szombat, november 05, 2011

Mi a fontosabb?

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.”
5 Mózes 31,6

Életünk válaszútjai során többször is találkozunk ezzel a kérdéssel.

A játszótér mellett figyeltem a kisfiát biciklizni tanító apukát. A gyermek egyre ügyesebben tartotta az egyensúlyát és a szülő tekintete vegyes érzelmeket tükrözött. A büszkeség és a féltés keveredett egymással. A – „Milyen ügyes!” – és az – „El ne essen, ne legyen semmi baj!” – érzése. Mi a fontosabb? Elengedni vagy megóvni?

Az uszodában a gyerekek úszni tanultak. A nebulók bátran lubickoltak az edző bácsi közelében, aki most először adta ki a következő utasítást:

- Lássam, mit tanultatok! Most mindenki önállóan elúszik a medence végéig, ott kimászik a szélére és lassan visszasétál hozzam. Na, indulás!

A kicsik közül ki bátrabban, ki félénkebben fogott neki a végrehajtásnak. Mi a fontosabb? „Menjek, vagy maradjak?” – gondolhatták. „Még sohasem úsztam végig ekkora távot az oktató nélkül. Vajon meg tudom csinálni? Nem lesz semmi gond?”

Mózes népe több mint negyven éve vándorolt úgy, hogy Mózes volt a vezető. Őt küldte Isten hozzájuk, értük. Ő ált a fáraó elé a csapások idején. Ő ment fel a hegyre, hogy átvegye a törvényt. Ő tudta, hogy merre kell menni. Minden fontos döntést ő hozott meg eddig. Most is ő mondta:

- Keljetek át a Jordánon!

De ő nem megy velük! Nem léphet be az ígéret földjére, mert most Isten magához veszi. Elveszi tőlük, és ők egyedül maradnak. Mi a fontosabb, menni vagy maradni?

Életünk válaszútjain mindig ez a kérdés: Mi a fontosabb? A veszteség, amit el kell szenvednünk a választásunk miatt, vagy a nyereség? Legyen szívünkben aggodalom, félelem, ne feledjük – bármit veszítünk is, az Úr velünk lesz, ha az Ő útját járjuk.

péntek, november 04, 2011

A kereszt hordozása


Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki utánam akar jönni, annak meg kell tagadnia önmagát. Naponta föl kell vennie a keresztjét és követnie kell engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt. De aki értem elveszíti az életét, az megmenti azt. Mert mit ér az, ha az ember az egész világot megnyeri, önmaga azonban elpusztul vagy elveszik? Mert aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya, és a szent angyalok dicsőségében”

Lukács 9:23-26.

Kulcsszavak: Önmegtagadás, keresztfelvétel, ha menti – elveszíti, ha elveszíti – megmenti, elpusztul, elveszik, szégyell

Vajon mi lehet ma reggel ebben a szakaszban az evangélium, az örömhír, ami neked és nekem örömöt hoz életembe?

1.) Az első, hogy ez egy recept – magától Jézustól. Szeretnél követni? – kérdi. Jó! Akkor légy önmegtagadó! Ez meg mit jelent, Uram? – kérdezheted. Hát csupán csak annyit, hogy tegyél az első helyre életedben. Ne a te – saját szempontjaid legyenek a legfontosabbak, hanem az enyéim. Kérdezd meg gyakran magadtól: Mit tenne Jézus?

2.) Vedd fel naponta a keresztet! Arra gondolhatsz most, hogy – hát nekem aztán van mit felvennem, akkora keresztem van, mint másik háromnak, aztán kezded sorolni: a férjem, a gyerekem, az égészségem… Csakhogy itt nem erről van ám szó! Nézd csak meg, mit ír erről a Jézus élete c. könyv? Jézus most elmagyarázta tanítványainak, hogy az Ő önmegtagadó élete például kell szolgáljon a saját életükhöz is. Így szólt: "Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye, fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem". A kereszt fogalma Róma hatalmához kapcsolódott. A legkegyetlenebb, legmegalázóbb halálnem eszköze volt. A legaljasabb gonosztevőknek kellett maguknak vinniük a keresztet a kivégzés színhelyére, s gyakran, amikor vállukra akarták helyezni, kétségbeesett erőfeszítéssel tiltakoztak, míg megtörték őket, s a kínzóeszközt rájuk kötözték. Jézus azt parancsolta követőinek, hogy vegyék föl keresztjüket, és hordozzák Őutána. A tanítványok számára szavai azt jelentették - noha csak homályosan értették meg azokat -, hogy alá kell vetniük magukat a legkeserűbb megaláztatásnak, akár mindhalálig Krisztus kedvéért. A Megváltó szavai nem érzékeltethettek volna tökéletesebb alárendeltséget. Mindezt vállalta értük. Jézus szemében a menny nem tűnt kívánatos helynek, ha eközben mi elveszünk. … Szeretni a lelkeket, akikért Krisztus meghalt - ez az ÉN keresztre feszítését jelenti. Aki Isten gyermeke, az ettől kezdve egy szemnek tekinti magát a világ megmentésére lebocsátott láncban. … Az önzés halál. A test egyetlen szerve sem maradhat életben, ha működését csak önmagára korlátozza. A szív, ha nem tudná életadó vérét továbbítani a kézbe és a fejbe, hamarosan elveszítené erejét. Az életadó vérhez hasonlóan járja át Krisztus szeretete az Ő titokzatos testének minden részét. Egymáshoz rendelt tagok vagyunk, s aki nem hajlandó másoknak juttatni, az elpusztul.” (JÉ)

3.) A kereszt hordozása eszerint Jézus Krisztus vállalását jelenti, akár az egész világgal szemben is, azokkal a nehézségekkel szemben, amik emiatt érnek minket.

És mi ebben az EVANGÉLIUM? Az örömhír?

Az, hogy Jézus már előttünk megjárta ezt az utat. Tehát az út járható, Jézus meg követhető és követendő!

csütörtök, november 03, 2011

Szabadíts meg, Uram!

"Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek."

Jeremiás próféta könyve 17:14

Ezékiás meggyógyult, mert Istentől kért segítséget. Noé megszabadult, mert Isten óvta. Ahazjá nem gyógyult meg, mert Baálzebúbot kérdezte betegsége kimeneteléről. Dávid megszabadult, mert nem a maga erejéből akart győzni, mint katona, hanem Isten felkentjeként cselekedett.

Péter anyósa meggyógyult, mert Jézus meggyógyította. A gadarai megszállottak megszabadultak, mert Jézus Úr a démonok felett is! A gazdag ifjú nem gyógyult meg a gazdagsághoz fűzött viszonya tekintetében, mert a földi hívogatóbb volt az örök életnél. Júdás nem szabadult meg a bűne terhétől, mert a bűn következményét, de nem a maga romlottságát bánta meg.

Az igazi szabadulás és gyógyulás Istentől származik, de érdemes-e mindenáron meggyógyulni akkor is, ha Isten éppen nem a gyógyulást szánta nekünk? Isten mindig meg akar gyógyítani, de nem biztos, hogy azt ezen a Földön adja nekünk. Van-e hited akkor is, amikor nem gyógyulsz meg?

Istené a teljes gyógyulás lehetősége és hatalma, de a gyógyulás csodájának nem kell automatikusan megtörténnie minden esetben a hívő életében - ha testi betegségről van szó. Ezen a területen is, mint minden más kérdésben az Istenre való hagyatkozás és az Ő vezetésének az elfogadása a cél és nem a mindenáron való gyógyulás. Isten a javunkat akarja és Ő nagyon messzire ellát, tudja, hogy a gyógyulás, vagy a gyógyulásnak az örök életre való elnapolása válik a javunkra.

Az Úr sok hatalmas csodát tett ezen a téren, és még fog is sokat! De a legnagyobb szabadulás és gyógyulás azon a napon fogja érni az Isten népét, amikor Jézus újra visszajön! Ha pedig ilyen jó a vége, akkor bízzuk magunkat Istenre, hogy életünk regényének a közbülső lapjain is Ő tudja, hogy mit miért enged meg!

szerda, november 02, 2011

A szülők tisztelete

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.”
(Mózes második könyve 20. fejezet 12. vers)


Társadalmunk válságos állapotát jól jelzi erkölcsi értékeink válsága, mely leginkább társas kapcsolataink torzulásában mutatkozik meg. Ezen kapcsolatok közül mindannyiunk életében különösen kiemelt helyet foglal el a család.

Sajnos, láthatjuk, milyen messze kerültünk attól Isten által tervezett szeretetközösségtől, melyet a családnak jelentenie kéne. Férj és feleség külön él. Válás. Csonka családban felnövő gyermekek. Házasságon belüli erőszak. Félelem. Bizalmatlanság.

Szemünk láttára teljesedik: amit a gyermekeknek kell átélni: „Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is” (Luk.21:16) Illetve, amit a szülők és nagyszülők tapasztalnak: „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek.” (2Tim.3:2)

Milyen szomorú, átélni a megbecsülés elhalványulását és eltűnését. Gyermekként azt hangoztatjuk: „az én apukám a legerősebb”; „az én anyukám a legszebb”. Ám miután meglátjuk, hogy ők sem tévedhetetlenek és egyre jobban öntudatra ébredünk, azt érezzük: ők a korlátai vágyaink teljesülésének, s menekülünk otthonról. S gyakran, mikor elveszítjük őket jövünk csak rá, mennyire igazuk volt.

Ugyanakkor megindító megtapasztalni ennek ellenkezőjét. A szülők iránti tisztelet legszebb iskolapéldáját egy már az ötvenes éveiben járó férfitől láttam. Idős, beteg édesanyját, leánytestvérét megszégyenítő módon otthonában olyan odaadóan gondozta.

A lakást takarította, főzött, mosott, vasalt. Az utolsó időszakban, pelenkázta, etette, itatta, de a néni már fel sem ismerte őt, mint saját fiát. S mikor megkérdeztem: nem lenne könnyebb rábízni édesanyját egy otthonra, azt válaszolta: Ha az anyám csecsemőként etetett, itatott, tisztába rakott, felnevelt, és nem dobott el magától, én sem adom oda másnak.

Így ma azért imádkozom, a te életedben is legyen valóság a mennyei Atya ígérete:

„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz.” (Mal. 4:5-6)

kedd, november 01, 2011

Bizalompróba




„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!”   Jeremiás 17,5







Tegnap sokan megdöbbentünk a hír hallatán, meghalt Albert Flórián az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó.  Amikor gyerekként kergettük a labdát, sokunknak ő volt a példakép. Elképzelni sem tudtuk, hogy ő is meghallhat. Ő volt a labdarúgás Császára.

Az elmúlt napokban sokan kilátogattunk a temetőkbe meghalt szeretteinkhez és ott a sírnál rádöbbenhettünk mennyi is egy ember élete. Holt, volt, nincs – ahogy a költő mondaná. Akiket szerettünk nincs többé, itt hagyott, elment tőlünk. Akikben bíztunk azokat elragadta a halál.  

Szeretnéd egy olyan valaki barátságát, aki örökké veled van, akivel nem történhet meg, hogy elhagy? Akivel megoszthatod gondjaidat, problémáidat?

Milyennek kell lenni egy ilyen Valakinek?   
Egy biztos, örökké kell, hogy éljen!

Én egy ilyen személyt ismerek, aki, ha sírba is került harmadnapra feltámadt, és  soha többé nem fog meghalni. Akihez, ha hozzá mész szeretettel fogad, elbeszélgethetsz Vele. Aki bármikor elérhető, ha szükséged van Rá – ma reggel is vár arra, hogy megszólítsd – Ő JÉZUS KRISZTUS.

Ő soha nem hagy el!

hétfő, október 31, 2011

Nyugodtan várni az Úr tetteit


"Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR!"
Krónikák 2. könyve 20:17

Talán nem vagy a csatamezőn, de érezheted úgy, hogy körülvesz az ellenség, és ötleted sincs, hogyan oldd meg a helyzetet. Az ellenség nem feltétlenül gonosz emberek sokasága, nem is minden esetben látható dolgokról van szó, de érzed a veszélyt, és érzed a magad tehetetlenségét.

Amikor látjuk az ellenség túlerejét, nehéz meghallani azt, hogy "ne félj, és ne rettegj". Mi okunk lenne a nyugalomra? Mi változtatna a reménytelen helyzeten? Csak állj meg, és nézd Isten szabadítását! Micsoda vakmerőség, micsoda vakság! Vagy inkább: mekkora bizalom!?

A Biblia nagyon sokszor úgy hogy megoldást a leglehetetlenebb helyzetekben is, hogy azt mondja: "veled lesz Úr."

Mózes aggodalmaskodott küldetése miatt, erre Isten azt mondta: ne aggódj, én veled leszek.

Megszólítja Gedeont, a bátortalan férfiút, és azt mondja: légy bátor és erős, én veled leszek.

Mielőtt Jézus felemelkedett a tanítványai szeme láttára azt mondta: ímé én veletek leszek a világ végéig.

Bármit is hoz az élet, bármi vár rád a mai napon is, emlékezz a megoldásra: Isten veled lesz. Ha rábízzuk magunkat, ő sem hagy el bennünket, hanem örömmel megmutatja hatalmát és dicsőségét.

vasárnap, október 30, 2011

Mondd, hogy elég...

„Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!”
Példabeszédek könyve 30:8-9

Mondd, milyen lenne a világ, ha megtanulnánk kimondani a szót: elég. Ha a „még többet” helyett csak annyi hagyná el szánkat: köszönöm, elég. Ha mindenki csak annyit venne és annyit enne, amennyire szüksége van. Ha nem halmoznánk értelmetlenül, ha megtanulnánk egyszerűbben élni.

A világ fél. Válság van mindenfelé. Pénzintézetek dőlnek be, emberek ezrei válnak egyik percről a másikra munkanélkülivé, otthontalanná, reményvesztetté. Mindenki kiált a szegénység ellen, és ha imádkozik, ezt megemlíti: Uram, ne adj nekem szegénységet. És vajon mennyi fohászt küldünk a gazdagság ellen? Inkább a lottó ötösöket és hatosokat foglaljuk imába, semhogy azt, „Ne adj nekem gazdaságot!”

Isten ma reggel azt kéri tőled, tanulj meg az egyszerűségért imádkozni. Az egyszerű életért, azért, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen ki tudd mondani: Köszönöm, elég!

Antoine de Saint-Exupery: Fohász
 
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!