péntek, október 24, 2008

Boldog a kürt szavát megértő nép

„Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát;
a te orcádnak világosságánál jár ez, oh Uram!”

Zsoltárok könyve 89:16


Gyermekkoromból emlékszem, hogy az iskolában tanultuk a légvédelmi sziréna jelzéseit. A hangjelzés közvetítette, hogy milyen veszély közeledik: légi támadás, vegyi, biológiai vagy atomfegyver. Tanáraink nagyon igyekeztek, hogy meg tudjuk különböztetni egyiket a másiktól. Ma már csak arra emlékszem, hogy az egy percen át, folyamatosan hangzó, azonos hangmagasságú jelzés mindenféle veszély megszűnését jelenti. Bizony jó, ha az ember érti a kürt szavát, mert saját és mások életét is megmentheti általa.

Az ószövetségi szentírásból tudjuk, hogy a kürt, kos-szarv fontos eszköze volt a zsidó vallásnak. A kürt a papoknál volt, akik meghatározott alkalommal megfújták, hogy a nép figyelmét felhívják különböző jelentős eseményekre.

A kürt megfújásának egyik legjelentősebb alkalma az évente ismétlődő engesztelési ünnep volt. „Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken.” (3Mózes 25:9). Tudjuk, hogy ez az ünnep a földi sátor megtisztításának ünnepe, vagyis az ítélet ideje volt. Aki nem értette meg a kürt szavát, az készületlenül állt Isten ítélete elé, viselve annak következményeit.

A kürt megfújásának másik alkalma a harcba indulás ideje volt. Jerikó bevételénél kürt jelezte a támadás kezdetét. „Kiálta azért a nép, mihelyt kürtölének a kürtökkel. Lőn ugyanis, amint meghallá a nép a kürtnek szavát, kiálta a nép nagy kiáltással, és leszakada a kőfal magától, és felméne a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevevék a várost.” (Józsué 6:20). A kürt azt jelezte, hogy Isten most indul cselekedni népéért. Fontos volt tehát az időzítés. Csak akkor számíthatott Izrael népe győzelemre, amikor Isten is támadásba lendült értük. Ai városánál azért szenvedtek vereséget, mert Isten nem volt velük.

A kürt szava mindig Isten jelenlétére utalt. „Felvonul Isten harsona-szónál, kürtzengés közt az Úr.” (Zsoltár 47:6) Mai szövegünk azt mondja, hogy boldog az az ember, aki érti a kürt szavát, vagyis aki megérti mi Isten akarata, készül az Úrral való találkozásra, és akkor cselekszik, amikor az Úr arra jelt ad.

Olvassuk mindennap a Szentírást, hogy megérthessük a „kürt szavát”. Így leszünk boldogok!

csütörtök, október 23, 2008

Az Úr dicsősége és a fáraó


"Mert így szól az Írás a fáraóhoz: Éppen arra rendeltelek,
hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön."
Pál levele a rómaiakhoz 9:17


Nagyszerű dolog, ha küldetésed van! Csodálatos, ha ez Magától Istentől származik! Fantasztikus, ha az a küldetésed, hogy Isten mutassa meg rajtad a dicsőségét! Elképzelhető, hogy van olyan ember, aki egy ilyen küldetésre nemet mondana? Nem képzelhető el, mégis megtörtént. Volt valaki, aki örökölt egy küldetést az elődeitől: a felkelő és lenyugvó Nap volt hivatott lenni Egyiptomban, de volt egy Istentől származó elhívatása is: a világegyetem Alkotójának kellett dicsőséget adnia. Az utóbbi lett az erősebb.

Egy nap egy Mózes nevű férfi kért bebocsátást a testvérével együtt a fáraó elé azzal a lehetetlen kéréssel, hogy engedje el Izráel népét háromnapi ünnepre a pusztába. A fáraó helyében hogyan döntöttél volna? Honnan tudhatta volna a csapások előtt, hogy erre a felszólításra figyelnie kell? Ha a sorokat olvasta, egyértelmű volt: engedd el a népemet! Ha a sorok között is olvasott volna, láthatott volna egy lehetetlen képletet: két rongyos férfi (egy pásztor és egy rabszolga) áll szemben Egyiptom fáraójával és az összes rabszolga elbocsátását kérik, utánozható, de le nem győzhető csodákat mutatnak, és az igaz Isten névtelen Nevével érvelnek. Ilyen csak akkor történik, ha bolond a két férfi, vagy valóban igaz, amit mondanak.

Isten nem kényszerít. Távol áll tőle az erőszak. Küldetést adni valakinek – nem kényszer Istentől. Visszatükrözni Isten dicsőségét, az egyetlen igazi dicsőséget, ami létezik – nem lehet rossz dolog. Feltéve, ha te nem akarsz magadnak mást annál, mint amit felkínálnak neked.

Ez az ige az eleve elrendelésre és Istennek a mi szabad akaratunkhoz való viszonyára kérdez rá. Megteheti-e Isten, hogy olyant döntsön el helyettünk, ami az emberi szabad akarat témakörébe esik, és mi meg tudjuk-e változtatni a szabad akaratunkkal az események menetét?

Megtehette Isten, hogy ne személyesen kérjen elbocsátást a népe számára a fáraótól, hanem szóvivőket válasszon? Természetesen, hiszen ez uralkodói szokás. Egyik uralkodó sem maga vitt üzeneteket, hanem szolgákat bízott meg államügyek intézésével. A pásztor és a rabszolga a héberek Istenének miniszterei voltak. Megtehette a fáraó, hogy visszautasítsa a Világegyetem Uralkodójának kérését? Megtehette. Ez viszont hadüzenetet jelentett. Nem volt oka csodálkozni, hogy csapások következtek. Isten a maga katonáival harcolt ebben a háborúban – vérrel, állatokkal, betegséggel, sötétséggel, halállal. Igazságos dolog, ha két uralkodó a hadseregével összecsap, akkor az egyik fél győz, a másik pedig veszít? Bár nem mindenkinek kellemes, de igazságos. A fáraó vesztett. Szabályos háború volt, bár igaz, hogy a katonái nem tudtak labdába rúgni az idegen harcmodorral szemben. Van olyan, amikor még a szabad akarat sem fogja meg Isten kezét? Amikor mondhatsz nemet, de akkor is úgy lesz, ahogyan Isten akarta? A fáraó megpróbált kilenc vesztett csata után is a maga feje után menni, a tizedik vereség után is csak rövid időre ismerte el, hogy elveszítette a háborút.

Isten arra rendelte a fáraót, hogy Isten a Maga dicsőségét megmutathassa rajta. Tehát Isten előre elrendelte, hogy tíz csapásnak kell lennie Egyiptomban, hogy a nép kiszabadulhasson? Nem feltétlenül, ugyanis a rendeltetésben nem a tíz csapás, hanem Istennek a dicsősége szerepel. A módja nem meghatározott. Lehet csapásokkal, de lehet a meggyőzés erejével is. Mózes nem az első csapás után mutatta meg magát a fáraó előtt, hogy jelezze, mi tudjuk a megoldást, engedd el a népet és nem lesz több. Isten adott menekülési útvonalat a fáraónak még a csapások előtt arra, hogyan lehet elkerülni a pusztulást.

Mi lett volna akkor, ha a fáraó azonnal engedelmeskedik a kérésnek, és elengedni a népet? Hogyan szólt volna akkor a fáraó rendeltetése Isten dicsőségének hirdetéséről? Ugyanígy. Csak a fáraó megúszta volna fájdalmak nélkül – mindössze néhány százezer rabszolga kiesett munkáját kellett volna pótolnia rövid időn belül. A fáraó igenje, amit Mózes és Áron lehetetlen kérésére mondott volna, lett volna Isten dicsőségének megmutatása: a napisten fiának titulált fáraó az egy igaz Isten küldötteinek egy szavára, azonnal engedelmeskedik. Mi ez, ha nem Isten dicsősége – még csapások nélkül is?

Zoboki Nóra

szerda, október 22, 2008

Alázat vagy önteltség

„Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.”
Lukács evangéliuma 14. fejezet 11.vers
Képzeljük magunk elé Jézus dicsőséges bevonulását Jeruzsálembe. Az aranykapu két oldalánál kígyózó sorok, hatalmas tömeg. A kövek is visszhangozzák a dicsőítő zsoltárok dallamát. A sor szélén állók kitörő lelkesedéssel pálmaágakat terítenek a Mester elé. A papi vezetők kivételével, majd mindenki örömmel fogadja a Királyok Királyát, az Uraknak Urát, a…

… a szamár, melyen Jézus ül, látva az ágakat, hallva a hangos hozsannát, még jobban kihúzza magát, még határozottabban feltartja a fejét. Szebben lépdel, mint a legszebb hófehér paripa. Elvégre ő viszi az Isten Fiát, ő izzad az ’édes teher’ alatt. Így a dicsőségnek legalább negyede, vagyis legalább fele, azaz legalább kétharmada őt illeti, őt, a dicső szamarat.

Rá kell jönnünk, hogy ilyen csőlátó csacsiként mennyire csábít mások csodálatának mindenáron való kivívása, kiérdemlése, ahelyett, hogy felismernénk szánalmas ’szamár’ állapotunkat.

Mert a „magát megalázza” nem azt jelenti, hogy összeszorított foggal elviselem a ma bántásait, hogy aztán holnap dicsekedhessem mártírságom harci sebesüléseivel, verve a mellem, hogy bezzeg én mennyit tűrtem, mennyit szenvedtem. Az ilyen viselkedés nem más, mint rossz szagú alázatoskodás, öndicsőítő alakoskodás, önteltség.

Mi is az igazi alázat? Jézus ebben az egyetlen hiteles példa, hiszen Ő nem számításból jött le közénk. Nem azért tett jót, hogy vele is jót tegyenek, nem azért szánta meg a kivetetteket, hogy Őt is szánják, nem azért halt meg értem és érted, hogy mi is meghaljunk érte. Ő akkor is tette a jót, akkor is gyógyított, amikor tudta, hogy még egy köszönömöt sem kap viszont (tíz leprás közül csak egy ment vissza). Megmosta a tanítványok lábát, holott az Ő lábát egyik sem mosta meg. Már akkor elhatározta, hogy meghal értünk, amikor még nem is léteztünk.
Az Ő alázatossága nem a körülményektől, nem a környezettől függ, nem a mások, vagy saját maga irányában való elvárás miatt. Jót azért tesz másokkal, mert szeret jót tenni. Alázatos, mert alázatos. Még a kereszten is ítélőiért imádkozik. Nem dühöng és nem elégedetlenkedik.

Szeretnél te is ilyen nyugodt maradni, amikor fejed felett hullámok csapnak át? Ma még gyakorolhatod a leckét:

„tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Máté 11:29)

kedd, október 21, 2008

A rettegés oka

"Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott,
megmentett mindattól, amitől rettegtem. "
Zsoltárok 34,5

„Celeb vagyok, ments ki innen”; „xxl”; "A rettegés foka”; és még sorolhatnám a költségesebbnél költségesebb népbutító „valóságshow”-kat a televíziók műsorán. Mintha nem lenne elég szörnyűség a valódi életben. Vagy talán szükségünk van egy „jó” kis adrenalinfröccsre elalvás előtt, mert az imádság lehetősége már nem hoz tűzbe?

Dávid kora óta nagyon sokat változott a világ. Ma már a rettegett oroszlánokat is (akkor is az állatok fejedelme lehetett a tizenegyedik vers szerint) be tudjuk zárni egy áttörhetetlen üvegfal mögé, de az sem jelent különösebb izgalmat, ha élőben nézhetjük végig, hogyan verik szét állami ünnepeinken Budapest utcáit. Egy valami biztosan nem változott. Vagyis egy Valaki. Az a Valaki, aki pontosan tudja, félelemben, kéztördelve lehetetlen boldog, kiegyensúlyozott életet élni.

Dávid, aki a zsoltár megírásakor még távol van a királyi tróntól sok mindent megélt már. Tudta, mit jelent vadállatok, gerillák támadásától félve elaludni, ismerte a holnapi kenyér bizonytalanságának erőtlenítő érzését, a jövőtlenség rémét. Ebben a kontextusban hangzik el a nagyszerű mondat: „Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.”

Gyerekkoromban volt egy veszedelmes kutyánk, Hektor. Mindenki félt tőle, még én is, pedig sokszor vittem neki a napi betevőjét. Egyszer aztán úgy alakult, hogy oltásra kellett vinni. Elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy ép bőrrel megúszom az eseményt. Az még talán csak-csak, hogy elvezetem az orvos színe elé, de, hogy még meg is szúrják? És akkor még nem is beszéltem a sereg kutyáról, amelyek szintén a jó kis injekcióra várnak majd csaholva… Brrrrr… Elképzelhetik/elképzelhetitek, milyen pánik uralkodott el rajtam. Szinte remegtem a gondolattól. Majd belső késztetést éreztem, hogy vegyem elő a gyülekezeti énekes könyvet és kezdjem el énekelgetni a kedvenc énekeimet. Egyiket a másik után lappoztam fel, s ahogy gondolataim Istenre terelődtek, úgy engedett a fojtó szorítás a torkomban. Sokszor ma is felidéződik bennem az érzés, hogyan váltam kis nyusziból Góliátot verő Dáviddá az alatt a tíz, húsz perc alatt.

Ennek a zsoltárnak éppen Dávid az írója. És milyen érdekes neki is ugyan az volt a gyógyszer a félelmére, mint nekem sok ezer évvel később. Érdemes vetni egy pillantást a menekülés alatt álló Dávid tapasztalataira. Az ötödiket megelőző versekben egy sor, Istent dicsőítő kifejezést olvashatunk. Mind, mind egy reszkető ember őszinte kitárulkozása Az előtt, Aki valódi megoldást képes adni. „Áldom az Urat; az Úrral dicsekszik lelkem; magasztaljuk az Urat…”- hangzik Dávid dicsérete, mikor még a szorítás közepette van, mikor még nem történt meg a szabadítás.

A keresztény ember nem azért nem fél, mert nincs oka a rettegésre, hanem azért, mert van vele Valaki, aki ura a körülményeknek is. Ahogyan velem is ott volt gyerekkoromban, és Hektor senkit sem harapott meg. Dicsőség Neki érte!

Ez az Isten ma is útitársul akar szegődni mellénk! Valami azt súgja, nincs okunk a félelemre. Nem igaz?

hétfő, október 20, 2008

Istentől kérjünk bölcsességet!


„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.”

Jakab levele 1:5 (MBT)


Jakab leveléből kitűnik, hogy szereti a nyílt és egyenes beszédet. Levelében rögtön mondandójának lényegére tér. A lehető legszűkszavúbb bemutatkozás és köszöntés után bátorítja, buzdítja, tanácsolja olvasóit. Ha én is röviden szeretném megfogalmazni mai alapgondolatunk szövegkörnyezetének a lényegét, talán így lehetne: Isten üdvözíteni szeretne bennünket – és ennek érdekében minden eszközt felhasznál és felkínál.

Ahhoz, hogy megmeneküljünk a biztos pusztulástól HITRE van szükségünk. A Biblia szerint „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.” Ha nincs hitünk, nem állhatunk meg Isten előtt. Cselekedeteinkkel nem dicsekedhetünk, így egyedül a kegyelem tarthat meg bennünket. Ennek elfogadásához kell a hit. Isten kegyelmet kínál, lehetőséget ad, sőt a hitet is ő teremti meg bennünk – de hinni nem tud helyettünk. Nekünk kell megtanulni bízni benne, tőle függeni, tőle várni a segítséget. Néhány kudarc után az ember rájön arra, hogy milyen nagy szüksége van az őszinte hitre és annak növelésére, ápolására. Nem véletlenül kérték a tanítványok Jézustól, hogy növelje hitüket.
Látták a hit eredményét azok életében, akiket Jézus meggyógyított, ugyanakkor maguk is megtapasztalták, hogy mi történik, ha hitük van.
Istennek vannak sajátos eszközei a hitünk megedzésére, növelésére. Bármilyen kemény és fájó tapasztalatokat használjon is fel, lássuk be: szükségünk van a hitre.
A megpróbáltatások tüze Istenhez fordíthat bennünket, megtapasztalhatjuk kegyelmes szabadítását.
Szükségünk van a kitartásra, mert talán a várakozás teszi legjobban próbára hitünket. Mivel a hit tettekben nyilvánul meg – Jakab gondolatmenete szerint – a megpróbált hit tökéletes cselekedeteket eredményez.

Hogy mit kell tennünk hitünk kifejezéseként? Ehhez kell az Istentől jövő BÖLCSESSÉG. A hithez hasonlóan a bölcsesség is Istentől ered, de ezt nekünk is kérni, igényelni kell. Be kell látnom alázattal, hogy felülről kapjuk az erőt. El kell, hogy ismerjem Isten hatalmát, és hogy magamtól a jó véghezvitelét nem találom. Ha IMÁBAN kérem ezt a bölcsességet, Isten szemrehányás, megalázás nélkül megadja.

Ez a mennyei bölcsesség tesz képessé arra, hogy tudjam mit kell tennem ma, azért hogy hitem nyilvánvaló legyen. Ez a bölcsesség segít meglátni, hogy a hitpróbák és küzdelmek mögött ott van Isten, aki mindezeket javunkra akarja felhasználni.

vasárnap, október 19, 2008

Nem félelemnek lelkét…

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”

Timóteushoz irt 2. levél 1. fejezet 7. vers

Ne félj! csendül fel újból és újból Krisztus bátorítása. Ma vajon eljut-e hozzánk Krisztus bátorítása? Világunkat a pénzügyi válság hullámai ostromolják, amely biztosan csak nehezíteni és drágítani fogja életünket. Lehet ilyenkor nem félni? Ugyanakkor, nap mint nap szembe kell néznem a bennem bujkáló és megnyilatkozni akaró gyengeségeimmel is. Lehet ilyenkor nem félni? Szembe kell néznem az esetleges rosszakaróimmal. Lehet ilyenkor nem félni?

Igen lehet, és ez nem egy alaptalan hurrá optimizmus, hanem felidézése annak, hogy kitől vagyunk és mi módon újította meg Ő az életünket: „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van” (1. Jn. 4,4). Jó dolog megerősödni abban, a mai reggelen is, hogy nem egyedül indulok feladataim végzésére, hanem a Mesterrel együtt.

Innen merítem az erőm, ami segít ellenállni a rám törő rossznak. De nem csak a védekezésre futja ebből az erőből, hanem a jó véghezvitelére is. S ez olyan jó! Végre nem csak akarhatom a jót, hanem meg is tehetem! Dicsőség az Istennek! Mert nem csak beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. Szükséges, hogy szavaimat tetteim hitelesítsék és töltsék meg az igaz élet erejével.

Szeretet… E-nélkül mit ér az erő? „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”(1. Kor. 16,14). Uram, hálás vagyok, hogy te adod a szeretet belém és arra kérlek, segíts, hogy minden tetem legvégső indítéka az önzetlen szeretetből fakadjon.

Az erő és szeretet gyakorlásához nélkülözhetetlen a józanság vagy fegyelmezettség. Mennyire vágyunk arra, hogy Isten különleges erejének megtapasztalói és közvetítői legyünk, és sóhajtozunk a szeretet gyümölcse után is. Most egészítsük ki még „kívánság listánkat” a fegyelmezett, rendezett élet igenlésével is. Mert az Isten szerinti fegyelmezett életből fakad az Isten szerinti szabadság, amely teret biztosít az erő és szeretett gyakorlásának. Reggeli végső fohászunk legyen tehát ez: „Uram, legyél úrrá félelmeimen, hogy megmutathassam a te erődet és szeretetedet úgy, hogy közben valami módon méltatlanná ne váljak!”