péntek, október 03, 2008

Az Úr szavának ereje

„Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.”
Ésaiás könyve 55:10-11

Társadalmunkban ma a kimondott szónak nincs értéke. A szóbeliség óriási mértékben devalválódott. A kimondott szó csak akkor „hihető”, ha különböző szerződésekben, nyilatkozatokban, aláírással, pecséttel van ellátva. Néha még arra is szükség van, hogy tanúk, sőt közjegyző jelenlétében mondjunk ki és írjunk le dolgokat, mert csak így hiteles, így elfogadható.

Isten is beszél hozzánk az Ige által. Az emberi szóval ellentétben, az ő szava biztos, azaz Ámen! (2Kor 1:20) Az ámen szó azt jelenti: nem változik, olyan, mint a cövek, megáll minden időben. Isten szava nemcsak a történelemben válik valóra, hanem az emberi szívekben is.

Ahogyan az eső, Isten Igéje is felülről száll alá, hogy az emberek életét gazdagítsa, formálja, erősítse. Isten Igéje nem hiábavaló, nem üres beszéd, szemben a sokszor tapasztalt emberi beszéddel. Az Isten szava eredményes is. Már kezdetben az Úr szava által hozta létre a világot (Zsolt 33:6). Isten Szavában teremtői erő van. Ez a hatalmas erő, szó ma mindannyiunk életét megváltoztathatja, ha hiszünk benne. Az esővel szemben ugyanis az Úr szava csak ott tud hatni, ahol hisznek benne. A hit aktiválja Isten ígéreteit.


Amint az eső hullása sem eredménytelen, hiszen hatására a növényzet kivirul, gyümölcsöt hoz, élet fakad a kietlenben, úgy a hittel fogadott Isteni szó sem maradhat nyomtalan életünkben. Akik hittel fogadják Isten szavát, azok élete reménységet, szorgalmat, engedelmességet, Isten és felebarát iránti szeretetet, együttérzést és könyörületességet fog teremni. Isten ma reggel azért küldi hozzánk az Ő igéjét, hogy rajtunk és bennünk megcselekedje az Ő akaratát. Az Ő akarata pedig a mi „szentté lételünk” (1Thess 4:3).


Imádkozzunk ma reggel azért, hogy Isten igéjének olvasása közben, és annak hatására szívünk talaja úgy lágyuljon meg, s váljon képlékennyé a szerető Atya kezében, ahogyan az agyag válik formálhatóvá a fazekas kezében. Engedjük, hogy Isten igéje jót teremjen bennünk és általunk. Ez Isten igéjének egyedüli célja. Azzal a céllal és vággyal olvassuk, hogy Isten akarata szerint formálódjunk Krisztus képmására.

csütörtök, október 02, 2008


Nézzük az Úr szabadítását

„De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.”

II. Mózes 14:13, MBT


Nem egyszerű dolog a szabadulás sem! A rabság a legnehezebben elviselhető élmény, ami létezik, de a szabadság sem egyszerű. Először rabszolgaság hosszú évszázadokon át, azután kiáltozás Istenhez (mert eddig is el kell jutni, hogy a menny ne az öklünket, hanem az összekulcsolt kezünket lássa meg). Azután bántjuk azt, aki szabadítani jött, mert nem történnek olyan sebességgel az események, ahogyan mi szeretnénk. (De miért történnének gyorsabban, ha mi a lassú leckéket sem értjük meg?) Majd csapások, melyekből nemcsak az ellenség veszi ki a részét, de hármat a választottaknak is ki kell állniuk. Nem könnyű dolog a szabadulás sem.

Azután keserű füvekkel és sült báránnyal ünnepelni akkor, amikor még mindig rabszolgák vagyunk. Pedig saruval a lábon és bottal a kézben nem lehet nyugodtan enni! Közben arra gondolni, hogy én magam is elsőszülött vagyok és nekem is van elsőszülöttem, és mindent megtettem-e, ami a megmeneküléshez szükséges. Vitaminokat nem szedhetek rá, mert nem betegség, ami jön, pajzzsal nem érek semmit az öldöklő angyal ellen. Csak vérrel kenjem be az ajtófélfát? Nem elég festékkel? Miért épp az ajtót? Vagy bízzak abban, amit Mózes mondott, még akkor is, ha nem minden részletét értem? Muszáj nekem mindent a legapróbb pontokig értenem ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjak? Miért nem részesedhet ebből az ünnepből az idegen, csak aki Isten családjához tartozik? Miért kell ennyire komolyan elköteleznem magam ahhoz, hogy én is részt vegyek ezen az ünnepen? Nem könnyű esemény ez a szabadulás.

Majd jön a jel, és végre indulunk. Vége a rabságnak, a kínzásoknak, végre teljesedik, amit Isten megígért. De én azt gondoltam, hogy kiérünk Egyiptomból, és sétálunk egy órát (hiszen szoknunk kell a szabad levegőt), és ott leszünk Kánaánban. Nem kell hosszú út, hiszen mi mindent tudunk. Már tudjuk, hogy Mózest kell okolni azért, ha nyom a saru, ha hosszú az út, ha mögöttünk egyiptomi katonákat látunk felfegyverezve. Nekünk jobb lett volna Egyiptomban rabszolgának lenni, mint itt a pusztában meghalni. Inkább vagyunk mi robotok, és mindent megteszünk, amit nekünk mondanak, mint mártírok, akik engedelmesen halnak meg. Nem egyszerű dolog a szabadulás.

Mózes ennek a fenyegetőző népnek mondja, hogy ne féljenek, mert Isten ma nagyot fog tenni értük. Ezért a népért? Isten Maga? Megszabadít? Hiszen most van egész Egyiptom a nyomunkban. Ilyen szorult helyzetben még rabszolgaként sem voltunk. Isten nem mérlegelte, hogy megérdemlik egyáltalán ezt a nagy szabadítást? Kettéválasztani a tengert egy ilyen tömeg miatt, akik csak hitetlenkedni és csúfolódni tudnak? Milyen jó, hogy Isten nem így gondolkozik. Ő azt kéri, hogy ne féljünk, álljunk helyt, és úgy nézzük végig, hogy Isten milyen csodát tesz értünk. Nem passzívan, nem úgy, hogy közben a félelemtől nem vesszük észre a csodát, hanem helytállni és nem félni! Nem egyszerű valami ez a szabadulás.

De ha Mózesnek megfogadjuk ezt a két tanácsát: nem félni és helytállni együtt, akkor talán nem is lesz olyan nehéz az a szabadulás. Azaz rájövünk, hogy nekünk van rá szükségünk, hogy ne legyen olyan könnyű, mert ha túl könnyű lenne, akkor Isten semmire sem tudna bennünket megtanítani.

Zoboki Nóra

szerda, október 01, 2008

Hű, aki elhívott

„Hű az, a ki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.” 1Thessz.5:24

A hűség egy olyan bizalmi kötelék, melyet társas érintkezéseink nyomán folyamatosan megélünk, mind szavahihetőségünkben, mind hétköznapi teendőink teljesítésében, a törvényeknek való engedelmességben. Egy olyan kölcsönös elvárás, ami még a legfelületesebb kapcsolatnak is alapja. Például, ha bevásárolni megyünk jogosan várjuk el, hogy a tejeszacskóban tej legyen, vagy hogy a munkabérünket a szerződésünkben meghatározott időben fizessék ki…

Mielőtt azonban mások, vagy saját magunk ezen téren való vizsgálatába kezdenénk ne feledkezzünk el, hogy a Szentírás középpontjában nem az ember, hanem az Isten hűsége áll.
Az Édenkertben hűtlenné vált embert az Örökkévaló újból és újból biztosította és biztosítja, hogy szeretete és bizalma irántunk nem csökken, sőt a megígért áldozatot meghozva bebizonyította, hogy mennyire fontosak vagyunk számára.

A Szentírás szinte minden mozzanata egy-egy töredék, amely Isten hűségét hirdeti. A pátriárkák élettörténetei, a próféták üzenete tele van olyan ígéretekkel, melyek teljesedése bizonyítja, hogy Isten komolyan gondolja, amit mond.

Pál apostol más levelében is kihangsúlyozza, hogy Isten nem azért keres és szólít meg bennünket, hogy egy idő után magunkra hagyjon. Azt a munkát, amit egyszer elkezdett bennünk Ö be is fogja végezni. Sőt a Timóteusi levélben arról ír, hogy hitetlenkedésünk sem oltja ki az Ő hűségét. (2Tim.2:13)

Ezen elgondolkodva naponta rácsodálkozom, hogy Isten szemében mekkora értéket jelent a bűnökkel, a mindennapi kisebb-nagyobb elpártolással beszennyezett életem. Mikor nap, mint nap megfogadom, hogy ma szeretnék még közelebb kerülni Hozzá, még többet megtenni Érte és másokért, szinte már előre tudom, hogy nélküle ez sem sikerülhet.

William Shakespeare azt mondta: „Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.”, hisz nem az ígéretek állandó ismétlése bizonyítja a hűséget, hanem hogy az egyszer és mindenkorra kimondott szavaknak megfelelően élünk, vagy sem.

Azt mondják, a hűség megélése általában a házastársi kötelékben nyilvánul meg leginkább. A Biblia nem véletlenül használja fel ezt a kapcsolatot arra, hogy ezáltal bemutassa Isten hozzánk való viszonyát. „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket” (2Kor.5:14) Aki saját vére árán pecsétel el magának.

Ne feledd! E néhány sorban Isten téged is biztosít arról, hogy akárhogy is alakul a mai napod, Ö ott lesz veled és támogatni fog. Naponta megszólít, magához hív. Nem engedi, hogy erőd feletti kísértésben vagy megpróbáltatásban legyen részed, azért mert végtelenül szeret.

kedd, szeptember 30, 2008

Higgy a győzelemben!

”És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt... Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.”
Jelenések 21:1,7

2008. szeptember 21-én vasárnap Felipe Massa a Formula-1 első villanyfényes szingapúri versenyén, bombabiztos első helyét veszítette el egy buta hiba miatt, amit a csapat követett el tankolás közben. Szegény Massa csak a 18. helyre tudott visszajönni. Ezzel el is veszítette az esélyt, hogy megnyerje a futamot.

Mindannyian győzni szeretnénk. Erre neveltek, erről szól az egész világ. Csak az erősek tudnak érvényesülni. Légy mindenben a legjobb! Egy ideig talán még lehet élvezni az örökös versenyfutást, de eljön az idő, amikor terhessé válik az öldöklő küzdelem a vetélytársakkal az élet versenypályáin.

És akkor még a Biblia is meg akar versenyeztetni. „Ha győztesként futsz be a célba, akkor Istened leszek, gyermekemmé fogadlak. Ha viszont második vagy, szó sem lehet minderről. Nincs alku! Vagy győzöl, vagy mehetsz más Istent keresni.” Vajon tényleg erről szólna az Isten országát bemutató leírás befejező szakasza?

Úgy gondolom, nem. Vagyis csak részben. El kell mondani, hogy a bűn feletti győzelemnek ára van, súlyos ára! Ezt Jézus Krisztus fizette meg értünk és helyettünk a Golgotán. Dicsőség Neki ezért!

Miben áll a mi részünk a győzelemhez vezető úton? Általában két részre osztjuk a csatát. Egyrészt beszélünk arról, hogy el tudjuk-e fogadni Isten ajándékát, a kegyelemből való üdvösséget, másrészt a tényleges harcra gondolunk, amelyet meg kell vívnunk önmagunkkal. Pedig e kettő egy és ugyanaz. Nem tudod elfogadni Isten ajándékait addig, amíg önző lényed az Atya nélkül akar helytállni. És önmagad legyőzése se megy anélkül, hogy ne lennél teljesen bizonyos abban, hogy edződ (azaz Jézus) megtanított a győztes fogásokra. Az Ő győzelme a kulcs. Tudja, hogy kell győzni. Amikor nem találod a sebességet azonnal segít és a verseny végén együtt látjátok meg a kockás zászlót.

A döntő fontosságú kérdés, hogy hiszel-e? Hiszed-e, hogy Jézus vére győzelmed záloga, hiszed-e, hogy Vele meg tudod csinálni?

Imádkozom Érted, hogy jó versenyed legyen ma.

hétfő, szeptember 29, 2008


Ne állj ellen az Úr hívásának!

„Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd halljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Szent István Társulat ford.)
(Zsidókhoz írt levél 4:7)

Hitünket talán a várakozás teszi leginkább próbára. Nem szeretünk várni. Pedig az életünk idejének nagy része ezzel telik. Várunk, hogy sorra kerüljünk a postán, várunk a buszra és a vonatra. A reggeli rohanásban még a pár perces várakozás is örökkévalóságnak tűnhet. Ültünk már hosszú perceken át a „váró”-termek valamelyikében figyelve, hogy mikor kerülünk sorra? Csak várunk és morgunk, feszengünk magunkban. Zúgolódunk, méltatlankodunk. A türelmünk persze nagyobb dolgokban is próbára van téve. Várunk az „Igazira”, a gyermekre, a jó munkahelyre, arra hogy a dolgok jóra forduljanak. Átéljük ezeket minden nap.

A hívő ember várakozása kiegészül még valamivel. Várunk Isten ígéreteinek teljesedésére, a célba érkezésre. Hisszük, hogy Jézus visszatér, vissza kell jönnie. De mikor? Meddig kell itt gyötrődni, szenvedni, vándorolni?

A fent említett igeszakasz Izrael életének egy adott eseményére utal. Arra az időre, amikor már halálosan belefáradtak az örökös vándorlásba. Egyiptomból Kánaánig talán néhány hét alatt is eljutottak volna. Ehelyett negyven évig meneteltek. Nehéz lenne eldönteni, hogy Isten vagy a nép türelme lett jobban próbára téve.

Jelen történetünkben (lásd: 2Móz 17:1-7) a nép fáradt, szomjas ezért vizet kér. Lehetőleg azonnal. Zúgolódnak, perlekednek Mózessel és Istennel. Mentek Isten után, de szívük még Egyiptomban volt. Engedelmeskedtek egy ideig, de mivel nem szívből jött, lázadáshoz vezetett.

Végül Isten azt mondja: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép.” Ezek után adta Mózes a Massza, vagy Meriba nevet a helynek utalva arra, hogy „így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?”

Isten ígéretei bizonyosak. Célhoz fogunk érni, meg fogjuk találni nyugalmunkat, csak bízzunk benne. Isten azt mondja ma: kapsz egy újabb napot. Talán ez próbára teszi a türelmedet, hitedet, de ad egy lehetőséget is. Istent nem az érdekli, hogy milyen hamar visz minket a mennybe, hanem hogy olyan legyen a jellemünk, hitünk, szívünk, hogy oda vihessen.

Ha hallgatsz hangjára, és nem zúgolódsz, akkor nyugalmat találsz. Most magadban, és majd akkor az ígéret földjén.

vasárnap, szeptember 28, 2008


Az Úr kegyelme

„A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint -.”
(2 Péter 3:15)

A bennünket körülvevő világ egy olyan hely, amelyben a rossz csak úgy magától megesik. Vajon nem azt tapasztaljuk nap mint nap, hogy semmit sem kell erőlködjünk azért, hogy valami igazságtalanság, kellemetlenség, netán baj érjen? Talán még nehezebb tehetetlenül nézni mások szenvedését. Önkéntelenül is feltör belőlünk a nehéz, zavaró és hitpróbáló kérdés: „Meddig tűri Isten még el a bűnt?”

Péter ennek a kérdésnek a másik oldalát világítja meg: mi köze van a jónak Isten hosszútűréséhez? A hit hőse lehetett volna Ábrahám, Sámson vagy Dávid Isten hosszútűrése nélkül? És hány ember van, akiknek a történetét nem ismerjük. Az özönvíz előtt Isten megállapította, hogy az „ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz” – mégis adott számukra százhúsz év kegyelemidőt. Szodoma velejéig gonosz város volt, Isten mégsem pusztította volna el, ha talál benne tíz igaz embert. Isten azt mondja Ábrahámnak egy másik népről: „az emóriak gonoszsága még nem telt be.” Isten valóban hosszútűrő: egyetlen ember örök életéért is kész várni és eltűrni azt a gonoszságot, ami Őt ezerszer jobban bánt, mint bennünket.

Ez az „egy ember” mi vagyunk! „Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?” (Róma 2:4) Isten hosszútűrésének célja és értelme egyedül az, hogy megmenthet az örök élet számára!

Ezen a reggelen, újból felismerhetjük, hogy: „Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.” (Jeremiás Siralmai 3:22-23) Kész vagy-e válaszolni Isten kegyelmére azzal, hogy a mai napod az Ő jelenlétének tudatában éled meg?