szombat, február 27, 2010

Az örökség virágai

„Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok.”
1Pét 1.3-4
Elmúlik ez a viág és elmúlunk benne mi is, mindannyian. Atyáinktól örökséget kaptunk és mi is örökhagyók vagyunk. Sokan egy életenát gyűjtenek, hogy nagy dolgot, gazdagságot hagyjanak hátra. Hiszen milyen jó lenne, ha fiaik, unokáik teljes anyagi biztonságban élnének tovább? Ha ez nem megy, akkor legalább terhet ne jelentsenek. Nem láttam még olyan szegény öreget, bármerre jártam, aki legalább annyit félre ne tett volna, ami a temetésére elég. Mások, nem vagyonban, egzisztenciában gondolkodnak. „Tanulja meg az a gyerek mit jelent magyarnak lenni, mit jelent a mi családunkhoz tartozni!” Így adjuk tovább a tradíciókat, amelyek identitásunk meghatározóiként, reményeink szerint, még sokáíg mesélnek arról kik is voltunk. Számomra ezért rettentő erős az „Igazság mindenkor” és a „tisztességesen élj, becsülettel”, családi hagyománya. Temetéskor a hátrahagyott elvek szerint csoportosul a család is. Minden családtag ez alapján méretik meg, hogy közénk tartozik-e vagy csak „távoli rokon”. A család feje mindig ezen értékek védelmezője. A legszebb koszorút és a legtöbb virágot azok kapják, akik méltón éltek, és haltak. Örökségünk, legyen az vagyon, legyen az életelv, utódainkra száll, s hogy mihez kezdenek vele, az már az ő tisztük. Megbecsülik, elherdálják - sokszor attól függ, milyen viszonyban voltak velünk, mi hogyan szerettünk - más nem marad. Bár, ha találkozhatnánk újra, ha nem lenne minden csupán csak ennyi, egy röpke földi élet...
Ami Krisztusunk által itt hagyatott, az élő reménység, elpusztíthatatlan, tiszta, el nem hervadó örökség. Reményünk, hogy az örök életben egy csodálatos, egy tiszta életet élhetünk azzal, aki úgy szeretett minket, hogy életét áldozta mindannyiunk újrakezdéséért. Életelve a szeretet elve, gazdagsága, az Ige bennünket újraformáló, megjobbító gazdagsága. Záloga, hitünk az Ő feltámadásában, mert feltámadása által hívott minket új életre.
Restás László

péntek, február 26, 2010

Az Ember Fia szolgálata

„… az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.”
Máté 20:28.

Biztosan nem vagyok egyedül, amikor – úgy magamban felsóhajtok – ó bárcsak egyszer engem is kiszolgálna már végre valaki!
Reggel én ébredek legkorábban, s mire a család felébred, asztalon a reggeli, elkészítve a tízórai, előkészítve az ebédnekvaló… S bizony, jól esne, ha egyszer úgy ébrednék, hogy valaki már ezeket elvégezte.
Aztán amikor a fenti bibliaszöveget olvasom, elszégyellem magam. És még én szeretnék Jézushoz hasonlóvá válni?! No, ne!
Ő NEM azért jött, hogy kiszolgálják! Figyelte, hogy hol szolgálhatna! Észrevett minden szükséget, betegséget, halkan elrebegett imát, a szív vágyakozását, sóhaját – és ott termett – hogy szolgáljon! Hogy tegyen valamit az emberért. Hogy szebbé, értelmesebbé, élhetőbbé tegye az emberek életét.
S még ennél is tovább ment.
Ő azért jött, hogy életét adja érted és értem. Ha elfogadjuk az Ő hatalmas áldozatát, akkor az nem volt hiábavaló!
Mert amikor az ítéletben a nevemre kerül a sor, hogy beszámoljak azokról a „rejtett” dolgokról, amikről rajtam kívül csak Isten tud – és amikor a helyemre – a vádlottak padjára szólítanak, hogy valljak – akkor meglepődve látom, hogy a székem már foglalt.
És amikor a Bíró a nevemet szólítja, akkor ez a Személy azt mondja: „Atyám! Itt vagyok helyette. Ő az én barátom! Életemet adtam érte, és ő hálásan elfogadta azt!”
Ekkor az angyalok dicsőítik Jézust azért a szolgálatért, amit értem, az emberért végzett.
Ha legközelebb hasonló gondolataid lennének – mint nekem az elején – gondolj arra, hogy Érted is szolgált az Embernek Fia!

csütörtök, február 25, 2010

Dobozba zárt hit

"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" Zsidókhoz írt levél 11,1


Ismeretlen utakon keressük a megszokottat, de ránk emeli kalapját a „semmihez sem hasonló” embere és Valami más lesz. Szokatlan és kétségbeejtő érzés lesz úrrá az emberen, amikor szembetalálja magát azzal, amiben csak az álmaiban hitt, hogy létezik. Olyan ez mint, amikor a Mikulásban csalódott gyerek kisírt szemeivel felnéz az apjára, és egy halvány mosoly átillan az arcán, mert szereti akárki ki is most már az ajándékozó. Az a Mikulás, aki minden pillanatában ott van életünknek, mert Apa mindenhova elkísér.

Van úgy, hogy nem értjük miért kopogtat az a Valami az ajtónkon… Bármennyire is jó válaszokat próbálunk adni magunk alkotta kérdéseinkre, mégis egy halom kérdéssel maradunk magunkra hagyatva. Aztán a csendben, mosolyra húzva szánk teljes lényünkkel belesimulunk Annak a tenyerébe, Aki úgyis mindent tud az egészről. Látja előre mi lesz velünk, és egy erőteljes mozdulattal belekarolhatunk izmos karjaiba. Onnantól kezdve oly mindegy, hogy mi lesz a történet vége, mert Ő velünk halad az úton. Azon az úton, amelyre lábunkat helyezte és kijelölte számunkra az irányt.

Próbálkozhatsz a kitérő körökkel, és sírhatsz krokodilkönnyekkel elfelejtett álmaid felett, és érezheted úgy, hogy sose lesz másképp, egyszer majd rácáfol az élet… Az összedőlt elméleteid kártyavára fölé meredő arcodra ránevet a szivárvány és hirtelen lelkedbe hasít a fájdalom: nem volt igazad.

Hazugságokat beszéltél be magadnak, és az emberek elferdített mondataira hallgattál éveken keresztül, és elhitted magadról, hogy csak egy pont vagy a végtelen egyenesen, és senkinek nincs rá szükséged… Amikor ott voltak melletted a Barátok, a családod és ezernyi rád mosolygó Ismeretlen, akiken keresztül Isten arcul csókolt és rakoncátlan tincseid simára vasalta. Görcsös és jéghideg ujjaid egyszer csak olvadásnak indulnak, mert lehajolt és átölelt téged az Isten...

Hiszed-e ma, hogy bármilyen csoda megtörténhet veled? Hogy az, amiről gyakran azt hiszed, nem létezik, megtörténhet? A hit az a szemüveg, amin keresztül a nem látható dolgokról is meggyőződhetsz, hogy léteznek... Ha hiszel a szeretetben, akkor ma minden más lehet. Ha hiszel a megbocsátásban, akkor ma minden más lehet...Ha hiszel az Istenben, akkor az örök élet is a tied lehet. Nem kell tenned semmit, csak el kell hinned, hogy létezik. Nem azért mert láttad, hanem mert Isten megmondta, és hiszel az ígéreteiben.

Velem sok csoda történt mostanában,és már -már alig hittem bennünk. Te ne kövesd el azt a hibát, hogy letagadod az Isten jóságát...Hittel magas hegyet mozdíthatsz el, minden egyszerre zöld lesz, a tenger hullámai lecsendesednek...bármi vegyen ma körül, maradj az Istenbe vetett bizalmaddal a habok felett, és tárd ki a szárnyaid a szakadék fölött..a mocsárban kapaszkodj a gyökerekbe, amik fenn tartanak. Hitben menj előre! Mert átölelt az Isten!!!!


szerda, február 24, 2010

A megvallott bűnt megbocsátja az Úr

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”
(János első levele 1. fejezet 9. vers)

Egy király, aki köztudottan híres volt igazságérzetéről, miután egy istentiszteleten Isten irgalmáról hallott, odament a szolgálat végén a paphoz és megkérdezte:

- Te azt mondod, hogy aki száz éven keresztül mindenféle lehetséges rosszat elkövet, de a halála előtt megvallja Istennek, és bocsánatot kér, az a mennyországba kerülhet. Viszont, ha valaki csak egyetlen egy bűnt követ el, de azt nem bánja meg, akkor elkárhozik. Ez nem igazságos. Száz bűn könnyebb, mint egy?

A pap a kérdésre kérdéssel válaszolt:
- Ha fogom ezt a nagy követ és a víz felszínére helyezem, elmerül, vagy lebegni fog?

- Elmerül – válaszolta a király.

- És ha fogok száz követ és egy csónakba teszem őket, a csónakot pedig vízre bocsátom, le fognak süllyedni, vagy lebegni fognak?

- Lebegni fognak.

- Akkor száz kő és egy csónak könnyebb, mint egy kő?

A király nem tudta, mit válaszoljon, az öreg pap pedig így folytatta:
- Így van ez az emberekkel is. Bármennyi bűn is terheli vállukat, ha Istenre támaszkodnak, ha ’Rá’, ha ’Belé’ helyezik hibáikat, örökké élni fognak. Az pedig, aki csak egyszer vétkezik ugyan, de nem kéri Isten irgalmát örökre elvész.

Milyen egyszerű dolog! Csak el kell mondanom a bűnt Istennek! De nem, nem a bűn közléséről, beszél János apostol, hanem annak megvallásáról. A megvallás; elismerés, megbánás és annak kifejezése, hogy másként akarok ezután élni.

Mikor erről van szó, mindig eszembe jut Péter, aki felismerve a csodálatos halfogás után hitetlenségét és vonakodását: „Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Luk.5:8)

Ám Jézus nem fordított neki hátat, hanem pont ez a felismerés tette alkalmassá az ’emberhalászatra’. Vagyis egy igaz keresztény érzékennyé kell, hogy váljon a bűnre.

Hadd kérdezzem meg, te mikor sírtál utoljára bűnöd miatt?

kedd, február 23, 2010

Nála letett kincsem

„A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.”
2 Timóteus 1,12

Bárhol is járt Pál - haragos tekintetű farizeusok vagy a római hatóságok előtt, a dühös tömeg előtt Listrában vagy az elítélt bűnösök között a macedóniai börtönben, akár a megrémült hajósokkal tárgyalt a zátonyra futott hajón, vagy egyedül állt Néró előtt, hogy élete megtartásáért védekezzék - sohasem szégyellte az ügyet, amiért harcolt. Keresztény életének egyetlen célja volt: annak szolgálni, akinek neve őt egykor megvetéssel töltötte el. Ettől a céltól semmilyen ellenállás vagy üldöztetés nem tudta eltántorítani. Hite gyakorlat által erősödve és áldozatok által megtisztítva megtartotta és megerősítette őt.

Így folytatja: »Te annak okáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben; és amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízd hív emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Te azért a munkának terhét hordozd, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.« (2 Tim. 2, 1-3)

Isten igazi szolgája nem tér ki a nyomorúságok vagy felelősségek terhe elől. Erőt nyer abból a forrásból, amely soha nem apad ki azok számára, akik őszintén keresik az isteni erőt, amely képessé tesz szembeszállni a kísértésekkel, azokat legyőzni, és a kötelességeket elvégezni, amelyeket Isten helyezett vállaira. Az a kegyelem, amelyet elnyer, kibővíti felfogóképességét Isten és Fia megismeréséhez. Lelke feloldódik abban a vágyban, hogy a Mesternek kedves szolgálatot végezzen. Mialatt továbbhalad a keresztényi ösvényen, megerősödik a »Jézus Krisztusban való kegyelemben«.
E.G. White: Az evangélium szolgái 67. oldal

hétfő, február 22, 2010

Láthatatlan védelem

„Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.”

Királyok 2. könyve 6:16,17

„Jaj, Uram! Mit tegyünk!” – mi is gyakran kiáltunk Elizeus szolgájához hasonlóan, mikor úgy tűnik nincs megoldás, nincs menekvés. Milyen jó, hogy vannak, akik másként látják a dolgokat. És még jobb, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.

Életünk számtalan váratlan, nehéz helyzetet produkálhat akár napról napra. Ilyenkor milyen jól jönne Elizeus „látó” szeme, amikor nemcsak a mások elől elrejtett dolgokat láthatjuk meg, hanem a jövő eseményit is megpillanthatjuk.

Az bibliai emberek többsége mégsem volt próféta, még csak nem is látták a jövőt, mégis győztesesnek és hithősnek ismerjük őket. Ami mégis megvolt bennük, az a bizonyos „látó” szem, amely nemcsak az anyagi világ előttünk lévő valóságát látta, hanem az ugyanilyen valós Isten által irányított és kijelentett dolgokat.

A hite embereit nem nevezném vakoknak vagy korlátolt embereknek. Inkább többet láttak, éreztek, tudtak, mint, akinek nincs kapcsolata Istennel.
Isten hív, küld, tettre és szólásra késztet, máskor csöndes várakozásra int. Valamit feltár terveiből, de mindent mégsem tudunk. A hitet váltja a kétely, a reménységet a megfáradt béketűrés. És közben Isten hatalmas eszköztára rendelkezésére áll, hogy szándéka beteljesüljön.

A Biblia történeteit – különösen az ószövetségi háborúkat – olvasva azt látom, hogy Istennek gyakorlatilag lényegtelen, hogy hány harcos áll egymással szemben, ha azt akarja, hogy egyik vagy másik nép győzzön, bármi megtörténhet. Egy harcos legyőzet ezreket, vagy akár harcolni sem kell, mert úgy megzavarja az ellenséget valamilyen csoda folytán, hogy maguktól elmenekülnek.

Egyetlen biztos „haditerv” létezik, mégpedig az Isten iránti hűség. Ezt az egy dolgot kérte és kéri Isten, a győzelem „technikai” része a Mindenható számra sokadrangú kérdés.

Talán ma is vannak ilyen „jaj, mi lesz most” kérdéseid. A kérdés nem az, hogy mi lesz, hanem az, hogy Isten oldalán állunk-e, és meglátjuk-e szabadító tetteit?

vasárnap, február 21, 2010

Örökké

„Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.”
János evangéliuma 5:24

Örök élet. Lehet, hogy azt mondod, neked ez nem kell, éppen elég az, ami itt adatott; köszönöd a lehetőséget, hogy ember lehettél, de nem akarod ezt vég nélkül folytatni. Megértelek, mert ebben a világban én sem szeretnék örökké élni. Mégis, ha elérkezne a búcsú pillanata, nehezen tudnék elköszönni azoktól, akik körülöttem vannak, akik fontosak számomra, nehezen tudnék istenhozzádot mondani az életnek.

Ősszüleink rossz döntése óta néhány dolog, még ha alig láthatóan is, de megmaradt bennünk az Éden emlékéből. Köztük az egyik az, hogy nehezen tudjuk elfogadni: vége. Bennünk van a vég nélküli élet utáni vágy, mert erre lettünk teremtve, és csak magunkban mormoljuk szeretteink koporsója felett, hogy ez nem lehet, ennek nem így kellett volna történnie. És megállás nélkül keressük az örök élet forrását. Egyesek közülünk éjt nappallá téve dolgoznak, hogy legalább a nevük túlélje azt a 70-80 évet, amíg itt vannak a Földön. Vannak, akik a tudomány fejlődésében bíznak, és ebbe ölik bele mindenüket, és vannak, akik a különböző misztikus vallásokban keresik az örök élet titkát.

Valahol legbelül látjuk és tudjuk, így nem jutunk előrébb. De Isten igéje ma reggel hozzád is szól! Ha olvasod, ha hallod az Ő éltető szavát, ha hiszel abban, Aki Jézus Krisztust elküldte közénk, akkor örök életed van. Lehet, hogy szemed lezárul, és testedet visszaadják az anyaföldnek; de ez nem az igazi halál, ez inkább olyan, mintha hétfőn nyugodtan aludhatnál, mert neked már nem kell bemenned dolgozni. De amikor felébredsz, Jézus arcát pillanthatod meg, és egy tökéletes világ tárul eléd, ahol soha többé nem kell búcsúznod, mert Isten Fia meghalt a kereszten, és feltámadt harmadnapra rá, hogy Neked örök életed legyen.

Jó dolog, ha szeretnél valami maradandót alkotni, de ezzel nem tudod magad bejuttatni a halhatatlanok sorába. Valaki már megalkotta helyetted az igazán maradandót, Valaki már megszerezte Neked az örök életet. Az Ő érdeme, az Ő vére, hogy neved örökre fennmarad majd a mennyei könyvekben.

Az örökkévalóság szemszögéből nézve nem tart már sokáig ez az őrült világ, és vár rád Isten országa. Ezért hát emeled fel a fejed, és lásd meg a nap minden lehetőségét! Adj hálát a Mindenhatónak, és tárd ki előtte a szívedet! Mosolyogj, lépj ki a világba ezzel az üzenettel, és így élj örökké!