péntek, november 28, 2008

Isten az, aki megbékéltet

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az;
a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát.”
2Korinthus 5:17-18

Minden bűn lázadás Isten rendje ellen. Mivel „nincsen csak egy igaz is” (Róma 3:10), ezért mindannyian Isten elleni lázadók vagyunk. De Isten a hozzánk való jóságát és szeretetét abban mutatta meg, hogy lázadó, bűnös állapotunkban Krisztust odaadta értünk (Róma 5:8). Így a bűnbánó bűnösnek kegyelmet hirdethetett. A mai ige azt ígéri, hogy ha hiszünk Krisztusban, s életünket a benne való hitben éljük, akkor újakká leszünk, a régi dolgokat Isten nem hánytorgatja fel, hiszen azok megbocsáttattak.

Az újjászületést Isten munkálja bennünk. Az Ő érdeme, Szentlelke munkájának eredménye, hogy békességre juthattunk a Mindenható Istennel. A békesség nem Isten elveinek leszállításával született meg, hanem azzal, hogy szembefordultunk a bűnnel, régi önző szokásainkkal. Milyen csodálatos Isten kegyelmének hosszúsága és végtelensége, ahogyan ez a két ige elénk tárja. Az Úr volt a megbántott fél, mégis ő kereste, és ma is keresi a megbékélés útját, lehetőségét velünk.

Isten nemcsak megbékéltetni akar Önmagával minket, hanem be kíván vonni a békéltetés szolgálatába. Ez aztán a bizalom és a megbocsátás magasiskolája! Nem is olyan régen még Isten ellenségei voltunk „gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmeink miatt” (Kolossé 1:21), most pedig Isten nagyköveteiül választott minket, hogy szeretetét, kegyelmét hirdessük az emberek között ebben a bűnnel terhelt világban.

Nem fejeződik be a keresztény élet azzal, hogy megtaláltuk Krisztust. Nem elegendő, ha csak magunk élvezzük Isten bocsánatát és ajándékának javait. Felelősségünk, s egyben kiváltságunk is, hogy életünkön, szavainkon és tetteinket keresztül megjelenítsük Jézus Krisztus csodálatos kegyelemét a körülöttünk élők számára. Isten számít ránk a lélekmentés szolgálatában, mert nemcsak bennünket kíván üdvözíteni, hanem azokat is, akik a mi beszédünkre hiszen Őbenne.

Adja az Úr, hogy ma is az ő békehírnökei lehessünk, akik által sokan megtalálják az Istennel való megbékélés, a bűnnel való szembefordulás útját, továbbá közreműködésünk által sokan megtalálják életük igazi értelmét: Jézus Krisztust!

csütörtök, november 27, 2008

Diadalra vezet az Úr

„De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.”
Pál második levele a korinthusiakhoz 2:14

Jó illat, ismeret és diadal? Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz? Diadal és jó illat? A diadal általában nem szokott azonnal jó illattal járni. Később igen, de a diadal pillanata általában verejtéktől nedves. Ismeret és diadal? Ők ketten talán egymáshoz tartoznak, mert igazi ismeret nélkül nem tudod hol és mi ellen kell harcolnod. Jó illat és ismeret? Ha valakit ismersz, akkor megismered az illatáról is, és nem érdemes olyan valakit párodnak választani, akinek az illatát nem tudod elviselni.

Csodálatos, ha jó illat van körülöttünk. Az ellenkezője viszont nagyon taszító tud lenni. Nem tudunk egy rossz szag elől menekülni, mert elég gyakran kell levegőt vennünk. Egy poszter előtt mehetünk csukott szemmel, vagy nem arrafelé figyelve, de a szagok elől nem menekülhetünk. Milyen szomorú, hogy a jó illatokat olyan gyorsan megszokja az orrunk, hogy nem sokáig érezzük, mert természetessé kezd válni.

Egy jó illatot nem lehet szavakkal leírni. Nem tudod elmondani, milyen illata van egy virágnak akkor, ha az illető nem érez semmit belőle. Az illatok leírásánál pedig igazán nincsenek olyan szavaink, amelyek csak illatokra vonatkoznának: vagy virágokhoz, vagy ízekhez hasonlítjuk, vagy tapintással érzékelhető tulajdonsággal írjuk le őket. Beszélünk orgonaillatról, meg gyöngyvirágillatról, vagy édes és száraz illatokról. Illatokról valójában beszélni nem lehet, csak apellálni arra, hogy a hallgató már tapasztalt olyant, amihez hasonlítanánk azt.

A divat és kozmetika világában beszélnek illat és személyiség kapcsolatáról, csábító illatokról. Valóban van kapcsolat illat és személyiség között. Vannak olyan emberek, akik illatoznak, mert nem a maguk személyiségét akarják rákényszeríteni másokra, hanem Valaki másnak a személyét engedik illatozni a maguké helyett. Mert az egyszeres személyiség (akinek csak sajátja van, de nincs felülről kapott) izzadságszagú és erőltetett. Akinek van átformálódott, felülről és belülről ajándékba kapott, de érte megszenvedett személyisége, azok a jó illatú emberek.

A mi diadalunk az, hogy Isten vezet minket, Istené pedig az, ha végre nem rólunk, hanem Róla szólhat az élet. Nem azért, mintha Ő egy olyan kényúr lenne, akit állandóan dicsőíteni kell, hanem Ő tudja, hogy bennünket arra teremtett, hogy tükrözni tudjunk. Tükrözni azt, akivel a gondolatainkban foglalkozunk.

Akkor leszünk mi is diadalmas emberek, ha engedjük, hogy Isten vezessen bennünket a győzelemre azzal, hogy a Vele való kapcsolat érzete átüt a mi életünkön. Mindezt azért teszi lehetővé Isten nekünk és azért ajándékoz meg ezzel a kiváltsággal, hogy mások is megérezzék a jó illatot. Önzetlen diadal. Istennek is, nekünk is!

szerda, november 26, 2008

Közel van már Isten országa

„És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.”
Lukács evangéliuma 10. fejezet 9. vers

Többször hallottam már, hogy milyen jó és milyen könnyű volt az első tanítványoknak, hiszen nemcsak, hogy hallhatták Jézus tanítását, hogy láthatták Őt, de Vele együtt ébredhettek, együtt reggelizhettek, érezhették egy fárasztó gyaloglás után a ’jézusi’ izzadságszagot, bármikor megérinthették a bőrét, vagy legalább a ruhájának a szegélyét…

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a vágyammal, hogy szeretnék Jézussal én is ilyen módon találkozni.

A mai reggeli szöveg ennek a fizikai közelségnek a valóságáról is beszél. A szövegben elközelítettnek fordított görög kifejezés (éggiken), szó szerint úgy hangzik; közel jött, itt van. Az evangéliumok tanúsága abban áll, hogy az Örökkévaló Isten, Jézus személyében közel jött hozzánk, formailag teljesen olyanná lett, mint mi. Így teljesedett a próféta szava: „íme a szűz fogam méhében és szül fiút és nevezi nevét Immánuelnek” (Ézs.7:14), ami azt jelenti; velünk az Isten.

Valóban fontos a reménység, hogy nemsokára Jézussal fizikailag is kapcsolatba kerülhetünk, hogy megtapinthatjuk reszkető kézzel sebhelyes tenyerét, oldalát, hogy átölelhetjük. Ám, ha jobban szemügyre vesszük a fenti szöveget meg kell látnunk, hogy itt elsősorban nem a fizikai közelség gondolata kerül előtérbe, hanem egy szellemi, egy benső közelség. Jézus maga nem járta be az összes települést, mégis a hetven tanítványt ezzel az üzenettel küldte el. Ezt nem azért tette, hogy ezáltal fizikailag magához hívja az embereket, hanem hogy lelkileg közel kerüljön hozzájuk.

Tudjuk azt is, hogy Jézus fizikai jelenléte nem garantálta, hogy aki megérintette Őt az rögtön elfogadta, aki látta az azonnal hívővé vált. Sokan látták, hallották, tapinthatták, mégis iszonyú távol voltak Tőle. Ugyanígy van ez ma is, akár Hozzá, akár az egymáshoz való távolságot tekintjük, amikor társasházakban, panellakásokban egymás szuszogását hallva közelebb vagyunk egymáshoz, mint a történelem folyamán bármikor és mégis milyen távol.

Azzal, hogy Jézus akkor a hetven tanítványon keresztül szeretett volna közel kerülni az emberekhez, tudatosítja bennem, hogy ma rajtam keresztül akar családom, barátaim, embertársaim közelébe kerülni, hogy én magam is igazán közel lehessem Hozzá. Mert a hetvenet nem a templomokba küldte imádkozni, nem a tudósokhoz tanulni, nem a gazdagokhoz pénzt kéregetni, hanem azokhoz, akikben igazán él a vágy az emberi/isteni közelségre, érintésre, a betegekhez, akiket lelki vagy testi betegség tart fogva.

Hiszed, hogy Isten Országa valóságosan el fog jönni? Hiszed, hogy akkor minden távolság meg fog szűnni? Hiszed, hogy ott azok közelében lehetsz, akiktől a sír pillanatnyilag elválasztott?

Vágysz Jézust megérinteni?

Ne mondj semmit!
A választ úgyis megadja az, hogy mennyire hagyod Őt ma, rajtad keresztül a ma betegeihez, másokhoz közel kerülni.

kedd, november 25, 2008

Áldás?!
"Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet."
Péter első levele 3, 15

A Kisázsiában élő, főleg pogányokból kereszténnyé lett gyülekezeti tagok súlyos problémák elé néztek. Szenvedéseik abból adódtak, hogy a gyülekezetek tagjai új életet kezdtek Krisztusban: környezetük pogány hitét és erkölcseit elhagyták, szórakozásaikban, a bálványimádásban és a kicsapongásokban többé nem vettek részt. Emiatt rágalmazták, gúnyolták, és képtelen vádakkal illették őket. Ártatlanul szenvedtek az igazságért.

Ezek következtében megingott Istenbe vetett hitük. Amikor kereszténnyé lettek, azt remélték, hogy sorsuk minden tekintetben jobbra fordul, mert Isten megerősíti őket. Reménységükben csalódtak; a keresztény rabszolgák éppúgy szenvedtek uraiktól, mint pogány társaik, a vegyes házasságban élő keresztények és pogány házastársak, továbbá a gyülekezet tagjai és a kívülállók között is feszült viszony alakult ki, egyre élesebben vetődött fel a pogány rendezvényeken való részvétel kérdése. A keresztények megrémültek.

Mivel attól lehetett tartani, hogy a gyülekezet tagjai az igazságtalan szenvedések következtében helytelen cselekedetekre ragadtatják magukat, Péter apostol mindent megtett, hogy megnyugtassa, és élő reménységgel töltse meg őket. Rá akarta venni őket, hogy félretéve minden gyűlöletet és bosszúvágyat, a gonoszságra is jóval fizessenek.

Üzenetének lényege: Nem szabad félelemből vagy megalkuvásból hallgatni vagy elhallgatni, sőt inkább meg kell vallani a szívben élő reménységet, a Jézus Krisztus ismeretéből fakadó békességet.

Mi keresztények ma sem nélkülözzük a hasonló természetű küzdelmeket. Amíg világ a világ, Isten és Sátán között folyó küzdelem éppen ennyire ádáz és ugyanennyire áldás lehet.
Az apostol szava hozzánk is szól. A végtelenül elkeserítő napokban, hetekben is emeljük magasra Krisztust embertársaink előtt. Így elcsüggedhetünk bár időnként, de elveszni nem fogunk.
Ő ígérte meg!

hétfő, november 24, 2008

Rendületlen bizalom az Úrban

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében.”

(Zsoltárok könyve 130:5)


Az utóbbi időben egyre gyakrabban teszem fel nagy sóhajjal kísérve a kérdést: „Mikor megyünk már a mennybe?”

Sóhajtozik a világ, sóhajtoznak a hívők és hitetlenek. Várjuk a csodát, a szabadulást. Testi, lelki gyötrelmeink fokozódnak, a körülöttünk lévő világ egyre veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb. Válságok, próbálkozások, megszorítások és talán valamiféle reménykedés, hogy „majd csak lesz valahogy.” Teljesedni látszanak Jézus azon szavai is, hogy miszerint a gonoszság megsokasodásával egyenes arányban hűl le a szeretet. Bennünk.

Nincs kétségem, hogy a legtöbben őszintén elmondhatjuk a Zsoltáros fenti szavait: „Várom az Urat, Várja a lelkem, és bízom ígéretében.” Milyen mély vágyakozás érezhető ebben a mondatban! De mire várunk mi igazán? Békére, nyugalomra, biztonságra? Fájdalom- és szenvedésmentes életre? Tényleg jó lenne ezeket megtapasztalni.

Valamit azért jól meg kell fontolni. A vágyakozásunk nem arról szól, hogy a bűn következményeitől szeretnénk megszabadulni? Ha csak azért várjuk sóvárogva az Urat, hogy valami rossznak vége legyen, és valami jobb következzen akkor nagyot fogunk csalódni. A Zsoltáros imája sem csak erről szól.

Ez egy zarándokének, amiben egy bűnBEN vergődő ember lelki küzdelmét és hittel teljes felemelkedését láthatjuk. Persze, hogy nyomasztó a bűn minden következménye, de bennünk lévő bűn az, amitől meg kell szabadulni. Erre a szabadulásra mennyire vágyunk? Úgy látjuk-e az Urat, mint akinél egyedül van a bűnbocsánat? Tudunk-e bízni ígéretében, hogy a benne bízó, bűnbánó embernek kegyelmet ad?

Ha mennybe vágyunk, a legfontosabb dolog, hogy Isten ígérete, és kegyelme szerint bűnbocsánatot nyerjünk. Ezért jött Jézus, ez a megváltás lényege. Erről szól a zsoltár záró gondolata: „Bízzál, Izrael, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. Meg is váltja Izraelt minden bűnéből.”

vasárnap, november 23, 2008

Isten adja az áldást


„Azért az sem valaki, aki plántál, és az sem, aki öntöz, hanem csak a növekedést adó Isten”
1Korintus 3:7

Elromlott a laptopom. A gyanú szerint túlmelegedés okozta a bajt, így nekiláttam, hogy kitisztítsam a gépet . „Nem lehet ez olyan nehéz!” - gondoltam. Hamar meg is találtam a szétszerelési útmutatót. Hátra kell hajtani az LCD panelt, kipattintani a bekapcsoló gomb panelját, kihúzni a gomb kábelét. Ezután következett a billentyűzet és a hűtőlemez eltávolítása, majd kicsavaroztam a processzor hűtőrekeszének csavarjait. Sajnos a processzor is jött a fedéllel együtt, de sebaj, így is sikeresen kitisztítottam a hűtőtestet. Ezután jött a visszaszerelés: csavarok, hűtőlemez, billentyűzet, kábel, gomb, panel, LCD. Megelégedve a sikeres munkával megnyomtam a bekapcsoló gombot. Semmi sem történt. Újra próbálkoztam, kicsit erősebben: újra semmi. Ekkor megpillantottam a processzort az asztalomon...

Lényeg a lényeg! Mit ér egy komputer processzor nélkül, mit ér egy autó motor nélkül, a vitorláshajó árboc nélkül, vagy az esküvő menyasszony nélkül? Mindenben keressük és elvárjuk a lényeget, ami annak igazán értelmet és értéket ad. Nos, a keresztény élet egyetlen darabkája sem képzelhető el Isten nélkül! Ő az, aki igazi értéket és értelmet ad az életnek.

Korinthusban azt hitték az emberek, hogy ők a misszió és gyülekezet növekedésének motorjai. Bizonyára azon vitatkoztak, hogy melyik munka fontosabb az evangélizációban: a vetés, a gondozás vagy az aratás? Ez a vita már korábban is dúlt az apostolok között: ki a nagyobb, kié a dicsőség, kinek jár több tisztelet és megbecsülés.

Pál azonban látta a lényeget: Istent, aki megteremtette, fenntartja és hordozza a világot. Azt az Istent, akinek terve van az életünkkel. Hiszen azt szeretné, hogy egy ember se vesszen el, hanem hogy mindenki megtérésre jusson! Azt az Istent, aki nem adja át a növekedés csodájának művelését egyetlen teremtményének sem. Milyen csodálatos, hogy bizonyosak lehetünk, hogy Isten ma is munkálkodik lelki növekedésünk érdekében. Ez az a munka, amit Isten fenntart magának, és nem tett függővé hiányosságainktól, lelkészünktől, vagy bármi külső tényezőtől.

Kérjük Istentől, hogy segítsen megnyitni szívünket az Ő Lelkének munkája előtt!