szombat, szeptember 28, 2013

Ne ítélkezzünk!


Te pedig miért ítéled el a testvéredet?
Vagy miért nézed le a testvéredet?
Hiszen mindnyájan odaállunk majd Isten ítélőszéke elé.”
(Rómabeliekhez írott levél 14:10)

„Van én bennem három erény: okos vagyok, szép és szerény” – hangzik a magabiztos, gőgös, dölyfös, önmagával betelt ember „ars poeticája”. Az öntelt ember énje olyan nagy, hogy mást képtelen látni, mindenhol és mindenben csak önmagát látja. Mások csupán arra jók számára, hogy a fejükön taposva még nagyobbra törjön. Az ilyen ember másokat lenéz, kritizál, megvet, letapos.
Isten igéje arra tanít, hogy ez a magatartás, ez a lelkület nem jó. Ítélkezni, ítéletet mondani csak Neki van joga, Aki teremtett bennünket és életével fizetett megváltásunkért. Az ember csak szubjektív módon lát és ennek alapján szubjektív ítéletet tud alkotni. Egyedül Isten az, aki objektív (igaz) módon lát és ítél: „Az Úr ítéli meg a népeket. Ítélj meg engem, Uram, igazságom és ártatlanságom szerint! … Te, aki a szíveket és veséket vizsgálod, igazságos Isten! … Isten igaz bíró” (Zsoltár 7:9-10,12).
Sokszor félreértjük, vagy csak egyszerűen helytelenül ítéljük meg mások tetteit, szavait, viselkedését. A tettek azonban nem egyenlők magával az emberrel. A cselekedetek csupán a jéghegy csúcsa, az, ami látható része egy ember személyiségének, azonban a felszín alatt sokkal több húzódik meg. Nem láthatjuk mások indítékait, gondolatait, amelyek a már látható tettekhez vezettek. Bizonyára, ha elég közel kerülnénk egymáshoz, s jobban belelátnánk embertársunk szívébe, gondolataiba, lelkébe, egészen más véleményt alkotnánk róla, mint amilyet csupán a cselekedetei alapján alkotunk róla. Isten bele lát a szívünkbe, s tudja, ismeri indítékainkat, nem csupán a külső alapján alkot véleményt: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sámuel 16:7, lásd még: Zsidók 4:12).
Nem vagyunk egymás bírái, hanem testvérei (Máté 23:8). „Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. Aki megszólja atyjafiát, és aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?” (Jak 4:11-12). Amíg egy ujjal másra mutatunk, addig három ujjal önmagunkra! Nem az a feladatunk, hogy bírálgassuk, ítélgessük a másikat. Isten arra hívott el bennünket, hogy építsük egymást, segítsük a hitben való növekedésben: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.” (Kolossé 3:16).

Legyen ez az ars poeticánk „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Filippi 2:3).

péntek, szeptember 27, 2013

Mikroszkóp alatt


„Vedd azért szívedre és lelkedre e szavaimat, és kösd azokat jegyül a kezedre, és homlokkötőkül legyen a te szemeid között; És tanítsd meg azokra fiaidat, beszélj azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra.”
 
Mózes 5. könyve 11. rész 18-20.

A hébereknél az egyik legnagyobb érték a gyermek volt. Isten megparancsolta, hogy az apák a nap minden percében tanítsák őket! Ez nem prédikálást jelentett vagy lelki fröccsöt. Hanem, amikor együtt mentek az úton, az édesapa felhívta gyermeke figyelmét a Teremtőre. A szegényeknek adott valamennyi pénzt, ezzel az adakozásra oktatta. A műhelyben együtt dolgoztak, megtanította a munka megbecsülésére. A boltban megmutatta, hogy a kevés haszonból hogyan lehet gazdagodni, és lépésről lépésre előrébb jutni. A zsinagógában pedig elleshette a gyermek, hogyan kell Istent tisztelni.
A héber édesapák gyakorlati nevelők voltak a nap minden percében. Amikor úton jártak, vagy a házban, a ház körül dolgoztak, tudták, hogy éles szemek figyelik őket, ezért igyekeztek hitelesek lenni gyermekeik előtt.
És Te? Mennyit foglalkozol gyermekeiddel? Mit látnak tőled? Hitelesen képviseled, amit mondasz? Egy statisztika szerint az átlag édesapa napi 8 perc időt tölt gyermekével – a 24 órából!
Remélem, nálad nem így van? Ha igen, van még időd a változtatásra!
El tudod majd mondani, amikor Jézus Krisztus megjelenik az ég felhőiben, hogy:
„Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott.” (Zsidókhoz írt levél 2:13.)

csütörtök, szeptember 26, 2013

Ok-okozat

Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.
(Galatákhoz írt levél 6:7)

Kunszentmártonban hallottam ezt a történetet. Egy hívő ember nem tudta elvégezni az árpa vetését időben, mert vagy rossz idő volt, vagy épp szombaton lehetett volna vetni, ő pedig szombatot tartott. A többiek rég elfeledkeztek a vetésről, ő meg még mindig csak készülődött rá. Jól benne jártak már a mezőgazdasági évben, mire sikerült elvetnie a magot. Kullogott is a vetése jól lemaradva a többieké mögött. Mikor mások mezeje már zöldellt, az övé még kopasz volt. Amikor a többieké szárba szökkent, az övé épphogy elkezdett zsendülni. Amikor a többieké már magas száron ringott, az övé épp hogy csak a többi vetés derekáig ért. Csúfolták is a bolond hívőt, hogy: "Azt hittük árpát termesztünk, nem füvet!". Így jött el az aratás napja. Csodák-csodája, a mi emberünknek lett a legjobb termése, jóval a többiek átlaga felett aratott. Fordult a kocka, most ő ugratta a többieket: "Azt hittem, hogy árpát termesztünk, nem szalmát!"

Sokan azt gondolják, hogy a történet tanulsága az, hogy a hívő ember gabonáját megáldotta Isten, még ha később is került a földbe. Én nem vagyok ebben annyira biztos... Nos, azt hiszem a két csoport között a különbség az volt, hogy a hívő ember nem árpát vetett, hanem hitet! És ennek a gyümölcsét aratta le!

Így van ez egész életünkkel! Ha jó termést aratunk, akkor a szívünk mélyéből kell hűségesen cselekedni, és nem elég csak a látszatból tenni. Isten nem dől be a tettetésnek és Istent nem limitálják a körülmények! Minden kicsi jó, minden csepp szeretet és minden kétkedő hit az ő áldásával a százszorosára nő. Ne hagyjuk hát, hogy a rossz induljon növekedésnek, és elfojtsa Isten országát a szívünkeben! Vessünk ma olyat, ami "ami jó, ami neki tetsző és tökéletes" (Róma 12:3)!

szerda, szeptember 25, 2013

Egymás javát keresve

„Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.”
(Pál Apostol Filippibeliekhez írt levele 2. fejezet 4.vers)

A bűn által megrontott világ természetes velejárója lett a mindenütt megnyilvánuló, a másikat letaposó és elpusztító önzés, mely sokszor az életösztönre hivatkozva hirdeti; nekem ennem kell, nekem élnem kell, az oroszlán is megeszi az antilopot...

De hova vezet mindez? Emlékszünk a mesére a két csacsiról, akiket kikötöttek két szalmabála közé? Mikor enni szeretett volna az egyik és a hozzá közel eső bálából szeretett volna kissé csemegézni, a kötél megfeszült, mert a másik is ugyanezt szerette volna, csak a másik bálából.

S mikor így erőlködve erejük végére jutottak belátták, hogy így mindketten éhen maradnak. Aztán felismerték, hogy helytelen a hozzájuk közel álló bálára úgy tekinteni, mint ami csak az övék. Így megállapodtak, hogy együtt mennek először az egyik bálához, majd a másikhoz és így mindketten jóllaknak.

Szép ez a történet, de ki kezdje, ki engedjen előbb? Mert valakinek engedni kell! Ahogy egyszer magam is szemtanúja voltam, ahogy a buszmegállóban az indulni készülő járat ajtajánál két ember udvariaskodott egymással: „Csak ön után!”. - "Nem csak ön után!" Ez ment egy darabig, majd a sofőr kiszólt: „Döntsék el ki jön előbb, mert zárom az ajtót és mindketten itt maradnak!”

Ki engedjen hát? Mi válik a másik javára? Mivel használhatok a másiknak a legjobban? Ha odaadom a kenyerem, vagy nem adom, de megmutatom hogyan és hol szerezhet magának? Ezek a hétköznapok kérdései, melyre nincs egyetemes igen, vagy nem.

Adjak? Ne adjak? Engedjek? Ne engedjek? Pál úgy folytatja, minden helyzet más lehet (Jézus sem adott jelet, mikor a farizeusok kértek tőle, a kananeus asszonyt próbára tette, mielőtt csodát tett volna, viszont a tíz leprást minden kérdés nélkül gyógyította meg, szemben Pállal, akiről úgy beszél, mint választott edényéről, és háromszor könyörög, a válasz mégis; nem), de a lényeg a lelkület, mellyel akár nemet is mondhatsz.

„Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil.2:5)

Mert nem azért mondott nemet, hogy neki jó legyen, hanem mert ezzel adhatta a legtöbbet neked. Ezért szükséges, ahogy Jézus is tette teljesen ’belebújni’ a másik bőrébe, akarni megismerni a másikat, és önmagam vágyait háttérbe szorítani a másik javára élni.

S mi lesz az eredmény? Mi lesz azok jutalma, aki győz a saját önzése felett.

„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében” (Jel.3:21)

kedd, szeptember 24, 2013

Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, a kit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura.
Aggeus 2,6-7




Az első templomot Izrael történelmének legvirágzóbb korszakában emelték. Dávid király e célra temérdek kincset gyűjtött össze. Az építkezés Isten tervei alapján történt (1Krón 28:12.19). A munkát pedig Izrael legbölcsebb királya, Salamon fejezte be. Ez a templom volt a legnagyszerűbb épület, amelyet a világ valaha is látott. Az Úr mégis ezt mondatta Aggeus prófétával a második templomról: "nagyobb lészen a második háznak dicsősége az elsőnél". "Megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura" (Agg 2:9.7). 
  Nabukodonozor elpusztította a templomot, és Krisztus születése előtt mintegy ötszáz évvel újjáépítette egy olyan nép, amely egy emberöltőn át tartó fogság után visszatért a feldúlt, szinte lakatlan országba. A köztük levő idős emberek, akik látták Salamon templomának dicsőségét, azt siratták az új épület alapkőletételénél, hogy az messze el fog maradni az első mögött. De az Úr ekkor azt üzente nekik, hogy az újabb ház dicsősége nagyobb lesz, mint az egykorié. 
  A második templom azonban nem ért fel az első pompájával; Isten jelenlétének az első templomban látott jelei sem szentelték meg. Nem mutatkozott meg természetfölötti erő, hogy megpecsételje felszentelését. A dicsőség felhője sem töltötte be az újonnan emelt templomot. Nem szállt alá tűz az égből, hogy megeméssze az oltárra helyezett áldozatot. A sekina (dicsőség) nem jelent meg többé a kérubok között a szentek szentjében. A frigyládát, a kegyelem királyi székét és a bizonyság tábláit nem lehetett ott látni. Mennyei hang nem tájékoztatta a kérdezősködő papot Jahve akaratáról. 
  Századokon át a zsidók hiába próbálták bizonyítani, miként teljesedett Isten ígérete, amelyet Aggeus által adott. Elvakította őket a gőg és hitetlenség, és nem fogták fel a próféta szavainak igazi értelmét. A második templomot nem Jahve dicsőségének felhője tisztelte meg, hanem annak a jelenléte, akiben az Istenségnek egész teljessége lakozott testileg - aki maga volt a testben megjelent Isten. Amikor a Názáreti tanított és gyógyított a szent udvarokban, a "Népek Vágya" jött el templomába. Krisztus jelenléte - és csakis az Ő jelenléte - tette a második templomot az elsőnél dicsőbbé. Izrael azonban eltaszította magától a menny ajándékát. A dicsőség örökre eltávozott a templomból, ezzel az alázatos tanítóval együtt, aki azon a napon kilépett az arany kapun. 



Ellen G. White: Nagy küzdelem

hétfő, szeptember 23, 2013

Jézus örök igéi

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak.
Márk evangéliuma 13:31

A sok üres fecsegés a meggondolatlan szó közepette igazán vágyunk a tartalmas, értelmes szavakra. Van, amire hosszú időn át emlékezni fogunk, mert mélyen megérintett bennünket. Más szavakat már akkor elfelejtettük, mikor kimondták őket.

Isten szava teljesen más. Teremtő erő, hatalom, Lélek van benne, melyet mindig érdemes figyelni. Jézus a világunk végéről beszél, miközben kimondja, hogy ha az ég és föld el is múlik, az Ő szavai akkor is örökre megmaradnak. Itt nem a tekercsek, másolatok megőrzéséről van szó, hanem a bennünk élő isteni szóról, mely életeket változtat meg, sőt új életet teremt.

Ma, akinek van némi felesleges pénze gondolkodhat hová érdemes azt fektetni, de végső soron sehol nincs igazi biztonságban. Rendkívüli helyzetek, politikai változások, háborúk bármikor jöhetnek, és ami eddig biztosnak tűnt, egyszer csak elillan.

Néhány évvel ezelőtt egy angliai idős hölgy egy bevásárlószatyorba gyűjtögette megtakarított pénzét (közel 4 millió forintnak megfelelő összeget). Egy alkalommal véletlenül a szemétbe dobta a szatyrot a benne lévő pénzzel együtt, ami aztán soha nem került elő.

Sokan járnak így. Egész életüket felteszik mulandó dolgokra, melyek végül mennek a pusztulásba.

Mibe fektetsz ma? Isten örök szavába, vagy mulandó „kincsekbe”?

vasárnap, szeptember 22, 2013

„Vigyázz a madárra!”

„A vétkes ajak veszedelmes csapda, de az igaz kikerül a bajból.”
Példabeszédek könyve 12:13

Te nem mondtál semmi rosszat, csak azt adtad tovább, amit hallottál. Csak egy „ártatlan” hír. Valaki mondta valakiről, hogy tett valamit, valahol... De Neki már nincs lehetősége megmagyarázni a miértet, az információ terjed tovább megállíthatatlanul. És rombol. Rombol kegyetlenül. Kapcsolatokat tesz tönkre, évtizedes bizalmat sodor le a földdel egyenlővé, életeket tör milliónyi darabokra, és végül minden csak haldoklik. 

Sokszor összehasonlíthatatlanul súlyosabb sérüléseket okozhatsz szavaiddal, mint egy jól irányzott balegyenessel. Ezért vigyáznod kellene, hogy a kimondott hangok merre repülnek tovább, és milyen utat tesznek meg, míg elérnek a kiszemelt célig. „Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül, őrizd meg a csendet, el se menekülj.” (Demjén Ferenc: Vigyázz a madárra!)

Vigyázz a másikra, óvd az életet, óvd a kapcsolatot, és tanulj meg csendben maradni! Annyi információ áramlik a világban nap mint nap, és közöttük annyi a káros, annyi a kitalált, a pletyka, a hazugság. Ismerd meg a csend szabadságát, a csend igazságát, és tanulj meg vele élni! Tanuld meg azt a csendet, ami nemcsak nem adja tovább az információt, hanem csírájában fojtja el a rossz híreket, és bátran mer esélyt adni a történet igazi hősének, hogy elmondja a saját verzióját. 

Hát vigyázz a madárra, vigyázz az életre, az Emberre, vigyázz a szavaidra! Állj az igazság oldalára, és hidd el, a történet végén Isten kiemel téged a bűn csapdájából!