szombat, szeptember 12, 2015

Együtt Jézussal már ma!?


„Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!”

Jelenések 22,20

Úgy várjuk már! Eljön az ég felhőivel! Vele lesznek mind, a szent angyalok! Megtörténik az ítélet és az igazságszolgáltatás és végre minden rossz elmúlik! óh, mikor lesz már! Mikor fog ez végre megtörténni, hogy láthassalak?!? Ugye, milyen ismerős érzés!

A közös zenélés mindig öröm. Fiatalok gyűltek össze ifi napra. De mi van, ha a másik egy másik közösségből jön. Nem csak egy másik gyülekezetből, hanem egy másik keresztény egyházból is? Más a kultúra. Ismeretlen, gyanús, esetleg félelmet keltő is lehet. Megszólal az első akkord, elkezdődik az ének. Közös lesz a hang, egyre több az együtt töltött idő. Csak egy nap, de kezdjük megismerni egymást, a másik hitét. Nyitottak vagyunk, odafigyelünk, meghallgatunk, igyekezünk nem félre érteni a másikat. A nap végén újra énekelünk együtt, közösen. A közös zenélés mindig öröm, mert Jézus ott van, ahol ketten vagy hárman… az Ő nevében!

Ezrek és ezrek lépik át illegálisan a Magyar határt. Félelem van bennük és félelem van bennünk is. A helyzet félelmetes! Van, aki az életét, van aki a jövőjét, van aki a biztonságát, van aki a munkáját félti és még sorolhatnánk. Hol van Isten? Egy barátom meséli: Az emberek türelmetlenek, szoronganak, idegesek. Majd elindulunk a tömeg felé ásványvizes palackokkal. Az ADRA adta, hogy segítsünk. Mert a szomjazónak innia kell, az éhezőnek ennie. Ilyen egyszerű. Egy kislány lép elénk, elveszi a vizet, mosolyog, köszöni. Nem csak mi vagyunk ott, Jézus is ott van és múlik minden rossz. Már most!

Egy országos program szervezése a tét. Körben ülünk és beszélgetünk, mikor mi lesz, kinek mi a feladata. A szervezés mindig nehéz. Nem tudod, mennyien jönnek majd pontosan és honnan, de szerződni kell a szállásra, az ételre, a szükséges termekre. Nem tudod mennyi lesz a bevételed, de azt igen, mennyi a biztos kiadásod. Hitben lépsz, már a szervezésben is és ajtók nyílnak. Egy új helyen régi ismerős fogad, egy másik olcsóbban ad jobb ételt, jobb feltételekkel, a program is alakul. Mintha magától is mennének a dolgok és nem csak a rengeteg belefektetett munka miatt. Jó az Úrral és együtt dolgozni!

Ma kora délután a Tiborszállási Adventista Általános Iskolában a Passio című darabot adtuk elő tiszavasvári barátaimmal. Drámacsoportjuk három éve mutat be jobbnál jobb darabokat a Bibliai történetekből, most Jézus szenvedéstörténete volt soron. A másfél óra utazás, majd a színpad berendezése elfárasztott mindenkit. Az előadás előtti próba nem igazán sikerült, szinte minden szétesett, nehezen jöttek elő a begyakorolt mozdulatok, szavak. A zenei alap elcsúszott, alig volt hallható, mindent meg kellett ismételni. Még a mikrofonok sem akartak jól működni! Mi lesz most? Jöttek a gyerekek, óvodások, kisiskolások! Meg fogják érteni ezt a komoly drámát? Tele voltunk aggódással, de aztán valami történt. A fáradság elmúlt, az arcok elkomolyodtak, a gyerekeket szeretettel fogadva felkészítettük a történetre, a zene jól szólt, az énekek csodálatosak voltak, minden mozdulat és szó a helyére került. A történet hatott, sok szívet megérintett. Jézus velünk volt!

Nem kell várnod arra, hogy egyszer majd eljön az Úr a jövőben, mert Ő már most veled lehet. Már most vele járhatod az utadat, már most az Ő országának polgára vagy és ennek szinte minden előjogát élvezheted, ha teszed, amit kell!

péntek, szeptember 11, 2015

Mivel mérik a hitet?

A hosszúságot méterben, kilométerben, az időt percben, órában, a súlyt grammban, kilogrammban, az erőt Newton-ban, a nyomást Pascal-ban, a térfogatot literben mérik. De miben mérik a hitet?
Volt egyszer egy asszony. Messze földön lakott, de oda, a pogányok közé is eljutott a nagy gyógyító híre, aki képes minden beteget meggyógyítani. Végignézett drága kislányán, aki egészen pici kora óta a gonosz hatalmában volt, őrjöngött, földhöz vágta magát, egyszóval ön- és közveszélyes volt. Mi lenne, ha fölkeresné ezt a Gyógyítót – gondolkodott ez az önfeláldozó édesanya. De mi lesz, ha visszautasít, hisz nem vagyok az ő népe közül való? Hosszú volt az út, volt ideje a válaszokon töprengeni. Végre, odaért. Szíve a torkában kalimpált, amikor előadta kérését: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam. Drága kislányomat kegyetlenül gyötri az ördög, és tudom, hogy Te meg tudod gyógyítani! Semmi válasz! Mintha Jézus nem is hallotta volna a kérést. Az asszony ismétel. Kicsit hangosabban. Válasz továbbra sincs. Már a tanítványok kezdenek idegesek lenni. Uram, küldd el ezt az asszonyt, minek kiabál itt ennyire.  Jézus válasza lesújtó a nő számára: Csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldettem. Ezt viszont mintha az asszony meg sem hallotta volna, egyre közelebb merészkedett, és könyörögni kezdett. Akkor Jézus azt mondta neki: nem jó a fiak kenyerét elvenni és a kutyáknak dobni. No, erre a válaszra és fogadtatásra biztosan nem készült föl. Mégis, érdekes módon, azonnal készen van a válasszal. Igen Uram. Valóban nem jó és nem is szabad a fiak kenyerét elvenni, de azért az asztal alatt kuporgó kutyák is csak kapnak a morzsákból, ami lehullik, nem? Elfogadom, hogy pogány kutya vagyok. Nem sértődöm meg. De legalább a morzsákból, ami a zsidók számára gazdagon terített asztalról lehullik, legalább ezekből a morzsákból hadd részesüljek én és a családom.
Jézus válasza: Asszony! Nagy a te hited! Legyen neked a te akaratod szerint! És leánya meggyógyult attól a pillanattól fogva. Máté evangéliuma 15. rész 28. vers.

Most már érted, hogy milyen mértékegységgel mérik a hitet?

csütörtök, szeptember 10, 2015

Hazug ember, igaz Isten

„Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont »minden ember hazug«, amint meg van írva: »Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged.«
Pál levele a rómaiaknak 3:4

Miért mondja azt Pál, hogy minden ember hazug? Nem túloz egy kicsit? Nem dobja el a sulykot? Nem általánosít jogtalanul?


Kosztolányi Dezső egy novellája jut az eszembe (Házi dolgozat). Egy alkalommal Esti Kornél a 12 éves Pali szüleihez megy látogatóba. A felnőttek késő estig nyúló beszélgetése közben fölfedezi, hogy Pali szobájában még ég a lámpa. Bemegy hozzá, és kiderül, hogy a fiúnak egy házi dolgozatot kell írnia édesapjáról. Az amúgy kitűnő tanuló, zavartan csak egy üres, telepacázott lapot tud megmutatni Estinek.

„Ha most Pali meg tudná írni, ami valóban benne él, ő lenne a világ legnagyobb írója – akihez mérve Shakespeare csupa elcsépeltség, Tolsztoj silány gyermek –, a parttalan, korlátlan személyesség, melyet még nem határol a forma merevsége.” – mereng Esti a kínos csöndben. Végül megesik a szíve a fiún, és diktálni kezd:

„- Édesapám negyven esztendős. Magas, izmos, férfias. Fekete haja a halántékán már deresedik, homlokát az évek redőkkel vésték tele...

Pali gyorsan, hibátlanul ír. Minden mondat után rám tekint, lesve megváltó szavaimat. Én is belemelegszem, bátorságra kapok, már gondolkozás nélkül, pimasz szemtelenséggel diktálok:

– Arca jóságos. Mi is a második rész? Ja, a jelleme: Mondjuk egyszerűen, hogy: jellemes. Mindig egyenes, határozott. A szigort bölcsen egyesíti a jósággal. Ha elfárad az élet harcában, esténként családja körében találja meg a vigasztalást, s akkor a lámpa fénykörében felderül...

A befejezést már rábízom. Itt a szókratészi módszerrel élek.

– Remélem – mondom –, tudod, mivel tartozol édesapádnak?
– Hálával – válaszolt Pali gépiesen.
– Úgy van – bólintok –, hálával azért a sok szeretetért, azért a sok áldozatért, azért a végtelen sok...

Éjfél van, mire befejezzük. Akkor visszamegyek a társalgóba, barátaimhoz.

– Hát te hol voltál? – kérdezi Pali apja.
– A fiadnál.
– Mit csináltál?
– Neveltem őt – feleltem. – Az életre neveltem. Megtanítottam hazudni.”

Attól félek mindenki így van evvel. Ahogy fölnövünk, megtanulunk hazudni. Megtanuljuk, hogy mikor milyen szerepet várnak el tőlünk, és kitűnően el tudjuk játszani. Sőt, ezeket a hazugságokat olyannyira magunkévá tesszük, hogy sokszor mi magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk.

Pál azonban nem csak a „hazug emberről” ír, hanem az „igaz Istenről” is. Valamikor az embereket félelem fogta el az „igaz Istentől”, aki lesújt villámaival a „hazug emberekre”. Azóta persze nagyot fordult a világ, ma már sokan természetesnek tartják, hogy az emberek hazugok: „Hisz ilyenek vagyunk, nem tehetünk róla”.
Egyik vélemény sem ismeri Pál gondolatmenetét, aki ugyanebben a fejezetben a következőket írja:
„megjelent Isten igazsága (…) a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek, (…) Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által” (3:21-24).
Mikor Jézus meghalt, magára vette a mi bűneinket, hogy mi igazak lehessünk. Hogy konkrétan fogalmazzak, a bűntelen Megváltó hazuggá lett, hogy a hazugság művészei üdvözülhessenek.
Így a ma reggeli rossz hír az, hogy hazug természetünket nem szabad elbagatellizálnunk. A jó hír viszont az, hogy Isten igazsága nem a haragvó, hanem az üdvözíteni akaró Atyát jelenti. A döntés ma reggel is a mi kezünkben van. Továbbra is hazugok maradunk, vagy hit által elfogadjuk Isten igazságát.

szerda, szeptember 09, 2015

Az igazán boldog ember



Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében.
(84. Zsoltár 6. vers.)

Nemrég, egy bibliaköri összejövetelen éppen Jézus boldogmondásairól beszélgettünk. S arra a megállapításra jutottunk, hogy egyrészt minden ember alapvetően boldogságra vágyik és lelki békességre törekszik.

Ugyanakkor, a boldogságot, a megelégedést legtöbben tárgyak birtoklásától, a körülmények szerencsés alakulásától várják. Ahogy általában megfogalmazzák; „boldog az, aki egészséges, aki gazdag, vagy legalábbis mindent megvehet magának, akinek szerető családja van, aki azt csinálja, amit szeret…”

És, ha ez a vélekedés igaz lenne, akkor minden gazdagnak, egészségesnek, családosnak, stb. alapból boldognak kéne lennie. Ám ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy sokszor egy szegény, egy beteg, egy olyan, aki szükséget szenved, jobban tud örülni, mint az akinek megvan mindene. (Lásd: Nick Vujicic, aki végtagok nélkül él)

De hát akkor kik valójában a boldogok? Az idézett zsoltár alapján vannak, akik rávágják; boldogok, a vallásos emberek. Viszont, ha ezen személyek úgy nyitott szemmel körbenéznének az istentiszteleti alkalmakon, nem biztos, hogy minden esetben boldogságtól sugárzó arcokkal találkoznának.

Mert vallásosnak lenni, vagy életünket teljesen Istenre bízni, két különböző dolog. De annyi bizonyos, hogy a valódi boldogság nem a külső körülmények alakulásától függ, és elsősorban nem érzelmi alapokon áll.

A boldogság Sokkal inkább, a szerető Istenbe vetett meggyőződésből fakadó gondolkodásforma, ahogy Salamon is írja; „Boldog ember, aki megnyerte a bölcsességet, és az ember, aki értelmet szerez.” (Péld. 3:13)

Legyen mai imádságunk: Uram, változtass meg gondolkodásomban! Emelj ki a boldogságot tárgyaktól, körülményektől, vagy másoktól elvárók sorából! És segíts Hozzád hasonló, másokat boldogító életet élni!

kedd, szeptember 08, 2015

Mindenki számít



Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.
János evangéliuma 6. fejezet 40. verse


Egyre inkább az jellemző a társadalomra, hogy csak magával törődik, senki semmit senkivel meg nem oszt inkább felháborodva nézi közelről vagy távolról az eseményeket. Nem adunk abból, ami a mienk, figyelünk rá nehogy valaki abból elvegyen. Jellemző a társadalomra a közöny, a hidegség, és az empátiának a hiánya.

Vigyázunk arra, amink van, és ez helyes is! Fáradsággal, drágán jutottunk hozzá bizonyos dolgokhoz, nehogy bajuk essen. Ha pedig valami elöregedik és elérkezik az ideje, hogy megváljunk tőle, nagyon nehéz szívvel tesszük a küszöbön kívülre a dolgainkat. Én többnyire csak tárgyakra gondoltam, de ha ugyanezt végig gondoljuk, egyes személyekre nézve ugyanezt tudjuk elmondani. Az emberi kapcsolataink értékesek és erre próbálunk vigyázni. Ápoljuk és fejlesztjük.

Jézus Krisztus üzenete mindenkinek szól. Ő minden embert személyesen ismer és hív, véssük jól az eszünkbe, hogy fontosak vagyunk Neki. Nehéz terheket kellett cipelnie fizikailag és lelkileg egyaránt, azért, hogy a kapcsolatait, az Ő teremtményeit óvja, mentse, fáradozzon érte, sőt, feláldozza magát azért, ami az Övé.

Semmit és senkit nem akar elveszíteni. Habár sokan úgy gondolkoznak nincsen szükségük Istenre, Ő az, aki először szólítja az embert. Szól egyszer, kétszer, így is úgy, azt szeretné, hogy azon a napon, amikor Ő jön, téged magához emelhessen.

Az Istennel való kapcsolatunkban érzékenyebbnek kellene lennünk, legalább annyira, mint amilyen érzékenyek vagyunk akkor, amikor a megszerzett javainkat kellene megosszuk másokkal. Ő örök életet ígért azok számára, akik hűségesek maradnak Hozzá. Azokat az iránymutatásokat, amelyeket Ő adott, nem szabad elengednünk, nem szabad kompromisszumot kötnünk. Vigyáznunk kell rá, mert kincset kaptunk.

hétfő, szeptember 07, 2015

Szelíd beszéd vagy hamisság

"A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket."

Példabeszédek 15:4

A világ teremtése Isten szavai nyomán ment végbe. A mi szavaink is teremtő erővel bírnak. Ez a hatalmas fegyver nem a kezünkben, hanem a szánkban lapul. Jót és rosszat is lehet vele okozni.

Nem kell más hangkészletet megtanulni, ha kedvesen akarunk szólni, csak másképp kell válogatni a meglévőből. Ugyanazokból a hangokból építkezünk. Még nyelviskolába sem kell járni megtanulni a kedves beszédet, csak bele kell képzelnünk magunkat a másik helyébe és úgy bánni vele, ahogyan mi is szeretnénk.

A szelíd nyelv sokszor hallgatást jelent. 
"Akasztott ember házában nem beszélünk kötélről" - tartja a mondás. 
Nem kérdezem, amiről tudom, hogy nem szertné említeni. 
Nem mondom ki azt, ami úgyis nyilvánvaló, de fájdalmat okoznék vele, ha beszélnénk róla. 
Nem akarom ráerőltetni a vidámságomat arra, aki szomorú - "Mint aki (...) ecetet kever lúggal, olyan az, aki a rosszkedvű ember előtt dalol" - Példabeszédek 25:20. 
Nem kezelem úgy a titkait, mintha azokról mindenkinek kellene tudnia.

A szelídség tapintat.
Tudok róla, de nem említem.
Valahogyan muszáj közölnöm vele, de úgy adagolom, hogy a legkevesebb fájdalmat okozzam vele.

A romlott nyelv összetöri a lelket - a lelki összetörettetést pedig nem lehet kibírni. ("Az ember lelke elviseli a szenvedést, de ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni?" - Példabeszédek 18:14.) Mindez a nyelv hatalmában van. Építeni és rombolni is lehet vele. Ugyanannyi energiába kerül mindkettő.

Megéri a szelíd nyelv üzemmódot választani!