szombat, június 11, 2016

Evidens


"Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"

Róma 8,32

Egyértelműségek és evidenciák. Olyan dolgok ezek, amik mindenki számára természetesek, mert ugyanazt jelentik és mindenki ugyanazt érti alatta. Talán még megkockáztathatjuk, hogy ezeket a dolgokat az unalomig elcsépeljük és elhasználjuk. Természetes, hogy a szülő szereti a gyermekét. Vagy mégsem? Egyértelmű, hogy a gyermekek is szeretik a szüleiket. Vagy mégsem? Evidens, hogy ha kapunk valamit, azért hálásak vagyunk, megtisztelve érezzük magunkat. Vagy mégsem? Olyan érdekessé vállnak ezek az evidens dolgok, ha mögéjük nézünk!
A Biblia ezen szakaszában van egy egyértelműségi lánc (Róma 8,28-32).

1. Természetes, hogy azoknak, akik szeretik az Istent, minden a javukra válik mert Isten természetéből fakad, hogy mindent javukra fordít. Bár mi emberek sokszor kétségbe vonjuk ezt, és a legtöbbször létünk keserű, szenvedésekkel teli oldala miatt - a Szentírás következetesen kitart állítása mellett. Isten a szeretet és kész. Szeret minket, bármilyen nehéz is legyen elfogadni ezt és ha meg akarunk győződni róla, csak keressük Őt, és minden kérdésünkre választ kapunk. De csak akkor, ha valóban Tőle kérdezzük és valóban meg akarjuk hallgatni az Ő válaszait és nem fojtjuk belé a szót, meg sem várva mit mond, arra hivatkozva, hogy számunkra az Ő szava úgy is érthetetlen, meg túl nagy fáradság időt fordítani a nehéz szövegek megértésére.

2. Isten hozzáállása következetes és evidens: Mivel elhívta az övéit, ki is választotta őket egy feladatra, hogy hasonlókká váljanak Jézushoz. Ha elfogadjuk a meghívást, mert meggyőződtünk az Ő hozzánk való szeretetéről, akkor ez a következő nagy kihívás: Legyünk olyanok, mint Jézus! Már bocsánat, de hogy tudnék én olyan lenni? Hiszen nem vagyok Isten, sem Isten fia. Nincs isteni erőm, nem volt mennyei életem és még sorolhatnám... Ez igaz is lehetne, ha nem találkoznánk azzal a ténnyel, hogy Megváltónk emberként sohasem használta az Atyától kapott mennyei hatalmát arra, hogy engedelmes, példaadó, hívő életet éljen itt a földön. Amikor csodát tett, ezt minden esetben mások érdekében gyakorolta. Így nekünk is úgy kell megállnunk a kísértéseinkben, hogy csak hitünkre hagyatkozhatunk. Mivel ez valóban lehetetlen feladat az embernek, azért Isten további két dolgot is tett az emberért.

3. Megigazította, azaz helyreállította őket és meg is dicsőítette, azaz példaképpé tette őket mások számára. Isten tesz és tett minket engedelmesekké és igazakká. Ha kell kicseréli még a szívünket is, engedélyünkkel megváltoztatja még a gondolkodásunkat is, csakhogy célját elérje. Mivel nekünk nincs igaz életünk, Jézus meghalt, hogy az övét nekünk adja. Hiszen evidens, hogy két személy nem élhet egyszerre egy életet. Ezért neki halnia kellett, hogy mi igazak lehessünk Isten előtt. És minden alkalommal, mikor ez elkezd működni az életünkben, megmutatja másoknak is, hogy ők is lássák és értsék mire képes az Isten, ha bennünket, bűnösöket is képes volt megváltoztatni!

4. Miért is tette mindezt értünk? Egy oka volt rá: Krisztus vére által megváltott gyermekeiként tekint ránk és ezért minden ajándékot, ami igazán értékes és fontos, nekünk akar adni. Szeretetet, hűséget, szívességet, szelídséget, megelégedést, jóságot, engedelmességet Így részünkről nem is marad semmi más, csak az elfogadás. Megteszed? Remélem, ez is evidens!

péntek, június 10, 2016

Munkatársak

Húszas éveimben egy kísérleti vegyi laborban dolgoztam. Egy alkalommal egy holland delegáció érkezett hozzánk, a laborba. Főnököm úgy mutatott be nekik négyünket, hogy „ők az én munkatársaim”. Ez igen nagy megtiszteltetés volt számunkra, mivel ez egy elismert, nagy-nevű kutató orvos volt. Szerintem a másik három társam is ’gondolatban’ kihúzta magát. Munkatársainak nevezett a doktor úr. (Tudom, hogy ez ma már – negyven évvel később – nem akkora szám, de akkor még más világ volt) Elképzelheted, mennyire szerettünk volna ezután – talán még jobban megfelelni a „munkatársi” státusznak. Hisz már nemcsak kis egyszerű laborosok, hanem munkatársak vagyunk.
Jézus kivitte tizenegy tanítványát az Olajfák hegyére. Beszélgetett velük, munkatársaiként kezelte őket, és megígérte nekik, hogy hamarosan visszajön – és magához veszi őket, hogy örökre együtt legyenek. Aztán szép lassan felemelkedett a Mennybe egészen addig, amíg felhő takarta el Őt szemeik elől.
Márk evangéliuma 16. fejezet 20 versében így olvasunk erről: „Azok – mármint a tanítványok – kimentek, és mindenütt prédikáltak. Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az Igét az azt kísérő csodálatos jelekkel.”
A világegyetem Királya munkatársának lenni fényévekkel több, mint egy kis földi orvos munkatársának lenni. Olvastam egy történetet egy négyéves kisfiúról, aki a műhelyben segített az édesapjának barkácsolni. Aztán délben örömmel – szinte levegővétel nélkül sorolta, mennyi mindent tett, hogy ő tartott a deszkát, ő vitte oda az ácsceruzát, ő találta meg a mérőszalagot. És az utolsó mondata: Anya! Olyan jót dolgoztunk együtt apával! Mit gondolsz, ki örült jobban? Az apa, vagy a kisfiú? Mindkettő számára határtalan öröm volt az együtt-dolgozás. Az nem volt kérdés, ki végezte a „több munkát”.

Jézus munkatársként szeretne bemutatni az Atyának és az angyaloknak. Fantasztikus megtiszteltetés a világegyetem Ura munkatársának lenni. Értékeljük ezt a kiváltságot sokkal, de sokkal jobban! Tegyük meg, végezzük el a ránk bízott feladatot, bármilyen kicsi vagy bármilyen nagy is az! Az erőt az Úr adja!

csütörtök, június 09, 2016

Növekedés a kegyelemben

"Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben."
Pál levele az efézusi gyülekezetnek 4:15-16

Engem sosem zavart gyerekkoromban, hogy a legtöbb hosszúnadrágom lábszárközépig ért, hogy a pulóvereim, ha kinyújtottam a kezem, majdnem rövid ujjúvá váltak, hogy a pólóim állandóan kitűrődtek a nadrágomból. Az már sokkal inkább, mikor a távoli rokonoktól egy zsák ruhát kaptunk, és az összeset föl kellett próbálnom. Kit érdekel, hogy van-e megfelelő öltözetem, amikor egy fontos játékot kellett félbehagynom! Egy teljesen természetes folyamat részese voltam: növekedtem.

Ha Pál Efézusba küldött levelének 4 fejezetét végigolvassuk, akkor két ízben is találkozhatunk a „növekedés” szóval (15-16), továbbá olvashatunk a „test épüléséről” (12, 16), „a kiskorúságból” (14) a „felnőtt-„, vagy „nagykorúságra való eljutásról” (13). Úgy tűnik, Pál a hitben való növekedést az ember testi fejlődéséhez hasonlítja. A keresztyén élet ezek szerint olyan, mint a gyermekkor: folytonos, ugyanakkor rövidtávon alig észrevehető, akaratunkon kívüli növekedésről szól.

Nemrég olvastam, hogy az emberi növekedés 70%-a genetikailag kódolt. Az, hogy 18-20 éves korunkra nagyjából mekkorák leszünk, nem tőlünk függ, hanem a gének által fogantatásunk pillanatában előre meghatározott – vagy mondhatnám azzal a teológiai szóval is, hogy predesztinált. Így van ez a keresztyén életünkbe is. Ha újjászülettünk, a bennünk megfogant lelki élet predesztinálva van arra, hogy növekedjen. Ez nem azért van – ahogy a fizikai életben sem – mert erőlködünk, mert összeszorított fogakkal jók vagyunk, hanem egyszerűen azért, mert a növekedést Isten adja. Ezt teszi a kegyelem.

Ugyanakkor 30%-a a fizikai növekedésnek egyéb tényezők függvénye: megfelelő táplálkozás, rendszeres mozgás, elegendő alvás, valamint – és ez talán a legérdekesebb – egy szeretetteljes, bizalmi környezet. A lelki növekedéshez Pál a következő tényezőket nevezi meg (15-16): az igazsághoz való ragaszkodás, a szeretetben való épülést, illetve a Krisztus-központúság.

Isten megváltott minket, és ezáltal üdvösségünk van. Ugyanakkor el is hívott minket, hogy az általa kapott kegyelem által folyamatosan növekedhessünk. Mindez az Örökkévaló munkája. A mi feladatunk, hogy ezen az úton mindig Krisztusra tekintsünk, ragaszkodjunk a Biblia tanításához, és szeressük az embereket. Talán a mai nap is fogunk nőni egy „lelki tizedmillimétert”.

szerda, június 08, 2016

Szívem kősziklája



Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
(73. Zsoltár 26. vers)

A kőszikla, a Szentírás egyik leggyakrabban használt szimbóluma, mellyel Isten megbízhatóságát, változatlanságát, hatalmát és oltalmát fejezi ki.

A kőszikla az a hely, ahol Noé bárkája megpihent a hosszú hánykolódás után (1Móz.8:4), és ahol mi is nyugalmat találhatunk az élet viharában.

A kőszikla az a hely, ahol Ábrahám élete legnagyobb próbáját állta ki (1Móz.22:14), és ahol mi is kifejezhetjük, ki a legfontosabb számunkra.

A kőszikla az a hely, ahol Mózes szemlélhette az Örökkévaló tökéletes jellemét (2Móz.34:6), és ahol a mi arcunk is ragyoghat, ha nemcsak hallgatói, hanem cselekvői leszünk az Ő törvényének.

A kőszikla az a hely, ahol Dávid menedéket talált az őt üldöző Saul elől, és ahol mi is védelmet lelhetünk, mikor ellenségünk, mint ordító oroszlán közeleg (1Pét.5:8).

Ugyanakkor a kőszikla az is, amely összezúzza a próféciában a földi történelmet ábrázoló nagy szobrot (Dán.2:44), és ami romba dönti bálványainkat, hogy ő legyen a legnagyobb és megálljon mindörökké.

És a KŐSZIKLA, melyet az emberek ugyan megvetettek, s mely ma is sokak számára a botránkozás és a megütközés sziklája (1Pét.2:7), de számunkra az élő, Isten által választott becses kő, melyen, mint hozzá hasonló élő kövek épülhetünk lelki házzá, szent papsággá, lelki áldozatokkal áldozva az Istennek. (1Pét.2:5)

Akinek énekeljük ma reggel 257-es énekünkkel:

A sziklára bátran építünk, mely Jézus, Kit régen várunk;
A vésztől az ártól nem félünk, mert sziklán áll a házunk.
Ó! Szirt, sziklaszirt. Ó! Szirt, sziklaszirt.
Csak Rád, Jézus Krisztus csak rád épít a benned hívő szív.

Mily balga, ki lelki otthonát az omló fövényre bízza;
A hullám is mossa alapját, s a vihar összezúzza.
Ó! Szirt, sziklaszirt. Ó! Szirt, sziklaszirt.
Csak Rád, Jézus Krisztus csak rád épít a benned hívő szív.

A sziklára bátran építsünk, biztos és igaz szirtre,
mely megtart és éltet ád nékünk, s az üdvünk reménysége.
Ó! Szirt, sziklaszirt. Ó! Szirt, sziklaszirt.
Csak Rád, Jézus Krisztus csak rád épít a benned hívő szív.

kedd, június 07, 2016

Bizalom Istenben!

Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál.
Példabeszédek könyve 29. fejezet 25. verse


A második században a laikus egyháztagok kivonultak a sivatagba, hogy ott éljék meg a hitéletüket. Igényük volt arra, hogy lelkileg kiteljesedjenek, és összekapcsolódhassanak az Úrral. Ezt nem tudták megtenni a gyülekezetekben, és az elöljárók pedig nem tudtak számukra olyan lelki eledelt adni, amely számukra segítette volna az elmélyülést. De mi adhat okot arra, hogy valaki inkább válassza azt, hogy egyedül éli meg a hitét, mint sem közösségben.

Ez teljes mértékben szemben áll azzal a kijelentéssel, amit Jézus mondott a tanítványoknak, hogy menjenek el széles e világra, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népeket, vagy azzal, amikor Jézus így imádkozott: „nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem azt, hogy tartsd meg őket benne.

A mai reggeli szövegünk szerint vétkezünk akkor, ha mi az emberektől távol tartjuk magunkat, ha félünk tőlünk, ha bizalmatlanok vagyunk irányukba. Jézus mindenkinek bizalmat adott, és ez meghozta a pozitív eredményeit. Nem ítélt el senkit, és nem mondta senkinek, hogy veled nem vagyok hajlandó tárgyalni. Még annak azt is a bizalmába fogadta, aki később elárulta Őt és halálra adta. Tehát ha az emberektől való rettegés csapdába ejt, az azt jelenti, hogy aki fél az emberektől azt rákényszeríthetik a bűnre.  Nem tudom, hogy hányan tudnak azonosulni ezekkel a gondolatokkal, de úgy látom, hogy azok, akik önkéntes száműzetésbe vonulnak, nem lesz jobb a hitéletük. Kritikusabbak lesznek és kialakul az a nézőpont, hogy csak én tudom jól, mindenki más téved, majd szépen lassan fokozatosan az Istentől való eltávolodás fog bekövetkezni. Miért? Az ember, társas lény, közösségre lett megteremtve. Jézus Krisztus ezt az üzenetet hagyja meg a tanítványoknak, hogy menjenek az emberek közé, és beszéljék el, és mutassák be a Mester szeretetét.


Legyünk megértőek, és bátorítsuk azokat, akik félelmükben, bizalmatlanság miatt ki vannak téve a bűn veszélyének!

hétfő, június 06, 2016

Félelem nélküli szeretet


Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.
1János 4:17-18


Életünk talán legnagyobb terhe a félelem. A bűn megjelenése óta kísér bennünket, hiszen már Ádám is ezzel indokolta az elrejtőzését Isten elől. Sokféle formát ölt: aggodalmaskodást és szorongást a jelentől és a jövőtől, de még a végső ítélet örömhíre is hathat fenyegetően, ha nem készültünk fel rá.

Bármilyen formát öltsön is azonban a félelem, a végső oka mindig ugyanaz, ti. az Istenben bízni tudás hiánya. A bűn foszt meg ettől bennünket, és ehhez már a hétköznapi élet ún. kis dolgaiban tanúsított engedetlenség is elég. A mai napod is hozhat újabb rossz tapasztalatokat, de indulhatsz az ellenkező irányba is, amerre a tékozló fiú indult: újabb bűnök elkövetése helyett inkább a régieket rendezd Istennel, megbékélve Vele, elfogadva és viszonozva szeretetét. Így tökéletessé válhatsz a szeretetben, ami az ígéret szerint ki fogja űzni a félelmeket az életedből, mert újra tudsz majd bízni Istenben, és Rá hagyatkozni. Ma merre indulsz? Ez a te döntésed. Kár lenne egyetlen napot is Istentől távol, a félelem világában elvesztegetned!

Luther átélte a visszatalálás és a félelemtől való szabadulás felemelő tapasztalatát. Ellen G. White így jellemzi tömören a személyét: „nem ismert más félelmet az istenfélelmen kívül” (A nagy küzdelem – 111.o.). Vagyis az egyedül egészséges „félelem”, az Isten iránti teljes, feltétlen tisztelet, hódolat és szeretet (l. „első és nagy parancsolat”), minden más félelmet kioltott az életében. Megpróbáló körülményei közepette sem adta jelét félelemnek, és ez nagy dolgokra tette alkalmassá.

Ki ne vágyna ilyen élettapasztalatra? Egyedül rajtad múlik, hogy részesülsz-e benne.

vasárnap, június 05, 2016

Kell egy csapat

Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.”
János első levele 1:3

Nem jó egyedül. Nem azt mondom, hogy nincs szükség néha a magányra, mert kell az is. Kell, hogy le tudj ülni egyedül a tó partján beszélgetni önmagaddal. Kicsit elcsendesedni, magadba nézni, rendezni a gondolataidat, az életedet. De kell az is, hogy meg tudd osztani valakivel azt, amire jutottál magányos óráid alatt. 

Kell egy társ, aki elfogad, és akit te is elfogadsz. Aki szeret feltétel nélkül, és akihez te is így tudsz viszonyulni. Akivel együtt jó, és akinek fáj a hiánya, ha huzamosabb ideig nincs melletted. Kell egy társ, akit jó hallgatni, és akivel együtt is lehet hallgatni. Akinek jó belenézni a tengernyi talányt rejtő szemébe, megfejteni ezeket a titkokat, és akivel jó együtt szemlélni múltat, jövőt, jelent. 

Jó dolog tartozni valakihez, közösségben lenni vele, egy csapatot alkotni, és együtt menni a közös cél felé. Együtt küzdeni és együtt örülni. Együtt sírni a boldogságtól és a fájdalomtól. Együtt megélni a hegycsúcsokat és a komor völgyeket. Együtt Embernek lenni. 

Isten ma reggel ezt a közösséget keresi veled. Szeretne együtt lenni, egy csapatot alkotni veled. Szeretné veled megélni életed minden örömét és kihívását. Szeretne hallgani melletted a tóparton, amikor csak a csend az, amire vágysz. És szeretne meghallgatni téged, amikor már képes vagy a beszédre. 

Szeretne küzdeni, harcolni veled, a te oldaladon, és szeretne veled együtt állni a győztesek között. Szeretne a társad lenni. Szeretné, ha elfogadnád az Ő feltétel nélküli szeretetét, és meglátnád, milyen értékes vagy az Ő szemében. 

Isten ma hív téged. Feléd nyújtja kezét, és szeretné, ha megfognád, hogy együtt mehessetek tovább a közös cél felé. Hát ragadd meg a lehetőséget, és éld tovább életedet az Ő oldalán!