szombat, augusztus 11, 2012

Miről szól az élet?

„Keressétek (először) inkább az ő országát (és annak igazságát) és ezeket (mind) megkapjátok.”
Lk 12,31

Ezt a kérdést már sokan igyekeztek megválaszolni. Volt, aki elég pesszimistán, voltak optimistábbak is. Vajon az élet valóban csak egy sakkjátszma a halállal, a haláltánc előjátéka, mint ahogy Bergman[1] mutatja nekünk? A lényege pedig nem más, mint az időhúzás, hogy addig nyújtsuk, amíg lehetséges? Vagy inkább Ady Endrének volt igaza, aki szerint: „A legdrágább a világon az élet, az élet az egyetlen igazság s az élet az egyetlen cél”?

Nehéz megfogni az élet értelmét. Ottlik Géza írta: „Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a tettei, viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a hangulata. Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk, munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető jelenségei; s nyilván még sok minden.” Az élet nagyon rövid, mégis oly sok minden történik velünk, hogy nehéz rálelni az értelmére. Vajon életünk nem más, mint a megélt pillanataink összessége?

De legyünk őszinték! Életünk javarészében valóban azzal foglalkozunk, amit az élet nyújt, vagy nyújthatna nekünk. A legtöbb ember gondolatai a mindennapok lényeges kérdései körül forognak, mint pl.: „Mit együnk, mit igyunk? Mit vegyünk fel? Hogyan élhetnék jobb életet? Mit tegyünk azért, hogy többet keressünk?” Ez pedig könnyen elvihet bennünket az elégedetlenség irányába. „Az átoknak négy fala és egy ablaka van, azon keresztül bámulunk az életre, amit élhetnénk.” (Margaux Fragoso)

Jézus Krisztus tanítása szerint azonban az élet nem más, mint a helyes út keresése, lényege pedig, Isten országa felé tartsunk. Mindaz, amit az élet ezen felül nyújt, vagy nyújthat, csak ráadás, amit Isten megad nekünk. A Biblia azt tanítja, hogy Isten országával együtt minden a megváltottaké; így mindaz a jó, amit ezen a földön még kapunk, az megelőlegezett jutalom, az a jövő előíze.


[1] Ingmar Bergman: A hetedik pecsét 1957.

péntek, augusztus 10, 2012

A mintaima

„Ekkor Jézus így szólt: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: »Atyánk, legyen szent a Te neved! Jöjjön el a királyságod! Add meg nekünk a kenyerünket minden nap! Bocsásd meg a bűneinket, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik rosszat tesznek nekünk! Ne engedd, hogy kísértésbe essünk!«
Lukács 11:2-4. (WBTC)


Ahogy az Úr imáját elolvastam, újra meg újra az jutott eszembe, hogy ez az ima a tökéletes szeretetről szól.
-          Mivel szeretem Istent, szeretném különösen tiszteletben tartani az Ő nevét.
-          Mivel szeretem Őt, alig várom, hogy találkozzam Vele – jöjjön el országod már!
-          Mivel szeretem Őt, rá merem bízni napi gondjaimat, tudom, Ő megadja a napi kenyeremet.
-          Bocsásd meg bűneinket, ahogy mi is megbocsátunk… Hát ez aztán az ellenségem szeretetét igényli tőlem. Ezen az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodtam, és leírtam, ami ezzel a szeretettel, megbocsátással kapcsolatban eszembe jutott.


Én mindenkit szeretek!

Te meg ezt el is hiszed, ugye?
Egyik reggel a jó Isten különösen elém helyezett egy Igét.
„Egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek!”
Ízlelgettem a szavakat. „Egymást” És már soroltam is magamban jó ismerőseimet, barátaimat, és nyugtáztam: szeretem őket.
De valahogy mégsem lettem nyugodt.
Valóban, tiszta szívből szeretek?
És akkor egy rettentő dolog történt.
Sorban jöttek elém az én drága testvéreim a gyülekezetből, régebbi és nem túl régi barátaim, sőt még rokonaim is – akiket bizony – Uram Te is tudod – hogy nem lehet szeretni.
Mert az egyik elhagyott a bajban, a másik melldöngető, a következő semmibe vesz Téged Uram, az azt követő meg lenéz engem. És hát megdöbbentem. Hogy lehet az, hogy ennyi embert igaziból NEM is szeretek?!
Mit tegyek Uram?
És mintha csak azonnal jött volna az agyamba egy nagyon-nagyon halk válasz. Két dolgot kért tőlem az én Mesterem:
1.)    Kezdjek értük imádkozni. Név szerint! Ne azért, hogy változzanak meg, hanem azért, hogy Isten árassza rájuk gazdagon az Ő áldását!
2.)    A másik; engedjem, hogy Isten rajtam keresztül szerethesse őket. Hogy egy csatorna legyek – a szeretet csatornája. Ne törődjek jellemfogyatékosságaikkal, hibáikkal.
Csak engedjem el magam és figyeljem Isten átáramló szeretetét feléjük.

És tudod mi történt?
Abban a percben, amikor elkezdtem név- és személy szerint a nem-nagyon- szeretem barátaimért imádkozni, valami megváltozott. A szemüvegem foncsora. Már nemcsak szürkén láttam, hanem kezdett kivilágosodni; néhol kis narancssárga és halványzöld szín kúszott a látóterembe. A remény színei.
Még nem tökéletes, de naponta megpróbálom. Odaállok a nevekkel Isten tárháza elé, hogy áldást kérjek. Aztán megyek az élő csatorna-készítő angyalokhoz. Ott is sorban állok.
Mert szeretném!
Mert akarom!
Mert szeretni akarok!
Téged is hívlak. Gyere! Álljunk együtt a sorba! Mert tiszta szívből szeretlek!

Találtam egy nagyon érdekes verset, megosztom Veled.

Fohász
Ismeretlen szerző verse

Uram! Szeretem a Te szent egyházadat
S jelenléted földi helyét.
De míg Zöld Gergely lesz a papunk,
Nem viselem semmi terhét

Szeretlek Téged áldott Uram
S vágyom, hogy akaratod tegyem.
De a mellettem ülő testvértől
– Ó kérlek, szabadíts meg engem!

Köszönöm neked a hangomat
S az éneklésre kapott erőt.
De míg Nagy Pál lesz a kántor
Az éneklésben nem segítem őt.

Asztalodra drága Jézus
Kegyelmednek kelyhét helyezed.
De ha Kiss Bálint osztja ki azt
Sem bort, sem kenyeret magamhoz nem veszek.

Mindenem, mikkel megáldottál
Tőled jöttek, s tieid ezek.
De ha Rácznét is segélyezik
Az adakozásban részt nem veszek.

Könyörgöm hozzád esdekelve
Készíts nekem helyet a mennybe’
Égi lakást. De kérlek Uram,
Semmiképpen ne a Nagyné mellett!


csütörtök, augusztus 09, 2012

Teljes öröm

Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.
(János első levele 1:4)

Amikor levél érkezik, a legtöbb ember megnézi, hogy ki a feladó, hisz nem mindegy, hogy baráttól jött, vagy csak egy számla. Aztán érdekes az is, ami benne van: jó vagy rossz hír. Elképzelem, mennyire örülhettek a címzettek, akik megkapták János levelét. Jó a feladó, és jó a hír benne! Egy valaki volt, aki jobban örült: János, hogy megírhatta a levelet, mert így lett az öröme teljes...

Mi az, ami olyan jó hír, hogy az olvasónál jobban örül az írója? 'Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.' (5. vers)

Mindenkinek ebben a világban két oldala van: jó és rossz. Vannak erényeink és vannak érdekeink. Vannak jó szokásaink és vannak bosszantóak. Van józan eszünk és van, amikor elveszítjük a józanságunk. Van rá magyarázat: "Ő kezdte!"; "Dehát nekem is vannak jogaim!"; "Megérdemelte!"... Akár mennyire is mosdatjuk magunkat, bármennyi nyomós érvünk is van, a tényen nem változtat: teszünk jót és rosszat is. Egyszer nemes indokaink vannak, néha pedig nem szeretnénk, ha mások tudnák az indítékainkat - néha még magunk előtt is letagadjuk őket.

János örömének forrása, hogy megismerte Istent: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről" (1. vers) Megismerte Istent Jézuson keresztül, és nem találta az árnyoldalát! Akárhogy is kereste, nem találta a negatív indítékokat, a haragot, az irigységet vagy a bosszúállást Jézus tettei mögött. Jézus átlátszó volt, nem állított csapdát, nem gúnyolt, nem magyarázkodott. Szeretetből cselekedett és nem tehetett mást.

Zárjuk a mai napot úgy, hogy odaállunk Isten elé, akiben nincs sötétség és engedjük, hogy a fénye megvilágítsa lelkünk legmélyebb bugyrait is!

szerda, augusztus 08, 2012

Az igehirdetés célja


„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.”
 (János apostol első levele 1. fejezet 3. vers)

Aki állt már fenn szószéken, tapasztalhatta, milyen nehéz ma egy ingergazdag világban lekötni bármiféle beszéddel az emberek figyelmét. S ha még ez sikerül is, akkor is kérdés, hogy mi marad meg, mi valósul meg az elhangzottakból.

Lelkipásztorként egyre másra hallom én is: „Az igehirdetés elavult”, „másféle istentiszteleti módszert kéne kitalálni”, „nekem hiába prédikálsz”… És persze, ilyenkor megpróbál az ember alternatív eszközöket bevetni, mint képek kivetítése, sztorizás, drámajáték, stb.

Egy alkalommal például, mikor a közösségépítés fontosságáról beszéltem, még apró ’házi feladatot’ is mertem adni a gyülekezetnek; a jelenlévők felírták nevüket egy kis cetlire, majd mindenki húzott egy nevet. A feladat csupán annyi volt, hogy: „A következő héten hívd fel, vagy látogasd meg azt a személyt, akinek a nevét húztad.”

Két hét múlva az igeszolgálat előtt megkérdeztem; hányan csinálták meg a kis ’házi feladatot’. A többség már rég elfelejtette mi is volt, csupán két- három kéz lendült a magasba, hogy ők megtették. Bizony ekkor komolyan elgondolkodtam, ha csak egy ilyen parányi dolog sem valósul meg az elhangzottakból, vajon van-e értelme bármit is szólni?

Lehet tényleg elavult az igehirdetés? Le kéne cserélni? Modernizálni kéne? Vagy valami újat kéne kitalálni? Olyan meseszerűt, cirkuszszerűt, amire az emberek vágynak?

A Szentírás olvasása azzal vígasztal nem mi vagyunk az elsők, akiknek az igehirdetése látszólag céltalan. Az első prédikáció a tökéletesen teremtett világ felé Isten szájából hangzott el. A bűn pusztító, halálos voltára hívta fel Ádám és Éva figyelmét és a hatása… bőrünkön érezzük ma is…

Aztán ott van Noé, aki 120 éven keresztül prédikált, a próféták, Jézus, Keresztelő János, István vértanú, az apostolok, szintén kitartottak az igehirdetés mellett: „egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot.” (1Kor.1:22-23)

Ez alapján az igehirdetésnek ma is van létjogosultsága. S a célja épp az, hogy rádöbbentsen; nem a prédikálást kell valami mással lecserélni, hanem a nyughatatlan, bűnös kívánságokkal teli kőszívünket, mely helyett a nagy Orvos új, érző, tiszta szívet ad.

kedd, augusztus 07, 2012

Isten felébresztett





„Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!”  
Lukács evangéliuma 19,3.



Egy Erdélyi gyülekezetben ünnepre készültek. Külföldi egyházi vezetőket vártak egy szombatnapi istentiszteletre. 
Volt egy problémája a gyülekezet vezetőinek. Tudták azt, hogy nagyon lelkesen fognak prédikálni a külföldi testvérek, de járt a közösségbe egy testvérnő, aki minden prédikáció közben, amikor valami bátorító üzenetet hallott, felállt és elkiáltotta magát, „Dicsőíttessék az Úr Jézus Krisztus!”. 

Mégsem lenne jó, ha a vendégek prédikációját is megzavarná - gondolták a gyülekezet vezetői - ezért elhatároztak valamit. Elmondták a testvérnőnek, hogy ha az elkövetkező négy szombaton nem zavarja meg az istentiszteletet, és az ötödiken, amikor a vendég lelkészek jönnek, akkor sem áll fel prédikáció közben, kap egy nagyon szép vállkendőt.
A testvérnő nagyon szerette volna azt a vállkendőt. Az első szombaton, nagyon fészkelődött a helyén, de nem állt fel. Így volt ez a következő szombatokon is, de elérkezett az ünnepélyes alkalom.
Megérkeztek a külföldi prédikátorok. Elkezdődött az istentisztelet. Az egész hallgatóságot magával ragadta a prédikáció üzenete. A testvérnőnk is nagyon boldog volt, szinte ki tudott volna ugrani a bőréből. Már a székét markolta, hogy fel ne ugorjon, de egyszer nem bírta tovább és felállt „ Akár kapom a vállkendőt, akár nem kapom, dicsőíttessék az Úr Jézus Krisztus!”.

Ennek az örömnek kell bennünk lenni, minden alkalommal, amikor az Úrral találkozunk! Ha Isten igéjét olvassuk. Van okunk az örömre!

Ma se felejts el imádkozni, hisz Isten sem felejtett el felébreszteni ezen a reggelen.

hétfő, augusztus 06, 2012

Aki hisz...


"Ezután így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek."
Márk evangéliuma 16:15

Sokat hallottam és beszéltem már én is Jézus "misszió parancsáról", a nagy "megbízatásról". És valóban, sokféleképpen meg lehet közelíteni ezt a parancsot. Mit jelent elmenni? Hová kell mennünk? Mit jelent hirdetni az evangéliumot? Mit értsünk evangélium alatt? Hol van a mi munkaterületünk… stb.

Újra átgondolva a történteket, azt látom, hogy a kulcs a következő mondatban van: "Aki hisz, és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik" (16.v.) Mindezek előtt arról számol be Márk, hogy mekkora kavarodást okozott Jézus feltámadásának híre egész Jeruzsálemben, de még a tanítványok fejében is. Volt, aki elhitte, volt aki kételkedett, és volt aki egyszerűen nem hitte el. Volt, akiket több szemtanú egybehangzó vallomása sem győzött meg. Még a maradék 11 tanítvány sem fogadta minden kétség nélkül az előttük álló Mestert. "Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt." (14.v.)

A vissza-visszatérő kifejezés: "aki hisz". Aki hisz… ebben az esetben, aki elhiszi azt a rendkívüli csodáról való jó hírt, hogy Jézus feltámadt a sírból… az azonnal megy, és elmondja másoknak. Aki nem hiszi ezt el, az nem is mozdul, csak arra vár, hogy kellő bizonyítéka legyen, hogy dönthessen.

Aki hisz… és megkeresztelkedik – szövetséget köt Jézussal, elfogadva megváltását – az üdvözül.
Mai példával élve: aki elhiszi, hogy megvan a gyógyszer a halálos betegségére – és beveszi a gyógyszert – az megmenekül. Aki nem hiszi el, hogy létezik ilyen gyógyszer, az valószínűleg azt sem ismeri el, hogy halálos beteg, ezért menthetetlen.

A jó hír ma is a feltámadt Krisztusról szól. Mert a feltámadása nem csak egy csodás esemény, hanem győzelem Sátán, a bűn és a halál felett. És éppen erre van szüksége ma is nemcsak az embereknek, hanem az egész teremtett világnak.

Ha hiszünk, örüljünk, mert van reménységünk! Ha hiszünk, menjünk, és találjuk meg a módját, hogy minél több emberhez eljusson a jó hír. Ha hiszünk, nem kell noszogatni, és mindez nem "parancs", hanem élünk fő iránya lesz.

vasárnap, augusztus 05, 2012

Ismerős a mennyben

Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.
Zsidókhoz írt levél 7:25


Kapcsolatok, melyek segítenek vagy gátolnak az életben. Felmenők, melyekre büszke vagy, vagy inkább letagadnád a velük való rokonságot. Egy nemes ember, melynek valami távoli leszármazottja vagy, aki talán harcolt a '48-49-es szabadságharcban, de amikor kiderül, hogy a „rossz oldalon” harcolt, máris nem emlegeted szívesen.

Vagy épp egy teljesen egyszerű családból jöttél, és fogalmad sincs arról, kik voltak az elődeid. Szeretnél valaki hírességet, hogy érezd, vagy valaki, de keresve sem találsz senki „nagy nevű” egyént.

Van egy jó hírem számodra, Barátom! Van egy igazán magasrangú, egy hős, egy sztár, aki szeretne az ismerősöd, a barátod lenni, aki szeretné, ha a családjába tartoznál. Jézus Krisztus, aki mindent megtett érted, és most is neked szurkol a mennyben. Neked, hogy tudj jól dönteni, hogy légy becsületes és tarts ki mellette a végsőkig. Hát ne félj, csak bízz a mennyei Ismerősben!