8:18). Tudomásul kell vennünk, hogy egy olyan világban élünk, ahol nem Isten törvényei uralkodnak, és ennek a következménye a sok szenvedés és nyomorúság. Ez azonban olyan, mint egy védőoltás. Szükségszerű, hogy mindezt átéljük, egyrészről, mert őseink egy ilyen istentelen világ mellett döntöttek, másrészről, hogy amikor majd Krisztus megalapítja az új földet, az emberiség védetté váljon a bűn minden formája ellen. Ami most sokszor elviselhetetlenül rossznak tűnik, az előre mutat arra a jóra, ahol az Istent szeretők a rossz ellen való immunitásban, boldogan és békességben élhetnek majd.

Kedves olvasó! Ne feledd, hogy ha Istent szereted, akkor üdvösséged van. Ha pedig üdvösséged van, akkor az életben minden ebből a szempontból nyer értelmet. Gondolj erre a mai nehéz nap elején is!

szerda, augusztus 05, 2015

Várni Krisztus visszajövetelét



„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését;”
(Tituszhoz írt levél 2. fejezet 11-13. vers.)

Mit tennél, ha teljes bizonyossággal tudnád, hogy Jézus holnap visszajön?

Hagynád a földi dolgokat, nem rohannál bevásárolni, nem mennél be munkahelyedre, talán nem is ennél? Számítógépezés helyett, magad köré gyűjtenéd szeretteidet és egész nap csak imádkoznál és olvasnád a Szentírást?

S mit tennél, ha nem holnap, hanem egy hét múlva térne vissza az Úr?

Lehet, első nap még minden maradna úgy, ahogy most van, de a hét vége felé a biztosan sokkal komolyabban és mélyebben foglalkoznál a lelki dolgokkal.

S mit tennél, ha ezen örömteli esemény csak egy év múlva következne be?

Hogy mit tettek 1844-ben azok, akik elfogadták a Krisztus második eljöveteléről szóló tanítást?

„Vallásos emberek felocsúdtak hamis biztonságérzetükből. Felismerték, hogy hitehagyók, világiasak, hitetlenek, gőgösek és önzőek. Sokan bűnbánattal és alázattal keresték az Urat. Szívük, amely oly sokáig földi dolgokhoz ragaszkodott, most a menny felé fordult.

Bűnösök sírva kérdezték: "Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?". Azok, akik eddig becstelenül éltek, igyekeztek az okozott kárt megtéríteni. Mindazok, akik békét találtak Krisztusban, vágytak másokkal is megosztani az áldást.

A szülők szíve gyermekeik felé fordult, a gyermekeké pedig szüleik felé. A gőg emelte válaszfalak halomra dőltek. Őszinte bűnvallomások hangzottak el, és a család tagjai azok üdvösségéért fáradoztak, akik a legdrágábbak voltak nekik. Sokszor lehetett a buzgó ima hangját hallani.

Az őszinte hívők gondosan megvizsgálták szívük minden gondolatát és érzését, mint a halálos ágyán fekvő ember, akinek már csak néhány órája van hátra.” (E.G.White; Nagy küzdelem 318.o.)

kedd, augusztus 04, 2015

Az Isten szereti az embert!



Péter és János azonban így válaszolt nekik: Ítéljétek meg ti magatok, vajon igaz dolog-e Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre! Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.
Apostolok cselekedeteinek könyve 4, fejezet 19-20. verse




Mindenki szeret mesélni. Lássuk be, szeretünk magunkról beszélni (természetesen most egyesek azt gondolják magukba, hogy: „én nem vagyok ilyen”, de ők biztosan meg tudnak engem erősíteni abban, hogy nagyon sokan szeretnek magukról beszélni)

Mit csinálunk akkor, amikor valami nagy öröm ér bennünket? Költői a kérdés: tovább adjuk! De hogyan és mi módon tesszük ezt.

Amikor valami jó dolog történik velünk, akárhol is legyünk vagy azonnal nyúlunk a mobilunk után és felhívjuk az első számú hozzátartozónkat, vagy megvárjuk, míg otthon leszünk, és akkor újságoljuk el a híreket, de a lényeg az, hogy megosztjuk a jó dolgokat másokkal. Azért van ez így, mert szeretnénk, ha mások velünk együtt örülnének.

Egyes családoknál ez egy láncreakció. Egyik rokon hívja a másikat a jó hír miatt, és egyik adja tovább a másiknak. Ez a modell igazából tanítani való, hogy az evangéliumot is így adjuk tovább.

Az evangélium azt jelenti, hogy jó hír, vagy örömhír. Mondhatnánk úgy is, hogy az evangélium nem más, mint hogy Isten szereti az embert! Mindenki szereti, ha szeretik, és ez egy olyan hír, amit meg kell osztani másokkal. Nem tehetünk máshogy. Az, aki már csak egyszer is megérezte az Isten közelségét, az folyton arról akar beszélni, hogy milyen jó Vele lenni.

Én sem tehetek mást csak, hogy Isten szeretetéről beszélek más embereknek. Te tehetsz mást? Nem kényszerből kell ezt tenni. Ez csak belülről jön. Van a szívben egy késztetés, hogy megszólíts másokat, hogy örömhírt vigyél más embereknek. Van-e okunk félni? Nincs!

Szeretnék elmesélni egy történetet, ami Isten szeretetéről beszél. Egy igazi evangélium (jó hír, örömhír). 2014-ben volt az esküvőnk életem párjával, és új otthonunkat rendezgettünk a lelkészlakásban. Tervezgettük, hogyan fogjuk bútorokkal megtölteni a lakást. Házasság kötésünkkor összesen 4 db bútor volt a lakásunkban, így voltak ötleteink. A legfontosabbnak valamilyen ülőalkalmatosságot láttunk a nappaliba, hogyha jönnek vendégek, akkor helyet tudjanak foglalni nálunk. El is kezdtünk gyűjteni egy ülőgarnitúrára. Hónapok teltek el, kerestük a legjobb megoldást, és végül megtaláltuk, de 4 hetet kell rá várni, mire legyártják számunkra az új bútort. Úgy számolgattunk, hogy mire megjön a bútor vendégeket is kellene hívni, hiszen részben azért is vesszük. Úgy is volt, meghívtunk a családot, a barátainkat, hogy töltünk együtt egy szombatot, és ha gondolják, itt is aludhatnak, hisz van min. Eljött az a hét, amikorra bútort hozzák, de történ valami szörnyűség. A feleségem pénztárcájába volt a bútor ára, bizony kilopták a zsebéből a tárcáját. Ez volt szerdán, csütörtökön hozták volna a bútort, és pénteken érkeztek volna a vendégek. Óriási érvágás ez mindenkinek. Sajnos minden hirdetés ellenére nem volt olyan becsületes az illető, hogy legalább az iratokat visszaadja.
Hol van ebben a történetben a jó hír? Szerda délután miután az lopás megtörtént, felhívtak a bútorkészítők, sűrűn elnézést kérve, merthogy egy-két hetet várni kellene még. Mi ennek annyira örültünk!!! Azután egy este, hogy szabaduljunk a gondolatainktól, Békéscsabán sétáltunk üres pénztárcával, és egy pillanatban lenézünk a földre, és ott van nyolc ezer forint. Senki nem kereste pedig egy fél órát ott álltunk várva hátha visszajön a gazdája. Ez nem sok pénz, de a heti élelmezésünket megoldotta. Az Úr így pótolt minden egyes forintot, amit elvett tőlünk az illető! Áldott legyen az Úr ezért!  

hétfő, augusztus 03, 2015

A bátorítás fiai



„Erősítették a tanítványok lelkét és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.”
Az apostolok cselekedetei 14:22

Krisztus után 46-ban történt. A szíriai Antiókhiában lévő gyülekezet tagjai őszintén keresték azt a feladatot, amellyel Istennek kedvében járhatnak. Isten szólt Szentlelke által: „Pál és Barnabás egy különleges feladatot kap tőlem. Legyenek utazó prédikátorok. Járják be a környéket és mondják el mindenkinek a Jézus Krisztusról szóló örömhírt.”
A gyülekezet tagjai imádkoztak, böjtöltek, majd kézrátétel után elbocsátották őket. Pál és Barnabás útnak indultak, és bárhova mentek, lelkesen hirdették Isten igéit. Sokan hittek és megtértek, azonban nem tetszett mindenkinek az, amit Pál és Barnabás tett. 



A piszidiai Antiókhiából kiűzték őket, Ikóniumból el kellett menekülniük, hogy ne bántalmazzák őket. Lisztrában először jól fogadták Pált és Barnabást, de nem tartott sokáig ez a békés állapot. Az antiókhiaiak és az Ikóniumban élők nem elégedtek meg azzal, hogy saját környékükről elűzzék őket. Nyomukba eredtek és felbújtatták a lisztrai tömeget, hogy megkövezzék Pált, olyannyira, hogy halottnak hitték. Pál azonban újra erőt gyűjtve, megerősödött és folytatta azt, amit addig is tett: lelkesen hirdette Isten igéjét. Nem hátráltak meg az üldözéstől vagy megkövezéstől, hanem újult erővel haladtak előre. Ami azonban még megdöbbentőbb, nem csak előre mentek, újabb helyszíneket célozva meg, hanem volt bátorságuk visszamenni a piszidiai Antiókhiába, Ikóniumba, és Lisztrába, ahonnan korábban kiűzték és bántalmazták őket. A frissen megtért tanítványok megrettenhettek mindattól, amit láthattak, megtapasztalhattak. Pál és Barnabás tudta ezt, ezért életük kockáztatásával visszatértek, hogy erősítsék és bátorítsák a tanítványokat: maradjanak meg a hitben.

A nehézségek elbátortalaníthatnak, megpróbálják hitünket. Ha azonban úgy gondolunk Istenre, mint aki már járt ott ahova nekünk mennünk kell, aki kész újból és újból Pálhoz és Barnabáshoz hasonlóan „visszatérni”, hogy bátorítson és megerősítsen, az erőt adhat nekünk. Nem lesz kevesebb a próba, a nyomorúság – ahogy a mai ige fogalmaz –, de lesz mellettük valaki, akinek a támogató jelenlétére minden körülmény között számíthatunk.

Kedves Olvasó!
Kívánom, hogy Isten Szentlelke erősítsen naponta és bátorítson, hogy bármi érjen is, Pálhoz és Barabáshoz hasonlóan ne bizonytalanodj el, hanem maradj meg az Istenben való hitben! S ha a szükség úgy kívánja, legyél te magad mások bátorítója!