szombat, július 18, 2009

A nép makacssága és Isten kegyelme

"Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem nyakaskodtak, és makacsságukban arra adták a fejüket, hogy visszatérnek a szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket."
Nehémiás könyve, 9. fejezet 17. Verse

Nehémiás imájában összegzi Izrael népének történetét, ami hol az Örökkévaló Istenhez való ragaszkodásról, hol az Istentől való elfordulásról és lázadásról szólt az ember oldaláról. Isten részéről azonban mindenkor hosszútűrésének megnyilvánulásairól, mert ha „mi hitetlenkedünk is Ő hű marad, önmagát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13).
Amikor a Bibliát a kezünkbe vesszük, sokszor értetlenkedünk azon vajon miért nem tudtak kitartani a régiek Isten mellet, amikor olyan nyilvánvaló csodákkal adta tudtukra kegyelmét és isteni hatalmat. Talán még az is megfogalmazódik bennünk, hogy mi hasonló körülmények között biztos kitartottunk volna Isten ígéretei mellett.
Pedig ha őszintén végigtekintünk hivő életünk eddigi útján, akkor a mi életünkről is hasonló leírást lehetne megfogalmazni, mint amit Nehémiás mondott Izraelről. Mennyi és mennyi csodálatos szabadításban volt részünk, mikor Krisztus imáinkat meghallgatva legyőzte bennünk a bűnt, ám később mégis megengedtük, hogy a bűn ideig-óráig való gyönyörűssége utáni vágyunk elhomályosítsa emlékezetünkben Isten e szabadításait. A szomorú tény az, hogy ez ellen emberi természetünknél fogva nincs védekezésünk: feledékenyek vagyunk, amikor háláról van szó és legfeljebb a rosszat és a sérelmeket tudjuk felhánytorgatni, de azokat is többnyire egy torz emlékezet tükrében és nem ahogy valóságban megestek. E feledékenységnek csak egy ellenszere van: az imádság. Dávid szavaival: „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Mert „irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem… Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk” (Zsolt 103:1-14).

péntek, július 17, 2009

Az igazság napja elérkezik

„És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.”
Malakiás 4:2


Teljesen megszokott esemény, hogy a nap minden hajnalban felkel, más szavakkal új nap támad. Az egymást követő napok nem sokban különböznek. Sok esetben veszélyt, szomorúságot, veszteséget, vagy éppen aggodalmat hoznak. Időnként persze örömteli és boldog pillanatok is történnek. Nem ritka azonban a csalódás, és az igazságtalanság sem.

Sokszor olyan érzésünk van, mintha jobban járna, hamarabb érvényesülne az az ember, aki nem a becsületes, törvényes, tisztességes úton jár. Mintha az ilyen embernek a szerencséje nagyobb lenne. Sikerül neki kevés munkával sok pénzhez jutni, munkájában eredményesebbnek bizonyul, az emberek jobban szeretik és megbecsülik (legalább is egy időre). Aki pedig becsületes életet él, szorgalmas munkával próbál kenyeret keresni, sokszor hátrányos helyzetbe kerül, nehezebben érvényesül, mellesleg nem is olyan közkedvelt személy az ismeretségi körében.

A keresztény ember Krisztus Jézus tanításai nyomán a tisztesség útján jár, s emiatt időnként roppant kellemetlen, sőt néha egyenesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Sokszor visszaélnek jóhiszeműségével, bizalmával is. Malakiás próféta az igazság napjának feltámadásáról jövendöl. Ez a nap merőben különbözik majd minden más naptól. Ekkor ugyanis minden gonoszság, hamisság napvilágra kerül. A rejtett emberi szándékok, a titkolt érzelmek és gondolatok, a visszaélések és minden igazságtalanság lelepleződik. Isten ekkor igazságot fog szolgáltatni! A bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az Isten útján szorosan járó „igazak” pedig megkapják jutalmukat.

Mai igénk azoknak szól, akik a mai világban tapasztalható jogtalanságokat, visszaéléseket látva kezdenek belefáradni az igazság, jogosság, becsületesség gyakorlásába. Még mielőtt valaki végképp elcsüggedne és feladná, hangzik a vigasztalás: „feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja”. Ezen a napon Isten fog majd igazságot szolgáltatni.

Jézus Krisztus hamarosan visszatér a földre angyalsereg kíséretében, hogy kiossza jutalmát. Ekkor lesz az igazságnak napja. Ez a nap csak azoknak hoz örömet, akik félik Istent, vagyis szeretik, tisztelik az Urat és kitartóan engedelmeskednek minden törvényének. Ne irigykedjünk a gonoszok pillanatnyi szerencséjére, mert örömük nagyon hamar elillan. Tegyük a jót, a helyeset akkor is, ha itt, ezen a földön nem jár érte különös jutalom. Azon a bizonyos napon az örök életet kapjuk majd Jézus Krisztustól.

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy legyen erőnk megalkuvás nélkül, a helyes ösvényen maradni és járni még akkor is, ha más utak rövidebbnek, eredményesebbnek is tűnnek. Ne feledjük: Isten igazságának napja közel van, szinte már hajnalodik is.

csütörtök, július 16, 2009

Óvás a botránkoztatás ellen

"Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek;de jaj annak, aki által a botránkozás esik" Máté 18,7

Amikor a mai reggeli dicséretet elolvastam, elkezdtem erősen gondolkodni azon, hogy mit is jelent igazán a BOTRÁNY?! A mai fogalma talán az, amit megtalálok az egyre nagyobb példányszámban megjelenő pletyka újságokban. Hírek, amelyek felkavarják az embert. Botrányos esetek, amelyek érdemes leírni, mert így jobban viszik a lapot. És az embereket érdekli a hírességek élete, ezért jobb ha minél részletesebben írnak róluk. Gyakran azért olvassuk, hogy szürke és monoton életünket legalább gondolatban megváltoztassuk egy kis időre...

Jézus is egy másfajta botrányról is beszél. Arról, amikor az életem rossz bizonyságot tesz az oly hangosan hirdetett elveimről. Amikor vallom Jézus követését, de valahol kisiklik a gyakorlatban. Jaj a világnak, mert rossz képet lát Istenről, de jaj nekem is, aki csak számmal követem őt.

A mai nap egy ilyen nap, amikor Jézus újra figyelmeztet, csak arról beszélj, amit élsz, és tetteid hangosabbak legyenek a te szádnál. Amikor a te hitedről kérdeznek, akkor mond el, hogy gyere és lásd. Nézd meg az életemet, és döntsd el, hogy te is akarod-e. Nos, ha így gondolkodunk, akkor háromszor meggondolunk mindent, amit teszünk. Ha valami botrányt keltő az életünkben, távolítsuk el azt, mert csak megfertőz minket.

Itt állsz Isten előtt ma reggel, és kérni szeretnél valamit. Kérjed őt, hogy vegye el azokat a botrányköveket az életedből, amik hátrányt jelentenek, és elvágják az másik embernek az Istenhez vezető útját. És ha megtetted, akkor figyeld magadat egész nap. Adja Isten, hogy a nap végén elmondhasd minden szerinted van Uram!

szerda, július 15, 2009

Az Atya kezében

„Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.”
(János evangéliuma 10. fejezet 29. vers)
Két hete volt nálunk Nemesvámoson a Szünidei Bibliatábor, ahol mintegy kilencven gyermek vett részt. Idén nemcsak, mint gyermektörténet mesélő és a megjelenítésben résztvevő vettem részt, hanem mint tanító az egyik tizenkét fős csoportban.

Ezek között az elsős, másodikas gyermekek között volt egy kisfiú, aki minden nap ragaszkodott hozzá, hogy az ebédlőhöz való séta alkalmával, a sorban foghassa a kezemet.

Miközben sétáltunk és beszélgettünk, figyeltem mikor szorítja jobban és mikor kevésbé a kezemet. Mikor elindultunk erősen szorított, ám amikor néhányan kiszakadtak a sorból, vagy valami érdekesség volt útközben, éreztem lazábban fog, és már-már elenged, de ekkor én szorítottam az ő kezét. Így folyt ez a szótlan játék…

A Szentírás úgy beszél Istenről, mint egy szerető Atyáról, aki nem elől rohan és valahol a háta mögött kullog lemaradva a családja, hanem aki kézen fogva vezet minket, gyermekeit.

Szerető Atyaként fogja kezünket, miközben mi hol jobban, hol kevésbé kapaszkodunk belé. Amikor csábít egy földi cél, amikor hívogat egy új kihívásként a bizonyítási vágy, hogy mi már nagy fiuk vagyunk, bátrak, vagányak, mindennek a tudói, akkor kibújnánk a kézfogásból. Ám mihelyt megijeszt bármily apró dolog szinte eggyé válnánk tenyerével.

Hogy jól van-e és miért van ez így? Talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem Rajta múlik a Vele való kapcsolatunk. Ő nem engedi el a kezünket, hacsak mi nem húzzuk azt ki kezéből.

Jézus Szeretné, ha ma még szorosabban megfognád a kezét, ha belé kapaszkodnál, és teljesen Rá hagyatkoznál, ha engednéd, hogy Ő vezethesse egész életedet.
Imádkozz a nap minden órájában azért, hogy minden pillanatodat irányíthassa és meglátod; valóban senki és semmi sem tud elválasztani Tőle és az Ő szeretetétől.

kedd, július 14, 2009

Egy új reggel

„Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.”

Példabeszédek könyve 15,13


Gyermekkoromban az utcánkban lakott egy hölgy, nem volt szép, de az én emlékezetemben úgy maradt meg, hogy csodálatosan nézett ki. Később jöttem rá, hogy miért gondolok így rá. Mert mindig mosolygott.

Szeretnének ilyen emberek lenni? A lehetőség meg van rá.
A kereszténység a boldogság vallása! Ez a boldogság nem a külső körülményektől függ, hanem a belső békétől.

Hogyan lehet ez a Tied?

Én úgy találtam meg, hogy először is rádöbbentem arra, hogy zsákutcában van az életem. Adventista szülők gyermekeként nőttem fel, már az anyatejjel magamba szívtam a kereszténységet, de ez kevés volt. Messze kerültem szüleimtől és Jézustól is. Magamnak kellett rádöbbennem arra, hogy Jézus nélkül nincs élet. Először szerettem volna megismerni minél több egyház tanítását. Sok helyre elmentem, ahol Jézusról beszéltek, de ez nem adott megnyugvást.

Meg kellett találnom a magam Krisztusát. Megtapasztaltam, hogy Ő úgy szeret amilyen vagyok. Nem várja, hogy jobb legyek. Mindenkinek megadatott az újrakezdés lehetősége nap mint nap.

Ez nem elképzelés, nem elmélet, hanem valóság. Ki lehet próbálni a mai napon is. A tapasztalat csodálatos lesz. Mondd el Jézusnak, hogy „Ezt a mai napot szeretném Veled tölteni. Köszönöm, hogy újra kezdhetem az életemet és megbocsátod a bűnömet. „

Jézus hallja ezt az imát, és válaszol rá. A mai napod más lesz mint a többi. Békességre lelsz, de ez még nem minden. Jézus valami pluszt is akar adni Neked. A fenti ige azt mondja, hogy meg is fog szépülni az arcod. Ha mások Rád néznek, valamit észrevesznek Rajtad. Megváltoznak a vonásaid, szebbnek látnak a környezetedben.
Érdemes elkezdeni Jézussal járni.

Ne felejtsd el, hogy a keresztény ember számára minden nap egy új reggellel kezdődik!

hétfő, július 13, 2009

A testvéri figyelmeztetés szerepe

„Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg tart a „mai nap”, hogy közületek senki ne legyen makacs és keményszívű a bűn hamissága miatt.”

Zsidókhoz írt levél 3:13 (Egyszerű fordítás)

Izrael népe az ígéret földjének határán van. Már látják a hegyeket. Pár nap és odaérhetnek. Hosszú út állt mögöttük, és akik elindultak Egyiptomból már nagyrészt nincsenek közöttük.

Újra előjött a visszatérő probléma: nem volt vizük. Valójában ott volt a víz, csak még nem kapták meg, még nem láthatták. Mielőtt beléptek volna a megígért nyugalomba, Isten próbára tette hitüket. Épp a cél előtt. Nem véletlenül.

Zúgolódás, elégedetlenkedés – Mózes és Áron ellen fordulnak, de gyakorlatilag Isten ellen lázadnak. „Bárcsak meghaltunk volna, bárcsak maradtunk volna otthon. Nincs itt semmi, éhen fogunk halni, soha nem érünk haza…” Valamit elfelejtettek. Azt a 40 évet, amikor Isten gondot viselt rájuk a pusztában. Elfeledkeztek a Vörös tengerről, a mannáról, a tűz és felhőoszlopról, a pusztában újra és újra felbukkanó vízről. Elfeledkeztek Istenről, aki vezette őket napról napra. A nép bűne: hitetlenség, türelmetlenség, lázongás.

Erre a pusztai tapasztalatra utal vissza a Zsidókhoz írt levél írója, mikor egymás buzdítására, támogatására szólít fel. Természetesen mindenkinek egyéni felelőssége van döntéseiért, de nagyon is számít az, hogy bátorítjuk, vagy elcsüggesztjük egymást. A hosszútávfutók is többnyire csapatban szeretnek futni, mert így tudják egymást ösztönözni, amikor szükség van rá.

Szomorú tény, de mindig vannak olyanok, akik elszakadnak a közösségtől és Istentől. Még szomorúbb az, hogy már-már a célba érkezés előtt teszik ezt. Mennyei otthonunkhoz közeledve egyre több a panasz és zúgolódás. Már nincs sok hátra és megékezünk. Mögöttünk hússzú évek tapasztalata, de hitünk mégis fogytán.

Nincs vizünk. – Pedig rendelkezésre áll. A pusztában a kőszikla és a víz is Jézus Krisztus jelképe volt. Belőle fakadt az élet, ő maga az élet forrása. "Aki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből Ezt pedig mondja vala a Lélekről, a melyet veendők valának az ő benne hívők." (János evangéliuma 7:38-39) Vízhiány van, lelki szárazság. Kiszáradt források. Részesei lettünk a Krisztusnak (ahogy Zsid 3:14 fogalmazza), de elveszítettük bizalmunkat benne. Elszakadtunk, elpártoltunk Istentől.

Sátán azon van, hogy akár az utolsó pillanatban is, de elveszítsük az üdvösséget. Nem véletlenül hangzik el a hármas angyali üzenetben ez a kijelentés: Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! (Jelenések könyve 14:12)

Legyünk egymás partnerei, hogy ne az ígéret földjének határán adjuk fel!

vasárnap, július 12, 2009

Áldás gyermekeinken


„Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.”
Zsoltárok könyve 144:12


Izrael népe szolgasorban élt. Homlokuk verejtékezett, hátukat az ostor tépte. Téglát vetettek, városokat építettek, benne palotákat. Nekik maguknak pedig nem volt otthonuk, csak egy régi reményük, hogy egyszer övék lesz az ígéret földje.

Mennyit álmodozhattak azokról a házakról amikben majd lakni fognak. Hogy milyen lesz az ablaka, meg az ajtaja, és hol lesz benne a kiságy. Hogy gyönyörű kert fogja körül ölelni, és lesz benne szőlőlugas és olajfa. Hogy soha többé nem kell majd azt a nyomorúságos ételt enniük gyermekeiknek, amit most. És hogy olyan életet adhatnak majd nekik, ahogyan a palotákban élnek az urak.

Vajon Dávidnak mi járhatott a fejében, amikor számkivetettként a barlangokban hajtotta le fejét. Távol gyermekeitől, akiknek az életéért retteghetett.

Izrael népe végre elindulhatott a fogságból, hogy megvalósíthassa álmait a szebb jövőről. Aztán eljutottak Kánaán határára és szembetalálták magukat az óriásokkal és a megerősített városokkal. Ezt mondták: „ Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba? Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!” (4Mózes 14:3-4)

Dávid végigharcolt évtizedeket és végül palotában lakott. Gyermekei szép ruhában jártak, fiai daliásak és lányai szépek voltak. Aztán szépen sorban elveszített közülük négyet. Volt akit a saját testvére ölt meg, volt aki az apja elleni lázadás vezéreként halt meg.

Mi az áldás hát, amit gyermekeinknek adhatunk?

Nem annyira a látható és megfogható világába tartozik, de mégis végtelen és hatalmas örökség és áldás: Isten ismerete. „ Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! ” (5Mózes 6:4-7) „Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! ” (Zsoltárok 73:24-26)