szombat, december 14, 2013

Hogyan nyerhetem meg Istent?



"Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot."
Példabeszédek 8,35

Sokan próbálták már, de mondják, hogy csak a szerencséseknek sikerült. Ennek ellenére millió és millió ember próbálja segítségül hívni a nagy természetfölöttit célja eléréséhez. Háborúkban a katonák a harc előtt; sportolók a rajtpisztoly dördülése előtt; diákok a vizsgatétel kihúzása pillanatában is; és még sorolhatnánk, hogy az ember megannyi pillanatban suttogja el a jól ismert imát: Istenem segíts!
De vajon valóban lehetséges Őt magunk mellé állítani? Valóban megnyerhetjük Istent az ügyünknek? Ha igen, hogyan?

A kulcs az előző versben megtalálható: "Boldog ember, a ki hallgat engem, az  én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén" Vagyis: először engednünk kell, hogy Isten megnyerjen bennünket az Ő ügyének. Mert aki Isten oldalán áll, az hallgat rá, az állandóan az Ő közösségében él, az Isten ki- és bejárását figyeli, hogy Ura mit tesz és hogyan. Ez biztosítja számunkra azt, hogy gondolataink, vágyaink, akaratunk összhangba kerüljön az Ő akaratával, ez biztosítja azt, hogy céljaink tiszták, Isten előtt is kedvesek legyenek, hogy Ő, Aki valóban szent és makulátlan mellénk állhasson. Mindezek nélkül lehetetlen Istent megnyerni, mert minden emberi vágy, cél és akarat, még ha nemesnek és jónak látszik is, nem eredményezhet igazi boldogságot, önzetlen örömöt, békességet.

péntek, december 13, 2013

Bizalom, béketűrés



„Ne dobjátok el hát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet.”
Zsidókhoz írt levél 10:35-36.

Nagyapámnak mindig voltak lovai, azokkal művelte meg a földet.
Egy alkalommal Laci nevű lova megbokrosodott (két lábra állt, toporzékolt). Nagyapám erre olyan mérges lett, hogy a lovak közé dobta a gyeplőt és nagy dérrel-dúrral hazament. Elveszítette türelmét, béketűrését.

Talán már veled is előfordult, hogy mérgedben, kétségbeesésedben, tehetetlenségedben olyat mondtál, hogy nem érdemes Istennek szolgálni, kár volt erre tenni életedet, másoknak, akik távol vannak Istentől, mennyivel jobb…

A mai ige azt üzeni, hogyha nem veszíted el hitedet, tiéd lesz az ígéret.
Kicsit több béketűrésre, picivel több Istenbe vetett hitre, bizalomra van szükséged. Tudom, hogy ez a mai korban milyen nagyon nehéz.
Mintha tüsszentőpor lenne szétszórva a levegőben, és az első bántásra, rossz szóra – olyan mérhetetlenül feszülten, ingerülten reagálunk, olyan rettenetesen türelmetlenek vagyunk, hogy az leírhatatlan!

De próbáld meg! Gyakorold! Ne veszítsd el azt az erős köteléket, ami Istennel kapcsolatban tart!
Ha azt teszed, amit Jézus tenne egy-egy szituációban, akkor egy örökkévalóságon át vele lehetsz. Ez egy ígéret.
Kell ennél több?

csütörtök, december 12, 2013

Isten szavát hallani öröm

„Ha rátaláltam igéidre,
eledelemmé váltak;
igéd nekem örömöm
és szívem vidámsága lett;
mert a te nevedet viselem,
Uram, Seregek Istene!”
Jeremiás könyve 15:16
        (Neovulgata)

A neveknek az ókorban – épp úgy, mint az indián-regényekben – különös jelentőséget tulajdonítottak. Ádám „ember” jelent; Jákób születésekor a „csaló” jelentésű nevet kapja, de ezt Isten Izraelre, „győzőre” változtatja; Jézus neve „szabadítót” jelent – és még hosszan lehetne folytatni a sort. Jeremiás próféta arról beszél, hogy az Úr nevét viseli. Jirmöjáhú annyit tesz „Jahve alapít”, vagy „Jahve létrehoz”. Vajon hogy viszonyult a próféta a nevéhez? El tudom képzelni, hogy szülei már gyerekkorában elmagyarázták Jeremiásnak, hogy a név, amit visel, felelősséget is jelent, melyről sosem szabad elfeledkeznie.
Egy történet jut erről az eszembe. Nagy Sándor egy éjjel nem tudott aludni, így elhatározta, hogy végignéz a táboron. Ment őrhelyről őrhelyre, és mindenhol röviden elbeszélgetett a strázsáló katonákkal, akik boldogok voltak, hogy a nagy hadvezér megszólította őket. Az egyik poszthoz érve azonban azt látta Nagy Sándor, hogy az őr alszik. Mérgesen rákiáltott:
– Hogy hívnak téged katona?
A katona fölriadt álmából, és rémülten látta, hogy hadvezére áll előtte. Remegő hangon válaszolt:
– Sándor a nevem.
Nagy Sándor még erélyesebben kérdezett vissza:
– Nem hallottam katona, mi a neved?
A katona összeszedte összes bátorságát, és hangosabban válaszolt:
– Sándor.
– Katona! Két választásod van. Vagy megváltoztatod a neved, vagy pedig olyan életet élsz, amely méltó ehhez a névhez!
Úgy tartják, hogy ez a katona lett később Nagy Sándor egyik legbátrabb harcosa.
        Keresztyénként Krisztus nevét hordozzuk. Vajon érezzük ennek a súlyát? Vajon úgy válaszolunk, úgy cselekszünk, ahogyan Jézus tenné a hegyünkben? Legyünk magunkhoz őszinték, nem mindig. Sokszor megfeszülünk, és próbálunk jók lenni, és talán sikerül is egy-két órára, vagy egy-két napra, de aztán egy váratlan helyzetben – magunk sem tudjuk miért – olyant mondunk, vagy olyant teszünk, ami egyáltalán nem méltó Krisztus nevéhez. Miért nem megy ez nekünk? Lehetséges, hogy rossz fronton küzdünk?

        Jeremiás nem a viselkedésről beszél az Úr nevének hordozása kapcsán, hanem Isten szavainak élvezetéről. A bűn elleni küzdelem legrosszabb módszere, ha megfeszülve, erős akarattal megpróbálunk jól viselkedni. Az ilyen hozhat némi változást, de legtöbbször csak külsőlegekben, a probléma gyökeréig nem juthatunk el. Egy dolgunk van, ha meg akarunk szabadulni jellemhibáinktól, kutatni, olvasni és élvezni Isten igéjét. Jeremiás nem csak arról beszél, hogy tanulmányozzuk a Bibliát, hanem hogy az olvasást tegyük bensőséges tevékenységgé (váljon az ige „eledellé”), és találjuk meg benne azt, ami motivál minket (legyenek „örömteli” és „vidám” felfedezéseink Isten szavában). Röviden mindezt úgy lehetne kifejezni, hogy legyen élő kapcsolatunk Istennel. Ha ezt tesszük, Isten fog harcolni bűneink ellen, mi pedig szívből örülni fogunk a keresztyén életnek.

szerda, december 11, 2013

Ellenőrizd a kábelt!

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hagy téged.”
(Mózes ötödik könyve 31. fejezet 6. vers)

Egy vidéki körzetbe új lelkészcsalád költözött. Nagy lelkesedéssel vágtak bele az új misszióterület adta lehetőségekbe. Akkor sem estek zavarba, mikor megpillantották a korábbiakhoz képest puritánabb lakókörnyezetüket és az elöregedett szolgálati autót.

Ám, mikor éppen használatba vette volna a lelkész a kocsit, az sehogyan sem akart elindulni. Mivel épp hittanóráról jött ki, visszaszaladt az iskolába és kérte a tanárt adjon pár diákot, akik segítenek betolni az autót.

Így is történt, a diákok tolták, mikor már jó lendületben volt, a lelkész elfordította a kulcsot, a motor beindult és gond nélkül eljutott a másik faluba, ahol imaórát tartott. Ahogy az órának vége lett beült a kocsiba, de az megint nem indult. Most a híveket kérte, hogy segítsenek.

Így ment ez évekig. Istentiszteleten, evangélizációs alkalommal, esküvőn, temetésen. Nem volt olyan ember a körzetben, aki ne tolta volna a lelkész kocsiját.

Egyszer aztán lelkészváltásra került a sor. A lelkész nagy pontossággal igyekezett átadni minden információt leendő utódjának. Taglétszám alakulása, hívek lelkiállapota, stb. Végül megmutatta a használati kocsit is. Elmondta, hogy az autó megbízható ugyan, csak nehezen indul. Majd elkezdte mesélni milyen leleményes volt és milyen kedvesek az emberek.

Mindeközben az új kolléga felnyitotta a motorháztetőt, és észrevette, hogy az egyik kábel laza, nincs rendesen a helyén. Fogta, megigazította, majd beszállt az autóba, elfordította a kulcsot és a motor azonnal indult.

A lelkész ott állt és csodálkozott. Felesleges volt az embereket fárasztani több éven keresztül? A megoldás, az erő forrása ott volt végig a motorháztető alatt? A problémát csak egy laza kábel okozta?

Kedves olvasó! Kérlek, gondolkozz el ezen! Gyengének érzed magad? Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd? Nem jön össze semmi? 

Ne ess kétségbe!

A megoldás, az erőforrás ott van a ’motorháztető’ alatt „Isten nem marad el tőled”! 

Ne engedd, hogy laza legyen a kapcsolat!

Ellenőrizd a 'kábelt'!

kedd, december 10, 2013

Isten kiválasztottai



„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.”  5Mózes 7:6


Szeretnél egy olyan néphez tartozni, akikről azt mondja Isten, hogy magának választotta ki? Van egyáltalán olyan közösség, aki elmondhatja magáról, hogy Isten kedvence?

Mit jelent kiválasztottnak lenni?

Azt jelenti, hogy különösképpen szeretnek, értékelnek, és nagyra becsülnek. Azt jelenti, hogy kitüntetett figyelemmel, szeretettel vesznek körül, és különleges bánásmódban részesítenek még akkor is, ha nem érdemeljük meg.

Isten minden korban választott ki magának embereket. Voltak olyanok, akiket elhívott egy feladat végzésére. Az ószövetségben a zsidó nép volt ez. Nem azért szerette őket Isten, mert „minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok” 5 Mózes 7,7. A feladatuk az lett volna, hogy Isten szeretetét bemutassák az akkori világnak

Amikor itt járt Jézus a földön tanítványokat választott magának, akik követték őt bárhová ment. Tanultak tőle és továbbadták Jézus tanítását. Rövid időn belül az egész világ megismerte Jézusban az üdvösséget.

Mielőtt eljönne Jézus, ismét elhívott egy népet, hogy felkészítse a világot az Ő eljövetelére. Isten kiválasztottai  ők, „… akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”  Jelenések 14:12 

Keresd ezt a népet, megtalálhatóak, itt élnek közöttünk …

hétfő, december 09, 2013

Túlerővel szemben





„Ha azt mondod a te szívedben: Többen vannak e népek, mint én, miképen űzhetem ki őket? Ne félj tőlük; emlékezzél meg azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az egyiptombeliekkel”

Mózes ötödik könyve 7:17-18.



Az élet nem csak könnyű napokat tartogat. Vannak napok, amikor olyan híreket kapunk, amelyek szinte leblokkolnak, földbe gyökerezik a lábunk és nem tudjuk hirtelen mi tévők legyünk. Aztán ahogy felocsúdunk, igyekszünk tenni valamit, de azt látjuk, szinte magunkra vagyunk a túlerővel szemben. Mi az első reakciónk ilyenkor? Elcsüggedünk. Azt mondjuk magunkban: „Hogyan tudnék én győzni a túlerővel szemben?”

Emberileg talán lehetetlennek tűnik a győzelem, de ez az ige arra bátorít, hogy bármennyire egyedül érezzük magunkat az éppen folyamatban lévő harcban, nem vagyunk egyedül. Isten mellettünk áll, ő harcol értünk, úgy ahogy annak idején Izraelért is megtette.

Azt az ígéretet mondja ma neked, amit annyiszor mondott már olyan embereknek, akik a túlerőt látva, megdermedve álltak: „Ne félj!”.


Nem tudom, mi az a túlerő, amivel ma harcolnod kell, hiszen mindenkinek a saját harca a legnehezebb. Lehet, hogy kilátástalannak látod a küzdelmedet, de tudnod kell, nem vagy egyedül. Isten melletted áll. S így te vagy túlerőben. Ő ma is, jelenleg folyó küzdelmedben is támogat és győzelmet ad, úgy ahogy azt sokszor tette már. Emlékezz csak vissza és adjon ez erőt harcolni ma is!

vasárnap, december 08, 2013

Nem kell több

„Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.”
Lukács evangéliuma 6:27-28

Füledben ott zúgnak a néhány nappal ezelőtti események. Szavak visszhangoznak benne, képek villannak fel az agyadban, érzések kavarognak a szívedben, kérdéseket próbálsz feltenni, de nincs rájuk válasz. A seb, az a régi, újból felszakad, mert valaki belevágta a deszantos kését. Tehetetlen vagy, mert erre a támadásra nem tudsz mit lépni. 

És közben hallod az Ő hangját: Szeressétek ellenségeiteket... tegyetek jót... adjatok áldást... imádkozzatok. Tudod, hogy ebben rejlik a lényeg. Mert szeretni azt, aki szeret, ehhez nem kell nagy áldozat. Bár néha őket sem könnyű, akik közel vannak, akikkel minden nap egy fedél alá von az élet, akikkel a legkönnyebb az összezörrenés. De mégis, őket nem nehéz szeretni, mert összetartoztok, mert velük vagy az, aki, és nélkülük még ennyire sem lenne szép az élet. 

De a többit. Szeretni azt, aki nem szeret, és nem áll meg a közömbösség küszöbén, hanem egyenesen ellenszenves érzéseket táplál magában rólad. Jót tenni azzal, aki kigáncsolt, áldani azt, aki átkot szór feléd. És imádkozni azért, akitől megint egy hatalmas, fülcsendítő pofont kaptál a lelkedben. 

De Ő megtette. Veled. Szeretett, amikor úgy éltél, hogy nincsen Isten. Áldásokat adott, melletted volt akkor is, amikor te átkoztad Őt életed minden rossz pillanatáért. És imádkozott érted. Ott, a szenvedések kertjében, a kereszt előtt rád gondolt, és érted imádkozott, pedig te is szöget vertél a tenyerébe. De Ő megtette érted. Azért, hogy élhess végre emberként, hogy lehullhasson rólad a bűn rablánca, és te szabad lehess igazán. 

Ezért ma reggel azt kéri tőled, hogy csak annyit tegyél, amennyit Ő tett érted. Nem kell túlteljesítened, nem kell leköröznöd Őt. Csak annyit adj tovább, amennyit Tőle kaptál. Mert ez az igazi szeretet.