szombat, január 31, 2015

Örökösök


„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
Máté 5:5

Nem volt már benne az a tűz, az a pusztító szenvedély, ami valamikor jellemezte őt, és amire a késői kor gyermekei előszeretettel emlékeztek. Helyette békesség lakott a szívében, az Isten békessége. Csendes nyugalommal sétált fel a hegyre, minden lépésnél figyelte az ösvényt, hogy jó helyre lépjen. Nem volt már fiatal. Habár úgy érezte, hogy kora ellenére még sokra lenne képes, és tudna még mit tenni a küldetés valóra váltásának érdekében. De elfogadta a sorsát, ha így kell lennie, hát legyen így! Nem tudta volna ezt kimondani hajdanán. Az út hosszú volt és ő emlékezett. Emlékezett a fiatalsága hevére, a tettvágyra, ami szinte szétrobbantotta belülről. Fiatal volt, segíteni akart, cselekedni, hogy mindenki szabad legyen. El akarta pusztítani a rosszat, minden zsarnokot, ha kell. Kész volt ezért bevetni mindent; befolyását, hatalmát, tudását és erejét. Annyira akarta, de nem vette észre, hogy a felháborodás és nem az Isten vezeti és ez egy életbe került, amit gondolkodás nélkül vett el. Nagy jövő előtt állt, de ő egy másik utat választott, mert nem volt önző, mert a társainak is ugyanazt akarta. Nem tudta, hogy a nemes szándék és az önzetlenség önmagában nem elég. Még az Isten iránti elkötelezettség sem. Száműzetés lett a vége, negyven esztendő. Akkor úgy gondolta, mindennek vége, de Isten nem mondott le róla. Sokat tanult az új családjától, sokat tanult a nyáj mellett az alázatról. Minden nap egyformán telt, mint minden év; tenni kellett azt, ami szükséges volt. Nem vezető volt, őt vezették.

Ahogy ment felfelé, vissza-vissza tekintett a népre, akiket maga mögött hagyott. Szinte mindenkit név szerint ismert, sokukat látta felnőni, mert mindenki azután született, hogy ő lett a vezető. Senki nem élt már az atyáik közül, akik kortársai voltak. A lába egy kőnek ütődött. A fájdalmat szinte észre sem vette, csak ment tovább. Milyen nehéz is volt velük! Hányszor hívták ki maguk ellen a sorsot, hányszor lázadoztak, hányszor vonták kétségbe a tekintélyét. És hányuknak kellett ebbe belepusztulniuk! Pedig úgy szerette volna, ha velük együtt léphetne be az örökségbe, de ez már csak álom maradt. Miért nem értették meg, hogy semmi sem az övé? Ő nem pap, nem király, még vezető sem, mert mindig is az Isten vezetett. Mindig Ő mutatta, merre menjenek, mit tegyenek. Nem volt ő egyéb, csak egy eszköz az Isten kezében, olyan, mint a saját botja. Nem a bot választotta szét a tengert, ahogy a vizet sem az változtatta vérré, még a kígyó sem az volt. Mindezt a sok csodát Isten tette. Mindent a Mindenható ereje cselekedett. Ő csak hitte, hogy a Magasságos véghez viszi tervét, a nép megszabadul, Izráel elnyeri örökségét. A szívében béke volt. Ment fel a hegyre, teljes nyugalommal, élete utolsó napján, de elsőnek látni az örökséget, Kánaán földjét.

Ő volt Mózes, a Földön valaha élt legszelídebb ember.

péntek, január 30, 2015

Szomorú vagy?

Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak. 
Máté 5:4.
Ma reggel ezeket a csodás gondolatokat találtam a Gondolatok a Hegyi beszédről című könyvben. Kivonatosan, nem szó szerint idézem:

E mondat a bűnök feletti őszinte, szívből fakadó sírásról beszél. Aki a keresztre szegezett Üdvözítőre tekint, felismerheti a bűn irtózatos nagyságát.
Akik így sírnak, “azok megvigasztaltatnak”. Isten azért tárja fel előttünk vétkeinket, hogy azokkal Krisztushoz meneküljünk; ezáltal megszabadulunk a bűn béklyóitól, és Isten gyermekeinek szabadságában örvendezhetünk. Őszinte töredelemmel járuljunk a kereszthez, rakjuk le és hagyjuk ott valamennyi bűnünket!
Ha mégoly nehéznek és súlyosnak is látszik minden szenvedés, áldására szolgál annak, aki hittel hordozza. Épp az a súlyos csapás, amely látszólag boldogságunkat teszi tönkre, lehet Isten eszköze, hogy szemeinket a menny felé irányítsa. Hányan vannak, akik soha nem ismerték volna meg az Urat, ha a szenvedések nem kényszerítették volna őket arra, hogy nála keressenek vigaszt.
Az élet megpróbáltatásai Isten munkatársai; az a rendeltetésük, hogy jellemünkből minden durvaságot eltávolítsanak. A faragás és csiszolás, simítás és fényezés mindig fájdalmas. Jellemünket is oly nehéz csiszolni, mint a durva követ; de ezzel válik alkalmassá arra, hogy helyét elfoglalja a mennyei templomban. Értéktelen anyagra nem fordít az Úr olyan nagy gondot, csak a legértékesebb köveket csiszolja a hely fenségéhez méltóan.
Ha baj és bánat tör reánk, gyakran mi is úgy cselekszünk, mint Jákob. Azt hisszük, hogy azokat az ellenség zúdítja ránk, és addig küzdünk ellenük a homályban, amíg ki nem merülünk; sem vigaszt, sem enyhülést nem találunk. Hajnalhasadáskor tárult fel Jákob előtt, hogy a szövetség Angyala érintette őt, aki ellen lélekszakadtáig küzdött. Ekkor sírva és erőtlenül borult a végtelen Szeretet keblére, hogy a sóvárgott áldásért könyörögjön.
Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy a szenvedések jótétemények! Isten fenyítését ne vessük meg, s ne legyünk gyengék, ha büntetéssel sújt bennünket! Jézus minden szorongatott lelket felkeres, hogy meggyógyítsa. Szomorúság, fájdalom és szenvedés: mind könnyűvé válnak, ha áldott jelenlétét érezzük.

Isten nem akarja, hogy néma fájdalommal, sebzett, megtört szívvel, görnyedten járjunk. Ellenkezőleg, hogy felé nézzünk, és szeretettől sugárzó tekintetét felismerjük. Az áldást hozó Üdvözítő ott áll azok előtt is, akiknek szemeit úgy elhomályosítják a könnyek, hogy nem képesek felismerni Őt. Szeretné megfogni a kezüket, szeretne vezetni bennünket, hogy gyermeki bizalommal tekintsünk reá. Szíve mindig tárva-nyitva áll aggodalmaink, fájdalmaink és gondjaink előtt. Örök szeretettel és jósággal vesz körül bennünket. Nyugalmat találhatunk nála; éjjel-nappal szeretetéről gondolkozhatunk. Lelkünket a mindennapi élet gondjai és bajai fölé emeli, s belső békét ad. (E. G. White)

csütörtök, január 29, 2015

A feje tetejére állított ország

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
Máté szerinti evangélium 5:3

Miért van az, hogy a leggazdagabb emberek a legboldogtalanabbak? Miért azok unatkoznak a leginkább, akiknek a legtöbb szabadidejük van? Miért a legmagasabb GDP-vel rendelkező országokban van a legtöbb depressziós, és ezekben a legnagyobb a környezetszennyezés? Nem fordítva lenne logikus? Ha az élet „mély igazságait” akarjuk megérteni, akkor félre kell tennünk az úgynevezett „logikus” gondolkodásmódot. Az élet igazán csak a látszólagos ellentmondásokon keresztül érthető meg. Éppen ezt teszi Jézus is, amikor Isten országáról beszél. Feje tetejére állítja azt, amit eddig mi normálisnak gondoltunk. Azt állítja, hogy a síró ember örülhet (5:4), a nincstelen ember birtokokat kap örökségül (5:5); és olyan kérése van felénk, hogy szeressük azokat, akik minket gyűlölnek (6:44). Isten országának lényege ugyanis csak ilyen ellentmondásokon keresztül érthető meg.

Rögtön így kezdi a hegyi beszédet: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Hogyhogy a szegények? És hogyhogy a lelki szegények? A mennyek országát nem a lelkileg gazdag emberek érdemlik ki? Nem azokat az embereket szereti Isten, akik már sok jó dolgot letettek az asztalára, akik már sokszor segítettek, akik mélyen vallásosak, akikre mindenki fölnéz? Nem, Jézus feje tetejére állítja a mi kegyességről és jóságról állított képzeteinket. Jézus azt állítja, hogy csak azoknak van esélyük a boldogságra, akik mélyen magukba néznek, és ürességet és önzést látnak. Jézus azokra gondol, akik belátják, hogy semmijük sincs, csak egy Istenük.

Ha valóban boldogok szeretnénk lenni, akkor merjük elengedni az eddigi boldogságunkat (vagy azt, amit eddig annak gondoltunk, de valójában csak pótszereknek, hamisított boldogságoknak bizonyultak). Merjük elengedni a pénzbe, vagy tehetségünkbe vetett bizalmunkat; merjük elengedni a jóságunkba és vallásosságunkba vetett bizalmat; és álljunk Isten elé, üres kezünket széttárva, és mondjuk azt: „Uram, nekem semmim sincs. Tölts be ma a saját boldogságoddal!”

szerda, január 28, 2015

Hitből fakadó kérés



„Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”
 (139. Zsoltár 23-24. vers)

Gyülekezeteinkben nemrég részesei voltunk a tíznapos imaközösségnek. Az összejöveteleken rendszeresen imádkoztunk azért, hogy megteremjük a Lélek gyümölcseit (Gal.5:22), könyörögtünk betegeinkért, fiataljainkért.

Imádkoztunk a nagyvárosi evangélizciós programban világszerte részt vevő adventista testvéreinkért, és a helyi sorozatokért. És még megannyi imacélért, szegényekért, munkanélküliekért…

És bár vége az imaközösség alkalmainak, hiszem, azóta is sokan fohászkodunk naponta, folyamatosan ezekért a célokért, személyekért, programokért.

Mai reggeli Zsoltárunk is egy imádság, melyben Dávid meghajol az Örökkévaló mindentudása előtt: „Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!” (2-4. vers)

Magasztalja, mint Teremtőt, „Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.” (15.vers)

Viszont kérése meglepő és szokatlan. „Vizsgálj meg! Próbálj meg! Ismerd meg gondolataimat!” Azaz; Mutass rá gyengeségeimre! Szembesíts a hibáimmal!

Bizony, nem gyakran kérünk ilyesmit, pedig jellemünk fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy rádöbbenjünk arra, hogy felismerjük, hogy kik is vagyunk valójában, hogy milyenek benső indítékaink és vágyaink. Hogy hol állunk, vagy hol járunk a mennyországba vezető úton.

Abban az időben élünk, amikor Krisztus hamarosan befejezi értünk folyó megváltói munkáját. Most kell mindenkinek gondosan megvizsgálnia szívét, hogy valóban a hitben van-e. A kétely és hitetlenség helyett, inkább Isten előtti megalázkodásra van szükség, és szavában, művében való nagyobb hitre, valamint a lelkek megmentéséért hozott komoly munkára.

Nincs idő összeomlásra, széthúzásra, elszakadásra. Ahol ilyenek vannak ott nem halt meg az én. Akik szívükbe fogadták az igazságot, azok annyira öröm és hálateltek, oly nagyon vágynak arra, hogy másokkal is megosszák annak áldásait, hogy elfeledkeznek arról, hogy kétségbe vonjanak minden apróságot vagy hogy gonoszt gondoljanak másokról.

A lelkek megváltásáért folyó önzetlen munkájukban megfeledkeznek énjükről és önös érdekeikről. Ahelyett, hogy az áruló Júdás cselekedetét végeznék, vagy Péterét, amikor megtagadta az Urat, inkább Krisztus példáját követik és az Ő munkáját folytatják, amelynek végzésére jött el a földre.” (The Signs of the Times, September 27, 1883)

kedd, január 27, 2015

Hit kontra hitetlenség



Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj!

Pál levele a rómaiakhoz 11,20 (UF)



A szelíd és a vad olajfa hasonlatáról olvashatunk itt. Mindenki csak hit által maradhat meg ott ahová eljutott. A hit borzasztó fontos alkotóeleme az életünknek. Jól tudjuk ezt, és mégis beszélni kell róla. Nap mint nap kérdőjelek tömegére kell a válaszokat megadjuk, és ugyan próbálunk emberi eszközökkel megoldást találni ez mégis gyakran nagyon nehéznek bizonyul.

„Azok a hitetlenség miatt törettek ki…” Azt hiszem, egyikünk sem szeretne azok közé tartozni, akik a hitetlenség miatt kizárást kapnak az Úr dicsőségéből. Ellenben állni szeretnénk, nem görnyedezve roskadozó térdekkel, hanem egyenes és megingathatatlanul. Ezt csak hit által tudjuk megtenni. Akinek van hite, az teszi a társadalom az emberiség számára hasznossá.

Egy ötletet szeretnék adni: sokszor látjuk, hogy fiatalok lézengenek az utcákon. Mit gondolunk miért? Természetesen azt mondjuk, hogy: „minden ember a saját szerencséjének a kovácsa”. Semmi nem érdekli őket, senkivel nem akarnak beszélni, tanulni nem akarnak, dolgozni utálnak. Elfogyott a reményük, ha egyáltalán valaha is megismerkedtek ezzel a fogalommal. Te, aki hittel rendelkezel és általa állsz, menj, és add tovább a hitedet. Szép és jó dolog, hogy nagy hited van bizonyos dolgokban, add tovább a hited. Látod hogy mások elesettek gyámoltalanok, állítsd fel őket, adj nekik hitet, reménységet és ezt tedd úgy, hogy először is megértést tanúsítasz felé, és a kioktatás helyett halk csendes tanácsokkal segítenéd őt az Úr felé.

„Ne légy elbizakodott”, sose gondold, már nem juthatok tovább. Sose hidd azt, hogy a hitnek oly magas fokán állsz, hogy onnan már mindenkire csak lenézni tudsz. Ha megszakad a hited forrás, egész egyszerűen olyan leszel, mint egy félre dobott parázs. Még egy darabig pislákolsz, de lassan kialszol.

Mindenkinek kívánom, hogy sose gondoljuk azt, hogy mostmár hátradőlhetünk. Sose gondoljunk arra, hogy nekünk már a Szentírás nem tud újat megtanítani.

hétfő, január 26, 2015

Békesség Istennel

"Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által."

Pál levele a rómaiakhoz 5:1

Egy ószövetségi történet kapcsán írt vers került a kezembe, melyben a békesség igazán nem megfogható és nem is leírható voltát fogalmazta meg a költő.

Szigeti Jenő: Tüzedre várva

"Sokszor indultam
igazságod kétélű kardjával
rakásra ölni
a Baál papokat,
hiszen gyomlálni,
irtani a rosszat
jó dolog.
De Illás lelke
a völgyben maradt,
és engem sebzett halálra
a kétélű kard,
mert tüzed még
nem gyújtotta lángra
oltárom tüzét.

Azután könyörögni kezdtem
csontos ököllel
verve a mellem
az erőért, mely felülről jön,
de a Hóreb-hegyi VAGYOK
nem felelt.
Majd ziháló mellel,
remegő térdekkel
oltárodhoz hordtam a követ,
s megtanultam a Baál papok
süketítő hangzavarában
meghallani a csöndes, halk,
szelíd hangot...
És mindent elégetett
tüzed lángja,
s az aszály szűnni kezdett,
majd tenyérnyi felhőd
az égen megjelent."

Jézus meghalt értünk - nem kell, de nem is lehet  megváltani magunkat. A mi dolgunk, a békességet megtartani. Azt viszont nem lehet görcsösen, mert rögtön elvész. Erőszakosan szintén nem lehet. Szemlélve az Igaz Áldozatot, az Igazi Bárányt, Aki a nagy VAGYOK-ként mutatkozott be Mózesnek az égő csipkebokorban, ez a békesség egyedüli megszerzésének és megtartásának módja. Egy rohanó világban ezért az egyért kell küzdeni, hogy az el ne maradjon. A többi jön magától...

vasárnap, január 25, 2015

Adj testet a szavaknak!

„Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”
Máté evangéliuma 7:20-21

Szeretlek! - mondod a legnagyobb átéléssel, a legkomolyabban, de a szemetes még mindig nem vitte ki magát, a mosógép még mindig nincs beszintezve, az a bizonyos vacsora még mindig várat magára, a kedvenc süti még nem sült meg, és még mindig nem olvastál esti mesét, csak siettél a saját dolgodat végezni. A tegnap történteket még mindig nem hallgattad végig, és még mindig nem vetted a fáradtságod, hogy megértsd az elméletét a mindenségről. De te szereted. 

És mondod, hogy szereted az embereket, de arcodon egész héten a hétfői unalom ül, és nem tudtál elmorzsolni egy mosolyt sem a metrón. Inkább megfordultál, és a másik irányba mentél bevásárlás közben, csak nehogy észrevegyen, és meg kelljen állni beszélgetni. Megsértődtél a döntésén, ahelyett, hogy időt és figyelmet adtál volna neki elmondani a miérteket. 

És mondod a Mindenhatónak is, hogy szereted, fontos neked, csak épp reggel megint ima nélkül viharzottál ki az ajtón. Még mindig csak a kéréseidet soroltad el neki, és meg sem vártad a válaszát. És még mindig mindent úgy akarsz, ahogy szerinted az jó, meg sem próbálod megérteni az Ő akaratát. Még mindig minden Őt előzi meg a sorban, és bár a nevét tudod, és a kultúrádhoz hozzá tartozik a vallás, de igazán nem hatotta át mindennapjaidat a valódi hit csodája. 

Mert kimondani sokkal könnyebb. És te komolyan is gondolod, de amikor a megvalósítás dörömböl az ajtódon, annyi minden mással is kell foglalkozni, és túl rövid az a 24 óra. Csak rohansz egyik helyről a másikra, egyik feladatból a másikba csöppensz át, és közben az igazán lényeges dolgok elvesznek a tennivalók rengetegjében. 

A mai nap egy tökéletes alkalom arra, hogy megállj, és változtass ezen. Helyetted ezt senki sem tudja megtenni, neked kell dönteni és cselekedni, de van, Aki erőt ad mindehhez. Kérd Isten segítségét! Vállald fel előtte őszintén a gyengeségeidet, kudarcaidat, és kérd, hogy vezessen a változás útján! Te pedig lépj, és adj testet a kimondott szavaidnak! Ne csak mondd: Szeretlek! Hanem éld is át az igazi jelentését! Nem tudom, mi az, amin keresztül a hozzátartozóid ezt érezhetik, de Te nagyon jól tudod. Hát tedd meg! Ne tétovázz, ne próbáld a könnyebbik végét megkeresni, és meglátod, milyen jó, amikor kézzel foghatóvá válik a szereteted!