szombat, szeptember 26, 2015

Mit és miért?


„Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem, mint embereknek.”

Efézus 6,6-7. Újfordítás

Édesanyám kedvéért sok mindent megtettem. Abbahagytam a kiabálást, játszottam a húgommal, nem veszekedtem a bátyámmal, porszívóztam, elpakoltam a ruhám, néha el is mosogattam. Elmentem a boltba, templomba, meglátogattam az idős rokonokat, meg nagymamám barátnőit is húsvétkor.

Édesapám kedvéért is sok mindent megtettem. Igyekeztem a jóra, próbáltam jó tanuló lenni, a középiskola után jelentkeztem főiskolára, nem ittam, fontosnak tartottam az őszinteséget, még ha olykor hazudtam is. Tisztességes voltam a lányokkal, becsületességre törekedtem az emberekkel. Lapátoltam szenet, felástam a kertet, segítettem a ház körül.

A barátaim kedvéért elmentem stoppal a világ végére is. Fennmaradtam egész éjjel, hogy beszélgessünk. Megnéztem az „István, a király” című rockoperát minden moziban, ahol adták a környékünkön. Loptam dinnyét, derékig a vízben fogtam zsebpecával halat, amit megettünk só nélkül. Vállaltam, hogy másoknak nem tetszik, amit csinálunk.

Sok dolgot megtesz az ember a másik emberért, mert a kapcsolatok fontosak! Látjuk, hogy van értelme. De látszatból, csupán azért, hogy másoknak tetsszen, amit teszünk, az nem éri meg. Az nem valóság, abban nincs benne a lényeg, a barátság, a szolidaritás, a szeretet, az elkötelezettség, a felelősségvállalás, az engedelmesség.

Istent is lehet szolgálni szívből és lehet csak látszatból. Ahogy az előbbi, úgy ez is azon múlik, milyen kapcsolatban vagyunk egymással…

péntek, szeptember 25, 2015

Nagykövet

Talán megfordult már a fejedben „Ki vagyok én, hogy hallgatnának rám az emberek? Én egy nagyon pici pont vagyok!” Nos, itt a felelet: „követ” vagy, nagykövet. Olvasd csak: 
„Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk, és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: „Béküljetek ki Istennel!” Krisztus sohasem vétkezett, de Isten Őt bűnért való áldozattá tette. Azért történt ez, hogy mi Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.” 
2Korintusi levél 5:20-21. Egyszerű fordítás

Tehát, követ vagy. Méghozzá nem egy ismeretlen afrikai állam követe, nem is Magyarországé, sőt nem is egy szuperhatalomé, mint az USA. Isten országának nagykövete vagy. Aki téged elutasít – ha az evangélium jó hírével akarod elérni – az magát Jézust utasítja el. Gondoltad-e, hogy ekkora tekintély áll mögötted?
A Bibliaszöveg nem azt mondja, hogy szólítsd fel az embereket, hogy tartsák meg a szombatot, hogy tisztán étkezzenek, hogy szüntessék meg az élettársi kapcsolatot, hanem, hogy béküljenek meg Istennel. Miért? Tán haragszanak a Teremtőre? Bizony haragszanak! Miért engedte meg, hogy essen az eső, miért van forróság, miért vagyok beteg, miért hagyott el a házastársam? Bármi bajuk van, még véletlenül sem ők az okai, csakis és egyedül Isten! Talán neked sem ismeretlen ez a hozzáállás?
Szükségük van arra, hogy valaki megbékítse őket Istennel. Segítségre van szükségük, hogy a nagy küzdelem eseményeit úgy lássák, ahogy azok valójában zajlanak, nem úgy, ahogy azt Sátán akarja bemutatni. Az ördögnek sok ügynöke van. Te legyél Jézusé!

Nos, Nagykövet Úr! Nagykövet Asszony! Szedd össze magad, és imádkozz, hogy ma legalább egy embernek segíthess, hogy a megbékélés útjára lépjen!

csütörtök, szeptember 24, 2015

Öröm és ima

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok.”
Pál első levele a Thesszalonikai gyülekezetnek 5:16-17

Nos, nem mindig éreztem így. Gyerekkorunkban látványosan tudtunk unatkozni bátyámmal, amikor a hitközség hosszú imaóráit kellett valahogy túlélnünk. Volt, mikor a röhögő görcs fogott el minket, és az a tudat, hogy csöndben kell maradnunk, még jobban nevetésre ingerelt bennünket. Aztán hogy lefoglaljuk magunkat, stopperrel mértük az imák hosszát. Már nem emlékszem a pontos rekordra, de talán a 10 percet is megközelítette. Kicsivel nagyobbak lehettünk, mikor bizonyos emberek állandóan ismétlődő frázisait figyeltük. Egy idő után előre meg tudtuk mondani, hogy mit fog mondani az idős bácsi, vagy néni. Ehhez hasonló stratégiákat dolgoztunk ki gyerekként, hogy átvészeljük a hosszúra nyúlt imákat. Szóval, ha nekem akkor valaki azt mondta volna, hogy szüntelen imaórán legyek, és ennek még örüljek is, valószínűleg elszaladtam volna jó messzire.
Pál itt azonban nem a sablonokban kimerülő, rutinszerű imákra gondolt. Sőt, egyáltalán nem azt akarta mondani, hogy mindenhova összekulcsolt kézzel kell mennünk, miközben valamilyen imádságot mormolunk. A „mindenkor” és a „szüntelen” szavak nem a nap 24 órájának minden percére, hanem egészen egyszerűen életvitelre utalnak. Egy általános hozzáállásra, amit optimizmusnak, és Istenre hangoltságnak is nevezhetnénk. Imádság ugyanis az is, mikor szendvicsedet adsz az éhezőnek, de az is, mikor megbocsátasz a főnöködnek, aki keresztbe tett neked. Imádság az, amikor örülni tudsz a kisgyerek játékának, és az is, amikor egy idősek otthonában meghallgatod egy néni élettörténetét. Imádkozol, mikor megdicsérsz valaki, vagy mikor evangéliumot viszel annak, aki már értelmetlennek látta az életét. Imádkozol, mikor nem kiabálsz vissza, ha valaki jogtalanul sérteget, és akkor is, mikor segítesz megoldani a matek házit az osztálytársadnak.
Minden tett imádság, ami a Mindenhatóra hangolt életből ered, „mert ez Isten akarta Jézus Krisztus által a ti javatokra” (5:18). Ez az imádság az, amit soha sem lehet megunni. 

szerda, szeptember 23, 2015

Csendben az Úr elött



„Hallgasson minden test az Úr előtt: mert felkelt az ő szentséges helyéről.”
(Zakariás könyve 2. fejezet 13. vers)

Egyszer egy prédikációban feltettem a kérdést; Mit tennél, ha Jézus most fizikálisan belépne az ajtón? Majd hallottam, ahogy az egyik mobilozó fiatal a mellette ülő társa felé fordulva azt mondja, hát az elég ciki lenne.

Ciki, mert nem szeretnéd, ha látná, hogy a telefonom játszol, facebookozol… Ciki, mert nem biztos, hogy akarnád, hogy Jézus miniszoknyában és átlátszó blúzban, vagy rövidgatyában lásson...

Ciki, mert hiába vetted fel a legszebb öltönyt és hiába van a kezedben a legdrágább bőrkötéses Biblia, ezek sem rejthetik el Előle az álszent szívedet…

S mi lenne, ha ma oda kellene állnod Teremtőd elé? Akkor is nekiállnál magyarázkodni, hogy miért tetted, miért mondtad ezt, vagy azt? Hogy miért voltál/miért vagy indulatos, durva, kedvetlen, lusta? Hogy miért nem beszélgetsz Vele többet és miért nem adod tovább azt a sok-sok áldást, amit naponta kapsz Tőle?

Lehet azt mondanád, mint Jób? „Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!” (Jób.39:37-38)

Vagy, mint Jeremiás, aki a népe bűnei miatt elpusztult Jeruzsálem felett kesereg, a Siralmak könyve 3:19-26-ban így fogalmaz:

„Emlékezz nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Jól emlékszik és elcsügged bennem a lelkem.

De azt fontolgatom szívemben, azért reménykedem: az Úr kegyelme, hogy nem vesztünk el, mert nem fogyott el irgalma: megújul minden reggel. Nagy a te hűséged! »Osztályrészem az Úr - mondja a lelkem -, azért remélek benne.« Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak, a lélekhez, amely őt keresi.

Jó csendben várni az Úr szabadítására.”

kedd, szeptember 22, 2015

Pajzs védelem!



Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.
Harmadik zsoltár 3-4. verse


Az emberek nagyon könnyen hoznak ítéletet mások felett. Gyakran találkozhatunk azzal, hogy valakit, csak azért mert Istenben hisz, és éppen nem megy annyira jól sora, könnyen véleményt alkotnak, hogy annak ellenére, hogy hisz Istenben, mégsem segít rajta. Ez egyszerre ítéletmondás az ember felett és az Isten felett is.

A zsoltáríró felkiált és az ő bizonyosságáról tesz bizonyságot, hogy a vélemények ellenére úgy érzi, hogy az Úr az ő pajzsa. Mire való a pajzs? Nagyon sokszor előforduló kifejezés ez a Szentírásban. A pajzs alapvetően egy önvédelmi eszköz. Különböző formájú, különböző mintájú, beosztású pajzsokat készítettek, mindegyik egy-egy mestermunka, és mindenki azon igyekezett, hogy a pajzs a háborúban minél hatékonyabb lehessen. Ahogy fejlődött a pajzskészítés, úgy fejlődött a fegyvergyártás is. Kezdetben fa pajzsokat készítettek, erre válaszként jöttek a tüzes fegyverek.

Éppen ilyen küzdelemben vagyunk sátán támadásaival szemben. A hívő ember pajzsa maga az Úr. Ahhoz, hogy a pajzsunk erős legyen az kell, hogy az Úrral állandó kapcsolatunk legyen, mert ez teszi ellenállóvá a mi pajzsunkat a legerősebb támadásokkal szemben is.

A pajzsoknak volt még egy funkciója. Különböző címereket hordoztak, és ezek a címerek pedig jelölték a különböző népeket. Ha választanunk kell a legellenállóbb pajzs között, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy mindenki a tökéleteset választaná, azt, amelyik minden támadásnak ellenáll. Erre a pajzsra Isten követőinek címere van felfestve, és akik ezt választják, biztosak lehetnek abban, ha támadás is éri az Úr seregét, akkor olyan önvédelmi eszköz van náluk, ami tetőtől talpig megvéd, olyan, amin nem lehet áthatolni.

A zsoltáríró nemcsak azt a bizalmi helyzetet tárja elénk, ami Isten és ember között van, hanem azt is, hogy mit tesz Isten. Nem csupán szabadításról olvasunk, hanem fej felemeléséről beszél, ami az emberi tekintély, és méltóság helyreállítását mondja el. Ez a biztosíték arra, hogy az Úr mindenkit, aki az Ő nevét segítségül hívja, megsegíti és megszabadítja a válsághelyzetből. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem!” (Zsolt. 50,15)

hétfő, szeptember 21, 2015

Ha hallgattál volna rám...

"Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság."

Ésaiás próféta könyve 48:18

... neked akartam adni. Nem szántam neked semmi rosszat, kizárólag jót. Boldogságot, megelégedettséget, békességet. Mérték nélkül akartam rád árasztani, hogy egyetlen pillanatra se legyen hiányod belőle. Annyit adtam volna, hogy bőségesen jusson belőle neked, a családodnak, még a tágabb környezetednek is - hogy mindenki más is érezze, hogy hozzám érdemes jönnie, mert jót tartogatok nektek. 

Csak egyetlen dolgot kérek - de ennél kevesebbet már nem tudok kérni. A lehető legminimálisabbra csökkentettem az elvárásaimat és a legmaximálisabbra emeltem az áldások sorát, amit szeretnék neked ajándékozni. Csupán azt kérem, hogy ha valamire megkérlek, akkor azt tedd meg! Ha azt mondom, hogy indulj, akkor indulj, ha arra kérlek, hogy állj meg, akkor állj meg. Nem bonyolult, hanem még logikus is.

De te nem akartad... Nem tudtalak megkérni semmire, mert nem voltál hajlandó szót fogadni. Sok szépet tartogattam neked, de nem tudtam neked adni, mert nem voltál ott a megbeszélt találkozókon. 

Szomorú vagyok. Olyan szép lehetett volna az életed azzal a hatalmas ajándékcsomaggal, amelyből minden napra félretettem neked kisebb és nagyobb ajándékokat, de ezek nálam maradtak, mert nem hallgattál rám. Féltél tőlem, vagy elhitted a hazugságokat rólam, pedig tudhattad volna, hogy nem igazak, mert sokszor bemutatkoztam neked.

De még mindig van egy ajánlatom. Kezdjük újra! Az elvárásom változatlanul a következő: 

Figyelj a parancsolataimra! 

Várlak!

vasárnap, szeptember 20, 2015

Távolság

„Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”
Jelenések könyve 21:3-4

Először természetes volt, hogy egy fedél rejtett titeket maga alá. Gyermeki hittel, bizalommal kapaszkodtál a kezébe, nem engedted el álmodban sem, és azt kívántad, bárcsak ez örökké tartana. A távolság nem volt túl nagy, csak néhány szót szóltál, és máris érezted a változást. 

De jött egy nap, amikor már úgy gondoltad, elég volt. Tér kell neked, levegő. Élni akarsz, és így nem lehet. Nagyobb távolság kell Közte és közted, hogy végre a magad ura lehess. És a lépések száma egyre csak nőtt. Először heti egyszerire redukálódott a találkozások száma. Aztán csak a néhány ünnepnap és végül csak a kétségbeesett pillanatok sóhajai maradtak. Nem akartál túl sok időt Vele tölteni, nem kerested a társaságát, és úgy gondoltad, ez most így jó, ennek így kell lennie. 

Aztán történt valami. Egy törés, egy megrázó, szívedet a legmélyéig átjáró esemény, és most már csökkenteni akartad a távolságokat. Érezted, hogy nincs elég közel, hogy Ő még mindig túl messze van, még mindig nem elég, még mindig lehetne szorosabb. Hallani akartad a hangját, belenézni titkot rejtő szemébe, és ismerni Őt igazán. Szeretni és elfelejteni a félelmet. Együtt menni az úton, együtt élni, egy célért dolgozni. 

És Ő nem hagyott cserben. Közel jött hozzád, egészen közel, és újból bemutatkozott. Elmondta, ki is, milyen is Ő valójában, és egy ígéretet bízott a szívedre: Nemsokára megszűnik minden távolság. Nemsokára együtt élhetitek egy örökkévalóságnyi idő minden percét. Nemsokára saját füleddel hallhatod hangját, és nem lesz lepel, ami eltakarná előled tekintetét. Nemsokára vége lesz minden rossznak, mindennek, ami fájdalmat okozott ezen a világon, és Isten Fia felépíti sátrát közöttünk. Nemsokára szemtől szemben beszélhetsz vele, és soha többet nem akarsz majd búcsút inteni. 

Hát nézz ma reménnyel tele az őszi égre, és bízz Benne! Ő betartja ígéretét, és nemsokára elhozza az Ő országát!