szerda, február 12, 2014

"Tiltja a hitem!"


„A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”
(Példabeszédek könyve 17. fejezet 22. vers)

1867-ben James White, agyvérzés következtében válságos állapotban, a New York állambeli "Our Home" Danswille betege volt. Az intézmény megbízott orvosa úgy gondolta ennek vallásossága az oka. Így arra biztatta betegeit, felvidulás céljából vegyenek részt a különböző szórakozásokban.

Mikor Ellen G. White-ot az egyik jelenlévő arra kérte, hogy egy táncmulatságban vegyen részt és így temesse el bánatát, a következőt válaszolta: Láttál-e engem valaha is komornak, kétségbeesettnek, panaszkodónak? Olyan hitem van, amely tiltja ezt.

„Az igaz keresztény vidám. - Ne engedd, hogy a mindennapi élet baja és gondja ingerelje lelkedet és elborítsa agyadat! Ha mégis megengeded, mindig lesz valami, ami ingerelni és bosszantani fog.

Az élet olyan, amilyenné tesszük és azt találunk, amit keresünk. Amikor szomorúságot és bajt keresünk, amikor lelki állapotunk miatt felnagyítjuk a kis nehézségeket, akkor bőven találunk olyat, ami lefoglalja gondolatainkat és beszélgetésünket.

De ha a dolgok napfényes oldalát szemléljük, elég okot találunk a vidámságra és boldogságra. Ha mosolygunk, visszamosolyognak ránk, ha kellemes, vidám szavakat szólunk, annak visszhangja visszatér hozzánk.
 
Amikor a keresztények bánatosnak és lehangoltnak látszanak - mint akik azt gondolják, nincs barátjuk -, rossz benyomást keltenek vallásukról.

Olykor azzal az elképzeléssel foglalkoztak, hogy a vidámság ellentmond a keresztényi jellem méltóságának, azonban ez tévedés. A menny maga az öröm; és ha összegyűjtjük lelkünkben a menny örömét, és amennyire lehetséges kifejezzük azt szavainkkal és magatartásunkkal, jobban tetszünk mennyei Atyánknak, mintha komorak és szomorúak volnánk.
 
Mindenkinek kötelessége, hogy gyakorolja a vidámságot a szomorúság és a baj feletti töprengés helyett. Sokan e módon nemcsak nyomorúságossá teszik magukat, hanem beteges elképzelésüknek áldozzák fel egészségüket és boldogságukat.

Vannak környezetükben olyan dolgok, amelyek valóban nem kellemesek, ezért arcuk állandóan komor, amely még szavaiknál is jobban fejezi ki elégedetlenségüket.

A nyomott hangulat nagyon árt egészségüknek, mert gátolja az emésztési folyamatot és megbolygatja a táplálkozást. A bánatos és aggódó arc nem orvosolhat egyetlen bajt sem, hanem mérhetetlen kárt okozhat.

De a vidámság és a remény beragyogja mások ösvényét is, és "életök ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testöknek egészség" (Péld 4:22).”
(E.G.White, Boldog otthon, A kegyelem beragyogja a családi életet c. rész, vidámság)