szombat, szeptember 20, 2014

Mennyit ér?

 Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az ÚR Izráel házának tett. Mind beteljesedett.

Józsué 21:45

Egy olyan világban élünk, ahol minden, nem csak a pénz, lassan elveszti az értékét. Inflálódik az adott szó is. Mennyire adsz a politikusok ígéreteire, mennyire bízol a törvény védelmében? Hallgatsz a szüleidre, tanáraidra? Érdekeinket egyre bonyolultabb szerződésekkel védjük, mégis kijátsszák azokat. Mikor volt már, hogy valaki be is tartotta az adott szavát? Aztán, mikor találunk néhány ilyen embert, gyorsan barátainkká fogadjuk őket. De van valaki, aki nem csalódott még baráti ígéretekben, házastársi fogadalmakban? Mi a helyzet önmagunkkal? Mindig megtartjuk, amit fogadtunk? Ugye, hogy vannak jól bevált kifogásaink, hogy miért „nem”?

Mennyit ér a szó, az ígéret? Mit tennénk, ha találnánk valakit, aki mindig betartja adott szavát? Elhinnénk, hogy létezik ilyen ember? Engednénk, hogy ne legyen része az életünknek? Éreznénk, milyen megnyugtató biztonságot jelent a jelenléte?

Sokan kétségbe vonják Isten szavát. Próbálják cáfolni, kiforgatni. Aztán, ha nem sikerül, megpróbálnak másokat tévútra terelni. Pedig egyszerű a megbizonyosodás. Isten a Bibliáról mondta, hogy ez az én szavam. A Biblia pedig nem titkos, bárki hozzáférhet. Hát tegyük próbára, lássuk, Isten tartja-e nekünk adott szavát!

péntek, szeptember 19, 2014

Szabadon választhatsz



„Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel. Hányjátok el az Isteneket, akiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvízen, és Egyiptomban, és szolgáljatok az Úrnak. Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok. Akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emóreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok. Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk”
Józsué 24: 14-15.
Három gondolat jutott eszembe a fenti igével kapcsolatban ma reggel.
1.)    Abszolút szabad akarat nincs. Vagy szabad akaratból szolgálom az egyik hatalmat, vagy szabad akaratból szolgálom a másikat, de valakinek vagy valaminek mindenképpen a szolgája leszek.
2.)    A befolyásnak nagy hatalma van. Itt Józsué több ezer ember előtt mondta el hitvallását.
3.)    Ha mindenki úszik is az árral, merthogy arra könnyebb, én akkor is a nehezebbet választom, ha meggyőződésem szerint ez az Isten akarata.
Lehet, hogy kihívásokkal kell szembenézned a mai napon. Lehet, hogy zavar, hogy mindenki úgy csinálja, és belülről érzed, tenned kéne valamit, mert tudod, hogy az úgy nem helyes. Lehet, hogy évszázados tradíció van mögötte, és te épp most fedezted fel, hogy a Biblia szerint nem ez az isteni út.
Merj változtatni. Ha kell, merj egyedül is elindulni. Számtalanszor megtapasztaltam életem során az „én is pont ezt akartam tenni, én is éppen erre gondoltam, csak nem mertem kimondani” – érzést. Amikor elmondtam meggyőződésemet, a fenti mondatot hallottam.
Ha tovább olvasod a fenti igeszakaszt, láthatod, Józsué sem maradt egyedül meggyőződésével. A nép – valószínű, hogy azért nem mindenki – felkiáltott: Az Úr az Isten! Mi is Őt akarjuk követni.
Higgy! Merj elindulni! Merd vállalni meggyőződésedet! Kérd ma Istent, segítsen abban, hogy családoddal együtt a keskeny úton haladj még akkor is, ha a többség a széles utat választja.

csütörtök, szeptember 18, 2014

A barátok vigasztalása

„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.”
Jób 2:11-13


Jóbot sorozatos csapások érték. Rablók elhajtották a vagyonát, meghaltak a gyerekei, végül pedig őt is egy rettenetes bőrbetegség kezdte kínozni. Ebben az elkeserítő élethelyzetben érkeznek hozzá a barátai, és nem tesznek mást egy egész héten keresztül, mint hogy részvétteljesen hallgatnak.
A legtöbb esetben, mikor Jób barátairól van szó, elmarasztalóan nyilatkozunk róluk. És teljes joggal, hiszen az egy hét elteltével elkezdenek beszélni, de ahelyett, hogy bátorítanák barátjukat, Jóbot, lelkileg is összetörik. Azt állítják róla, hogy a sok csapás Isten büntetése rajta valami rettenetes titkos bűn miatt. Nem egyszer voltam fültanúja olyan esetnek, mikor egy fizikailag és lelkileg összetört embert „vigasztalásaként” mindenféle „okos” tanáccsal láttak el: „Mindez a rossz azért történt veled, mert hát az életedben ezt és ezt a hibát követted el. Ha okosabb lettél volna, most nem szenvednél így.” Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nem érezném magam feltöltődve egy ilyen beszélgetés után – még akkor sem, ha a „vigasztalóimnak” igazuk van.
Jób barátai tehát hiteltelen lelkigondozók voltak, téves teológiát vallottak, tapintatlanul fogalmaztak, és többet ártottak szavaikkal, mint használtak. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Ne feledkezzünk el arról az első hétről, amely során a barátok csak ültek, és együtt érezve Jóbbal, csak hallgattak. Melyik az a vigasztaló, az a lelkigondozó, aki megteszi ezt bármelyik barátja kedvéért? Úgy gondolom, ezen a ponton sokat tanulhatunk a három baráttól.
Egyszer egy asszony összefutott egy barátnőjével, és a találkozás örömére elkezdte mesélni, hogy mi mindent történt vele az elmúlt hetekben. Elmesélte, hol járt, kikkel találkozott, milyen beszélgetései voltak, milyen élményeken ment keresztül. Jó 15 perc múlva eléggé kínossá vált az egyoldalú beszélgetés, és ezt érzékelve, az asszony így fejezte be mondandóját:
– Annyi mindent mondtam már, most már beszélj te is. Mi a véleményed például az új ruhámról?

Annyira magunk körül forgunk, annyira el vagyunk telve saját élményeinkkel, ötleteinkkel és gondolatainkkal, hogy elfeledkezünk arról, mennyire simogató hangja van az aktív csöndnek. Ha igaz barátokat szeretnél, akkor hallgasd meg őket! Kezd el ezt ma!

szerda, szeptember 17, 2014

A szavak ereje



„Ha éhezik, a ki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet”
(Példabeszédek könyve 25. fejezet 21. vers)

Egyszer egy békétlen szívű asszony, miután nem bírta elviselni, hogy a falu kiközösítette, szomorúan ment fel a község melletti dombon álló templomhoz, hogy elsírja bánatát a lelkésznek.

Kint a virágoskertben találta a lelkészt és rögtön meg is kérdezte: Mondd meg nekem, miért nem szeretnek engem az emberek?

A lelkész, aki ismerte az asszonyt és annak áskálódó, kellemetlen természetét és éles nyelvét, felvett egy elhervadt virágot a földről. Az elnyílt virág koronája helyén már csak kis fehér szárnyas magvak ültek. Fújjál rá - mondta az asszonynak.

Az asszony ráfújt és a könnyű kis magvak szétrepültek a levegőben, majd lassan lehullottak a földre. Most légy szíves, szedd össze ezeket a magvakat. - Nem tudom - válaszolta az asszony. Már nem látszanak, és ki tudja, hova hullottak?

Igen - mondta a lelkész -, ki tudja hova hullottak. Azokat a szavakat éppen így nem tudod összeszedni, amiket szétszórtál az emberek között. Ott fekszenek, ahova hullottak, és kikelnek majd, éppen úgy, mint ezek a magocskák.
Fogd meg ezt a követ és hajítsd el - mondta neki a férfi. Az asszony zavartan megtette. Lehetett hallani, amint a kő zörögve gurul lefelé a domboldalon, nekicsapódik más köveknek és lehuppan a földre.

- Most hozd vissza. - Ezt nem tudom - mondta az asszony -, hol találnám meg azt a követ a sok törmelék között? Nos, éppen így nem tudod visszahozni valakinek a reménységét sem, amit a te szennyes szavaiddal tönkretettél.

Törd le ezt a hajtás innen a fenyőről - parancsolta a férfi. Az asszony most már gépiesen engedelmeskedett. - Most tedd vissza rá megint, ahogy volt. - De ez már igazán képtelenség! - tört ki az asszony. Igen - mondta a férfi -, ez képtelenség! Ugyanígy nem tudod visszaadni valakinek a sarjadó hitét, a másokban való bizalmát, amit a te botránkoztató, bomlasztó szavaiddal eltörtél.

Határozd el, hogy nem dobálsz tovább köveket másokra, és nem töröd le mások kedvét panaszkodásoddal! Hanem „Betöltekezel Szent Lélekkel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.” (Ef.5:18-19)

Mert ez olyan, „Mint a hideg víz a megfáradt embernek, olyan a messze földről való jó hírhallás.” (Péld.25:25)

kedd, szeptember 16, 2014

A helyes döntés



Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.
Példabeszédek 28,13

Bizonyára ismerős mindannyiunk előtt az, amikor tetteinkért valaki felelősségre akar vonni, de mi csak csendben meghúzódunk, hátha elcsitul a dolog. Az iskolások a pad alá süllyednek, nehogy kiderüljön a turpisság, az irodisták másra terhelik a felelősséget, hátha megmarad a pozíciójuk a főnöknél.

Talán ezt nevezhetnénk gyerek betegségnek? Mikor egy kis apróság rossz fát tesz a tűzre, például, gyönyörű tengerkék filctollal rajzol a frissen meszelt nappali falára, megáll, majd elégedetten tekint a műalkotásra. Röviddel az elégedettség pillanata után konstatálja a helyzetet, hogy baj van. Mi a következő lépés? Lehet választani!
1: odamegy a szülőkhöz, és mindent töredelmesen bevall, még azt is, hogy tavaly nyáron ő kergette a galambokat és ő dobálta kavicsokkal a szomszéd néni ablakát, vagy
2: a műalkotás elé tolja a fikuszt…

Hát persze, hogy a többség a jelképes fikuszt tolja a bűnei elé. De valóban ez lenne a megoldás? A lelkiismeretnek is könnyebb az egyenes utat választania mintsem a takarózást. Lehet, hogy hosszú évekig is takargathatunk valamit, de az Isten előtt nem rejthetünk el semmit. Nem könnyű dolog falazni a bűnöknek, mert az csak további hazugságokhoz vezet. Persze vannak olyan csínytevések, amelyek az érintett előtt rejtve maradnak, például az én volt osztályfőnököm sem érti még most sem, hogy vajon miért engedett le rejtélyes módon a bicikli hátsó kereke, a kétezres évek elején. Máig emlékszem rá, és hiába mondjuk, hogy milyen vicces történet ez, sajnálom e pillanatban is!

A beismeréssel kapcsolatban is meg kell jegyezni valamit. Nem elég csak beismerni azt, el is kell hagyni. Mert hiába megyek az „ofő”-höz, hogy jajajj, bocsánat én tettem, ha holnap meg holnapután különös módon ugyanúgy lecsúszik a szelepsapka a biciklikerékről. Aki beismeri, és elhagyja, az irgalmasságot nyer!

Sajnos (vagy „szerencsére”) minden tettünk következménnyel jár. Habár a nyugati társadalom alapja a döntési lehetőségek maximalizálása, bűneinkkel kapcsolatos döntéseink kétirányúak. Csak negatív, vagy pozitív irányba mozdulhat el. A Példabeszédek könyve világosan leírja, hogy aki beismeri és elhagyja, az irgalmasságot nyer. Nem valamelyik politikai párttól kapja az irgalmat, hanem a világ Teremtőjétől.

hétfő, szeptember 15, 2014

Az Úr hatalma

"El lehet-e venni a zsákmányt a hőstől, megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól? Igen! - ezt mondja az ÚR. A hőstől is el lehet venni a foglyokat, és az erőszakostól is megmenekülhet a zsákmánya. Perlőiddel én fogok perelni, fiaidat én szabadítom meg."

Ésaiás 49:24-25

A feltett kérdésre a Földön általában egy nagy NEM a válasz. A zsákmány az erősé marad, a foglyok az erőszakos kezéből nem szabadulnak meg. 

De az Úr mást mond! Az Ő dimenziójában nem ez a természetes. Nála a foglyok kiszabadulnak, az erőszakos pedig nem örökké élvezheti a rablott kincseket.

Felfoghatatlan, nem logikus, nem elvárható, csak megkapható kegyelemből, Isten csodája és hatalma által.

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz. 
Azután átkozódsz. 
Aztán imádkozol. 
Aztán megfeszíted 
Körömszakadtig maradék-erőd. 
Akarsz, egetostromló akarattal – 
S a lehetetlenség konok falán 
Zúzod véresre koponyád. 
Azután elalélsz. 
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. 
Utoljára is tompa kábulattal, 
Szótalanul, gondolattalanul 
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: 
A bűn, a betegség, a nyomorúság, 
A mindennapi szörnyű szürkeség 
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! 
S akkor – magától – megnyílik az ég, 
Mely nem tárult ki átokra, imára, 
Erő, akarat, kétségbeesés, 
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég, 
S egy pici csillag sétál szembe véled, 
S olyan közel jön, szépen mosolyogva, 
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar, 
Akkor – magától – minden elcsitul, 
Akkor – magától – éled a remény. 
Álomfáidnak minden aranyágán 
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 A vakok újra látnak, a süketek hallanak, a szegényeknek odaajándékozza Isten a megtisztított Földet. A rossznak örökre vége, az elnyomás megszűnt, a szükség nincs többé. A Rend helyreáll, mindenki boldog, mert mindenkiben a szeretet él. Isten hatalma helyrehozott mindent. Isten hatalma, a szeretet.

vasárnap, szeptember 14, 2014

Akkor is, ha nem egyszerű

„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”
János első levele 5:4

Néha olyan egyszerűnek tűnik. Hiszel minden porcikáddal. Az agyad és a szíved ugyanazt mondja. Még a logika is a te oldaladon áll, és hiszel, mert meg kell történnie, és meg is fog. Isten válaszol, veled van, cselekszik, és a falak megmozdulnak, az ellenség visszavonulót fúj, a győzelem pedig a tiéd. 

És van, hogy nem ilyen képletszerűen történnek a dolgok. Az eszed ellene mond a szívednek, és vagy tudod, hogy hinned kell, de nem érzed, vagy csak érzed, de az értelem már nem áll ezen az oldalon. Kétségek gyötörnek, mindenki mást tanácsol, az óriás pedig nevet rajtad, mert ebből csak vesztesként kerülhetsz ki. Imádkozol nem egyszer. Fohászok százait, ezreit küldöd az ég felé, és választ nem kapsz. A tenger nem nyílik ketté, és Ninive tornyai még mindig büszkén merednek az ég felé. Szemed keletet kémleled, mert valahonnan onnan kell jönnie a megoldásnak. De a megoldás késik, vagy nem az érkezik, amit te elképzeltél, egy halk hang mégis azt kéri tőled: higgy!

Higgy akkor is, amikor nem egyszerű! Higgy, amikor minden ellene beszél, és amikor még te is ellentmondásba kerülsz a saját érzéseiddel, gondolataiddal! Higgy, és meglátod, Isten ott harcol a te oldaladon. Lehet, hogy nem tüzes nyilakkal és Vörös-tengerrel, lehet, hogy nem hullik a kénköves eső, de nem marad el mellőled. Nem hagy magadra, és veled küzd a pályán, mert végtelenül fontos vagy neki. 

Hát ragadd meg ma az Ő kezét, és higgy Benne! Higgy abban, hogy Ő él, és gondja van rád! Higgy abban, hogy Ő már legyőzte a gonoszt, és végigjárja veled a neked kiszabott ösvényt is! Hát higgy ma, és holnap és azután is! Bízz Istenben, és soha ne add fel!