szombat, november 19, 2016

A vezetés legnagyobb szüksége


"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja."
Jakab 1,5

"Nem személyválogató az az Isten, akit szolgálunk. Aki Salamonnak bölcs ítélőképességet adott, ma is kész ugyanezt az áldást adni gyermekeinek. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége – jelenti ki Igéje –, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja” (Jak 1:5). Ha valaki – aki terhet hordoz – jobban vágyik bölcsességre, mint gazdagságra, hatalomra és hírnévre, nem fog csalódni. Nemcsak azt tanulja meg a nagy Tanítótól, hogy mit tegyen, hanem azt is, hogyan tegye azt Isten tetszésére.

Amíg Istennek szenteli életét az Isten által jó ítélőképességgel, tisztánlátással, tehetséggel megáldott ember, addig nem áhítozik magas pozíció után, és nem akar uralkodni. Bár szükséges, hogy emberek felelősséget hordozzanak, de az igazi vezető, ahelyett hogy elsőbbségért küzdene, inkább értelmes szívért imádkozik, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között.

Nem könnyű a vezetéssel megbízott ember útja. Tekintsen minden nehézséget imára szólításnak! Sohase mulasszon el tanácsot kérni a bölcsesség csodálatos Forrásától! A Mestertől kapott erővel és értelemmel képes lesz ellenállni a szentségtelen befolyásnak. Külön tudja választani a jót a rossztól."
E. G. White: Próféták és királyok; 3. fejezet: Salamon

péntek, november 18, 2016

Figyelj a láthatatlanra!

„Pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket felülmúló, nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mert nem a láthatókra szegezzük tekintetünket, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok meg örökkévalók.” 2.Korintusi levél 4: 17-18.

Ha csak a látható dolgokra nézünk, akkor folyamatosan lehorgasztott fejjel járhatnánk. De milyen kegyelmes a mi Istenünk. Elkészítette számunkra az örök életet.
A valódi vigasztalás az Úr szabadító tetteire való rámutatás. Isten hordozott bennünket a múltban, és Ő nem feledkezik el rólunk a jövőben sem. Sok esetben a nehézségek, a próbák épp a hitünket akarják erősíteni. Azt akarja, hogy tartsunk ki; még egy kicsit legyünk türelemmel, és a szabadítás itt lesz. Pál „pillanatnyi” és „könnyű” szenvedésnek nevezte azokat a nehézségeket, amit itt és most kell elhordozni. Ezek a valóságban nagyon is hosszúnak tűnnek, és embert próbálóak. Az örökkévalósághoz képest azonban rövidek és csekélyek.
Amikor ott leszünk az új Jeruzsálemben, és letekintünk az aranyfalakról, akkor már valóban igaz lesz a „pillanatnyi” és „könnyű” kifejezés.
Igyekezz minél többet ezzel a ma még láthatatlan országgal foglalkozni!

Van egy csodaszép ének: Jeruzsálem gyöngyökből. Kérlek, tegyél félre most mindent, és hallgasd meg, milyen csodaszép otthont készített nekünk a mi drága Megváltónk!


https://www.youtube.com/watch?v=9BOL17qpfmI&list=PLWrfXThKEufhWsZmDqG4pcYMHhnrGl0kn

csütörtök, november 17, 2016

Rám is vonatkozik

„Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést.”
Pál levele Efézusba 2:14

Nemrég kollégáimmal egy tengeri hajóútra készültünk. A terv az volt, hogy a törökországi Kuşadasi kikötőjéből kora hajnalban indulnánk, hogy mintegy 4 és fél órás hajóút után elérjük Pátmoszt, azt a szigetet, ahol János apostol megírta a Jelenések könyvét. Habár 4-ko kellett reggeliznünk, ez csöppet sem törte le hajnali vidám hangulatomat. Így mikor az idegenvezető a hullámokra hivatkozva megkérdezte, hogy ki kér tengeribetegség elleni tablettát, csak fölényesen mosolyogtam magamban.
„Ugyan már – gondoltam pökhendien –, mi nekem egy kis hajóút az Égei-tengeren? Számtalanszor utaztam már hajón, a Balatonon. Egy kipróbált óceánjáró matróznál is jobb állóképességgel rendelkezem.”
Nem is volt semmi gond, egészen addig, míg ki nem értünk az öbölből. Ekkor azonban meglepődve tapasztaltam, hogy ezek a hullámok bajosan hasonlíthatok a balatoniakhoz. De ami még rosszabb volt, egyre jobban hatalmába kerített az az érzés, hogy a reggelimet hamarosan viszontlátom. Kerestem magamnak egy biztonságos pozíciót, erősen megkapaszkodtam az előttem levő asztalban, és komolyan koncentráltam, egyrészt arra, hogy bennem maradjon a reggelim, másrészt pedig arra, hogy a kollégáim mindebből semmit se vegyenek észre rajtam.
„Csak kellett volna kérnem egy tablettát az idegenvezetőtől!” – vallottam be titokban magamnak, miközben megpróbáltam kedélyes mosolyt erőltetni az arcomra. „Lehetséges, hogy a tengeribetegség veszélye rám is vonatkozik?”

Valami hasonlót ment végbe bennem akkor is, mikor először átolvastam a ma reggeli Biblia-verset. A szakaszban Pál arról beszél, hogy zsidók és görögök immár nem ellenségek, mert Krisztus lerombolta a két nép közötti elválasztó falat.
„Ugyan már – villant át először a fejemen –, mi közöm nekem a 2000 évvel ez előtt élt népek viszályaihoz, vagy kibékülésükhöz. Ha Krisztus a két nemzetet egyesítette is, semmi lényegi következménye nincsen ennek számomra ma, a 21. században.”
Aztán kifutottak gondolataim a kikötőből. Nap közben többször is eszembe jutott, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a bibliai szakasz minden szava – mint megannyi hullám – vadul tombol, himbálja az elképzeléseimet, és megingatja reggeli biztos kijelentésemet.

Eszembe jutott az, hogy bizony a magyarok számára is vannak olyan (kisebbségi, vagy szomszédos) népek, melyekhez való viszonyát sztereotip előítéletei és ellenőrizetlen híradások befolyásolnak. Vajon mi örülünk-e annak, hogy Krisztus le akarja rombolni a népek közötti elválasztó falakat? Vagy esetleg visszaépítjük azt?

Aztán az is fölmerült bennem, hogy Pál talán nem csak népekről, hanem személyekről is beszél. Vajon mindenkivel kapcsolatban el tudom mondani, hogy békességben élek, mert Krisztus lerombolta az elválasztó falakat? Talán szívesen beszélünk erről, ha barátainkról van szó. De mi a helyzet az ellenségemmel? Vajon örülünk-e Jézus falbontásának, ha számunkra nem szimpatikus személyekről van szó? Vagy esetleg titokban visszaépítjük a falat?

Mire az íróasztalomhoz kerültem, egészen felkavarodott lelki gyomrom, és azt a következtetést kellett levonnom, hogy bizony ez az igeszakasz rám is vonatkozik. Ha Krisztus falat rombol, akkor én ne építsem újjá azt! Ha Krisztus megbékélést hirdet, akkor ezt a saját kapcsolataimra vonatkoztassam! Mert lehetséges, hogy a gyűlölet és harag veszélye rám is vonatkozik…

szerda, november 16, 2016

A próbák idején



„Engem pedig, aki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!”
 (69. Zsoltár 30. vers)

Azért szeretem a zsoltárok könyvét, mert a leírt élethelyzetek és a rájuk adott emberi reakciók minden korban egyformán aktuálisak. Ugyanakkor ez a könyv megtanít arra, hogy örömben, bánatban, betegségben, egészségben, üldöztetés közepette, vagy a szabadulás idején, hálánkkal vagy kéréseinkkel bátran forduljunk Istenhez.

S mai zsoltárunk azért is érdekes, mert az evangéliumokban ezt a zsoltárt idézik a legtöbbször, például: „Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem” (5.vers) ezt, mint próféciát idézi János 15:25 a vérszomjas főemberekre mutatva.

Vagy „a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (10.vers) hangzik fel Jézus szájából, mikor megtisztítja a templomot, és a „szomjúságomban ecettel itatnak vala engem” (22.vers) a kereszten függő Megváltó szomjúságának csillapítására is utal.

De nézzünk most Dávid szemüvegén keresztül saját életünkre!

„Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.” (3.vers)

Te hogyan reagálsz a szenvedésre? Mit érzel akkor, mikor tehetetlenül ott állsz szeretteid betegágyánál, vagy amikor te magad kerülsz kiszolgáltatott helyzetbe? Te hogyan tekintesz az életed mélységeire? Felteszed a kérdést és egyre hangosabban kiáltasz: Miért Uram? De nincsen válasz.

„Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.” (4.vers)

Mit teszel a szenvedés és a megpróbáltatás idején? Elemzed mit, hol és hogyan rontottál el, majd magadat hibáztatatod?

Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat” (6.vers)

Aztán úgy érzed, hogy senki sem ért meg téged, hogy minden és mindenki ellened esküdött. Bármit mondasz, vagy teszel, bárhogy próbálsz kapálózni, a csüggedés mocsara erősebb nálad?

„Ha sírok és böjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.” (11.vers) „A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.” (22.vers)

Mit teszel akkor, mikor a kétségbeesés és a magatehetetlenség bosszút és gyűlöletet kelt szívedben? Indulataidnak engedve átkozódsz?

Öntsd ki a te haragodat reájok” (25.vers) „Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak.” (29.vers)

Eszedbe jutott már, hogy a megpróbáltatás idején a kiabálás helyett hálát adj? Igen, ez szokatlan, ez váratlan fordulat és ez a 69. zsoltár hatalmas tanulsága.

„Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál. Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek! (31-33.vers)

„A próba idején fog meglátszani, ki tette Isten Igéjét élete szabályává. A lágymelegek és a képmutatók meginognak, és feladják hitüket. De az igazi keresztény sziklaszilárdan megáll. Hite erősebb, reménysége fényesebb lesz” (Nk.516.o.)

kedd, november 15, 2016

Segít-e valamiben az ima?

„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.
34. Zsoltár 19. verse


Válaszol-e Isten az imára, vagy csak az egyszerű lélek megenyhítésére szolgál, ha magunkban vagy éppen hangosan elmormogunk valamit?

Akik gyakorló imádkozók azonnal rávágják, hogy természetesen nemcsak a lélek érzi jobban magát, hanem Isten a kéréseinket is megadja nekünk, ha az a jellemünk épülését szolgálja. De ez nem mindenkinek ennyire egyértelmű. Egy 20 évkörüli lány elmondta, hogy igazi problémát jelent számára az ima. Mit mondjon, hogy mondja, jól fejezze ki magát. Úgy érzi, mintha Istennek elvárásai lennének vele szembe, hogy hogyan imádkozik. Tudja, hogy tisztelnie kell az Urat, de ez kettejük közé egy olyan falat emel, ami miatt úgy érzi, nem tudja megszólítani. Egy másik 30-32 év körüli fiatalember elmondta, hogy gyakorló keresztény, de sokszor bizonytalan az imáival kapcsolatban. A méltatlanság érzésével kezdi az imát, és a felénél mindig abba hagyja, mert úgy érzi, nem tudja elmondani az Úrnak, amit akar bűnössége miatt. Ez azt jelenti, hogy imádkozni nem is olyan egyszerű! Napjainkra az önzőség olyan méreteket öltött, hogy ima közben is magammal foglalkozok, hogy én milyen vagyok! Pedig azzal kellene kezdeni, hogy elismerem Isten milyen hatalmas!
Jézus tanítása azzal kezdődik, hogy boldogok a lelki szegények. Miért nem a Miatyánkkal? Az imára lelkileg is késznek kell lennünk. Lehet, hogy valamilyen nagy baj segít hozzá bennünket ahhoz, hogy az imáink őszinték legyenek és végre ne csak magunkkal foglalkozzunk.

Megvigasztalja-e az embert, ha imádkozik?

A zsoltár a fogság ideje után keletkezett. Emberek, akiket elszakítottak az otthonuktól, akiknek ki kellett állni nehéz próbákat így szólnak! Közel van az Úr... ha csak ennyit is olvasnánk belőle, a krisztusvárók beleborzongnak örömükben... Közel van az Úr a megtört szívűekhez. Azokhoz az emberekhez, akik készek Jézuséi lenni, akik lelki szegények, mint én is! Jézus maga mondja, hogy a betegekhez jött, mert az, aki egészséges, annak nincs szüksége orvosra. Akikkel én beszéltem az imádságról őszintén, ők sebzett lelkűek, de én magam is az vagyok, és azok is, akik a zsoltárt írták.

Barátom, ha te is nehezen imádkozol, vagy úgy érzed, hogy nem vagy méltó arra, hogy megszólítsd Istent, csatlakozz hozzám, aki szintén nem vagyok méltó rá! Ha a hullámok a fejed felett kezdenek összecsapni, akkor kezdesz készen lenni arra, hogy te is boldog lehess, mint én, Jézus Krisztusban imádság által. 

hétfő, november 14, 2016

Hogyan tovább?

 
"Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és mondta neki: Íme meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!"
János evangéliuma 5,14


Nem könnyű a rossz szokásainkkal felhagyni, legtöbbünknek még akkor sem, amikor már látjuk, tapasztaljuk, hogy tönkre teszik az életünket. Nem véletlenül figyelmeztette Jézus azt az embert, akit 38 évnyi szenvedése után szabadított meg a betegségéből... A fájdalomból való szabadság öröme, és a visszaeséstől való félelem biztosan segít néhány napig új életet élni, de mi lesz akkor, amikor az újdonság varázsa elmúlik, a szenvedés emléke pedig elkezd halványulni? Mi védhet meg attól, hogy ismét a rossz beidegzéseket kövessük, s végül rosszabb helyzetbe jussunk? 

Ha csupán félelemből nem teszünk valamit, az hosszabb távon nem lesz elég. Amire szükségünk van: új célok, megújult látásmód, új és jó szokások, és a naponta megújuló hála. 

Gyógyuló alkoholbetegek körében találkoztam két gondolattal: Különbség van a "száraz" ember, és a "józanodó" ember között. Hogyha valaki csupán addig jut el, hogy nem iszik, de a "száraz" időszaka alatt nem változik a gondolkodása, nem alakít ki új szokásokat, nem tanulja meg másként kezelni a konfliktusait, akkor csak idő kérdése, mikor esik vissza. Ahhoz, hogy tartósan megszabaduljon valaki, megújult életvitelre van szüksége. 
A másik gondolat pedig a következő: egyedül a hála az, amire nem lehet inni. Mind az öröm, mind a bánat kellő indokot biztosít az ivászatra. Amikor hálásak vagyunk, akkor a hála arra késztet, hogy ne éljünk vissza a kapott lehetőséggel, és új úton járjunk, felhagyva az életet pusztító szokásainkkal. 

Nem csupán alkoholbetegek számára fontos a kérdés: 
Száraz vagy csupán, vagy a józanodás útján jársz? 
Ápolod-e a hálát a szívedben az élet és kegyelem ajándékáért? Hálává érlelődött-e a szabadulás öröme az életedben?

Legyen áldott a napod!

vasárnap, november 13, 2016

Kelj fel és élj!

„Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.””
Pál levele az efezusiakhoz 5:14


Eltelt ismét egy hét, és minden maradt a régiben. Ugyanúgy kelsz fel, ugyanúgy fekszel le, ugyanazokat a szokásokat éled, ugyanazok a dolgok aggasztanak, ugyanazok éltetnek, és ugyanazokra a változásokra vágysz. És még mindig ugyanúgy vágysz. Csak vágysz.

Mert olyan szép lenne. Olyan jó lenne. Ezt elhagyni, megszüntetni, ezzel szakítani, azzal felhagyni, amazt befejezni de végleg. És olyan jó lenne azt az újat megismerni, elkezdeni, megtanulni, átélni, a tiédnek tudni, beépíteni az életedbe. Olyan jó lenne. Lenne.

Ugye ismerősek a mondatok? Mondd, hányszor gondoltál a közelmúltban a változásra? Hányszor gondoltál arra, hogy igenis lépsz, és megteszed?

Ma reggel Isten ebben szeretne téged segíteni. Igen, végig kell gondolni mindent, fejben helyre kell rakni a dolgokat, de talán már elég volt a töprengésből, és itt az ideje, hogy felkelj. Itt az ideje, hogy megtedd azokat a bizonyos lépéseket, egyiket a másik után. Nem egyszerre, hanem csak sorjában, mindig csak a következőt.

És ne félj, nem leszel egyedül. Isten ma reggel bíztat téged, erőt ad neked. Hisz benned, meg tudod csinálni, mert ő minden egyes mozzanatnál ott lesz melletted. Együtt viszitek véghez a csodát. Ő viszi véghez benned, de ebben neked is nagy szereped van. Akarnod kell, és megtenni azt a bizonyos lépést, amit Ő nem tesz meg helyetted.

Ma reggel Isten hív, hogy kelj fel, és élj! Lépj ki a fényre, és Ő segít mindazt magad mögött hagyni, ami eddig a sötétben tartott! Ő újjáteremt, csak higgy benne, és lépj! Lépj Hozzá, lépj Vele előre! Ma még nem késő. Ma még lehet. Újrakezdheted. Mindent.