szombat, február 21, 2015

Felelősség


„Népem megvizsgálójává, kutatójává rendeltelek, hogy megismerd és megvizsgáld életét.”
Jeremiás 6:27

Egyszer láttam egy karikatúrát az egykori Ludas Matyi magazinban az országunkról. Emberek álltak a határ mentén és mind az előttük levőre mutatott addig, amíg végül be nem zárult a kör. Valóban így lenne? Mi vagyunk az a nép, akik mindig másban keressük a problémát, politikusokban, vezetőkben, tanárokban, szüleinkben és még sorolhatnánk?

A próféták feladata volt Izráelben, hogy oda figyeljenek a király és tanácsnokai döntéseire. Az volt a dolguk, hogy azt mindenkor Isten kinyilatkoztatásának mérlegére tegyék, és ha látnak valamit, szóljanak. De sohasem használták ezt a felelősséget a király ellen. Gondolkodtunk már azon, hogy meglátni valamit, egy hibát felfedezni nagy felelősség? Az információval való bírás. Felelősség, hogy ne éljünk vissza vele. Ne használjuk a hiba elkövetőjének kárára. Ne ragadjuk meg az alkalmat lehetőségként mondván: na, eljött az én időm; majd én jobban csinálom. Egy nép életében keresni, valóban kutatni kell az elkövetett hibákat. Sőt fel is kell tárni azokat és nyilvánosságra is kell hozni, de az ok mindenkor csak egy lehet, hogy tanuljunk belőlük és hozzuk rendbe. Akik dolgoznak, akik munkálkodnak, azok hibákat követnek el. Fel kell vállalni azt a felelősséget is, hogy megadjuk a jogot nekik a hibák rendezésére.
A felelősség mindenkor komoly kérdés mindannyiunk számára. Sokan, sokféleképp élnek vele. Vannak, akik menekülnek előle, sohasem vállalják fel, vagy másra mutogatnak. Vannak, akik azt keresik, kiket hibáztathatnának mindenért, ami rossz nekik, ezzel válnak mások lelkiismeretévé. Nekünk egyik utat sem kell követnünk, elég, ha azt tesszük, amire Isten hív: éljünk másokért is felelősen a saját hatókörünkön belül. És itt a hatókör a lényeg. Mert ez is felelősség, hogy ne lépjem túl. Hivatalosan ezt hatásköri túllépésnek hívják. Az én köröm az, és mindig az, akire, akikre hatással lehetek. Akikre pozitív módon befolyást gyakorolhatok. Bölcsesség kell ehhez, a jó szándék nem elég és alázatosság. Aki másokat vizsgál, másokat próbál, annak jól kell ismernie a mércét és mindig szeretettel kell bánnia vele, mint ahogy Jeremiás is tette. Egy világégés határán élt, látta a nép és a vezetők gonoszságát. Sorsa tragikus volt, mégsem tette őt keserűvé, szkeptikussá. Fiatal kora ellenére megmaradt annak, amire elhívást kapott. Isten szavának közvetítője volt és mindenki, aki találkozott vele, megpróbáltatott. Az, ahogy viszonyultak hozzá, megváltoztatta sorsukat.

péntek, február 20, 2015

Új föld

Többgenerációs kertészdinasztia tagja vagyok. Apai nagyapám, édesapám, nagybátyám, sőt még a kislányunk is kapcsolatban volt a mezővel, kerttel, virágokkal, gyümölcsfákkal. Tudom miről beszélek, amikor azt mondom, nincs annál szebb látvány, mint amikor tavasszal elültetjük a magot, és pár hét múlva kifejlődik, egyre dúsabb, terebélyesebb lesz, és gyümölcsöt hoz. A gyümölcsfákra többet kell várni, hogy beérjenek, de csodás érzés az első körtét, ropogós cseresznyét vagy piros-csíkos sárgabarackot leszakítani. Most, hogy így leírom is összefut a nyál a számban, ha csak rá gondolok. Azonban ez a mai Ige ennél sokkal fantasztikusabb.
Ézsaiás 65:22-23

Az én fáimat széttörheti egy villámcsapás vagy vihar, gyönyörű epreimet megehetik előlem a meztelen csigák és férges lehet a leginkább féltve őrzött terményem is. Isten országában erről nem hallunk majd. Először is, örömmel végezzük munkánkat. Talán dalolva, fütyörészve és jókedvűen. Másodszor, nem fáradunk el. Ismeretlen lesz ez a mondat: „Jaj, de fáj a derekam!” Aztán nem lesz a Mennyben pusztító féreg, meztelen csiga és egyéb kártevő. Negyedszer, olyan zamatos lesz ott minden, hogy még álmodni sem tudnánk különbet. Lopók sem jönnek helyettünk betakarítani a termést. És végül, mindent, ami a Mennyben történik, élvezni fogunk! Örülünk Isten és Jézus Krisztus jelenlétének, a szent angyalok társaságának, Bibliából ismert barátainknak, akiket személyesen is megismerhetünk. Örülni fogunk új adottságainknak, hogy milyen szépen énekelünk, zenélünk, és ki tudja mi-mindent fogunk tudni tenni, amiről ma még fogalmunk sincs.
Tudod, nincs már messze az az idő, hogy mindez valóra váljon. Közelebb van, mint hinnéd. Ha csak a szomszéd országba mész mondjuk síelni, mennyi, de mennyi előkészületet teszel, mielőtt elindulnál! Mennyivel inkább kéne gondolatban, szavaidban, imáidban foglalkoznod azzal a csodaszép hellyel, amit Jézus készített számodra, és szeretné átadni neked örök otthonodat.  Én rengeteget álmodom erről a helyről. Hívlak, csatlakozz hozzám! Álmodjunk, készüljünk együtt!

csütörtök, február 19, 2015

Isten szeretete

„Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.”
János apostol első levele 4:8

Gyerekkoromban, ha nem értettem valamit, sokszor fordultam édesapámhoz magyarázatért. Az egyik ilyen téma éppen a szeretetet érintette. Kívülről meg kellett tanulnom A szeretet himnuszát (Korinthusi első levél 13. fejezet), amelyben a 13. verset sehogyan sem tudtam megfejteni: „A szeretet soha el nem múlik”. Egyik este, mikor már az ágyamban feküdtem és minden elcsendesedett körülöttem, odahívtam édesapámat, és föltettem neki kérdésemet:

– Hogy lehetséges, hogy „a szeretet soha el nem múlik”? Holott a világunk tele van ellenkező példákkal. Emberek, akik összeházasodtak, egykor nagyon szerették egymást, miért válnak el egymástól? Barátok, akik jóban voltak, miért képesek haragudni egymásra?
– Azért – válaszolt édesapám – mert ami az emberben van, az nem igazi szeretet. Csak az Istentől származó szeretetre érvényes, hogy „soha el nem múlik”.

Nem emlékszem többre réges-régi emlékfoszlányomból, de ez éppen elég, hogy megvilágítsam János apostol gondolatait. Az, amit oly sokszor szeretetnek nevezünk – barátság, párkapcsolat, rokonság – sokszor nem egyéb kimondatlan érdekkapcsolatoknál. Számításból szeretünk, önzésből segítünk, érdekből vagyunk jók a másikhoz; ugyanakkor csodálkozunk, hogy aztán idővel „elmúlik a szeretet”. Igen, mert bibliai mércével mérve soha nem is volt az. Csak az a szeretet tartós, ami a felülről származik; csak az a szeretet önzetlen, ami magában rejti az Istentől kapott feltétel nélküli szeretetet; csak az a szeretet őszinte, ami megtapasztalta a mennyei apa elfogadását.

Ha igazán akarunk tehát szeretni, Istentől kérjük azt, akár már ma…

szerda, február 18, 2015

Megismerés

„És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,”
 (Efézusbeliekhez írt levél 1. fejezet 18. vers)

Felfoghatatlan az az információáradat, amely nap, mint nap bombázza elménket. S ha nem akarunk lemaradni, olyannak kell lennünk, mint a szivacs. Minél többet felszívni, minél több dologhoz érteni. A talpon maradáshoz ezer lábon kell állni.

De mit ér „ha minden tudományt és minden titkot ismerek is”, de nincs szeretet, nincs béke a szívemben? Mit használ száz doktori cím, ha nem találom a helyem a világban? Mi értelme van élethosszig koptatni az egyetemek padjait, hisz mind a bölcsnek, mind a bolondnak ugyanaz a vége?

Mikor feltörnek belőled ezek a kérdések, mikor értelmetlen szélmalomharcnak érzed azt, amit csinálsz. Akkor olvasd el az Efézusi levél eme sorait, ahol Pál azért imádkozik, hogy Isten vezessen el téged is arra a felismerésre, hogy nem felesleges, nem hiábavaló az életed.

Fontos vagy! Sőt, kiválasztott vagy! „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok.”

A kérdés: Tudod mi a feladatod?

„hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pét.2:9)

„Ha családunk igényli szolgálatunkat, végezzük el szívesen, hogy otthonunkat kellemessé tegyük! Ha anya vagy, neveld gyermekeidet Krisztusnak! Ez éppúgy Istenért végzett szolgálat, mint a lelkészé a szószéken.

Ha a konyha a munkaterületed, igyekezz tökéletes szakács lenni! Készíts egészséges, tápláló és ízletes ételeket! És miközben a legjobb hozzávalókból főzöl, gondolj arra, hogy értelmedet a legjobb gondolatokkal kell megtöltened!

Ha a földet kell művelned, vagy bármi más foglalkozást kell űznöd, végezz ott is jó munkát! Figyelj arra, amit csinálsz!

Minden munkádban képviseld Krisztust! Tégy úgy, ahogy Ő tenne a helyedben!” (E. G. White; Krisztus Példázatai 249.o.)

kedd, február 17, 2015

Az világító jó cseledetek



Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Máté evangéliuma 5. fejezet 16. vers







A jó cselekedetek, amelyek alapján az emberek megítélnek bennünket. Betesznek egy fiókba, és onnantól kezdve vagyunk vagy jók, vagy rosszak. Mikor én középiskolás voltam sajnos nem a jó cselekedeteimről váltam híressé a tanáraim előtt. Habár az osztálytársaim nagyon is élvezték a csínytevéseimet, a tanárok nem voltak elragadtatva. Így hát a cselekedeteim, nem arról árulkodtak, hogy keresztény nevelést kaptam.

Egy szép napon, amikor a jogosítványomat megszereztem, úgy éreztem nekem mindent szabad. Nem az ilyenkor szokásos gyorshajtásról van szó, ennél sokkal komolyabb dolgokat követtem el. A tanáraim mindig azt mondták nekem, hogy az iskola olyan, mint egy munkahely. Én ezt komolyan vettem. Miután megszereztem a jogsimat, néhány alkalommal, autóval mentem iskolába. És amint az iskolához értem, azt láttam, hogy egy táblán ez a felirat áll: „dolgozóknak fenntartott parkoló”. Több se kellett, én is az iskola dolgozója vagyok, hát beálltam egy üres helyre. A szünetben egyszer csak mit hallok? Osvald Lászlót hívják az igazgatói irodába. El sem tudtam képzelni, miről lehet szó. Felmegyek szép nyugodtan, és erre közli velem az igazgató úr, hogy az ő helyét foglaltam el, és legyek szíves kiállni a dolgozók parkolójából a tanulóiba. Hiába magyaráztam neki, hogy én is dolgozó vagyok, de hajthatatlan volt, ki kellett álljak a tanulók közé. Mit tesz ilyekor egy jól nevelt keresztény ifjú? Tanul a hibájából és soha többé nem tesz hasonlót, szánja bánja bűneit. Igen, nekem is ezt kellett volna, de én másnap újra beparkoltam a dolgozók parkolójába. Aztán megint kiküldtek, de én a következő napon újra megtettem. Jó néhány alkalommal így történt, közben szegény szüleim mit sem sejtettek az egészről. Ez az egész herce-hurca, ki-be ácsorgás odáig fajult, hogy végül parkolót kaptam a dolgozók között, csak arra kértek, ne parkoljak az igazgató helyére.

Valószínű most egyesek nagyon nevettek, egyesek elítéltek. Meg is érdemlem, nem volt szép tett. De amikor ezt az igét olvasom mindig eszembe jut az, hogy ezzel én nem világítottam, mint keresztény ifjú, hanem épp ellenkezőleg. Szégyent hoztam a szüleimre, a gyülekezetre és magára a Megváltóra. Nemsokkal ezek után az események után olvastam ezt a szakaszt a hegyi beszédből és új erővel hatott rám. Sose gondoltam ezt addig olyan komolyan végig, hogy jót cselekedni, világítani úgy, hogy dicsőséget szerezzek az mi Atyánknak.
Volt egy szörnyű felismerésem. Miután elkezdtem megváltozni, és másként gondolkozni az osztálytársaim furcsán néztek rám, hogy mi történt velem? A tanárok, akik szintén látták a változást, szinte nem is törődtek vele, mert betettek egy fiókba.

Mindezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy nem mindegy, mit hogyan teszünk. Lehet, hogy csak egyetlen esélyünk van arra, hogy valaki számára bemutassuk Krisztust cselekedeteinkkel. Vagyis a cselekedeteink nem azért kellenek, hogy jók legyenek, hogy ezzel piros pontot szerezzünk a mennyben, hanem azért, hogy mások figyelmét is a menny felé irányítsuk!

Cselekedjünk jót, legyünk példa a környezetünk számára! Isten áldását kívánom a kedves olvasók számára erre a napra is!

hétfő, február 16, 2015

A legjobb helyen

Akkor Mardokaj ezt üzente vissza Eszternek: 'Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra? Eszter ezt üzente vissza Mardokajnak: 'Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Susánban található és böjtöljetek értem! Ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóleányaimmal, azután bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha el kell vesznem, hát vesszek el.' 

Eszter könyve 4:13-16


Kislányként mindig élvezettel hallgattam Eszter királyné történetét. Magam elé képzeltem a palotát, ahol szépítették, illetve azt a sok csinos ruhát, amit felvehetett. És ez természetes dolog volt akkor. Melyik kislányt ne varázsolnák el a „hercegnős” dolgok?

Akkor talán csak a történet felszínét ismertem, nem láttam az igen tekervényes szálat benne. Miért pont őt választotta a király? Vajon véletlen volt?

Eszter történetének ez a szelete egyértelmüen rámutat, hogy:
  • Isten vezetése nem véletlen. Az ő kezében van az emberek élete, és tudja, hogy kivel milyen terve van.

  • Az ő terve kiváltság és lehetőség is a kezünkben, hogy segítsünk másokon. Eszter másként is dönthetett volna. Azt is mondhatta volna, már nagylány, nem kell még mindig Mardokaj tanácsára hallgatnia, de nem így tett.

  • Felismerte a kiváltságos helyzetében rejlő lehetőséget, és kész volt cselekedni. Vajon mi észrevesszük-e ezeket a lehetőségeket?

  • Nemcsak szép, bátor asszony is volt. Hiszen nagyon nagy bátorságra volt szükség, hogy elinduljon. És nem keveset kockáztatott. Saját élete volt a tét.

  • A történetéből láthatjuk, hogy a helyes időzítés és jó tanácsadó mellett szükség volt még egy nagyon fontos dologra: hátszélre. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, ezért kérte nagybátyját és a Susánban élő zsidókat, böjtöljenek és imádkozzanak érte.

A történet hőse helyébe képzelni magunkat teljesen természetes dolog. Milyen jó lenne, ha mi is ilyen bátor királynők és királyok lennénk az iskolában, egyetemen, vagy a munkahelyünkön! Talán lehetőségünk nyílik rá, és az is lehet, hogy nem. 

Azonban ennek a történetnek nem csak egy hőse van. Ott van a hátszelet biztosító csapat: Mardokaj és a Susánban élő zsidók. Micsoda kiváltság! Hátszelet biztosítani valakinek, aki a jó ügyért harcol!


Ismerjük hát fel kiváltságos helyzetünket, bármelyik is legyen az, és legyünk bátrak a tettek mezejére lépni!

vasárnap, február 15, 2015

Eltorzított arckép

„Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.”
János evangéliuma 3:17

Félreismertük őt. Te is, én is, mindannyian. Ránéztél, a fejedben már fújta is az indulót a vezérhangya, és jöttek a negatívabbnál negatívabb gondolatok. Ahelyett, hogy szóba álltál volna vele, inkább rácsaptad az ajtót, és kizártad az életedből. 

Aztán elkezdted mindenért Őt okolni. Te is, én is, mindannyian. Mert természetesen miatta... miatta történt a múltban, miatta történik a jelenben minden rossz. Miatta lett katasztrófa az életed, miatta nem sikerül, vagy nem úgy sikerül. Miatta megy el, akinek maradnia kellene, miatta nem gyógyul meg, miatta győz az, akinek nincs igaza... És a lista még szinte el sem kezdődött. 

Átkokat szórtál felé. Te is, én is, mindannyian. Pedig igazán azt sem tudtad, kicsoda is Ő, és nem is akartad megismerni. Házait messziről elkerülted, és csak muszájból érintkeztél vele egy-egy jókívánság kimondásakor, esküvőkor, temetéskor, mert ezekre az alkalmakra illő valahol Őt is meghívni. 

Aztán egyszer fordult a kocka. Nálad is, nálam is. Megláttál egy halvány szikrát vagy talán villámcsapást, ami felforgatta agyad tekervényeit, mert olyat mutatott róla, amiről eddig senki sem beszélt. Először nem akartál hinni a fülednek, a szemednek, az érzékszerveidnek, az érzéseidnek, hiszen ez nem Ő, ez csak valami félreértés, vallásos fanatizmus, vagy nevezzük akárminek. Mert Ő nem szeret, Ő csak rosszat akar, fájdalmat, könnyeket és pusztulást. 

De Ő lehajolt hozzád, és borogatást tett a fájó fejedre. Ápolt, virrasztott veled lázálmaid közepette, és nem tágított mellőled. Végre kezdett tisztulni a kép. Végre megengedted, hogy Ő maga mondja el, kicsoda is valójában. Végre meghallgattad az Ő verzióját, és valami hitféle kezdett szikrázni benned. A sötét lepel, ami eddig eltakarta szemed elől a valóságot, lassan darabjaira mállott szét, mint a molyrágta szőttes, és végre megláttad azt az arcot, melyet évezredek sara és a te, saját gondolataid takartak el előled. Végre megláttad, ki volt az, aki rajzolt a porba, akinek nem volt kevés az öt kenyér és a két hal, akinek a szavára hallgatott a tomboló tenger, aki ott függött a kereszten, és akinek ma üres a sírja, mert feltámadt. 

Most már végre tudod te is és én is, hogy miért jött Ő. Hát tudja meg mindenki más is! Adjuk tovább a Vele szerzett tapasztalatainkat, lássa meg a másik a te életedből és az enyémből, hogy milyen Isten valójában! Lássa meg a szeretetet, a kegyelmet! Lássa meg, hogy Ő azért jött, hogy éljünk! Te is, én is, mindannyian.