szombat, május 17, 2014

Min múlik?


"Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon ki-ki az ő felebarátjával, özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt."

Zakariás 7:9-10

Min múlik egy ország sorsa? Min múlik egy nép jövõje? Ma nagyon sokan teszik fel ezt a kérdést a világban, mert olyan válságot élünk át, ami mindenkit érint.

Gazdasági válság van és a szakemberek azt hangoztatják, folyamatosan növekvõ szektorokra van szükség, hogy dübörögjön az ipar, virágozzon a mezõgazdaság, legyen az embereknek pénze, hogy éljenek a szolgáltatások adta lehetõségekkel és forogjon a piac. 

Erkölcsi válság van és az emberek nem találják, vagy nem veszik figyelembe életük útjelzõ tàbláit. Milliók csalódtak a keresztény eszmékben éppen úgy, mint mások az iszlámban, a hinduizmusban, de a modern vallások sem kivételek. A politikai ideák úgy keleten, mint nyugaton kudarchoz vezettek. A szocialista-kommunista rendszerek megdõltek, vagy átváltoztak valami mutáns nemtudom mivé, a demokratikus jobb-bal, konzervatív-liberális eszmék sem hoznak megoldást. Az emberek nem bíznak már saját vezetõikben, mert mindent átjár a korrupció, a saját érdekem mindenki más érdeke elé helyezése.

És végül válságban van a személyiség. Mert ki az ma, aki jellemfejlõdésrõl beszélne a túlélés helyett, ami milliók mindennapi gondja! Így romlik meg a gazdag és a szegény, válik embertelenné az ember ès lesz igazságtalanná, zsarnokoskodóvá, nemtörõdömmé.

De nem ez volt a gond az Asszír-, a Babiloni-, az Egyiptomi-, a Méd-Perzsa-, a Görög-, a Római Birodalommal is? Nem ez történt Izráellel és Júdeával? Ugye, milyen sok múlik azon, hogyan viszonyulunk egymáshoz!? Ez mindannyiunk felelõssège.

péntek, május 16, 2014

Éberen



„Ne aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alszanak, éjjel alszanak, és akik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk mértékletesek, öltsük fel a hit és szeretet páncélját, és sisak gyanánt az üdvösség reménységét!”
1Thesszalonika 5:6-8.
Csak éber állapotban vagy cselekvőképes. Jézus eljövetele előtt Sátán szeretne mindenkit mély álomba ringatni. Ehhez altatódalokat énekel a füledbe: money, money, money… (ABBA együttes száma). Vagy azt mondja: Ezt megteheted, mert megérdemled! Vagy azzal kábít, hogy ráncosan, idősen, kövéren nem vagy értékes, ezért minél többet foglalkozz magaddal, és lelki értelemben máris kába vagy, kit érdekel a Biblia, az imádkozás, ha kalóriákat kell számolni, ránctalanító krém után kell futkosni. Közben elveszíted józan ítélőképességedet, mert vagy túlságosan leértékeled magad, vagy esztelenül föl.
Ma reggel józanságra hív az Úr. Bár ebben a világban kell élned, de vegyél magadra egy páncél-öltözetet. Na, ne mosolyogj! A páncélról lepereg a rálőtt nyíl. Leperegnek a bántások, sőt leperegnek Sátán füledbe duruzsolt dallamai is. Ha hited élő, szereteted mély, akkor lepereg róla minden, ami közéd és a Te szerető mennyei Atyád közé akar ékelődni.
A sisak véd. Ha van reménységed, ha el tudod mondani, hogy „Jézus karjára bizton hajtom fejem le én, abban találom üdvöm, ha nyugszom hű szívén…” akkor minden a helyén van. Nem kell félelemmel tekintened a jövő felé.
A mai napon mindennél nagyobb szükséged lesz erre a hit és szeretet-páncélra, mert enélkül ki leszel téve nagyon sok bántásnak, meg-nem-értésnek. De ne feledd, a páncélról Sátán minden tüzes nyila könnyedén lepereg. Kérd hát el még most, mielőtt elindulnál, ezt a nagyon fontos öltözetet a Te drága Barátodtól!

csütörtök, május 15, 2014

Világítani

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Máté evangéliuma 5:14-16

Régebben tátott szájjal hallgattam a nagy misszionáriusok történeteit. Valakiről azt olvastam, hogy ha fölszáll a repülőre, az első dolga, hogy Jézusról beszéljen a mellette ülőnek. Mire megindul a fölszállás, ő már meghajtja a fejét a bal oldalánál ülővel, és közösen imádkoznak; mire elérik a 10.000 m magasságot, ő már a jobb oldalán ülő utassal imádkozik. Micsoda missziós lelkület! – tör elő belőlem, ugyanakkor egy kis keserűség is vegyül csodálatomba. Én miért nem vagyok ilyen jó misszionárius? Rám miért nem figyelnek úgy föl, mint a hegyen épített városra? Én miért nem tudok az embereknek olyan világosság lenni, mint a lámpás? Többször megpróbáltam már, buszon, vonaton, sőt még parkban sétáló emberek között is, de valahogy nem éreztem kényelmesen magam, sem én, sem az, akit megszólítottam. Ezek szerint én nem tudok jól bizonyságot tenni Jézus Krisztusról?
Egyszer hallottam egy történetet a nagy evangélistáról, Billy Brahamről. A híres misszionárius egy forgalmas nagyvárosban tartott előadássorozatot hitről, Bibliáról. Az első nap délelőttjén Billy Graham a városban sétálgatott, de elvétette az útirányt, eltévedt. Odalépett egy fiatal sráchoz, hogy eligazítást kérjen. A fiú el is magyarázta neki a helyes irányt. Graham megköszönte, majd a fiú kezébe nyomott egy meghívót az esti evangelizációra:
– Gyere el este, én fogom tartani az előadást, és arról fogok beszélni, hogy hogyan juthatsz el Isten országába.
– De uram! – válaszolt a fiú. – Hogy bízzak abban, hogy tudja az utat Isten országába, mikor ebben a városban is eltévedt?
A történet elgondolkodtatott. Sokszor használunk nagy szavakat, pátosszal teli kifejezéseket, hogy Jézusról, megváltásról és ehhez hasonló dolgokról beszéljünk az embereknek, miközben nem ismerjük sem a másikat, sem pedig azt a környezetet, azt a kultúrát, amiben a körülöttünk élő emberek élnek.

Jézus azonban a mai szakaszban arról is beszél, szükséges, „hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Sok missziós történet arról szól, hogy mit tettem „ÉN” az Úr ügyéért, valójában azonban minden tettünknek – legyen az csöndes, vagy látványos – Isten felé kell irányítania. Nem csak a nagy szónokok, vagy az ügyesen kommunikálók lehetnek hegyen épített városok, messziről fényt árasztó lámpások, hanem minden hétköznapi ember, aki szereti Istent. Egy mosoly, egy kéznyújtás, egy ölelés, vagy egy apró segítség értékes misszionáriussá tehet minket, amennyiben nem magunkért, nem mások elismeréséért, hanem önzetlen szeretetből tesszük azt. Ha ma jó teszünk, erre gondoljunk! 

szerda, május 14, 2014

Bűnbocsánat, megigazítás



„Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul.”
(Apostolok cselekedetei 13. fejezet, 38-39. vers)

Egy fiatalembert „a bűntől való szabadulás és az Istennel való megbékélés utáni mélységes vágy arra késztetett, hogy kolostorba vonuljon, és szerzetesi életet éljen.

A legmegalázóbb munkát kellett végeznie. Megkövetelték tőle, hogy házról házra járva kolduljon. Ezek az alantas szolgálatok mélységesen sértették természetes érzéseit. De türelmesen elviselte ezt a megalázást, mert azt hitte, hogy erre bűnei miatt szükség van.

Minden percet, amit napi feladatai megengedtek, tanulással töltött. Inkább nem aludt, és még a szűkös étel elfogyasztására is sajnálta az időt. Mindennél nagyobb örömet talált Isten Igéjének kutatásában.

Rábukkant egy Bibliára, ami a kolostor falához volt láncolva, és ide sűrűn eljárt. Amikor még inkább meggyőződött a maga bűnös voltáról, arra törekedett, hogy saját cselekedetei által bűnbocsánatot szerezzen, és békét találjon.

Szerfölött önmegtartóztató életet élt. Böjtöléssel, virrasztással és önsanyargatással igyekezett megzabolázni bűnös természetét, amelyen a szerzetesi élet semmit sem javított.

Igazán kegyes szerzetes voltam - mondta később. Szigorúbban követtem rendem szabályait, mint azt ki tudnám fejezni. Ha egy szerzetes egyáltalán elnyerheti a mennyet szerzetesi cselekedetei által, én minden bizonnyal jogot szereztem rá... Ha ez még sokáig tartott volna így, halálra sanyargattam volna magam.

Kis idő múlva a pápa egyik rendelete bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik térdelve megmásszák "Pilátus lépcsőjé"-t, amelyen a legenda szerint Megváltónk leereszkedett, miután távozott a rómaiak tárgyalóterméből, és csodaképpen Jeruzsálemből Rómába került.

Fiatalemberünk egy napon áhítatosan kapaszkodott fel ezen a lépcsőn, amikor hirtelen mennydörgésszerű hangon ezt hallotta: "Az igaz ember... hitből él" (Róm 1:17). (E.G.White; Nagy küzedelem 111-113.o.)

Igen, ez a történet Luther Mártonról szól, akinek lelkében ezután ez az Ige soha nem szűnő súllyal élt. Ettől kezdve tisztábban látta, mint valaha, milyen nagy tévedés az emberi cselekedetek üdvözítő erejében bízni, és milyen nagy szükség van a Krisztus érdemeibe vetett állhatatos hitre.

Így szólít fel ma Isten Igéje arra, hogy hagyd abba az önsanyargatást, és hit által kapaszkodj bele Jézus feléd nyúló megbocsátó kezébe.

kedd, május 13, 2014

Szüntelen védelem






"Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.  Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor."
Zsoltárok könyve 121:7-8





A 121. Zsoltár úgy kezdődik: ’Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet!’

És ha valóban a hegyekre, a magasba emelem szememet, figyelve, honnan jön a segítség, akkor az Úr megőrzi lelkemet.

Tanulóvezető koromban – hú de rég volt már! – az oktató hányszor mondta: ’Ne a kocsi orrát nézd! Nézz előre!’ Ha szemeimet a hegyekre emelem, ha felfelé nézek, nem a mocsokra, ami körülvesz, nem a bántásokra, akkor – de csakis akkor tudja lelkemet megőrizni az Úr minden gonosztól, rossztól. Nem azt írja, hogy ’megőrzi testedet’ – hanem a lelkedet. Hány emberrel találkoztam már beteg testben – tökéletesen ép lélekkel – mert szemüket szüntelen Istenre emelték. Napi – vagy talán percről perci kapcsolatban voltak Vele. Sokan mennek át az ellenség támadásain, de győztesen jönnek elő. Lepereg róluk a mocsok. A gonosz.

Ismeri, tudja az Úr, hogy mikor megyünk ki, és mikor be, mit teszünk, hol járunk, milyen gondokkal küzdünk – Ő nem szendereg, napi 24 órás védelmet tart felettünk. Örökre a barátunk szeretne lenni. Akkor mégis miért ér néha baj, bánat, rossz? Valószínű azért, mert kiléptünk a védelmet nyújtó esernyő alól. Vagyis – levettük szemünket a ’hegyekről’.

Az, hogy ’mostantól fogva’ – azt jelenti, hogy ma elkezdheted szemeidet a hegyekre emelni. És mostantól fogva – egész életeden át élvezheted Isten őrző-védő szolgálatát. Csupán figyelned kell Rá!

Isten adja, hogy mostantól fogva mindörökké megtapasztald, milyen jó Hozzád az Úr!

Legyen szép napod!

http://www.bibliai-kincsestar.hu/news/szuntelen-vedelem/

hétfő, május 12, 2014

Közel van az Úr

"Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti."

Zsoltárok könyve 34:19

Néhány évet szükséges csupán a földi bűnös történelemből tapasztalni a saját bőrödön és egészen biztosan valami megsebzi a lelkedet. Itt a Föld nevű bolygón nem lehet úgy eltölteni még egy rövid életet sem, hogy ne kapjunk láthatatlan sebeket.

Sebeket szerezhetünk
- ellenségtől és barátnak hitt emberektől,
- a saját butaságunk vagy a más óvatlansága miatt,
- nagyokat és elviselhetetleneket, 
- kicsiket és alig tapasztalhatóakat, mégsem múlóakat,
- évekre, vagy egy egész életre.

Mindenkinek van sebe. Van, aki állandóan azzal foglalkozik, mások letagadják és úgy tesznek, mintha nem fájna. Pedig mindenkinek van és bármennyire is tagadjuk, fáj.

Jézus azért jött a Földre, mert nem tudott magunkra hagyni a fájdalmunkban. Nem hagyta, hogy reménytelen legyen a sorsunk. A fájdalmat Magára vette, hogy kiszabadítson belőle örökre. Közel van azokhoz, akik megsebesíttettek, mert tudja, hogy mit jelent sebekkel borítottnak lenni.

Illés szívét megtörte a félelem, a fáradtság, a csalódottság és az elhagyatottság-érzés. Isten nem bírálta ezért, hanem segítséget küldött, türelmes és szelíd volt, végül pedig nem dorgálást, hanem a legnagyobb kegyelmet kapta, amiben embernek része lehet: halál nélkül ragadta el az örökkévalóságba.

Ezékiás összetört, amikor megtudta, hogy meg kell halnia. Az Úr megkegyelmezett neki, kapott még 15 évet és még csodát is látott biztosítékként. Javára vált a keserűség, de a legnagyobb ajándék Isten közelsége volt a sötét órában.

Istenhez büszke szívet nem lehet vinni, de összetörtet igen. A megsebzettet Isten begyógyítja, hogy újra ép legyen, amit Ő egészségesnek tervezett.

Nemsokára eljön az a nap, amikor Isten örökre eltörli az összes sebet, mert olyan közel jön a megsebzettekhez, hogy minden fájdalom örökre eltakarodik az Ő színe Elől.