szombat, augusztus 04, 2012

Építkezők



„Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra; Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.”
1Kor 3,10-14

Ismeritek azt a mesét, amikor Mekk mester házat épített? Nem fogom elfelejteni soha azt a kacagtató történetet. Először a tetővel kezdte, amit a háziaknak kellett tartani addig, míg aláfalazott. De az alapról teljesen elfeledkezett. Össze is dőlt a ház mielőtt elkészült volna és a kontár megint csak káposzta nélkül maradt.

Sokan voltunk, vagyunk úgy az életfilozófiánkkal, mint Mekk mester a házzal. Van már tetőnk, falaink is, sőt szép ablakunk, meg kényelmes bútoraink. Aztán rájövünk, hogy hiányzik az alap. Az apostol szerint csak egyetlen alap létezik: Krisztus.
Pál arra is tanította a korinthusiakat, hogy miként válhatnak a legjobb építőmesterekké azután, hogy Ő elmegy. Azt mondta: „A legjobb alapot, amit csak lehetett, megkaptátok. Most már rajtatok áll, mit építetek rá.” Ez annyit jelentett, hogy a hívők már hallották az evangélium üzenetét Jézusról. Megbizonyosodhattak a tanítás igaz voltáról és elindultak a hit útján. Ezután azonban nekik kell tovább vinni a munkát.

Minden családi ház tulajdonosa tudja, hogyha el is készült az épület, a munka sohasem marad abba, legfeljebb csak egy kis időre. Mert újból és újból javítani kell rajta.

Nekünk is folyamatosan építenünk kell hitéletünk házát. De Pál ad egy jó tanácsot: „Jól válaszd meg az anyagot, amit felhasználsz!” Nem mindegy ugyanis, hogy mit építünk a biztos alapra. Mert hihetünk mi Krisztusban, de ha lelki életünk építőelemei nem állják majd ki az ítélet próbáját, hiába minden. Igen, az ítélet szempontja az, ami segít eldönteni, hogy mire figyeljünk, mit használjunk fel, mit tegyünk. Ha valamivel kapcsolatban kételyed van, csak tedd fel a kérdést: Annak fényében, hogy Jézus hamarosan eljön, érdemes ezzel foglalkozni?

péntek, augusztus 03, 2012

A farizeus és a vámszedő imája

„El is mondott egy történetet azoknak, akik biztosak voltak abban, hogy ők igazak, és a többieket lenézték. Így szólt hozzájuk: „Két ember ment el a Templomba imádkozni: egy farizeus és egy vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi ember. Nem vagyok sem tolvaj, sem csaló, sem házasságtörő. Nem vagyok olyan, mint ez a vámszedő. Hetente kétszer böjtölök, és mindenemből beadom a tizedet.« A vámszedő, aki távolabb állt, még a szemét sem emelte fel az égre. Szomorúságában a mellét verte és így imádkozott: »Istenem, könyörülj rajtam, bűnösön!« Mondom nektek: ő megigazulva ment haza. A farizeus pedig nem. Mert aki felemeli magát, az megaláztatik, de aki megalázza magát, az felemeltetik.”
Lukács 18:9-14. (WBTC)

Most, hogy ebben a fordításban végigolvastad ezt a történetet, szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy a vámszedő helyébe képzelted magad. Igen, te vagy az az ember, aki bűnösnek érzed magad – még a szemedet sem mered az égre emelni, úgy összenyom a bűn súlya. Nehezen, akadozva csak annyit tudsz mondani: Istenem! Légy irgalmas hozzám, mert én egy nagyon bűnös ember vagyok!

Csakhogy ott motoszkál bennem egy kósza kis gondolat. Véletlenül mégiscsak nem TE vagy az a farizeus? Hisz minden (vagy majdnem minden) szombaton ott vagy a gyülekezetben, és erre nagyonis büszke vagy. Már évek óta nem vettél ki szabadságot, mert ugye az Úr szolgája szüntelenül szolgálatban van. No meg persze a tizedet is mindig nagyon pontosan beadod, és folytathatnám a sort.
Engedd meg, hogy idetegyem egyik korábbi írásomat a farizeusról. ÍME:

Farizeus szindróma

Ha azt hallod – farizeus- rögtön egy nagy hasú, egyenes hátú, hosszú szakállú, képmutató, szúrós tekintetű alak jelenik meg szemed előtt és gyorsan keresed a „KIJÁRAT”-ot.
Hát össze kell törjem benned ezt a képet. Igenis, a farizeusok nagyon-nagyon rendes emberek voltak!
Figyelmesek. Behozták a tizedet az Úr tárházába az utolsó kg. Olajbogyójukból és szőlőjükből is. Juhaik gyapját is nagyon pontosan megmérték – a tizede az Úré – és számoltak!
Aztán nagyon figyeltek arra, hogy a bűnnek, bűnös dolgoknak még a látszatát is elkerüljék. Ki nem állhatták, ha bűn van a közösségben. Emlékszel, amikor a bűnös nőt Jézus elé vitték? Nem állhatták a bűnösöket! Simon, a farizeus testvér is sok dolgot tudott arról a szerencsétlen nőről ott Jézus lábánál. „Ó, jaj! Ha most beengedjük a bűnt, hova jut ez a világ?” – gondolta.
Odafigyeltek arra is, hogy befizeti-e mindenki az adót. Az EVA-t (Egyéni vállalkozási adó) az SZJA-t (Személyi jövedelemadó) KÖFA-t (Községfejlesztési adó), Gépjárműadót…
Még Jézustól is megkérdezték, mi a véleménye az adófizetésről – nehogy már valami kiskapu maradjon valahol!
Aztán a farizeusok komoly imádkozó emberek voltak. Nem ám csak úgy összecsapták az imát, hanem szépen, hosszan elmondták, amit akartak, persze ennek külső formáját is megadták – ugye, Jeruzsálem felé fordulva, az áhítat mindenféle külső jelével ellátva – imádkoztak.
Aztán a farizeusok tisztelt, és tiszteletre méltó emberek voltak.
Tudták, hol a helyük a gyülekezetben, akarom mondani – a zsinagógában. Pontosan tudták, kinek kell előre köszönniük, és természetesen azt is, hogy ki tartozik feléjük tisztelettel.
No és hát ott volt a TÖRVÉNY. Pontosan ragaszkodtak a Tízparancsolathoz, bár úgy érezték, hogy itt-ott azért Isten egy kicsit elnagyolta, hogy túl sok teret engedett az embernek. És csak a pontosság – a pontosítás – kedvéért, igazán nem sokat, csupán pár száz kisebb nagyobb törvényt fűztek a Tízparancsolat köré. De tényleg csak a könnyebben érthetőségért!
És végül a farizeus testvéreink igen komolyan vették a szombat-ünneplést is. Tényleg csak őszinte szeretetből figyelték árgus szemekkel, hogy a közösség minden tagja pontosan megtartja-e a szombatot. Az, hogy emiatt örömteleneknek, meg szigorúaknak tűntek, ezt igazán nem lehet nekik felróni, hisz ők Isten iránti tiszteletből figyelték, nehogy itt-ott Ákán bújjon meg a nép között.
Remélem, mire eddig jutottál, egészen máshogy tekintesz a 2000 évvel ezelőtti farizeusokra – és azokra, akikkel a múlt szombaton találkoztál.

Bízom benne, hogy felismerted a ’farizeusság’ veszélyeit.
Csak a bűnbánó, Isten és emberek előtt alázatos, - szívét az Úrnak teljesen átadó ember - ment haza megigazulva a templomból. Kívánom Neked is, hogy minél gyakrabban tapasztald meg ezt a felszabadító érzést!

csütörtök, augusztus 02, 2012

Isten meghallgat


 "Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz!" (Jeremiás könyve 33:3)

Tegnap volt egy hosszú vitám. Mondtam a magamét. A másik is mondta a magáét. Mindegyikőnknek nagyszerű érvei voltak. Aztán másiknak is. A végén kiderült, hogy igazából egyet értünk, csak egymást nem értettük.

Néhány hete utánam szólt a feleségem, hogy hozzak körtét. Én hoztam egy kiló érettet. Ő 11 wattos energiatakarékosat szeretett volna.

A minap szerettem volna, hogyha csak meghallgatnak. Hogy ne is mondjanak semmit, csak hadd mondjam el, ami bennem van. De a másik az olimpiáról lelkendezett, a harmadik meg magát sajnálta.

"Megértettenek lenni luxus!" - mondta R.L. Emerson. És milyen igaz! Mi is csak kicsit hallgatunk oda másokra...

Istennek van ránk ideje: minden nap, reggel-délben-este ráér. Sőt, egy egész napot ránk szán a hétből: szombaton ő is megpihen, hogy tudjuk, ez a nap csak a miénk. És nem csak ímmel-ámmal hallgat ránk. Felelni akar. Figyel az életünkre, az érzelmeinkre, a gondolatainkra: mert meg akar érteni. Mert nem elég neki, hogy amúgy is tudja, hogy érez Illés: mégis rákérdez. Nem elég neki, hogy tudja, min megy keresztül Dávid, mert hagyja, hogy elénekelje egy zsoltárban.

Mert azt akarja, hogy mi is tudjuk, hogy ő meghallgat. Mert jó megértettnek lenni.

Van egy perced? Mond el neki, hogy mi van a szíveden!

(Csizmadia Róbert)

szerda, augusztus 01, 2012

Pál és a hívők viszonya


„Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.”
 (Korinthusbeliekhez írt második levél 7. fejezet 4. vers)

A korinthusi gyülekezet állapotát ismerve - pártoskodás; szegények lenézése, megosztottság a lelki ajándékok miatt; feltámadás tagadása; az apostol tekintélyének megkérdőjelezése; stb. - furcsának tűnik Pál fenti megjegyzése, mármint, hogy bizalma volt hozzájuk és dicsekedett velük.

Furcsának tűnik ez a megjegyzés azért, mert ma sokkal kisebb problémák megléte miatt is hátat fordítanak sokan az egyháznak. De az igazán fontos kérdés, hogy mi tette Pált ennyire elkötelezetté egy bűnöktől terhelt közösség irányában?

A válasz ott található mindkét korinthusi levélben. Egyrészt Pált nem megszokás, nagyravágyás, vagy megfelelési kényszer vezette és tartotta a gyülekezetben, hanem: „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket” (2Kor.5:14)

Másrészt ez a krisztusi szeretet nem önző módon csak kapni akar, hanem önmagát adni a bűnösökért, mert ez a szeretet: „hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor.13:4-7)

Milyen jó lenne, ha megtanulnánk végre mi is hibáink ellenére bizalmat szavazni egymásnak és a Megváltó lelkületével feltöltekezve hálát adni a másikért, a közösség öröméért, melynek nem fogyasztói, hanem építői lehetünk.

kedd, július 31, 2012

A szív füle…



„Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a Gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának a közepette van.” Jel.2,7.




Régebben nem igazán értettem, hogy miért mondja hétszer is Jézus a Gyülekezeteknek szóló üzenetében, hogy „Akinek van füle hallja…”! Miért, kinek nincs füle?! Ritka az az ember! 
 Nyilvánvaló, hogy itt más hallásról beszél az Úr.

A napokban beszélgettem valakivel, aki elmondott egy tapasztalatát. Volt valahol, ahol egy jó előadó, választékos kifejezésekkel, nagyszerű előadást tartott, csak éppen nem értett az illető belőle semmit. Magyarul beszélt, mégis érthetetlen volt számára…. „Olyan jó, hogy Te olyan egyszerűen beszélsz, mégis nagy igazságokat társz elém, amelyet megértek és elgondolkodok rajta!” – mondta nekem. Néha gond van az előadóval és az előadás módjával is, de az is előfordulhat, hogy a hallgató más hullámhosszon van.

Milyen jó, hogy Isten teljesen tud azonosulni a hallgatóval. Ismer bennünket és tudja, milyen módon szólhat hozzánk, hogy meg is értsük Őt! Mindenkihez másképp kell szólnia ugyanazt az igazságot. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a legtöbb esetben mi erre képtelenek vagyunk. Van egy sablonunk, amit elkészítettünk, és nem törődünk azzal, hogy ki, milyen szinten van. „Eszi, nem eszi, nem kap mást!”

Ami szerető Urunk nem ilyen! Aprópénzre váltja az igazságot úgy, hogy mindenki számára érthető legyen! Mégis, sokan nem hallják meg Őt! Miért? Azért, mert nincs a szívüknek füle…!
„Hallván halljatok, és ne értsetek! és látván lássatok, és ne ismerjetek. Mert megkövéredett e népnek a szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták, hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Mt.13,14-15.

Az élet viharaiban rettentő nagy a zaj! Ezer dolog leköt bennünket, különböző hangok foglalják le füleinket, így előfordulhat, hogy nem halljuk meg a lényeget. Jézus szelíd, csöndes hangon szólít bennünket. Sajnos, sok esetben a körülöttünk lévő örült hangzavar képtelenekké teszi fülünket, hogy meghalljuk a kedves hangot. Nem mindegy, hogy mire áll rá a hallásunk. Amikor egy kórus megszólal, az avatatlan hallatók csak azt hallják meg, hogy milyen szépen hangzik a mű, amit előadnak. De a karvezető meghallja a legkisebb hamis hangot is. Lehet, hogy néha disszonáns akkordot énekelnek, de attól még az tiszta hangzás. Ha viszont valaki nem tiszta, azt azonnal észreveszi. Miért? Mert rááll a füle a zenei darabra….

Hallod-e, amit az Isten mond neked naponként? Figyelsz-e rá ebben a zűrzavaros világban? Most egy pár percre csendesedj el, és ne szólj semmit, csak hallgass Istened szavára! Ha tiszta lélekkel figyelsz rá, meghallod Őt szíveddel…. Azután már mindig csak ezt akarod hallani, és soha nem felejted el szavainak dallamát…

Kormos Tivadar

hétfő, július 30, 2012

Kis türelmet!


"Mert ez a látomás bizonyos időre szól, de a vége felé siet, és nem csal meg. Ha késik is várjál rá, mert bizonnyal eljön, nem marad el."
Habakuk könyve 2:3

"Várj!" – milyen sokszor halljuk ezt a felhívást. Azt gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy nem szeretek várni. Minden lehetőleg most és azonnal történjen. A világ pedig az élet minden területén igyekszik a "most" igényeit kielégíteni. A gyorsétterem már megszokott dolog, a villámgyors internet és azonnali üzenet-, és fényképküldés is a mindennapok részévé vált. Van azonnali szerelem, gyorsreagálású hadtest, és kitudja még mi minden… Egy dolog nincs még, azonnali megoldás a beteg világunk súlyos problémáira.

Az elrontott életeket, tönkrement kapcsolatokat, szétesőben lévő világunkat nem lehet azonnal helyrehozni. Várni kell. De meddig?

Jó-jó belátjuk, hogy bizonyos dolgokhoz idő kell – még Istennek is. Habakuk próféta azt az utasítást kapta, hogy vésse táblákra Isten bátorító szavait, hogy mindenki számár jól látható legyen. Talán nekünk is érdemes kitennünk jól látható helyre Isten ígéretét, hogy nem késik, hamarosan visszajön népe megszabadításáért. Sok hittek ebben, és már nincsenek közöttünk. Mégsem hiába vártak, mert bíztak Istenben, és ebben a hitben aludtak el.

Hogy mi lesz velünk? Meddig kell várni? Nem tudom. Azt viszont már megtanultam, hogy Istenben nyugodtan megbízhatunk. Ő tartja a szavát – még akkor is, ha kicsit (vagy sokat) várni kell.

vasárnap, július 29, 2012

Példakép

„Én pedig és e gyermekek, akiket az Úr adott nekem, intő jelek vagyunk Izráelben a Sion-hegyen lakó Seregek Urának akaratából.”
Ézsaiás próféta könyve 8:18

Tudósok, híres orvosok, hazafiak, emberek, akik letettek valamit az asztalra, és sokan példaképként néznek rájuk. Filmsztárok, énekesek, akiknek posztereivel a tinivilág szobája van tele, és áradozva nézik őket, hogy bárcsak olyanok lehetnének, mint ők. 

Most nyugodtan hátradőlsz a fotelben, hogy téged ez a veszély nem fenyeget. Mármint nem az, hogy példaképeket keress magad számára, hanem, hogy példaképként kerülj a kamerák kereszttüzébe. Pedig, barátom, valahol te is példa vagy. 

Példa vagy a barátaid, olykor a szüleid előtt is. Példa vagy a gyermeked előtt, aki a pillanat törtrésze alatt leutánozza szokásaidat, viselkedésedet, modorodat. Példa vagy a munkatársaid, ismerőseid, rokonaid előtt, és ez ellen nem tehetsz semmit. 

Akaratlanul is néznek téged, hogyan reagálsz például egy kényes szituációban? Mit lépsz, amikor valaki más hibájából, vagy épp a sajátodból kerültél egy nem túl kívánatos helyzetbe? Hogyan éled át életed magaslatait és mélységeit, hogyan hordozod a terheket és az örömöket? Hogyan barátkozol, hogyan viselkedsz társas kapcsolatban, hogyan viszonyulsz utódaidhoz egy fárasztó nap után? És hogyan beszélsz, vélekedsz Istenről?

Mindez példa az emberek előtt, mely a mérleg serpenyőjét könnyedén egyik vagy másik irányba billentheti át. Nem egy elhagyatott, lakatlan szigeten élsz, ahol csak magaddal kell törődnöd. Kapcsolatok vesznek körül az élet minden színterén, és felelős vagy azért, ahogy élsz. 

Isten ma reggel arra hív téged, hogy legyél jel, az Ő jele az emberek előtt. Téged, a reakcióidat látva, szavaidat hallva billenjen a mérleg jó irányba, és ismerje meg mindenki az Isten jóságát!