szombat, május 16, 2015

A garancia


Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.”
2 Kor 1:20

Gyerek voltam, nagyon szerettem volna elmenni vasárnap délután a cirkuszba, aminek érkezése felbolygatta mindannyiunk fantáziáját. A hatalmas sátor a focipálya közepén. A különleges állatok, amiket addig csak a tévében láttam. Egész héten rágtam a szüleim fülét: „Anyúúúú, ugye elmegyünk! Apúúú, ugye veszel jegyet! Ígérd meg!” Végül, amikor megígérték, megnyugodtam. Biztos voltam benne, hogy úgy lesz, mert ők voltak rá a garancia.

A barátom áthívott magukhoz játszani a szomszéd faluba. „Gyere el hozzánk - mondta –, játszunk a villanyautó-pályával. Majd egy jót versenyzünk.” „De biztos? Becs' szó?” - kérdeztem. „Hát persze.” - volt a válasz és számomra elég volt a garancia.

Szülők, barátok mind rászolgáltak arra, hogy számunkra elég garanciát jelentsen a szavuk. Bízunk abban, amit megígértek, mert ismerjük őket, megtapasztaltuk megbízhatóságukat. De mi a helyzet Istennel? Olyan sokat hallottunk már felőle, ki így, ki úgy ismeri őt. Félelmetesnek, haragvónak, bosszúállónak, aki megbünteti azokat, akik ellenállnak neki. Esetleg nemtörődömnek tartjuk, mint aki megteremtette a világunkat, aztán nem foglalkozott tovább velünk, mint egy rossz szülő. Mennyire félreértettük Őt! Ha tudni akarjuk, hogy milyen Isten valójában, ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy bízhatunk-e ígéreteiben, csak nézzünk Jézus Krisztusra! Ő Isten válasza minden kétségünkre. Bosszúálló-e a menny Atyja? Annyira, hogy saját fiát adta a keresztre ellenségei megmentése érdekében. Magunkra hagy-e bennünket? Csak annyira, hogy Jézusban még a mennyei öröm minden boldogságát is otthagyta csak azért, hogy egy lehessen közülünk.

péntek, május 15, 2015

Fegyelmezés, szeretettel

Állandóan visszatérő kérdés – Hogyan nevelhetném JÓL gyermekemet? Rengeteg neveletlen vagy éppen „elnevelt” gyerekkel – később felnőttel találkozunk életünk során. Mi a hiba? Hol rontottuk el? Hogyan lehetne még valamit korrigálni? Összeegyeztethető-e a szeretet a fegyelmezéssel? Milyen fegyelmezési formákat gyakoroljunk – gyakorolhatunk?

Három kulcsszó a neveléshez:

= Következetesség
= Fegyelmezés
= Szeretet

Sok embernek nehézséget okoz a gyermekek fegyelmezése.
Vajon a szeretet és a fegyelmezés kizárják egymást?
Isten azzal bízta meg a szülőket, hogy fegyelmet tartsanak. Az Efézusiaknak írt levél. 6. fejezetében Pál a szülőkre és gyermekekre vonatkozó együttélési szabályok alapelveit gyűjtötte egy csokorba. Ezek az elvek ma is érvényesek.
Sok szülő panaszkodik a tiszteletlen fiatalokra.
Azokat a szülőket, akik nem tudnak fegyelmezni, nem sokra tartják, nem tisztelik gyermekeik.
            Hogyan lehet tiszteletet „kiérdemelni”, tiszteletet „parancsolni”? Ésszerű követelményeket kell felállítanunk. Őszinte szeretettel kezelni gyermekeinket, tisztelni őket, de határokat szabni, és ezeket be is tartatni velük – ez a tisztelethez vezető első lépcsőfok.
Ábrahámról olvassuk: „Tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…” Hogyan parancsolt tiszteletet Ábrahám? Háznépe látta, amint naponta tisztelte Istenét, ahogy ’megőrizte az Úr útját’ – és ez a példa volt „parancsoló” erejű. Ezek a példák hiányoznak napjaink családjaiból. A következetes becsületesség, a következetes igazmondás. Ennek hiányát látva – gyermekeink számára hitelét veszti a tisztelet. Ez a tisztelethez vezető második lépcsőfok

Gyermekeink fegyelmezésénél kétféle gond merülhet fel:
1.      Mit tegyünk, amikor akarati, tudatos engedetlenséggel szembesülünk?
Ha a gyerek toporzékol, ordít, élelmiszerboltban hisztizik?
2.      Mi a teendő, ha egyszerűen csak képtelen feladatai elvégzésére?
Amikor ügyetlen, feledékeny, felületes.           
 
A kétféle magatartást észre kell vennünk, és meg kell különböztetnünk. A második esetben egyértelmű, hogy türelmesen kell figyelmeztetni, és segíteni kell – ügyelve arra, hogy el ne veszítsük türelmünket.
Helytelen az, amikor büntetünk – pedig türelmes megértésre, segítségre szorulna. Ha véletlenül eltör valamit, és ezt maga is bánja.
De helytelen az is, amikor csokival “kérleljük”, hogy tegyen végre rendet a játékai között.
            Nem azért korlátozzuk őket, mert nem szeretjük, hanem mert javukat akarjuk.
A gyermek szereti pontosan tudni, hogy mit engednek, és mit tiltanak neki.
Szereti, ha a korlátok, amik körülveszik – stabilak – és nem a hangulatunk függvényei, azaz – jó kedvem van, most mindent szabad, fáj a fejem, most meg semmit sem szabad. Akkor érzi jól magát, akkor érez biztonságot, ha tudja, hogy a korlátok védik őt, érte vannak. Ezért aztán gyakran próbálkozik: Megnézi, hogy a helyén van-e még az a bizonyos korlát. Megpróbál tiltott helyre merészkedni. Ha senki nem szól rá, azaz nem lesz következménye, akkor elbizonytalanodik. „Mi történt – kérdi magában – tegnap ezt nem tehettem meg, ma meg semmi baj nem történik, ha ezt megteszem?” És máris labilissá válik. Rájön, hogy elég egy kis sírás, máris elkerül onnan az a cölöp. És minél több kerítéselem elmozdítható, annál bizonytalanabbá, labilisabbá válik, annál többet hisztizik, sír, toporzékol, mert elveszítette biztonságérzetét.

Őt is meg lehet kérdezni a szabályok lefektetésénél, de aztán ügyelnünk kell arra, hogy amiben megállapodtunk, azt meg is tartsa.
            Tehát a szülő vigyázzon arra, hogy ne változtatgassa az irányelveket és a határokat nap, mint nap, aszerint, hogy milyen a hangulata.
Helytelen, ha fenyegetőzünk, de fenyegetéseinket nem váltjuk valóra.
Ha a gyermek megértette, hogy mit várnak el tőle, szükséges a számonkérés is.
Minden gyermek megpróbálja valamilyen módon kikezdeni a szülői tekintélyt, és kipróbálja, hogy a szülők azt gondolják-e, amit mondanak, komolyan veszik-e amit mondtak.
Ha engedetlenkednek, nem kell kiabálnunk, sem elkeserednünk. Inkább az a fontos, hogy mi, szülők, legyünk a helyzet urai, különben a gyermek nem vesz minket komolyan, és nem fog tisztelni.
Már a legkisebb korban tanítsuk meg gyermekeinkkel a tiszteletet. A generációs ellentét oka a tisztelet hiánya. A fiatalok azért vetik el olyan határozottan az idősebb nemzedéket – gondolkodásmódjukat – mert nem tudják becsülni az idősebbeket.
Soha ne szégyenítsük meg mások előtt gyermekünket.
Ne hozzuk zavarba, ne nevessük ki, vagy ne tegyük nevetségessé őket.
Ha ezt tesszük, inkább fél tőlünk a gyermekünk, minthogy tisztelne.
Legyünk következetesek, de szeretettel fegyelmezzünk.
Ha egy négyévest nem tudunk rávenni arra, hogy elrakja játékait, hogyan akarjuk elérni, hogy a serdülő meghallgasson minket?

Szeretet, kényeztetés, fegyelmezés. Hol a határ? A szeretet határát Jézus mutatta meg. Ő úgy szeretett, hogy életét adta azokért, akiket szeretett. De azért adta életét, mert nem hagyta a bűnt büntetés nélkül. Gyermekeink szeretete, kényeztetése - fegyelmezés nélkül éppannyira természet- és szeretetellenes, mint következetes fegyelmezésük - szeretet nélkül.

Jegyezzük meg, amit az Ige tanácsol: „És ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.”
Efézus 6. rész 4. vers


csütörtök, május 14, 2015

"Apa nem hagy egyedül"

„És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.”
János írása szerinti evangélium 8:29

Elgondolkodtatott egyszer egy lelkész barátom, mikor alsó tagozatos kisfiáról mesélt egy esetet. Egy reggel, mikor átbeszélték a családban a napi teendőket, az apára jutott az a feladat, hogy az iskolai napközi után fiáért menjen. Aztán mindenki sietett a dolgára, a gyerekek iskolába, a szülők munkába. De az apának különösen nehéz napja volt. Délelőtt különböző programok tervezésébe és szervezésébe merült bele, aztán csak úgy futtában bekapta az ebédet, és rohant tovább, hogy meglátogasson néhány hittestvért. Ezek az emberek komoly lelki problémákkal küszködtek, és barátomnak kellett Isten vigasztalását továbbítani számukra. A lelkigondozás oly annyira leterhelte őt, hogy el is feledkezett arról, hogy fél 5-re a fiáért kellene mennie az iskolába. Órájára pillantva már azon járt a feje, hogy időben odaérjen az esti evangelizációs előadásra, ahol több tucat ember előtt kellett Isten jó híréről beszélnie. A rendezvény után még hosszasan elbeszélgetett a vendégekkel, akik kérdésekkel bombázták őt Istenről és a Bibliáról. Késő esete, testileg-szellemileg kimerülten ért haza, mikor felesége csodálkozva kérdezte meg tőle:
– Hát a fiunkat hol hagytad?
Barátom előtt elsötétedett a világ. Még egyszer végigpörgette a napját, és akkor döbbent rá, hogy amikor az utolsó hittestvér meglátogatása után az órájára pillantott, akkor nem az előadásra, hanem az iskolába kellett volna sietnie. Miután fölocsúdott, ledobta a táskáját, és rohant vissza a kocsihoz, hogy csikorgó kerekekkel induljon az iskolába. Mikor odaért döbbenten látta, hogy fia a portárs mellett teljes nyugalomban ül, és a leckéjével bíbelődik.
– Fiam! – kérdezte barátom az izgatottságtól még mindig lihegve egy kicsit – Nem estél kétségbe, amiért nem jöttem el a megbeszélt időpontban?
– Már miért estem volna? – válaszolta higgadtan a fiú. – Gondoltam, közbe jött valami, hát vártam. De tudtam, hogy úgy is el fogsz jönni értem.

Ahogy ez a fiú biztos volt, hogy az apja nem hagyja egyedül, ugyan olyan biztos volt Jézus is ebben. Ha mi szülők, el is követünk néha hibákat a gyereknevelésben, abban biztosak lehetünk, hogy Isten mindig megtartja ígéretét. Ha „egyszülött fiát” nem hagyta egyedül, biztosak lehetünk abban is, hogy „mennyei apánk” minket sem fog magunkra hagyni. Evvel a bizonyossággal induljunk neki a mai napnak!

szerda, május 13, 2015

A bűntelen vessen rá követ!



„De mikor szorgalmazva kérdezték őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.”
(János evangéliuma 8. fejezet 7.vers)

Most megvagy! Már régóta figyeltünk és most rajtakaptunk. Olyan bűnt követtél el, ami súlyos büntetést von maga után. És hogy téged meg a közösséget is megóvjuk a hasonló törvényszegéstől ezért nyilvánosan fogsz bűnhődni.

S pont itt van az a gyanús galileai vándortanító is, aki szimpatizálva az ilyen bűnösökkel eszik és iszik, miközben tanításaiban a törvény tekintélyét hangsúlyozza. Most legalább rajtakapjuk őt is.

Ám ez a gyanús galileai vándortanító nem szólt semmit, nem kezdeményezett rendes bírósági tárgyalást, nem hívatta a tanukat, nem tartott védőbeszédet a bűnös védelmében, nem mondott ítéletet a vádlók álszeretetbe bújtatott gyilkos indulata felett.

Ehelyett míg lehajolt és írt a porba, azt tette, amit addig is, „Szeretet, irgalmasság és mélységes részvét nyilatkozott meg életének minden egyes cselekedetében. Szíve a könyörület bensőséges érzelmével kereste az embereket. Emberi természetet vett magára, hogy annál inkább megérthesse és megközelíthesse a mi szükségleteinket.

A legszerényebb és legmegvetettebb emberek sem féltek hozzá közeledni. Még a kisgyermekek is vonzódtak hozzá. Szívesen ültek lábaihoz és térdeire; örömmel néztek kifejezésteljes arcába, mely sugárzott a szeretettől.

Jézus az igazság egyetlen szavát sem hallgatta el, de azért mindig szeretettel beszélt. A néppel való mindennapi kapcsolata közben állandóan tapintatos, figyelmes, gondos és szeretetteljes volt.

Sohasem volt udvariatlan vagy barátságtalan, sohasem ejtett ki ok nélkül kemény szót, és senki örömét nem rontotta el hiába. Megmondta az igazságot, de mindig szeretetteljesen.

Sohasem ítélt el emberi gyengeségeket, de a legkeményebben megrótta és elítélte a képmutatást, a hitetlenséget és igazságtalanságot; de ezt is könnyes szemekkel és fájdalmas hangon tette.

Élete az önmegtagadás és a mások iránti gondos, aggódó szeretet élete volt. Szemében minden lélek becses volt. Miközben isteni fenségét és méltóságát állandóan megőrizte, mégis mindig a leggyengédebb szeretettel hajolt le Isten családjának minden egyes tagjához.

Minden emberben veszendő lelket látott, kinek megmentését küldetésének tekintette. Ez a Megváltó jelleme, amiként életében is megnyilatkozott. Ez az Isten jelleme is.” (E.G.White; Jézushoz vezető út 9-10.o.)

Igen, ma ezzel a szeretettel fordul hozzád is, kérlelve, hogy te is ilyen irgalommal viszonyulj a hozzád hasonlóan bűnös embertársaid iránt. „Én sem kárhoztatlak, eredj el és többé ne vétkezzél!” (Ján.8:11)

kedd, május 12, 2015

Egyedül Isten!







De én, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én. Én gondoskodtam rólad a pusztában, a kiszikkadt földön. 
Hóseás próféta könyve 13. fejezete 4-5. verse


Az isteni gondoskodás mindenben megnyilatkozik. Egyedül Ő a szabadító, és erre emlékezteti is a népet a prófétán keresztül. Gyakran bennünket is emlékeztetni kell arra, hogy nem lehet más istenünk Rajta kívül. Nem azért mondja ezt, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem azért, mert jól tudja, hogy szükségünk van rá. Olykor ezt nem, vagy csak későn ismerjük fel.

Ha megfigyeljük, akkor a ma reggeli szövegrész pontosan megegyezik azzal a két verssel, amit Mózes második könyvében 20. fejezetben találunk. Így kezdődik a Tíztörvény: „Én az Úr vagyok, a Te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földéről, a szolgaság házából.” Így folytatódik: „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”

Most sokan mondjuk azt másokról, hogy: „jaj szegények, akik nem akarják Őt elfogadni uruknak…” De most legyünk önmagunkhoz őszinték, és szívleljük meg a fenti igét, és tegyük fel magunknak a kérdést: Jelen van-e az életemben olyan dolog (tárgy vagy személy) amit előbbre sorolok, mint Istent? (mielőtt válaszolnánk rá, hagy adjak támpontokat: okostelefon, facebook, televízió, párkapcsolat, pénz szeretet, munka, vásárlás…stb)

A lista szabadon bővíthető! De nézzünk szét a saját házunk tájékán, mielőtt mások felett kezdenénk sajnálkozni. a hívőknek is szól az első parancsolat, én sem vagyok a veszélyeztetett területen kívül, rám ez éppen olyan felelősséget helyez, mint másra. Beszélgessünk Istennel arról, hogy: „Uram, az életben bizony sokszor volt, hogy mást, vagy másokat fontosabbnak tartottam, mint téged, kérlek, bocsáss meg nekem! Hűséges gyermeked kívánok lenni életem minden napján! Ámen!”

hétfő, május 11, 2015

Bizalom Istenben

"Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!"


Zsoltárok könyve 56:12

Egy kis idézetgyűjtemény a bizalomról mára:


„Amikor fáradtak, magányosak, csalódottak vagyunk és nem látunk kiutat, vagy amikor úgy érezzük, hogy a problémáink elárasztanak minket, akkor nézzünk fel! Egyszerű gyermeki imában forduljunk a menny felé és fogjuk meg szerető Istenünk kezét! Mindig bízhatunk Benne! Akkor is, ha a látszat ellene szól!” (Ellen Gould White)

„Isten felel szorongatott népe kiáltására. Csodálatos dolgokat tartogat számukra. Amit soha nem láttak, amiről nem hallottak és még csak álmodni sem mertek volna, azt teszi meg értük. Új áldásokat is ad a számukra, ha szükséges. Felkutatja a tengert és a szárazföldet, hogy táplálhassa őket. Segítségükre küldi a menny összes angyalát is, ha szorongattatásuk ezt szükségessé teszi. Ámulatba ejt minket kegyelmével, és úgy érezzük, olyat tesz, amire még sohasem volt példa. Tőlünk mindössze azt kéri, hogy kiáltsunk Hozzá. Ennél kevesebbet nem kérhet. Ezért ne habozzunk, hanem engedelmeskedjünk Neki, és örömmel vigyük imádságainkat és könyörgéseinket az Úr elé.” (Charles Huddon Spurgeon)

"Isten csak az alázatos és töredelmes embernek tudja és akarja kinyilatkoztatni önmagát. Istennek tetszik, ha a múltban kapott jótéteményekkel és áldásokkal indokoljuk a még nagyobb áldásokra való igényünket. Isten többet ad a Benne teljes szívvel bízóknak, mint amennyit várnak Tőle. Az Úr Jézus tudja, mire van gyermekeinek szükségük, tudja mennyi égi erőt fogunk az emberiség javára igénybe venni, és mindent megad, amit mások áldására és a saját lelkünk nemesítésére felhasználunk. Kevésbé kellene bíznunk abban, amit mi magunk tudunk tenni, és jobban abban, amit az Úr tehet értünk és általunk." (Ellen Gould White)

"Isten úgy dicsőíti meg magát életünkben, hogy olyan szorultságokba visz, amelyben minden bölcsességünknek, ügyességünknek csődöt kell mondania. Akkor tapasztalhatjuk meg az Ő csodáját."  (Charles Huddon Spurgeon)

vasárnap, május 10, 2015

Lesz ez még így se!

„Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni? Ha csak békés tájon érzed biztonságban magad, mit fogsz csinálni a Jordán sűrűjében?!”
Jeremiás próféta könyve 12:5

Él benned a remény, hogy a holnap majd jobb lesz, a jövő hét könnyebb, a jövő hónapban minden helyreáll és a jövő év valóra váltja álmaidat. De az élet nem ilyen egyszerű. Gyalogosok, lovasok, pofonok és kék-zöld foltok, és neked futnod kell tovább. Talán ma reggel úgy érzed, a békés tájak téged már jó ideje elkerülnek, és a próbák szakadékából nincs kiút, bármerre is mész. 

A Biblia nem hazudtolja meg a tapasztalataidat. Nem állít valótlant, és nem fest eléd rózsaszín álomvilágot arról, hogy akik Istent követik, azokkal csak jó dolgok történnek. Nem. A Biblia lovasokról és a Jordán sűrűjéről beszél. Próbákról, nehézségekről, visszás helyzetekről, amikor derült égből villámcsapásként jön az újabb probléma. A Biblia arról beszél, hogy ebben a világban nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy sokszor szeretnénk, jó tett helyébe nem jön jó, nem az kapja a jutalmat, aki igazán megérdemli. 

Ma reggel Isten erőt akar neked adni. Az Ő erejét, amivel bírni fogod az iramot. Ma reggel arra kér, hagyatkozz rá, kapaszkodj a kezébe, és Vele nem fogsz veszíteni. Vannak és lesznek is nehézségek. Lesz ez még sokkal rosszabb is, de mégis van okod arra ma reggel, hogy szívedben reménnyel, mosolyogva nézz a májusi égboltra, mert Ő nem hagy magadra. Ő tudja min mész keresztül, és azt is tudja, mi vár még rád, és mindezt veled fogja végigélni. 

Hát fel a fejjel, mert jöjjön a Jordán sűrűje, a futópálya vagy bármilyen kihívás, te állni fogod a sarat, és győztesen fogsz mindebből kikerülni, mert maga a hatalmas Isten küzd érted!