szombat, október 23, 2010

Biztos védelem


“Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.”

Zsoltár 91:9-10

Isten védelem a mai napon. Észrevesszük-e?

“Az Úr szüntelenül munkálkodik az emberiség javára. Szakadatlan árasztja javait. Felkelti a beteget az enyészet ágyából, kiszabadítja az embert olyan veszélyből, melyről nem is tud, mennyei angyalokat bíz meg, hogy őrizzék a szerencsétlenségtől, oltalmazzák a "dögvésztől, amely a homályban jár", és "a döghaláltól, amely délben pusztít" (Zsolt 91:6), annak szíve mégis érzéketlen marad. A menny minden kincsét odaadta az ember megmentéséért, aki mégsem törődik Isten nagy szeretetével. Hálátlanságával bezárja szívét az Úr kegyelme előtt. A sivatagi cserjéhez hasonlóan nem vesz tudomást a kapott javakról, lelke a puszta felperzselt helyein lakozik. 

Javunkra szolgál, ha Isten minden ajándékát frissen tartjuk emlékezetünkben. Így erősödik a hit, egyre többet kér és kap. Több bátorítás rejlik a legkisebb áldásban, melyet mi magunk kapunk Istentől, mint megannyi beszámolóban, amit mások hitéről és tapasztalatairól összeolvashatunk. Az Isten kegyelmére válaszoló lélek az öntözött kerthez lesz hasonló. Egészsége gyorsan kivirul, világossága felkél rejtekéből, és az Úr dicsősége meglátszik rajta. Jusson eszünkbe akkor az Úr szerető nyájassága, gyengéd, irgalmas cselekedeteinek sokasága. Izrael népéhez hasonlóan emeljünk emlékköveket, s írjuk rájuk Isten értünk végzett munkálkodásának drága történetét. S mikor átgondoljuk, hogyan törődött velünk vándorutunkon, szívünk megtelik hálával, úgy mondjuk: "Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt" (Zsolt 116:12-14).”

Isten a védelem az utolsó ítéletben. Hisszük-e?


"Amikor a menny villámai a föld tüzével egyesülnek, akkor a hegyek úgy égnek, mint a kemence, borzalmas lávafolyamokat öntve ki, amelyek kerteket, mezőket, falvakat és városokat borítanak el. Amikor a forró olvadékok a folyókba lódulnak, a víz forrni kezd, és leírhatatlan erővel lövell ki masszív sziklákat, széttört darabjait szétszórva a földön. A folyók kiszáradnak, a föld rázkódik. Mindenütt félelmetes földrengések és vulkánkitörések lesznek. Így fogja Isten a gonoszokat kipusztítani a földről. De a háborgás közepette megőrzi az igazakat, mint ahogy megőrizte Noét a bárkában. Isten szárnyai alá menekülnek. Benne lesz bizodalmuk. Ezt mondja a zsoltáríró: "Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem" (Zsolt 91:9-10). "Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében" (Zsolt 27:5). Isten ezt ígéri: "Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!" (Zsolt 91:14)." (Ellen G. White írásaiból)

péntek, október 22, 2010


Hallgasson meg az Úr!


„Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve. Küldjön néked segítséget a szent helyről; és a Sionból támogasson téged… Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat. Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk, teljesítse az Úr minden kérésedet!”


Zsoltárok könyve 20. fejezet


Ez az egyik legkedvesebb Zsoltárom! Kérlek, fordítsd le magadnak, írd le egy papírra és tanuld meg kívülről! Én is ezt tettem. Sokszor segített már eddig.
Az én fordításomban így hangzik:

„Hallgasson meg engem az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg Istenem neve. Küldjön segítséget a szent helyről; és a Mennyből támogasson engem… Cselekedjék velem szíve szerint, és teljesítse minden szándékát. Hogy örülhessek a szabadulásban! Teljesítse az Úr az én kérésemet!”

csütörtök, október 21, 2010


No para

"Azért nem csüggedünk;sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra megújul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatóak ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."2Korinthus 4:16-18

Belenézek a tükörbe és azt látom, mennyire látszik, hogy éjszakánként keveset alszom. Megérintem a karomon a bőrt és érzem,hogy a csapból folyó víztől száraz vagyok és kilónyi testápolóval kell pótolnom a száradtságot. Vigyáznom kell, hogy ne egyek zsíros kaját, mert különben emésztési problémáim vannak. És közben arról a plusz 15 kg eltüntetéséról álmodozom, amit azóta szedtem magamra, hogy elkezdtem a lelkészek adminisztrációs terhes, sportolni rám nem érős munkáját...Úgy érzem, sok minden megromlott a külsőmben és már az egészséges dolgok sem javítanak a helyzetem...

Pál valami belső megújulásról beszél, hiszen a külsőn nem sokat tudunk változtatni. Igaz, hogy valami elromlott, de nincs minden veszve. A belsőnk, a gondolkodásunk, döntéseink változhatnak még. Pillanatnyilag minden olyan kilátástalannak tűnik az anyagi, egészségi és egyéb kézzel fogható dolgok világában, de nem így van a lelki világunknak. Mert igaz, hogy nem dönthetünk arról, hogy milyen traumák érnek minket, de azt viszont igen, hogyan válaszolunk rájuk.

A pillanat nem egyenlő a jövővel- mert a jövő, amit Isten ígért MÁS lesz mint a MOSTANI! Dönthetek mit teszek a jelenben a szenvedéseimmel- megvárom Isten válaszát amit lehet időben messze van, és leteszek mindet a kezébe, vagy jajveszékelek és elveszítem a mai életemet is.

Látásban kell járnom- látva, hova vezet Isten engem. Ahogy egy sportoló, üzletember látja, hova akar eljutni, úgy én is láthatom Isten hova akar vezetni engem.
Döntsünk okosan és higgyünk a láthatatlanban. Hogy van egy Isten, aki minden álmunkat valóra váltja. Vagy egy Isten, aki törődik a szenvedéseinkkel! És van egy Isten, aki egy napon új világot ad nekünk. Higgyünk erősen! Mert igaz! Ő mondta!
Udvar Renáta

szerda, október 20, 2010


A bárány közelségében

„És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz.”
(Jelenések könyve 22. fejezet 4. vers)


Ha megkérdeznénk ma az utca emberét, szeretne-e szemtől szembe találkozni Istennel, valószínűleg minden megkérdezett igennel válaszolna. Aki hisz, az azért, mert végre találkozhat Jézussal, aki meg nem hisz, az pedig puszta kíváncsiságból válaszolna igennel.

Egy történet szerint egy híres rabbit a római császár maga elé hívatott és kérte: - Mutasd meg nekem a ti Isteneteket! - A Rabbi azt felelte: - Te tudod, a mi Istenünket nem láthatja a bűnös ember. - Erre a császár elkezdett fenyegetőzni: - Ha nem mutatod meg kivégeztetlek!

Ha igazán látni akarod, gyere és lásd! - mondta a tanító és kihívta az erkélyre a császárt, majd felmutatott az égre és rábökött a tündöklő napkorongra - Nézd! - A császár néhány másodpercig hunyorogva nézte, majd azt mondta; - Nem bírom. - Nem bírod? - kérdezte a rabbi - Pedig ez csak az egyik teremtménye, hogy láthatnád, akkor Őt magát?

A Szentírásban is találkozhatunk olyan személyekkel, akik személyesen találkozni akartak Istennel. Egyikük, Mózes fenn a hegyen kérte: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.” (2Móz.33:19) De csupán hátulról láthatta az Örökkévalót, mikor elvonult előtte.

Mégis az Örökkévaló közelsége nyomott hagyott Mózesen, mert mikor lejött a hegyről, úgy olvassuk: „És lőn, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orczájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.” (2Móz.34:29)

Jézus közelsége ma is nyomot hagy az Őt szeretőkön. Akik napról napra találkoznak Vele, szemlélik az Ő szeretetét, melyről a Szentírás bizonyságot tesz, azoknak élete úgy fog fényleni, mint Mózes arca.

Nézd Megváltód szeretetét! És hidd el nemsoká színről színre megláthatod Őt! Ám addig is: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16)

hétfő, október 18, 2010

Örök élet

Házakat építenek, és laknak bennük, szőlőket ültetnek, és élvezik gyümölcsüket.  Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké. Választottaim maguk élnek munkájuk eredményéből.

Ézsaiás 65:21-2

Élet vize, bölcsek köve, varázsitalok, jó cselekedetek, mások jó cselekedetei, áldozatok sokasága, alku az ördöggel… sokféleképpen szeretne az ember eljutni az örök életre. A próbálkozások eddig a jelek szerint nem jártak sikerrel. Némileg árnyalja a képet az az ősi elképzelés, hogy ha a testünk újra porrá is válik, a lelkünk önállóan tovább él a mennyben/valahol a földön/ a pokolban / a tisztítótűzben / egy másik emberben / másik állatban vagy élőlényben…

Hogyan is lehetne megragadni az örök élet lényegét? Lehet-e értelme a fent vázolt elképzelések szerint az örök életnek? Előfordulhat az, hogy az ember folyamatos örök-élet utáni törekvése egyfajta lázadás az Örök Isten ellen? Vajon a Bábel tornya és későbbi önmegmentő magaslataink nem azt üzenik, hogy mi Isten nélkül is elérjük céljainkat?

Az örök élet kérdésével csak a bűnös, elbukott ember foglalkozik. Az Istentől, mint az élet forrásától elszakadt ember, - aki vágyik az örök életre, vagy még inkább fél a legyőzhetetlen haláltól – elfeledte azt, hogy Isten mire teremtett bennünket. Az örök, boldog élet lehetősége adott volt, de az engedelmesség, hűség volt a feltétele. A bűnös ember nem élhet örökké, mert akkor a bűn is örökké létezne. Ez valójában Isten kegyelmét mutatja, mintsem haragját.

Az örök életnek csak bűn, és annak következményei (szenvedés, erőszak, igazságtalanság, betegségek…) nélkül lehet értelme.

Isten szava világos: "Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6:23)
Ha a bűnt legyőzzük nem kell meghalnunk. Ez számunkra lehetetlen, de Jézusnak lehetséges. Éppen ezért egyedül BENNE van, és lesz az örök élet ajándéka. És aki hisz Őbenne, ha meghal is él!

vasárnap, október 17, 2010

Isten Embere

"Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te Istened öröm olajával."
Zsoltárok könyve 45:8

Ismét végére értél egy fárasztó hétnek, de már előtted is áll a következő. Lépsz, mert lépned kell mindig előre, de van, hogy nem tudod, hova is vezet az a bizonyos lépés. Néha felteszed magadnak a kérdést: Mit keresek én itt? És harcolsz az Istennel, hogy te erre nem vagy alkalmas, és nem bírod, nem érted, mit akar éppen ott veled. Érveket sorolsz fel egymás után; úgy érzed, soha nem fogysz ki a kifogásokból, és csak mondod, mondod ami a szívedben van.

Isten rád néz, és mosolyog. Megvárja, mi kifogy a tárad, nem vág a szavadba. Megvárja, míg üres kézzel, kifogások nélkül állsz előtte, és meghallgatod az Ő érveit.

"Nézd, tökéletesen megértelek. Nem egyszerű ez az egész, de én hiszek benned! Valami fantasztikusat látok, ha rád nézek, ezért választottalak téged örömmel erre a feladatra. Én tudom, hogy velem képes vagy rá. Ne add fel, csak bízz bennem! Te vagy az én Emberem!"