szombat, augusztus 06, 2011

Mint anyamadár



Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem. Zsoltár 63,7-8

Körülbelül négy éves lehettem, amikor nagymamám tojásokat rakott az öreg kotlós alá, alig vártam, hogy leteljenek a költés napjai. Ma is emlékszem a biztonságosan elkerített udvarrészre, ahol először láttam meg a kotlóst pihetollú, sárga kiscsibéivel. Lenyűgözött a sok kíváncsi teremtés, ahogy élénk csipogás közben felfedezték a világukat. Anyjuk nyugodt kotkodácsolással hívta esténként pihenőre őket a szárnyai alá. Ma is, mikor a nagymamára gondolok, ezt a képet látom, és arcomon érzem puha, álomba ringató ölelését.

De van bennem egy másik emlék is, a harcos anyamadár képe. Nyolc éves lehettem, mikor bátyámmal és barátainkkal kimentünk a Remete kúthoz, majd a forrás melletti fenyvesben felfedeztünk egy sasfészket. „Nézzük meg!” – mondta valaki, és mi bátran ráálltunk. Nem tartott soká a dolog, mert fáramászásközben megérkezett a madárotthon védelmezője, az anyamadár. Félelmetes sivítás, vijjogás közepette támadt ránk és mi hanyatt-homlok, a faágaktól összekarmolva menekültünk haza. Mivel nem voltunk túl jó gyerekek, édesanyám sokszor védett meg minket hasonló módon a ránk támadó gyereksereg haragjától. Ma is emlékszem villámló tekintetére…

Istenünk olyan, mint a legjobb édesanya. Jézusunk maga mondta, hogy sokszor próbálta összegyűjteni övéit aggódó tyúkanyóként (Máté 23,37). Ő ma is szárnyai alá szeretne gyűjteni mindannyiunkat, hogy biztonságosan élhessünk. Amikor pedig bajba kerülünk, ma is, mint védelmező anyamadár támad ellenségeinkre.