szombat, május 31, 2014

Van esélyem?



"Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És ha csak békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között?"

Jeremiás 12,5

Az attól függ! Hogy mitől? Hát elég sok mindentől:
- Először is tőled. Hogy milyen volt a felkészülésed, milyen a fizikai állóképességed, mennyire vagy kitartó, van-e tapasztalatod? Tudod-e, mi a gyenge pontod, mikor fáradsz el és ha ez megtörténik, mit kell tenned, hogy folytatni tudd? Egyszóval, tisztában vagy-e önmagaddal?
- Másodszor az ellenfelektől. Tudod-e, kik ők, milyen eredményeik voltak- vannak eddig? Ismered-e a verseny közbeni viselkedésüket, hogy számíthass mindenre? Tisztában vagy-e az ő képességeikkel, állóképességükkel, akaratukkal, gyengeségeikkel is?
- Harmadszor a körülményektől. Mi minden történhet a verseny előtti időszakban, ami befolyásolja a fizikai és a mentális állapotod? Hol rendezik a tusát? Milyen az útvonal, amit teljesíteni kell, jók-e a terepviszonyok a számodra?
Mindezek alapján mérlegelhetsz és eldöntheted, nyerhetsz-e.

De mi van akkor, ha elkeserítő eredményre jutsz? Elég jó formában vagy ugyan, de gondok mutatkoznak az állóképességeddel, mert fáradékonyabb vagy, mint szeretnéd. A felkészülésed során nehezen gyűrted le a társaid, de most olyan ellenfeleid lesznek, akik messze túlszárnyalják azokat mindenben. A körülményekről pedig ne is beszéljünk. Az eddigiek mind sétagaloppnak tűnnek ahhoz képest, ami rád vár. Na? Így is belevágnál?

Amikor belátjuk, hogy nincs semmi esélyünk, akkor értjük meg, hogy VALAKI másra van szükségünk ahhoz, hogy mégis győzzünk! VALAKIRE, AKI kész segíteni!

péntek, május 30, 2014

Nagytakarítás

„De amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt, most is kárnak ítélek mindent a Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. És benne olyannak bizonyuljak, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem a Krisztusban való hit által van igazságom, Istentől való igazságom, a hit alapján.”

Filippi 3:7-9.

Nagytakarítás!
Gyakran teszel ilyet otthon. Legalábbis remélem. „Ez szemét, erre már nincs szükség, ezt odaadom valakinek, akinek még szüksége lehet rá, ez fontos, ez meg nagyon-nagyon fontos.”
Pál is végzett néhányszor ilyen nagytakarítást az életében. Voltak fontos és kevésbé fontos dolgok, és ő elhatározta, nem engedi, hogy bármi is közé és drága Megváltója közé álljon. Amit régen olyan nagyon fontosnak ítélt, most minden további nélkül kukába dobta. Nincs rá szükség. Szemét. Csak elvonná a figyelmemet.
Kedvenc írómtól olvastam a következő gondolatokat: „Láttam, hogy sok ember szívéhez vezető úton akkora rakás szemét halmozódott fel, hogy képtelenség a szív ajtaját kinyitni! Sokan az egész világot a szívük ajtaja elé gördítették – és az állja el az utat. El kell távolítanunk mindazt a szemetet, ami szívünk ajtaja előtt van, akkor majd ki tudjuk tárni az ajtót, s szívesen látjuk Üdvözítőnket.” 
(E.G. White 1T. 80. old.)
Nézz körül, és nevezd szemétnek a szemetet. Lehet, hogy az chat-elés a barátaiddal, túl sok TV nézés vagy számítógépes játékok, de lehet az a túlmunka, amit magaddal viszel az ágyba, aztán együtt reggelizel vele. Nem tudom, hogy a Te életedben mit kell kárnak és szemétnek nevezned, de tedd meg még ma. Ne engedd, hogy a szívedhez vezető utat mindenféle kacat, lim-lom elállja, és emiatt nem tud Üdvözítőd a szívedhez férkőzni.
Végül szeretném megosztani veled Bajor László: A retesz című versét. Engedd, hogy a mondanivaló betaláljon szíved legmélyebb zugába.

Bajor László: A retesz

Vad, bősz dörömbölés a szívem ajtaján!
Remegve húzódom meg. Kibírja talán
a retesz, a zár, mit Jézus szerkesztett oda?
De az sem volna már csoda,
ha betörne. Hisz annyira kopott szegény...
Annyiszor zártam ki és be én .
Eleinte csak halkan kopogott,
beosont s csendben hallgatott
egy-egy bűn, vagy egy-egy gondolat.
De minél többször járta az utat,
annál követelőbb lett s szertelen,
vad indulattal uralkodni akart a szívemen.
S mindig kisebb volt az erő, mely ellenállt,
s bent mindig nagyobb és nagyobb térre talált.
És én, engedelmes alázatosságban
megnyugodtam e rút rabszolgaságban.
Mindig kinyitottam a szívem ajtaját.

De egyszer jött a Mester és megnézte a zárt,
és megkérdezte, utálom-e a bűnt?
Nekem ez nagyon különösnek tűnt,
hiszen a zsarnokot mindenki utálja,
és megszabadulni, ez volt a szívem vágya!
“Gyermekem! Úgy ne toljad félre a zárt!"
Többet nem beszélt, nem kérdezett, nem várt.
Sietett tovább a szíveket vizsgálni,
nem volt hajlandó a szívemben megállni.

Az ajtóra toltam a kopott reteszt.
Ekkor láttam, hogy az egy kis kereszt,
mely tündökölni kezdett fényesen.
De felcsattant a kopogás élesen!
S eltűnt lassan, tompulva a fény.
Ijedten félénken bújtam meg én.

Vajon mi lesz? A dörömbölés erősbödött,
s kint valaki dühösen felnyögött:
“Mi ez? Nyissad ki hát az ajtót rögtön!
Nem lehet a szíved bezárt börtön!
A vágy van itt, a régi jó barát!"
Hallgatok. S nem tárom fel a szívem ajtaját.
Az mind dühösebben dörömbölni kezd,
s én félő szívvel nézem a reteszt.
Az íme újból, lassan fényleni kezd és én
nagy űrt érzek a szívem belsején.

Most először! Ez vajon mi lehet?
Imára kulcsolom lassan a kezemet.
A dörömbölés vadul erősbödik.
A szenvedély az, mely most kint küszködik
a fénylőn ragyogó retesz erejével,
és próbálkoznak most már kettesével.
Majd jönnek sorba: jön az élvezet,
a harag, a bírvágy és a gyűlölet.
A káröröm, a düh, az indulat,
a féltékenység s a rosszhangulat.
Az étvágy, a pénz, a szórakozás,
az irigység, a bú, az unatkozás...
S ki tudná felsorolni mind e tarka sort,
mely kopog, dörömböl és az ajtóra ront,
szüntelen agresszív kitartással,
s beszél, kiabál, lázas unszolással.

Vad, bősz dörömbölés a szívem ajtaján!
Remegve húzódom meg. Kibírja talán
a retesz, a zár, mit Jézus szerkesztett oda?
De az sem volna már csoda,
ha betörne. Hisz annyira kopott szegény!
Annyiszor zártam ki és be én.
Magam sem hittem: a retesz ellenáll,
s a bűn odakünn bármit kiabál

Bízni kezdek a fénylő reteszben,
A Jézusomtól nyert csodás keresztben!

A szívemben érzett hatalmas űr kiállt
és felfokozza a halkan szőtt imát.
Zsolozsma száll föl az egek Urához.
A bűn odakünn már hiába kiáltoz.
A retesz fénylik, ragyog, tündököl!
De ím, nem is dörömböl már a bűnököl.
Mély csend lett, áhítatos, szent magány.
Ilyen a Menny előcsarnoka talán?

Egyszer csak halk nesz kopogása kél.
Valaki szerényen bebocsátást kér.
A zár, most még inkább tündökölni kezd,
és egy láthatatlan kéz eltolja a reteszt.
Bátor lélekkel az ajtóhoz megyek.
Kitárom! - S mit látok? Hatalmas egek!
Egy fényes sor vonul be csendesen.
Egyiket, másikat fel is ismerem.
Ez itt a béke, ez a nyugalom.
Itt jön a derű és a vigalom,
a hűség, jóság és a szeretet,
a vigasztalás, mely szárít könnyeket.
Szelídség, alázat, kitartás, tűrés,
könyörület s egymást megbecsülés...
Oh, mily sor! S ezt nélkülöztem én?
De ím a sor legeslegvégén
jön maga az Úr, a drága Mester,
egy fénylő, ragyogó szent kereszttel.
S akkor látom, hogy azaz én keresztem,
és az ajtón Őt is csendben beeresztem.

Ekkor betelt a szívem minden kis zuga,
most már bent maradt az Ég és Föld Ura.

csütörtök, május 29, 2014

Minél távolabb a keserűségtől

„Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.
Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.”
Efézusi levél 4:31-32

Mennyire legyen távol tőlünk a „keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás”?

Egy grófnő új kocsist akart fölvenni, és az állásra három kiváló szakember jelentkezett. A grófnő behívta őket, majd az elsőhöz fordulva így szólt:
– Tegyük fel, hogy a hintómat hajtja, úgy hogy én benne ülök, és az út éppen egy meredek szakadék mellett halad el. Mennyire lenne képes közel hajtani a kocsit a szakadék széléhez?
– Kezeit csókolom grófnő őnagysága! Én bizony még fél könyöknyire is meg merném közelíteni a szakadék szélét, úgy hogy a grófnő őnagyságának még a haja szála se görbülne, olyan biztosan tartanám a gyeplőt. – válaszolta kackiás bajuszát büszkén pödörve az első jelentkező.
– Hát maga – fordult oda a második kocsishoz –, mennyire tudná megközelíteni a szakadék szélét?
– Esküszöm nagytiszteletű grófnő asszonyság, hogy ha a hintó kereke csak egy tenyérnyire is lenne a szakadék szélétől, akkor is egyenesen vezetném a lovakat, úgy hogy a grófnő asszonyság, ha nem nézne ki az ablakon, észre se venné, hogy milyen veszélyben vagyunk. – A második kocsis pökhendi pillantást vetett az elsőre, majd megvető mosollyal fordult az utolsóhoz, mintha azt mondaná tekintetével: „Na ezt próbáld túllicitálni öcsém!” A grófnő nem fűzött az elhangzottakhoz semmilyen megjegyzést, hanem a harmadik jelentkezőnek is föltette a kérdést.
– Tisztelt grófnő asszony! – vágta vigyázba magát az utolsó kocsis – Én nem tudom, hogy milyen közel vezetném a tisztelt grófnő asszony hintóját a szakadék pereméhez, mert végig úgy irányítanám a gyeplőt, hogy a lovak minél távolabb vágtassanak a meredélytől.
– Jöjjön – válaszolta elégedetten mosolyogva a grófnő –, magáé az állás.


A mi feladatunk, hogy életünk kocsiját olyan messze vezessük a „keserűségtől, haragtól, indulattól”, amilyen távol csak lehet. Nem könnyű ez, mert a legtöbbször nem választjuk ezeket az érzéseket, hanem hívatlanul is jönnek, a körülmények hozzák. Megbántanak, keresztbe tesznek, rosszat terjesztenek rólunk, és mindez – ha akarjuk, ha nem – „keserűséget, haragot és indulatot” vált ki belőlünk. Tekintsük ezeket a kikerülhetetlen körülményeket szakadéknak, ami mellett – akarva, akaratlan – elhalad az utunk. A hintóban pedig „a jóság, az irgalom és a megbocsájtás” ül. Minél távolabb tudjuk hajtani a kocsinkat a szakadéktól, annál inkább megóvjuk az utasokat. És még egy fontos tanács a mai napra: ha egyedül nem boldogulunk, engedjük át a gyeplőt Jézusnak, és akkor biztosan nem lesz semmi bántódásunk se nekünk, se az utasainknak.

szerda, május 28, 2014

Az igazi szolgálat



„Nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratát lélekből,”
(Efézusbeliekhez írt levél 6. fejezet, 6. vers)

Nézz már a tükörbe! Hogy nézel ki? Minek ennyire felöltözni? Ma az a trendi, ha minden kilátszik!

„Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat.” (1Tim.2:9)

Miért nem iszol legalább egy pohárral? Egész évben egyszer van születésnapom, és te nem iszol velünk az egészségemre? Nem veszed észre, hogy kilógsz a sorból!?

„a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor.6:19)

Mondd, valami bajod van velünk? Miért nem vagy képes legalább egy szombaton eljönni kirándulni, kimenni egy meccsre, vagy szórakozni?

„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” (2Móz.20:8)

No, ide figyelj! Mit gondolsz, más nem tesz zsebre semmit? Miből tellene új lakásra, meg új kocsira? Azt tanácsolom, tedd zsebre te is, aztán kussolj!

„Ne lopj!” (2Móz.20:15)

Ó, már megint a hit, a Biblia meg az imádkozás! Tudod az egész egy nagy humbuk! Egy mese az egész, amivel szerencsétlen embereket beetetnek, aztán elszedik a pénzüket! Vedd észre, téged is bepaliztak!

„Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Máté 4:10)

kedd, május 27, 2014

A (második) születés csodája



„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden."

Pál második levele a Korinthusbeliekhez 5,17





„Ha valaki Krisztusban van…” Állítólag sokan vagyunk vallásosak, akik hisznek Krisztusban, de mégis úgy tapasztalom, hogy viszonylag ritkán, vagy rosszabb esetben egyáltalán nem találkozunk az újjá teremtés nyomaival a magukat keresztényeknek vallók között. Mennyire lehet ez valóságos, és milyen mértékben mérhető, vagy egyáltalán mérhető-e az új teremtés? 
Amikor a teremtésre gondolunk óhatatlan, hogy valamilyen materiális kép villan fel előttünk. A semmiből, valami lesz, méghozzá valami szép, az érzékszerveinknek tetszetős dolog. Amikor a régiek elmúlnak, kevés vagy semmilyen tárgyi bizonyíték nem marad a régiek után. Ha az épületekre gondolunk egy-egy felirat, egy-egy emlékmű juttatja eszünkbe hogy itt valami volt, itt valami történt. 
Nem olyan rég egy nagyvárosban sétálgattunk egy kisebb csoporttal és a vágyuk az volt, hogy elsőként a történelmi városrészt nézzük meg, mivelhogy régről emlékeznek, ahogy még a szüleik meséltek a városról. A lábunkat lejártuk és a történelmi városrésznek szinte nyoma veszett. A város egyik látványosságát, (amelyet az útikönyvekben is szerepeltetnek) a várat, irodaházak és egy 10 sávos út vette körbe. A történelmi belvárosban modern házak műanyag ablakokkal, szórakozó helyek, hangos zene, bazár sor, egyéb zajok, és tömeg kísérte. Egyetlen márványtábla emlékeztetett minket csak arra, hogy itt valami régen volt, itt valami történt. Észrevettük a változást, láttuk, hogy mekkora változás történt, a régiek elmúltak és újjá lett minden. 

Az, aki Krisztussal akar közösségre lépni, éppen így változik meg csak éppen lelki változásról beszélhetünk. Ez elvileg egy nem látható változás. Felesleges lenne nagy párhuzamokkal vagy példákkal érzékeltetni, hogy hogyan változik meg az ember, aki Krisztusban van! 

Legyen most egy percünk, és gondoljuk át, hogy a szemünk előtt melyik ismerősünk alakult így át?! Akinél újjá lett minden?! 

Vagy elég, ha csak saját magunkra gondolunk, ha visszaemlékezünk a saját megtérési történetünkre, amikor megszületett a döntés, hogy szövetséget akarunk kötni az Úrral, amikor megéreztük, hogy Krisztusban lenni az élet. Vagy ha még előtte állsz akkor gondold át, hogy mennyi mindent nyersz! 
Attól a perctől kezdve új teremtésként élsz, másképpen fogalmazva, megtaláltad az élet valódi értelmét! 


hétfő, május 26, 2014

Önfegyelem

"A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű."

Példabeszédek 17:27


Parancs János: Tanácsok


Ne lépj soha fölkészületlenül
az emberek közé. Légy alázatos és szerény.
Légy kíváncsi a dolgaikra. Hallgasd meg őket,
kérdezd ki őket. Tanulj tőlük, amíg lehet.
Vizsgáld meg érveiket. S amíg hamissága
ki nem derül, semmit el ne vess. Ha jót akarsz,
ne ítélj elhamarkodottan. Magadat csapod be,
ha nem figyelsz minden mozzanatra, ha
üres hólyagnak, ostoba fajankónak tartasz
bárkit is, mert nem érted, mert a véleménye más.

Légy igényes. Ne törődj senkivel.
Befelé figyelj a makulátlan, belső lobogásra.
S ne higgy a szavaknak, a dörgő szónoklatoknak
csak azért, mert izgatóak, vagy szépen hangzanak.
Az irgalmatlan igazság hitvallója sose légy.
Többnyire kiátkozás, önkény és öldöklés
jár a nyomában. S ezekre nincs bocsánat.
Légy megértő és türelmes, megalkuvó soha.
Akik a mások életére törnek, így vagy úgy,
azokhoz ne legyen közöd. Inkább légy áldozat.

vasárnap, május 25, 2014

Élet vagy halál?

„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.”
Példabeszédek könyve 18:21

Csak egy szó volt, semmi több. Csak egy elejtett mondat, egy elmormolt töredék, de a hatása felbecsülhetetlen. És szeretnéd visszaforgatni az idő kerekét, szeretnéd másként szabadjára engedni gégéd fogságából a hangokat, valami egészen mást formázni belőlük, mint ami kiszökkent a nagyvilágba. Szeretnéd az ellenkező hatást elérni, mert már annyiszor megbántad. Csak egy szó volt, egy elejtett mondat, semmi több. Mégis a nyomában sebek, könnyek és összetört kapcsolatok. 

Csak egy szó volt. Ismét semmi több, és megdöbbentett a rá kapott reakció. Nem számítottál ekkora örömre, ennyi életre, nem gondoltad, hogy mindez hatalmadban áll. És mégis, a kiejtett mondattöredék olyan volt, mint egy éhezőnek egy szelet friss kenyér. Olyan, mint a fáradt vándornak egy hűs vizű forrás, amely új erőt ad testnek és léleknek. Csak egy szó, semmi több. 

Csak néhány szó, de egész más a történet folytatása. Élet vagy halál? Mindkettő a birtokodban van. Szavaid hozhatnak örömöt, békét, erőt, megnyugvást, de lehet bennük keserűség, kiábrándultság, harag és halál. Hatalmas a felelősséged, és ezt most nem ruházhatod át másra. Most nincs az a kifogás, hogy milyen családból jöttél, milyen példát láttál magad előtt, mert ezeket a szavakat te engedted útjukra. Mert ember vagy, felnőtt, aki választhat élet és halál között. 

Ma reggel Isten azt kéri tőled, hogy először dönts. Élet vagy halál? Melyik kell neked és melyiket akarod képviselni a mindennapokban, minden tetteddel, kimondott és elnémított szavaddal? Melyiket választod? 

Dönts ma reggel és mától fogva minden reggel jól, dönts teljes felelősséged tudatában! Dönts az élet mellett, és add ezt tovább szavaidban másoknak is! Adj erőt, adj reményt, adj életet!