szombat, október 04, 2014

Találkozás

 Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért.
1 Timótheus 2:1

- Beszéltem rólad a barátomnak! – állt meg a fiú a koldus előtt.
- És mit mondtál neki? – kérdezte az öreg barátságosan.
- Azt, hogy szoktunk beszélgetni, meg hogy nem könnyű neked.
A hajléktalan egy darabig nem szólt. Az első találkozására gondolt a furcsa gyerekkel. Már régen megszokta a kötekedőket, a cinikus megjegyzéseket, a lenéző tekinteteket. A legtöbb gyerek is ezekhez csatlakozott a környéken élők közül. Gúnyolták a ruhája, a szaga miatt, vagy csak féltek tőle, de ez az egy, ez nem. Akkor is csak ott állt egy szendviccsel a kezében, amit felé nyújtott, ami a tízóraija lehetett. Mosolyogva csak annyit mondott: „Jézus küldi neked, a barátom.” Megköszönte, mert éhes volt és meg is ette mind. Mire felnézett a gyerek már nem volt ott, de másnap újra eljött és aztán megint. Egy héten úgy háromszor, négyszer. Mindig hozott valami ennivalót, az ősz beálltával egyszer egy pokrócot is. A nyílt őszinte tekintete, a kedvessége volt az, ami miatt szóba állt vele. Nem olyan volt, mint a többi szenteskedő, akik a forró teáért és a vajas kenyérért elvárták, hogy nagyon hálás legyen.
- Válaszolt valamit?
- Még nem, de fog. – mosolygott a fiú titokzatosan.
- Honnan veszed? – csattant fel egy kicsit hangosabban a kelleténél, mert saját csalódásaira gondolt.
- Mert mindig válaszol. – mosolygott tovább.
- Aztán meg hogy? Még soha sem hallottam egy élőről se, akivel személyesen beszélt volna. Akikkel meg megtette, az mind halott már. – megpróbált a végére változtatni a hangsúlyán, mert nem akarta megbántani a gyereket szavai élével. De a fiú sosem volt bátortalan.
- Sokféleképpen. Van, hogy apun vagy anyun keresztül. Máskor meg a lelkészünk mond valamit, ami segít. De olyan is volt, hogy a Bibliámból értettem meg, amit tennem kellet. Egyszer bajban voltam és váratlanul történt valami, amire nem is számítottam. – itt elhallgatott és az öreg tekintetét fürkészte.
- Hol van a te híres barátod háza? – kérdezte az.
- Miért?
- Mert egyszer találkoznék vele. – hallotta megdöbbenve a saját szavait a koldus. De nem szívta vissza, amit kimondott, mert nem gondolta meg magát. Tudta, a gyerekkel szívesen elmenne.
- Ok. – indult hazafelé a fiú – Viszlát holnap!
- Holnap! – intett az öreg és mindkettejük szívében béke lett.

péntek, október 03, 2014

Vándorlás a keskeny úton

"A szűk kapun menjetek be. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan járnak rajta.De az életre vezető ajtó szűk, az ösvény keskeny és csak kevesen találják meg."
Máté 7:13-14.


"Amikor 1868 augusztusában Battle Creekben voltam, azt álmodtam, hogy egy tömegben vagyok. Az összegyűltek egy része útra készülődött. Jól megrakott kocsikkal haladtunk az úton, amely a hegyre vitt. Az út egyik oldalán mély szakadék volt, a másik oldalán magas, sima fehér fal, amely olyan volt, mint a szobafalak kemény és meszelt vakolata.
  Mikor tovább utaztunk, az út mindig keskenyebb és meredekebb lett. Kénytelenek voltunk egészen a falhoz lapulni, hogy a szakadékba ne essünk. Amikor ezt tettük a lovakon lévő csomagok a falhoz nyomódtak, melyek a mélységbe zuhantak. Tovább lovagoltunk nagy félelemmel, hogy az út keskenyebb részeinél elveszítjük egyensúlyunkat és lezuhanunk. Ilyenkor mintha egy kéz megfogta volna a gyeplőt és átvezetett ezeken a veszélyes helyeken.
  Amikor az ösvény keskenyebb lett, felismertük, hogy a lovakon való utazás többé már nem biztonságos és otthagyva lovainkat, gyalog folytattuk utunkat libasorban egymást nyomon követve. Ezen a helyen a tiszta, fehér fal tetejéről kötelet eresztettek le, melyeket azonnal megragadtunk, hogy egyensúlyunkat fenn tudjuk tartani. A további utazásnál ezek a kötelek velünk együtt haladtak. Az ösvény végül olyan keskeny lett, hogy arra a meggyőződésre jutottunk, hogy cipő nélkül biztosabban folytathatjuk utunkat. Levettük cipőnket és egy darabig ezek nélkül mentünk. Nemsokára elhatároztuk, hogy harisnya nélkül biztosabb lesz az út, ezeket is levetettük és mezítláb mentünk tovább.
  Most azokra gondoltunk, kik nem szokták meg a fáradalmakat és nehézségeket. Hol lehettek ezek? Nem voltak közöttünk. Minden változásnál visszamaradtak egyesek és csak azok maradtak velünk, akik hozzászoktak a teherbíráshoz. Az út nehézségei még inkább sarkalta őket, hogy a végét elérhessék.
  Mindig nagyobb lett a veszély, hogy az útról leesünk. Egészen a falhoz lapultunk, de az ösvény olyan keskeny volt, hogy lábainkat nem tudtuk teljesen ráhelyezni. Ekkor majdnem teljesen a köteleken csüngtünk és így kiáltottunk: "Fent tartanak bennünket! Fent tartanak bennünket!" Az egész csapat ezeket  a szavakat mondta. Megborzadtunk, amikor a vigalomnak és a dorbézolás hangjai a mélységből fülünkbe jutottak. Hallottuk az istentelen átkokat, a durva tréfákat és a közönséges bűnös dolgokat. Hallottuk a zenét és a hangos nevetést, átkokkal és panaszokkal vegyülve és most még jobban ügyeltünk arra, hogy a keskeny ösvényen maradjunk. Többnyire kénytelenek voltunk teljes súlyunkkal a kötélen lógni, ami állandóan vastagabb lett. Láttam, hogy a szép fehér fal vérfoltos. Bánat lopózott szívünkbe, hogy a falat vérfoltosan láttuk. Ez az érzés azonban csak egy szempillantásig tartott, mivel nemsokára azt gondoltam, hogy ennek így kell lenni! Azok, akik követnek minket, erről tudják meg, hogy mások már mentek ezen a keskeny nehéz úton és a célt elérik majd, ha mások is képesek voltak tovább menni ők is megtudják azt tenni. Ha fájó lábukból kiserken a vér, nem fognak elbátortalanodni, hanem tudják, látva a falon a vért, hogy mások ugyanezt a fájdalmat elviselték.
  
  Végül egy nagy szakadékhoz értünk, ahol ösvényünk véget ért. Nem volt semmi amire lábunkat helyeztük volna. Csak a kötelekre bízhattuk magunkat. Megrémülve és suttogva kérdeztük: "Mire van a kötél erősítve?" Férjem előttem volt. Nagy verejtékcseppek hullottak homlokáról, nyakán és homlokán az erek kétszerte jobban kidagadtak, mint máskor és ajkait elnyomott, kínos nyögések hagyták el. A verejték hullt az arcomról és olyan kínt éreztem, amilyet még soha. Borzalmas harc állt előttünk. Ha itt elbukunk, akkor az utunk eddigi nehézségeit hiába szenvedtük át. Előttünk a szakadék másik oldalán egy gyönyörű, fűvel benőtt szép rét volt. Nem láttam a Napot, azonban világos, szelíd sugarai aranyhoz és ezüsthöz hasonló fénnyel árasztották el a rétet. Semmi földi dolog sem hasonlított szépségben és dicsőségében e mezőhöz. De átjutunk-e? Volt a rettenetes kérdés. Ha a kötél elszakad, elveszünk.
  
  Újra nyomasztó félelemmel suttogtuk e szavakat: "Ki tartja a kötelet?" Egy pillanatig vonakodtunk előre menni. Aztán így kiáltottunk: "Egyetlen reményünket a kötélbe helyezzük. Az egész nehéz úton tőle függtünk. Nem fog minket most sem elhagyni." Azonban még mindig tétováztunk és nagy szükségben voltunk. Azután e szavakat hallottuk: "Isten tartja a kötelet. Nem kell félnünk." Ezeket a szavakat a mögöttünk levők ismételték és hozzáfűzték: "Ő nem fog bennünket most sem elhagyni. Ő hozott eddig is biztonságban."
  
  Ezután férjem átlendült a szakadék felett a szép rétre. Én azonnal követtem. Óh, a megkönnyebbülés és a hála csodás érzése töltötte be szívünket Isten iránt. Hallottam, amint győzelmesen hangzott az Isten dicsőítése. Boldog voltam, teljesen, tökéletesen boldog."
(E.G. White Életünk és munkánk)
Van itt gyönyörű dal, hallgasd meg, ha van rá lehetőséged
https://www.youtube.com/watch?v=qx7tN1lEWaY 
Csupán két út... Reménység férfikórus Mezőfele.

csütörtök, október 02, 2014

Isten közelségében

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kiáltásukat, és megsegíti őket.”
Zsoltárok könyve 145:18-19


Alig pár napja, hogy 1 éves és 1 hónapos kislányom megtette az első lépéseket. Különösen motiválva érzi magát, ha feleségemmel hangosan drukkolunk neki. Mikor egy biztos ponthoz ér, büszkén visszanéz ránk, mintha csak azt mondaná: „Na, láttátok?” És mi nem győzzük elégszer megdicsérni, hogy igen láttuk, és nagyon ügyes kislány. Bátorságának van még egy titka. Mindig szorosan mögötte áll valamelyikünk, és kezünket jobbról is, és balról is kitartjuk, hogy ha elvesztené egyensúlyát – ami meg-meg történik még olykor – rögtön legyen mibe kapaszkodnia. Ezért ha nagyot esne is, mi föltartjuk őt. Persze még így is megesik, hogy a kalandos vállalkozás egy bukfenccel, és némi sírással végződik.

Számomra ezt jelenti Isten közelsége is. Lelki értelemben én is sokszor tipegek, bizonytalan vagyok, vagy olykor elesem, illetve elesnék, ha nem érezném Isten kezét jobbról is, és balról is. Ez nem azt jelenti, hogy nem történik semmi baj, mert történik, ezt mindenki tudja egyéni tapasztalatból. Ez azt jelenti, hogy a bajban, a nagy lelki bukfencekben is ott van Isten, hogy fölemeljen, és megvigasztaljon.

Hívjuk meg ma is Istent, hogy kísérje figyelemmel lelki tipegésünket! Figyeljünk oda jobbról is, és balról is a kitárt karjaira, hogy ha kell, bele tudjunk kapaszkodni.

szerda, október 01, 2014

A szabadulás ígérete



„Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol.”
 (Ézsaiás könyve 51. fejezet 6. vers)

Ézsaiás próféta könyve Isten népe hitehagyásának felvázolásával indul: „Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem. Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!” (1:2-3)

S ahogy haladunk tovább, fejezetről fejezetre a következmények miatti ítélet még sötétebb képét kapjuk: „fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjú miatt eped meg; Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba.” (5:13-14)

S ami ebben a legtragikusabb, hogy bár a próféta mindezt több, mint száz évvel a babiloni fogság előtt leírta, a nép nem vette komolyan a figyelmeztetést és így szakadt rájuk a szörnyű büntetés.

Persze, ahogy Salamon mondja; „nincs semmi új a nap alatt”, hiszen korunk keresztényeinek többsége az ókori Izraelhez hasonlóan, megalkuvó módon behódol az istentelen világnak, miközben látszatvallásosság ruhájában tetszeleg.

Ézsaiás könyve azonban az ítélet mellett rögtön megemlíti az evangélium, a szabadulás, a visszatérés ígéretét. Mert jönnek a borzalmak, az elkerülhetetlen csapások, de a cél azoknak, akik mindvégig hűek maradnak, nem más, mint a helyreállított Éden.

Éppen ezért, mikor Jézus visszajövetelének előjeleit tárja tanítványai elé, Ő is Ézsaiás bátorítását idézi: „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Luk.21:28)

Így hívlak ma reggel, hogy felemelt fővel adjunk hálát Szabadító Istenünknek megannyi ígéretéért, mely közt a legcsodálatosabb:

„Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejükön; vígasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj!” (51:11. vers)

kedd, szeptember 30, 2014

Isten az építész



Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, amelyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul!
És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, amelyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra.
Nehémiás 2, 17-18

A mindennapok gondja néha nagyon le tudják törni az ember hangulatát. Ez meghatározza az ember hitét. Az emberekhez fűződő bizalmunk alább hagy, az Isten iránt táplált bizalmunk meg egyenesen a nulla alá süllyed.

Nem értem miért kell ennek így lennie! Az ember, ha valamilyen nehézséggel is küzd nem szabad hagynia, hogy ez a nehézség győzzön. Ilyenkor kellene azt mondanom -hiszen mindegyik pszichológiai könyv ezt várja el tőlem-, hogy vegyünk erőt magunkon, és lépjünk tovább. Ha ez nem megy, akkor szakember bevonásával kell tovább haladnunk a küzdelmeinkben.

Én azt javaslom mindenkinek, hogy ne fárasszuk magunkat, nyugodtan hagyjunk ki egy lépést miszerint én majd segítek magamon. Egyből kérjük a második megoldást, miszerint a szakember segít rajtunk. Ez a személy az Isten, aki nem szeretné számunkra a rosszat! Azt szeretné, hogy mi minél inkább bízzunk Benne.

Hallunk vallásos emberektől pozitív szót, buzdítást, hogy ne csüggedjünk, fogadjuk el, hogy az Isten megnyugtatja a lelket.

Szokták mondani, hogy a vallás, Isten, a szegény emberek kenyere, mert csak annak van szüksége a hitre és Istenre, akik bajban vannak. Nem akarom az általános értelmezést elismételgetni, hogy minden ember bajban van, de azt érezzük mind, még ha csak a szívünk legmélyén is, hogy Istenre bizony szükségünk van. Tiltakozhatunk ellene, de annál nagyobb a vonzódás irányába!

hétfő, szeptember 29, 2014

Elégedettség mindig

"Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt."

Pál levele a filippiekhez 4:12

A sokat és a jót valahogy könnyebb megszokni és megszeretni. A keveset és nem jót szeretnénk inkább minél messzebbre elkerülni. De az életben nem tőlünk függnek ezek a változók. 

Bölcs dolog Pálhoz hasonlóan minden körülmények között elégedettnek lenni. Bár nem könnyű, ha voltál a jobb oldalon és meg is szoktad a szép napokat, de a leginkább értelmes hozzáállás az, hogy meglátod a szépet akkor is, ha szinte semmid nem maradt.

Lásd meg, amid van, de ne láss többet annál, mint amit kaptál, mert hamar az adósok oldalán találod magad! Ne láss kevesebbet sem, annál, mint amid van, mert beporosodnak vagy megférgesednek a ki nem használt javaid!

Ha nincs, szokd meg nélküle az életet és örülj! Ha van, használd és szaporítsd, amíg van rá lehetőség!

Legyél elégedett, hogy boldog lehess!

vasárnap, szeptember 28, 2014

Csak pozitívan!

„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”
Pál levele a filippiekhez 4:8

A döntés a Te kezedben van. Vitatkozhatsz a félig üres - félig tele poháron, vagy megláthatod benne a lehetőséget a felfrissülésre, más felfrissítésére, vagy egy régi népszokás gyakorlására a meglepetés erejével, hogy mosolyt csalj egy barátod arcára. A döntés a Te kezedben van, mit látsz meg a mindennapokban, és milyen üzenetet vonsz le belőlük. Mivel töltöd szabadidődet, milyen emberekkel barátkozol, és mit adsz nekik át. 

A negatív dolgokhoz nem kell sok képzelőerő, mögélátás, hogy észrevedd őket. Ott vannak az orrod előtt, kiabálnak rád minden utcasarokról és újság címlapról. Nem kell ahhoz erőfeszítés, hogy reggel morcosan indulj munkába, ne köszönj a szomszédnak, ne add át a helyed valakinek, akinek szüksége lenne erre, ne dobd vissza az iskola udvarán játszó gyerekeknek a labdát, akik ki tudja, hányadszor rúgták át a kerítésen. Ehhez nem kell tenned semmit, csak nézni mereven magad elé, belesüppedni a saját gondjaidba, mert abból kijutott bőven, és nem törődni a körülötted élőkkel. Ez megy „természetesen”.

Ma reggel Isten arra kér, hogy hozz meg egy különlegesen fontos döntést! Lépj ki a semmittevésből, a komfortos negatívizmusból, a komor arcok világából, és élj pozitívan ezen a Földön! A kihívás egyáltalán nem kicsi, de ettől lehetsz te is a mindennapok hőse. Hát szélesítsd ki a látóteredet, és engedd be a sorok között megbúvó szépségeket! Lásd meg az élet nehézségeiben is a jót, ami a javadat szolgálja! Lásd meg a másik embert, akinek pont a Te mosolyodra van szüksége, és akit ezzel az apró mozdulattal kibillenthetsz morcos magányából, és a mozgalom tagjává tehetsz! 

Nézd a jó dolgokat, keresd őket, és élj úgy, hogy ezeket gyarapíthasd! Lesznek nehéz lépések, de hidd el, megéri ma reggel meghozni ezt a pozitív döntést!