szombat, június 27, 2009

Emlékkövek

„s parancsold meg nekik: Vegyetek innen, a Jordán közepéből tizenkét követ, vigyétek magatokkal, s ott, ahol az éjszakát töltitek, tegyétek le a táborhelyre hogy majd emlékkő legyen belőlük körötökben. Mert egy nap megkérdezik majd gyermekeitek:”
Józsué könyve 4. fejezet 3.,6. verse

Ez a történet az emlékek fontosságára hívja fel a figyelmünket.
Az életünkben történnek különleges események, amikor Isten hatalmát rendkívüli módon tapasztalhatjuk meg. Fontos, hogy ezek az alkalmak ne múljanak el nyom nélkül.
Ahogy a régi időkben ezek az emlékkövek egyben útjelzőként is szolgáltak ugyan úgy szolgálnak iránymutatóul az Istennel szerzett tapasztalatok is akkor, amikor újabb döntéseket kell hoznunk, hogy melyik az az út amin járnunk kell.
Más fordítások az emlékkő helyett a jelül kifejezést használják. Talán megfogalmazható lenne úgy, hogy a Krisztussal szabadításainak emlékeink egyben jelei a vele való kapcsolatunknak. De nem csak nekünk! Emlékeink nem csak a mi életünket befolyásolják hanem környezetünkét, de legfőképpen gyermekeink életére vannak nagy hatással. Ezért fontos, hogy osszuk meg az Istennel szerzett tapasztalatainkat gyermekeinkkel, hogy számukra is a jó irány jelzőévé válhassanak, s bár nem ők élték át ezt a tapasztalatot mégis olyan emlékként éljen bennük amely életvezetésünknek biztos irányt szab.

péntek, június 26, 2009

A meggyengültek megerősítője

„Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.”
Ézsaiás 40:29

Az élet próbáiban, vagy azok terhei alatt időnként úgy érezhetjük, nem bírjuk tovább, azonnal kiborulunk, testi-lelki erőnk elhagy. Nem látjuk az alagút végén a világosságot, s ilyenkor jönnek a sötét gondolatok, aminek a vége akár tragikus is lehet.

Gondolom, sokak számára ismerősek ezek az érzések. A keresztény ember életében is időről-időre megjelennek az ehhez hasonló gondolatok, keserű tapasztalatok. De mégis, akik az Úrba kapaszkodnak, erőt kapnak ahhoz, hogy újrakezdjék ott, ahol mások elterülnek. Mikeás próféta könyvében így olvashatunk erről: „Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mikeás 7:8)

Isten gyermekei a világ gyermekeitől nem abban különböznek, hogy soha nem csüggednek el, vagy soha nincs rossz napjuk. Ők abban mások, hogy újra tudják kezdeni ott, ahol mások már végleg feladják. Nem az ő érdemük ez, hanem a Mindenható kegyelme, aki munkálkodik értük, életük sötét óráiban is. Isten szeretettel és Atyai gondoskodással veszi körül az övéit! Jeremiás próféta így beszél erről: „Messzünnen is megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” (Jeremiás 31:3)

Pál apostol is megtapasztalta Isten „erőmegújító” hatalmát. Így írja le saját tapasztalatát: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4:13). Az Istenbe kapaszkodó ember előtt nincs lehetetlen, ő mindenre képes. Nem is csoda, hiszen hitével Istenbe kapaszkodik, akinek mindenek felett hatalma van, Ő mindennek az Ura.

Amikor úgy érezzük, hogy nincs több erőnk, s a kiborulás határán állunk, itt a legfőbb ideje, hogy keressük a Mindenható Istent, aki „pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét” (2Korinthus 9:8) és erejét. Ne feledjük el, ha meg akarjuk előzni a kiborulást, akkor naponta boruljunk le Isten előtt, hogy feltölthessen bennünket az ő erejével. A kiborulásnak ugyanis a leborulás az ellenszere!

Kezdjük a mai napot azzal, hogy Isten előtt leborulva imádjuk őt, kutatjuk akaratát a Biblián keresztül, s kérjük, áldja meg életünket. Kérjünk erőt, hogy a nehézségek idején ki tudjunk tartani.

Ézsaiás 40:29-31 zenésített változata itt meghallgatható.

csütörtök, június 25, 2009

Békességet készít az Úr

"Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek."
Jeremiás 29:11


Az utóbbi időben pontosan értem Istennek a békességet adó szándékát.Vannak olyan közösségek, ahol időről- időre kiújulnak a viták, olyan mértékben,hogy lassan vágni lehet a jéghideg levegőt, gyilkos pillantásokat vetnek egymásra és az idegenek pedig nagy ívben elkerülik a közösséget.

Az ember ilyenkor azt érzi, hogy visszafordíthatatlan ez a folyamat. Jeremiás próféta egy igen különleges történelmi időszakban írja levelében ezeket a gondolatokat. A nemzet letört, fogságban levő tagjainak írja a fenti sorokat útmutatásként. 70 évet kell maradniuk Babilonban, ahol Isten velük lesz és megtanulhatnak engedelmeskedni, és visszafordulnak hozzá.

Az Isten gondolatai a békességé, és nem háborúságé. Isten sohasem nézte jó szemmel, amikor nemzetek,népek, országok háborúba bocsátkoztak, mert védeni akarták a saját érdekeiket. Isten nem örül pártok és politikusok acsarkodásának, testvérek harcának és pártoskodásnak. Isten terve a békesség- a kívánatos vég megadása.


A kívánatos vég szempontjából nagyon fontos, hogy ma rendezzük a kapcsolatainkat, és ne kövessük a legnagyobb mulasztásunkat- a közömbösséget a másik ember nyomora iránt. Főleg most, hogy nemsokára sor kerül a negyedévenkénti úrvacsorára. A félreértett szavak, vagy kétes értelmű mondatok megbélyegzik a másik ember életét, és itt az ideje annak, hogy alázatot gyakoroljunk. Ne várjuk,hogy majd a másik ember lépjen- Isten rajtunk keresztül akar békét teremteni a környezetünkben. Mert "boldogok a békességre igyekezők:mert ők az Isten fiainak mondatnak" (Máté 5:9). A jó Isten ma rajtunk keresztül akar békességet hozni a világra. Ne engedjük, hogy önző érdek érvényesüljön Isten terve helyett, hanem engedjük a megbocsátás, elnézés és szeretet hangját szétáradni a világunkban. Isten terve a békesség, vegyünk részt benne.

„ A szeretet, amelyre vágyom, bennem kezdődik. Ha olyan döntéseket hozok, amelyeket a szeretet diktál, tapasztalni fogom, hogy a körülöttem élők is jobban fognak szeretni, és az életem megtelik majd szeretettel. Akkor megkapom azt a szeretet, amelyre szükségem van. Ez az a szeretetkör, amelynek én vagyok a kiindulópontja.”







szerda, június 24, 2009

Új élet, kárhoztatás nélkül
„Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!”
(János evangéliuma 8. fejezet 10-11. vers)
Egy nap nagy hangzavar töltötte be a templomot. No nem a léviták, nem az előimádkozók, vagy sofárok hangja volt ez, mely istentiszteletre, vagy ünnepre hív, hanem írástudók és farizeusok hangja, akik egy bűnös asszonyt vonszoltak Jézushoz.

Hogy ki és hogyan vitte bűnbe? Nem az az érdekes, hanem, hogy mit mond az ifjú Mester? Vajon milyen döntést, milyen ítéletet hoz?

Jézus azonban nem kérdez, nem kezd nyomozásba, csendben lehajol és elkezd írni a homokba. S ahogy olvasták az írást, egytől egyig szétszéledtek, otthagyva az általuk halálraítélt asszonyt.

Ez a történet több tanulsággal is szolgál:

Egyrészt, nem vádolhatunk meg másokat anélkül, hogy ne mondanánk egyúttal magunkra is ítéletet. Másrészt láthatjuk Isten csodálatos kegyelmét és irgalmát. Nála nincs olyan bűn, amire ne lenne bocsánat.

Ám nem itt ér véget a történet. Jézus elbocsátja az asszonyt, de a megbocsátást feltételhez köti: „többé ne vétkezzél!” amivel egy nagyon fontos tanítást fogalmazott meg.

Vannak, akik úgy gondolják Isten bocsánata elég, és életükben minden folytatódhat úgy, ahogy addig. Hiába, az ember eleve bűnös és magától nem képes megjavulni… Mindez azonban csak részben igaz.

Jézus nemcsak megbocsát, de erőt ad a megváltozott, új élet gyakorlásához. Ő szeretné, ha életünkből eltünne a bűn és annak következménye. Az Ő lelkületét szeretné elültetni szívünkba. Ám Jézus Krisztus jelleme nem automatikusan alakul ki bennünk, ehhez a mi akaratunk is kell. Ha mi nem akarjuk, az Isten nem fog önkényesen formálni rajtunk. Életünkben változásra van szükség, s hogy ez megtörténhessen, tőlünk is függ.

Csupán saját önző életüket dédelgetik azok, akik saját gyengeségükre hivatkozva azt állítják ez a változás lehetetlen. A valóságban a lehetetlen az, amit nem akarsz! Bizony komoly erőfeszítésbe kerül, hogy győzni tudj, de hidd el: Istennel minden lehetséges.

Új életet akarsz?


Kérd Jézust, hogy ma tehess érte!

Elnézést, hogy csak most, de a szerver nem jelenítette meg...

hétfő, június 22, 2009

Boldog, aki az Úrban bízik

„Ízleljétek, és lássátok, mily jóságos az Úr! Boldog az ember, ki hozzá menekül.”

Zsoltárok könyve 34:9 (Kat. ford.)

A Biblia lapjain keresztül sok mindent megtudhatunk Istenről. Nagy szükség is van az írott feljegyzésekre, mert ez a megszentelt eszköz számunkra az Isten-ismeret egyik legfontosabb forrása. Ha az Istenről alkotott képet keressük nem egyszerűen teológiai állításokat találunk, hanem emberi tapasztalatokat, melyekben megjelent az Isten.

Akinek még nem volt személyes tapasztata Istennel, az nem is ismerheti igazán. Egy dolog ismeri valakinek az életrajzi adatait, és más dolog leülni vele és beszélgetni. Erre hív a költő: ne csak hírből ismerjük az Urat, hanem menjünk hozzá, ismerjük meg, érezzük, tapasztaljuk meg jóságát.

Szükség is van erre a bátorításra, mert nem mindig vagyunk meggyőződve arról, hogy jó az Úr. „Hogyan engedheti ezt meg Isten?” „Miért pont velem történik mindez?” Ne gondoljuk, hogy csak a hitetlen emberek kérdezik ezeket. Amikor zúgolódunk, forrongunk magunkban miközben bajokon és nehézségeken megyünk keresztül – nem feledkezünk el néha arról, hogy még mindig jó az Úr?

Azért is szükség van a mai felhívásra, mert nem mindig benne bízunk, nem mindig hozzá menekülünk. Hiszünk-e Isten mindnek feletti hatalmában és erejében, hogy elsőként hozzá menjünk? Magam sokszor éltem már át azt az összeroskadást, mikor a kudarcos próbálkozásaim után Istennél kerestem menedéket. Ide-oda kapkodtam, és végül mégiscsak Istennél kötöttem ki, aki megoldást kínált.

Bízom benne, hogy ami ma történik velünk, okot ad arra, hogy megérezzük, megtapasztaljuk Isten jóságát és szeretetét, mert hozzá (és nem tőle) futottunk.