szombat, január 15, 2011

Ami körülvesz


Szeretem a sportot, különösen, ha vidámságot és látványosságot is csempész az életünkbe. Ma már sok-sok lehetőség adódik, hogy többféle válfaját kipróbálhassuk.

Mindig csodálattal töltött el a japán nagy „mackók”, a sumozók birkózása. Igazi harcosok küzdelme ez. A lassú erődemonstráció az elején, majd a rajtjelre hirtelen egymásnak feszülő, testsúlyukat meghazudtoló gyors támadások, és az ezek miatt bekövetkező gyors vég, végül az el nem maradható tiszteletadás. A mai védőruháknak köszönhetően, mi átlagos testmérettel bíró emberek is, kipróbálhatjuk ezt a sportot. A védőruha megakadályoz bennünket abban, hogy sérülést okozzunk, vagy elszenvedjünk.

Sok fiú nézi csodálattal a fegyvereket, a különböző technikai újításokat, de mégis kevesen tudják, hogy ma már léteznek olyan modern fegyverek, melyek megóvják a támadó és a védekező felek életét egyszerre. A tudósok kitartó munkájának köszönhetően vannak olyan kézi lőfegyverek és kisebb ágyúk is, amik az acéllövedékek helyett speciális ragasztóhabot lőnek az ellenségre, ami először beborítja azt, majd megszilárdul annyira, hogy a katona képtelen lesz a mozgásra. Érdekessége a habnak, hogy olyan sűrűségű, hogy megóvja az általa beborított személyt a lövedékektől, és a fedett testrészeket a tűztől és a nagy nyomástól is. Így az nem hal meg, de másnak sem okozhat halálos sérülést.

Az életünk néha sokkal veszélyesebb, mint az extrém sportok, vagy akár a háború. A Biblia szerint ön- és közveszélyesek vagyunk, amikor a sötétséget választjuk és bűnöket követünk el. Ártunk vele magunknak és másoknak egyszerre. Kísértve, csábítva lenni rosszabb, mint a lövészárkokban az ellenség csövei előtt állni. Mert az csak a test elpusztításával fenyeget, de a bűn az üdvösségünkre tör, örökre el akar veszejteni bennünket. De legyünk bizakodók, mert a mi védelmünk mindennél jobb! Jobb minden védőfelszerelésnél, jobb a puha szivacsnál, vagy a levegőre keményedő ragasztóhabnál is! A mi védelmünk Isten, aki körülvesz minket és megóv a szabadulás reménységével minden ördögi támadástól.

„Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.)”
Zsoltár 32,7

Restás László

péntek, január 14, 2011

Minden javunkat szolgálja


„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak”
Róma 8:28.

Tudjuk! Tudjuk? Elhisszük? Tényleg minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik? Hát? Most aztán eszedbe juthat néhány ismerősöd, barátod, közeli családtagod… akik embertelenül sokat szenvedtek, mindenféle baj megérte és elérte őket, több közülük meg is halt már. Hogy lehet az, hogy azoknak, akik Istent szeretik – azoknak az életében minden együtt munkálkodik a jóra? Hogy minden javukra van?


Hát, ha belegondolunk, van benne valami.
Sok embert tanított meg úgy igazán imádkozni a nehézség. Sokan tanultak meg Istennel beszélgetni, amikor mindenük elveszett, amikor kiforgatták őket, amikor elhagyta a párjuk, amikor minden összeomlott. És visszanézve, valóban elmondható, hogy akik tényleg Istenre merik rakni terheiket, gondjaikat, azoknak valahogy úgy alakul az életük, hogy a végén jó kerekedik ki belőle.

Hidd el, ha valóban Isten a barátod, és úgy igazán szereted Őt, akkor a Te életedben is minden együtt munkálkodik a jóra. A végén minden gubanc kioldódik és egyenesbe jön.
Tudjuk? Tudjuk! Hisszük? Higgyük!

csütörtök, január 13, 2011

Szelektív memória



„Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.”

Zsidókhoz írt levél 10:17

A napokban ünnepeltük párommal eljegyzésünk 5 éves évfordulóját, s az alkalom kapcsán felidéztük az öt évvel ezelőtt történteket. Mindketten elmeséltük, mire emlékszünk, mi az, ami megmaradt, s amit e nap kapcsán drága kincsként őrzünk. Érdekes volt megfigyelni, hogy bár volt néhány pillanat, amely mindkettőnknek megmaradt, sok olyan mozzanatra emlékeztünk külön-külön, amire a másik csak halványan, vagy egyáltalán nem. Ez is jól mutatja, mennyire szelektív az emlékezetünk.

Sok minden befolyásolja azt, hogy mire emlékszünk vissza. Azonban legtöbbször megmarad az emlékezetünkben az, ha valami mély benyomást tett ránk pozitív vagy negatív irányban. És sajnos mi emberek hajlunk arra, hogy a negatív élmények felülkerekedjenek.

Ha valaki megbánt, sebet ejt a lelkünkön. A seb sajog, s míg a fájdalmat érezzük, nehéz megbocsátani. Azután lehet, hogy begyógyul a seb, de mivel heges marad a helye, ahányszor csak ránézünk a hegre, szinte mindig eszünkbe jut, amit velünk tett. Könnyen kimondjuk a „megbocsátok” szót, de valójában még sokáig neheztelünk arra, aki megbántott, és nem felejtjük el azt, amit velünk tett.

Nem így van ezzel Isten. A ma reggeli igéből láthatjuk, hogy az ő memóriája is szelektív, de a másik irányban. Ő a rossz dolgokat, a sértést, bántást, gonosz tetteket nem csak megbocsátja, hanem teljesen el is felejti.

Mi emberek sokszor úgy közelítjük meg Istent, mintha ő is ugyanolyan ember lenne, mint mi. Ha vétünk ellene, bocsánatot kérünk, de úgy gondoljuk, hogy azért észben tartja bűneink lajstromát. Ezért, amikor legközelebb vétünk ugyanabban a dologban, akkor ezt mondjuk Istennek: „Istenem, ne haragudj, hogy már MEGINT elkövettem ezt a dolgot…” Ő azonban így felel: „Hogyhogy már MEGINT? Én nem emlékszem, hogy elkövetted volna.”

Isten nem ismeri a „MEGINT” szót, mert ő nem csak megbocsátja azt, amivel megbántjuk, hanem el is felejti.

Bárcsak a mi emlékezőtehetségünk is ebben lenne szelektív! Kérjük Istent, hogy tegye azzá ezen a téren, hogy amikor kimondjuk, hogy megbocsátok, akkor ne csak üres szó legyen, hanem valóban őszintén meg tudjunk bocsátani úgy, hogy ne lássuk többé a seb helyén keletkezett heget.

szerda, január 12, 2011

Elveszett és megtaláltatott



„Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala!”
(Lukács evangéliuma 15. fejezet 8-9. vers)





Azt hiszem, mindannyian átéltük már a dolgok elvesztésén való bosszankodás érzését és a kétségbeesett keresés utáni megtalálás örömét is.


No de, az evangéliumban lévő példázat értelme nem egy elveszett kulcs, egy elvesztett pénztárca, vagy egy számunkra oly fontos dokumentum, tárgy megtalálásának öröme.


Ez a történet Jézus mindenek felett álló szeretetéről beszél. Hiszen, mi azon dolgok után szoktuk feltúrni a lakást és kiabáljuk le feleségünk/férjünk/gyermekünk haját, - "hova tetted?!" - amelyek komoly értéket képviselnek. De egy ötforintost már nem szoktunk így keresni…


Ez az elveszettekről szóló fejezet, Isten hozzánk való lehajolását mutatja be nekünk. Mert Ő keres bennünket, akik oly távol ’gurultunk’ el Tőle, de mint gondos háziasszony, nem sajnálva önmagát, hogy koszos lesz a térde, a keze, minden sarkot átnéz utánunk.


És ó hányszor tette, teszi ezt meg nap, mint nap?


Én, a drakma sokszor nem kiáltok, nem is tudom, hogy elveszett állapotban vagyok, de Ő tudja és utánam nyúl, hogy ismét biztonságba helyezzen.


Jó lenne tanulni ebből a példázatból:


Egyrészt nem ’elgurulni’ Jézus mellől.


Másrészt nem lázongani a más ’elgurult’ drakmák iránt.


Harmadrészt segíteni az Üdvözítőnek megkeresni a többi ’elgurult' drakmát.

kedd, január 11, 2011

Célbaérkezés


„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”
Zsidókhoz írt levél 12:1 (Új fordítás)


Ebben a versben a hitéletünket Pál apostol egy sporthoz, a versenyfutáshoz hasonlítja.

Mindannyian láttunk már futóversenyt, talán még részt is vettünk benne. Ha máshol nem, az iskolában.

Tudjuk, hogy milyen fárasztó, minden erőnkre és kitartásunkra szükség van a futáshoz. Sokszor nem is az első helyezés a cél, hanem az, hogy egyáltalán beérjünk a célba – végig tudjuk futni a kijelölt távot.

A Biblia lapjai tele vannak olyan személyek életével, akik beértek a célba – azaz Istennel való kapcsolatuk helyreállt.
Az ő életük nem volt felhőtlen, nyugodt séta, hanem küzdelmes, fárasztó és nehézségekkel teli.
De életükkel megmutatták, hogy hogyan lehet (és kell) a mindennapi apró gondjainkat Istenre bízni, hogy ezek a földi dolgok ne vonják el az erőnket és figyelmünket a lényegről.
Mi életünk célja, amit el kell érnünk?

Istennel való jó kapcsolatunk, melynek alapja a bizalom – a hit.
Sok minden van, ami meg akarja ingatni Istenbe vetett bizalmunkat. Minden, ami ezt a hitet/bizalmat próbára teszi, megingatja, vagy támadja, az a minket megkörnyékező bűn.

Pál apostol arra figyelmeztet: tegyük le ezeket a terheket, és kitartóan, türelemmel fussunk a célunk felé azon az úton, amelyet Isten kijelölt számunkra.

Szigetiné Palcsek Zsuzsa

hétfő, január 10, 2011

Ihletett szavak

„Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az Írás egyetlen jövendölése sem származik egyéni értelmezésből. Mert sohasem emberi akaratból származott a jövendölés, hanem Isten szent emberei a Szentlélektől sugalmazva szóltak.”
Péter második levele 1:20-21


Isten mindig is megtalálta a módját annak, hogy szóljon hozzánk. Kezdetben személyesen beszélgetett Ádámmal és Évával, akik csak akkor próbáltak elrejtőzni előle, mikor Isten tiltása ellenére ettek a fáról. Bújócskát játszottak, de Isten hamar megtalálta őket. „Hol vagy?” – kérdezte. 
A válaszon el kell gondolkodnunk: „Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.” (1Mózes 3:10)

Azért kérem, hogy gondolkozzunk ezen, mert látni kell az Isten Igéjének természetét és az azt befogadó ember reakcióit. A közlési forma változhat. Isten szólhat személyesen, prófétái által vagy írásban – a lényeg ugyanaz marad. Az önmagát és kegyelmes szeretetét kinyilatkoztató Isten nem csupán a jövőt tárja fel a prófétai szóban, hanem ma megszólít bennünket: „Hol vagy?”

Hogy nem is kell annyira komolyan venni? Igen emberek írták a Bibliát – de Isten vezetése (ihletése, sugalmazása) által. Bűnös, maguk is megváltásra szoruló emberek Isten közvetítőivé váltak, és leírták vagy elmondták Uruk üzentét.

Nos, hogy állunk Isten szavával? Örömmel hallgatjuk, olvassuk, vagy megijedünk tőle? Isten szava ma is élő és ható, és a Szentlélek által ugyanolyan közvetlenül képes megszólítani bennünket is, mint annak idején őseinket az édenben.

 „A biblia olyan, mint a visszhang: fal kell hozzá, ami visszaverje, s csak akkor születik meg. Kérdések kellenek, hogy feleletért az íráshoz forduljunk, szomjúságok, hogy ott keressük a csillapodást, fájdalmak, hogy ott vigasztalást leljünk. Ne bámulni és kritizálni menjünk a Biblia királyi palotájába, hanem menjünk, hogy megtaláljuk a királyt és nyerjünk kegyelmet Tőle.” (Ravasz László)

vasárnap, január 09, 2011

Mert Isten hallja fenn az égben…

„Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”
Ézsaiás könyve 65:24

Üres arcok, melyekről keményen visszapattannak a kimondott szavak. Nincs semmi értelme, mondhatsz bármit, nem hallják meg. Kiálthatsz, sírhatsz, átkozódhatsz, szelíden kérhetsz, mind hiába. Az ember füle csak maga felé hajlik, csak a saját szívdobbanásuk, a saját agytekervényeik kerregése-kattogása köti le őket. Úgy érzed, rád senki se figyel, és eltűnhetnél némán a sorok között, észre sem vennék, hogy hangod hiányzik a nagy kórus egyik szólamából. 

Vagy túlontúl is rád figyelnek, csak éppen nem értik, amit hallottak tőled. Nem értik, nem akarják megérteni, és te ugyanúgy egyedül maradsz, mintha szavadat meg se hallották volna. Mintha a puszta közepén állnál, hangod már rekedtes a kiáltozástól, mert nem találod, merre van a hazafelé. 

Süket ez a világ, de ma reggel azt az üzenetet hozom eléd, hogy tudd meg, van akinek a hallása nem romlott semmit az örökkévalóság ellenére. Valaki igenis hall téged, hallja kiáltásod, panaszod, sóhajod és átkod. Van, aki nemcsak meghallja, hanem oda is figyel szavadra. 

Tudd meg, van Isten az égben, akinél már elkészült a válasz még azelőtt, hogy felkiáltanál hozzá. Van Isten az égben, aki már meghallgatott, mielőtt végére értél volna mondanivalód sorának. Van Isten az égben, akinek füle előtted soha sincs zárva. Hát vidd el ezt a rövid üzenetet az előtted álló hétre, és kiálts bátran Istenhez, mert Ő már meghallotta!