szombat, július 04, 2015

Isten nem változik

Részletek E. G. Whitee írásaiból


„Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!”

Malakiás 3,6

"Isten a szeretet" - ezt hirdeti minden virág és minden egyes fűszál! A madarak zengő éneküket hallatják, a gyengéd virágok tökéletes szépségükben kellemes illatukkal töltik be a léget, az erdő magas fái üde zöld, dús lombozatukkal - mind-mind hangos bizonyítékai Isten szeretetteljes atyai gondoskodásának és vágyának, hogy gyermekeit boldoggá tegye…
…Az Úr bennünket eget és földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékaival von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. Mert mindezen világos és érthető bizonyítékok ellenére is úgy elvakította a jónak ellensége az emberek értelmét, hogy csak félelemmel és rettegéssel tekintenek Istenre, akit szigorú és engesztelhetetlen Úrnak képzelnek. Sátán félrevezette az emberiséget, hogy Istenben olyan lényt lásson, akinek legfőbb tulajdonsága a szigorú igazságosság, aki hajthatatlan bíró és kegyetlen hitelező. Oly lénynek tűntette fel az Alkotót, aki bizalmatlan szemekkel néz az emberek gyengéire, hogy azonnal lesújtson rájuk ítéleteivel. Jézus épp azért jött a földre, hogy eltávolítsa a sötét árnyat, mely Istennek irántunk érzett végtelen szeretetét elfedte…
…Földi küldetését Jézus így vázolta: Az Úr "felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem..., hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat" (Lk 4:18). Ez volt az Ő munkája. Ide s tova járt, jót tett és meggyógyította mindazokat, kik a gonosz hatalmába kerültek. Egész falvak és városok voltak, melyekben többé nem volt hallható a betegek sóhaja és panasza, mert rajtuk áthaladva, minden beteget meggyógyított. Művei bizonyságot tettek isteni küldetéséről. Szeretet, irgalmasság és mélységes részvét nyilatkozott meg életének minden egyes cselekedetében. Szíve a könyörület bensőséges érzelmével kereste az embereket. Emberi természetet vett magára, hogy annál inkább megérthesse és megközelíthesse a mi szükségleteinket…
…Ez a Megváltó jelleme, amiként életében is megnyilatkozott. Ez az Isten jelleme is. Az Atya szívéből fakadnak az isteni irgalmasság folyamai, amelyek Krisztusban nyilatkoznak meg és szétáradnak az egész emberiségre. Jézus, az irgalmas, szeretetteljes Üdvözítő volt a testben megjelent Isten (1Tim 3:16)…
…Krisztus azonban nem azért szánta rá magát erre a nagy áldozatra, hogy mennyei Atyánk szívét irántunk való szeretetre ébressze, vagy hogy Őt az emberiség megmentésére és megváltására késztesse. Nem, nem! "Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta" érte (Jn 3:16). Isten nem a nagy engesztelő áldozat következtében szeret minket, hanem ellenkezőleg; azért hozta az áldozatot, mert szeret bennünket…
…A bűn következtében az emberek Sátán alattvalói lesznek, de Krisztus engesztelő áldozatában való hit által Ádám fiai ismét Isten gyermekeivé lehetnek. Az emberi természet felvételével Krisztus felemelte az elesett emberiséget, olyannyira, hogy a vele való összeköttetés által tényleg méltók lehetnek az "Isten gyermekei" elnevezésre. Ez a szeretet páratlan! A mennyei Király gyermekeinek neveztessünk! Óh, mily becses ígéret! A legmélyebb elmélkedésre méltó dolog! Még ha minden emberi kötelék megszűnik is, ha barát baráthoz hűtlen lesz, ha az anyák megszűnnek gyermekeiket szeretni, ha az ég és a föld elmúlnak, Isten hozzánk való szeretete soha meg nem változik.” (Könyv: Jézushoz vezető út, Isten szeretete az emberek iránt fejezet.)

péntek, július 03, 2015

Pótvizsga szeretetből

Istennel a próbák között

Képzeld el, egy reggel arra ébredsz, hogy azt álmodtad, hogy az éjszaka pikk-pakk, tuti keresztény lettél. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán megmosakszol, és belebotlasz egy este ottfelejtett piszkos zokniba, amit a férjed a szennyes tartó helyett a szőnyeg közepére helyezett és egyetlen pillanat alatt eltűnik kereszténységed. Hát a Te Alkotód nem így dolgozik!
Isten próbákat enged életedbe, hogy igazi krisztusi jelleműre formálódj. Olvasd csak:

Rómabeliekhez írt levél 5. rész 3-5.

Ez tehát egy folyamat: A szenvedés – megedz – tapasztalatgyűjtéshez segít – jó reménységet ad – bátorít – felemelt fejjel járhatsz – és az eredmény: Krisztus szeretetétől túláradó személy.
Ezt az állapotot ágyban párnák között nem lehet elérni, csak egyedül ezen az úton.
Eszembe jutott egy nagyon szép vers ezzel kapcsolatban. Hiszem, neked is örömöt okoz és elgondolásra késztet. Nagyon szép napot kívánok neked!
 
Túrmezei Erzsébet
Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgám én elbuktam, 
A tételt bár kívülről tudtam, 
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret, 
Minden jó embert, akit csak lehet, 
De az ellenségemet?! 

Aki rágalmaz, kinevet? 
Ad mindenféle csúfos nevet, 
Gyaláz és megaláz engemet? 

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM! 
És ezt húztam ki, ez volt a tételem. 
Hogy ellenségemet is szeressem. 

Szereted? - kérdezte tanárom, 
Az én Mesterem és Megváltóm. 
Nem tudom! - hiába próbálom. 

Szelíden mondta, de erélyesen: 
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el, 
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell. 

De Mesterem tovább tanított, 
Különórára hívott, 
Szeretetével sokat kivívott. 

Mutatta kezén, lábán a sebet, 

Hogy mennyit tehet a szeretet, 
Eltűri a kereszt-szegeket. 

Eltűri a gúnyt, gyalázatot, 
Töviskoronát, nehéz bánatot. 
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen? 
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret, 
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle, 
Ott volt ellenségem is, 
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle. 

De én szeretettel feleltem, 
S e szeretettel őt megnyertem, 
És a pótvizsgán általmentem. 

Tovább tanulok, tovább megyek. 
Vannak szeretet egyetemek, 
Magasak, mégsem elérhetetlenek. 

Mert más tudományt, sokat tanulhatok, 
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok, 
De ha szeretet nincsen bennem 
Semmi vagyok


csütörtök, július 02, 2015

Bizonyosság

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”
János írása szerinti evangélium 10:27-28

Bármily meglepő, de eléggé gyakori az emberiség történetében, hogy a rosszabbat jobbnak tartották, mint a jobbat. Sőt az sem egyedi eset, mikor a bizonytalan biztosabbnak tűnt, mint a biztos. Alexander Graham Bell (1847-1922) telefonját Bostonban 1876 februárjában szabadalmaztatta. Még ugyanebben az évben a Brit Postahivatal főnöke így nyilatkozott: „Lehet, hogy az amerikaiaknak, szükségük van telefonra, de nekünk biztosan nincs. Bővében vagyunk a futároknak.” Hasonlóan lebecsülő módon nyilatkozott a Western Union (amerikai posta) vezetősége: „Ennek a telefonnak túl sok hátulütője van ahhoz, hogy kommunikációs felhasználását komolyan mérlegelni lehessen. Az eszköznek természetéből fakadóan nincs értéke a számunkra.” Vajon mit szólnának ezek az emberek, ha kézbe vehetnék a mai okos telefonokat?

Hasonló értetlenség lengte körül Jézus szolgálatát is. Egy alkalommal a zsidó írástudók ezt kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus [azaz a megváltó], mondd meg nekünk nyíltan!” (10:24) Jézusnak azonban nem állt szándékában a bizonytalanságkeltés. János evangéliumában 17 esetben beszél az örök élet bizonyosságáról (3:15, 16, 36; 4:14:36; 5:24, 39; 6: 27, 40, 47, 54, 68; 10:28; 12:25, 50; 17:2, 3). Állításai sem nem homályosak, sem pedig nehezen érthetők. Aki hisz benne, annak örök élete van – „van”, tehát már most, jelen időben (3:36; 5:24; 6:47, 54; vesd össze: János első levele 5:11, 13). Az az örök élet, amit Jézus nyújt, bizonyosság, mely semmi kétséget nem hagy abban az emberben, aki elfogadja azt.

Mivel azonban az Isten szeretetének és feltétel nélküli elfogadásának tanítása teljesen idegen volt a Jézus korabeli világban (és meglehet, a mi világunkban is), a Megváltó környezete inkább ragaszkodott a biztosabbnak tűnő bizonytalansághoz. A zsidó tanítók ragaszkodtak ahhoz a gondolathoz, hogy az örök életre és megváltásra semmi garanciát nem kaphatnak. Jézus – mint egy jó tanár – egy kép segítségével próbálja közelebb hozni a megbotránkoztatóan újszerű üzenetét. Ahogyan a bárány biztonságba érzi magát, ha meghallja a pásztor hangját, éppen úgy biztonságban lehetünk, ha meghalljuk Isten szavát. Ahogyan a bárány megnyugszik, ha a pásztor kézbe veszi, éppen úgy megnyugodhatunk, ha érezzük Isten átölelő karját.

Miután Jézus elmagyarázta nekik az örök élet bizonyosságát, a zsidó tanítók köveket ragadtak, hogy megöljék azt az embert, aki el akarja venni tőlük a biztos bizonytalanságot. Mi ne kövessük az ő példájukat! Bármilyen kiszámíthatatlan és bizonytalan világban is élünk, fogadjuk el Istentől az egy biztosat: Jézus Krisztuson keresztül örök életünk van – „van”, tehát már itt és most.

szerda, július 01, 2015

Jó étvágyat!




„Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.  Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”
(János evangéliuma 6. fejezet, 27-29. vers)

„A kenyerek csodájának híre elröppent közelre, távolra egyaránt, és másnap igen korán reggel a nép sereglett Bethsaidába, hogy lássa Jézust. Tanítványaitól megtudták, hogyan kelt át a tengeren.

A vihar tombolását, az ellenszéllel szembeni eredménytelen evezés sok-sok óráját, a vízen járó Krisztus megjelenését és az amiatti félelmüket, megnyugtató szavait, Péter kalandját és annak kimenetelét, a vihar hirtelen lecsendesedését és a hajó partra érését mind híven elmondták az álmélkodó sokaságnak.

 Sokan nem elégedtek meg ennyivel, Jézus köré gyűltek, és megkérdezték: "Mester, mikor jöttél ide?" (Jn 6: 25) Remélték, hogy saját szájából többet tudhatnak meg a csodáról. Jézus nem elégítette ki kíváncsiságukat.
 
Nem valamilyen méltó okból keresték Őt, hanem mert ettek a kenyerekből, és remélték, hogy ha hozzá csatlakoznak, még kaphatnak időleges javakat.

A Megváltó intette őket: "Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre" (Jn 6:27).

Amiképpen fizikai életünket az élelem tartja fönn, azonképpen lelki életünket Isten Igéje élteti. Minden léleknek Isten Igéjéből kell életet kapnia saját maga számára. Ahogyan magunknak kell ennünk, hogy táplálékhoz jussunk, úgy magunknak kell bevennünk az Igét is.

Ne pusztán más értelmének a közvetítésével kapjuk meg. Gondosan tanulmányozzuk a Bibliát, kérjük Istentől a Szentlélek segítségét, hogy megérthessük Igéjét. Vegyünk egy verset, és agyunkat összpontosítsuk a feladatra, hogy megbizonyosodjunk a gondolatról, melyet Isten a versbe helyezett számunkra.

Addig időzzünk a gondolat felett, míg sajátunkká nem válik, s megismerjük, "mit szól az Úr".
 
Ígéreteiben és figyelmeztetéseiben Jézus engem tart szem előtt. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha én hiszek Őbenne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Az Isten Igéjében feljegyzett tapasztalatok az enyéim. Enyém az ima és ígéret, a parancs és a figyelmeztetés.

"Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem" (Gal 2:20).

Amint a hit így elfogadja és magába szívja az igazság alapelveit, azok a személyiség részévé és éltető erővé válnak. A lélek által befogadott isteni Ige formálja a gondolatokat, megindítja a jellem fejlődését.”
/Részletek E.G.White Jézus élete, ’A galileai válság’ c. fejezetéből/

kedd, június 30, 2015

Ne aggódj, van ki megoldja!



„Ments meg, Istenem, a víz már torkomig ér…”

Zsoltárok könyve 69. fejezet 2. verse










A mai szakasz illetve az egész zsoltár, amin közösen gondolkodunk egy panasz ének, amely egy hálaénekkel fejeződik be.

Ezekre a szavakra azonnal Zsoltárok könyve 130. fejezete jutott eszembe és ott a 7. vers: „Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!”.

A második gondolatom Jónás könyvét jutatta eszembe és ott a 2. fejezetet, Jónás bűnbánati imádságát, amikor az Úrhoz kiált, és elmondja az 5. és a 8 versben, hogy bárcsak ott lehetne az Istennek templomában, hogy szemtől szembe láthassa az Urat. Ez már akkor történik, mikor Jónás a nagy hal gyomrában van.

Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, inkább őszinteséget kérek! Elevenítsünk fel magunkban egy olyan élményt, amikor úgy éreztük, hogy nincs kiút, egyenesen haladunk mélybe. … biztos nem volt olyan nehéz, mert nagyon szeretünk panaszkodni. Amikor a panaszkodás lehetősége felcsillan előttünk, nem szalasztunk el egy alkalmat sem, azon nyomban neki látunk, és addig abba sem hagyjuk, amíg meg nem értenek minket, vagy faképnél nem hagynak. No de ha megvan az élmény, akkor az lenne a kérésem, hogy jusson eszünkbe az is, hogy hogyan oldódott meg a probléma.

Abban az áldott helyzetben vagyok, hogy én magam elmesélhetem a megoldási útját a problémás helyzetemnek. Amikor én akartam valamit megoldani (és most nem arról van szó, hogy ki tudtam-e egyedül cserélni egy izzót a kocsiban) akkor bármit is tettem, csak egyre rosszabb volt. Akármit mondtam, bárkinek is az adott helyzettel kapcsolatosan egyre csak rosszabb volt. Pedig imádkoztam is. Igen ám, de mire az ágy mellől felálltam az ima után, már másik öt megoldásom volt, amit én találtam ki.
Egy kérdés: Töltünk-e annyi időt hallgatással, mint kéréssel, vagy panaszkodással? Van-e türelmünk várni az Isten válaszára? Vagy van egy tuti megoldásunk mindenre.

Drága barátaim! Szívem minden melegéből kívánom azt, hogy legyen bátorságunk megszólítani Őt, és legyen időnk várni az Isten válaszára.

Most is biztosan vannak olyan személyek, akik olvassák ezeket a reggeli gondolatokat, akik aggodalmasodnak valami miatt, biztos vannak olyanok, akik anyagi természetű gondokkal küszködnek, vagy olyanok, akiknek lelki terheket kell cipelniük! Ne felejtsük el megszólítani azt, aki mindenre tudja a tökéletes megoldást, és nem csak fél megoldást ad, hanem teljes gyógyulást minden sebre!

hétfő, június 29, 2015

A legjobb Nyugtató

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.”
Zsoltárok könyve 62:2

Vannak élethelyzetek, amikor a legtudatosabban megválasztott és a leggyengédebben kimondott szavak is keveset mondanak, mert a lélek fájdalmát nem tudják elvenni, a benne tomboló vihart nem tudják lecsendesíteni. Ilyenkor csak egyetlen egy hely van, ahol megnyugodhat a fáradt, megterhelt lélek: Istennél. Csak ő képes igazi segítséget nyújtani.

Álljunk meg egy percre, hallgassuk a zsoltár szavait és engedjük, hogy Isten békéje a mi nyugtalan lelkünket is átjárja:



vasárnap, június 28, 2015

Az én hibám volt


„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
János első levele 2:15-17

Kedves Olvasó! Ahogy a mára kijelölt igével találkoztam, eszembe jutott egy néhány hónappal ezelőtt írt áhítatom, melynek alapjául egy angol anyag szolgált. Ezt szeretném most megosztani Veled. Nem rövid, de remélem, áldást merítesz majd belőle. Jó olvasást! 

Nehéz beszélni erről. Nincs rá magyarázat. Ma sem tudom megmondani, miért is tettem. Miért hallgattam másra, miért engedtem, és miért döntöttem. Rosszul. Nagyon rosszul. És cipelem magammal azóta is a következmények súlyos batyuját. Ez az én hibám. Minden az én hibám. Minden nap minden percében szembesülnöm kell azzal, amit akkor elkövettem. És nem lehet visszafordítani az idő kerekét, pedig hányszor szerettem volna. Ha visszamehetnék, ha újra kezdhetném, másként döntenék.

Egyik nap magamat hibáztatom. Ezt a legkönnyebb. Aztán máskor a kígyót, hogy miért csapott be, mit ártottam én neki, mire volt ez jó? És van, hogy Ádámot... Miért nem döntött legalább Ő másként? Miért nem figyelmeztetett vagy szólt bármit is? Minek hallgatott rám, miért nem választott más utat? Miért?

Azóta minden megváltozott. Közöttünk is. Tudom, hogy Ő is küzd. Küzd önmagával, küzd azért, hogy ne egymást okoljuk. Küzd értünk. De még mindig hallom a fülemben a mondatot, ami ridegen ébresztett a valóságra: „Nem én, hanem az asszony...” Soha többet nem mondta ezt ki, de ott látom a szemében nap mint nap a küzdelmet.

Kezdetben minden más volt. Tökéletes. Tökéletes világ. Egy tökéletes élet, benne vele: a tökéletes emberrel. Emlékszem, amikor először találkozott a tekintetünk, amikor először rám nézett, és a szeméből minden csodát ki lehetett olvasni. Döbbenetet, rajongást, összetartozást és olyan szeretet, ami azóta már nem létezik férfi és nő között. A sajátjából formált nekem nevet: asszonyember. Mert mi összetartozunk. Ketten vagyunk egyek. Ketten vagyunk egy élet, és ez a kapcsos örökké tart.

A tökéletes pár egy tökéletes otthonban. És egy pillanat alatt mindent elveszítettünk. A kertet, ahol a Teremtő megformált és életet adott nekünk, minden szép emlékünk helyét, és ami a legfájóbb: elvesztettük a kapcsolatot Istennel. Minden összetört, és összetörtünk mi magunk is.

Érezted már, hogy nincs visszaút? Hogy valami jó volt, igazán jó, de soha többet nem lehet a tiéd? Hogy bármit teszel, azt már nem tudod visszahozni? Minden nap ezt érzem. A múltamat, a tökéletes múltamat elvesztettem, a jelen borzalmas, és rettegek attól, hogy mi lesz a jövőben. És mindez az én hibám. Én tudom, mit veszítettem, és így még nehezebb a teher.

Én voltam az első. Az első nő, akit a Mindenható megformált. A saját kezével alkotott. Én voltam a mestermű, a mintapéldány. Isten első lánya. Én voltam az első, aki a Tőle kapott kreativitásomat, alkotási vágyamat kiélhettem egy tökéletes világban. Én voltam az első, aki otthont teremthetett egy kertből. Én voltam az első, akinek az énekét madarak vitték tovább a világ minden sarkába. Én voltam az első, akinek a nevetése mosolyt csalt Isten arcára, az Apa arcára, aki büszke az ő lányára.

És én voltam az első, aki összetörte a szívét. Az első, aki az Édenben elhitte róla a szemenszedett hazugságot, és hátat fordított neki. Én voltam az első, aki ismerte igazán az Ő szeretetét, és az első, aki mégsem ezt választotta.

Én voltam az első, aki magán hordozta a bűn következményét. Az első, aki tudja igazán, mi az a fájdalom. Én voltam az első, aki világra hozhattam egy gyermeket, és aki el is temethette a saját fiát. Senki nem járt előttem ezen az úton, de sajnos nektek már követnetek kell engem. Nektek is meg kell élnetek az én bűnöm következményét. A fájdalmat. A veszteséget. A halált.

Annyiszor gondoltam már arra, hogy feladom, hogy nem küzdök tovább, és véget vetek ennek a szenvedésnek. De valami mindig visszaűz Hozzá. Hozzá, aki nem hagyott magamra, bármit is tettem. Istenhez, aki nem mondott le rólam, aki reményt, küldetést adott nekem, és nem tágít mellőlem.

Én voltam az első. A tökéletes. A mestermű. A mintapéldány. És ma ismét én leszek az első. Az első, aki újrakezdi Vele, újrakezdi Isten oldalán.

Gyermeket várok, akinek a számtalan negatív örökség mellé akarok egy igazán jót adni: reményt, hogy mindig lehet újrakezdeni, hogy nem szabad feladni, mert Isten nem az, akinek a kígyó állítja. Isten szeret, és nem mond le rólunk.

Ma én leszek, ma én vagyok ismét az első, aki nem adja fel, aki Istent választja minden bukás ellenére, aki erőt kap tőle, és nem enged a kígyó csábításának.

És ma te lehetsz az, aki követed a példámat. Ma te is lehetsz első. Első, aki megragadja Isten kezét, aki nem hallgat a csábító émelyítő szavaira, aki feláll a porból, és újrakezdi. Mert ma lehet. Ma újrakezdheted!