szombat, július 09, 2011

Bűnvallomás

Ellen G. White: Jézushoz vezető út, részlet

"Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer" (Péld 28:13). Egyszerűek, igazak és ésszerűek azok a feltételek, melyek alapján Isten kegyelmét elnyerhetjük. Isten nem kíván tőlünk méltatlan vagy lehetetlen dolgokat, hogy bocsánatban részesülhessünk. Nem szükséges hosszú és fáradságos zarándoklásokat végeznünk, sem fájdalmas önkínzásoknak alávetnünk magunkat, hogy lelkünket a menny és föld Teremtőjének beajánljuk, hogy ily módon bűneinket levezekeljük; aki bűnét bevallja és elhagyja: kegyelmet nyer.

Az apostol a következőket írja: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok" (Jak 5:16). Valljátok meg Istennek, aki egyedül bocsáthatja meg azokat; hibáitokat pedig egymásnak. Ha barátodat vagy szomszédodat megbántottad, be kell előtte ismerned igazságtalanságodat, és neki is legszentebb kötelessége teljes szívből megbocsátani. Ezután Istenhez is bocsánatért kell esedezned, mert testvéred, akit megbántottál, Istennek tulajdona, és mikor megsértetted, egyúttal Isten ellen is vétkeztél, aki az ő Teremtője és Megváltója. Az ilyen ügy egyedüli Közvetítőnk, a nagy főpap (Jézus Krisztus – a szerk.) elé kerül... Ő részvéttel van gyengeségeink iránt, és összes bűnös hajlamainkból kigyógyíthat bennünket…

…Az őszinte bűnvallomásnak mindig sajátos jellege van, és személyes bűnöket ismer be. Ezek lehetnek oly természetűek, hogy egyedül Istennek kell bevallani, vagy pedig olyanok, hogy általuk embertársainknak ártottunk, és ezért tőlük kell kérnünk bocsánatot. Avagy nyilvános természetűek, s akkor nyilvánosan is be kell azokat ismernünk. De minden beismerés határozott és tárgyilagos legyen, és azokra vonatkozzék, melyeket elkövettünk…

…Bűnvallomást, őszinte bűnbánat és javulás nélkül Isten nem fogad el. Egész életünknek át kell alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye a bűneink felett érzett őszinte bánatunknak. A következő szavak tisztán és érthetően mutatják kötelességeinket: "Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét" (Ésa 1:16-17)…

péntek, július 08, 2011

Őszinte hitélet


„Nem mindenki, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! – megy be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”

Máté 7:21.

Szigeti Jenő professzortól hallottam először a ’Jaj Istenem!’ keresztényekről. Amikor baj van, akkor, jaj, Istenem! Amikor az élet úgy kívánja, akkor büszkén, tán kérkedőn kihúzza a mellét: Én kérem szépen keresztény vagyok! Rögtön tudja, hogy X-et „megverte az Isten!” Gyönyörűen fúj gyerekkorából megmaradt szólamfoszlányokat néha Noét összekeverve Péterrel. Máskor meg felsóhajt: Jaj Istenkém, most segíts! Szó szerint idézi a Bibliából, hogy „ezer betelik, kettő nem!” – merthogy a régi öregek azt mondták, ez is benne van a Bibliában. (Egyébként nincs benne)

Nem elég! Egyáltalán nem elég! Nem elég azt mondani, hogy Uram, Uram! Kevés!

Váczi Mihály is erről írt:

Nem elég sejteni,

hogy milyen kor jön el;

jövőnket - tudni kell!


Nem elég a célt látni;

járható útja kell!

Nem elég útra lelni,

az úton menni kell!

Ha hited csak szólam – az kevés! Ha hited nem párosul tettekkel – az kevés. Ha csak addig jutsz, hogy Uram! Uram! Még nagyon az elején vagy!

Nem elég.

(Volna kedved ma 13.30-kor meghallgatni az MR1 Kossuth Rádióban az adventista félórát?)

csütörtök, július 07, 2011

Helyes önvédelem

"De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja". Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek."
(Jakab levele 4:6-8)

Az önvédelem bibliai formáit találjuk ebben a szövegben. Mi emberek kitaláltunk már mindent, ami helyettesíti az igazit és hosszútávon kiderül, hogy nem használható, ezért megalkottuk az önvédelem helytelen formáit. Ez pedig a világgal való barátság és a kevélység.

Az ellenségeskedést, amit a bűneset után Isten ajándékozott az embernek - és nem megátkozta vele, hanem megajándékozta vele - fel lehet oldani, legalábbis a szabad akarat engedélyt ad rá. Mégpedig egyetlen módon, ha békét kötünk az ellenséggel. Ha megszűnt az ellenségeskedés, akkor valószínű, hogy békét kötöttünk az ellenféllel. Másként nem fog menni, de ez nem ajánlatos út. Isten igényes azzal, hogy mi ne legyünk a világ barátai. Ő azt akarja, hogy az Övéi legyünk.

Az önvédelem másik helytelen formája a kevélység. Milyen a kevély ember? A hegedűtanárom mindig azt mondta, hogy nem szereti az olyan embereket, akik annyira fennhordják az orrukat, hogy beleesik az eső. A kevély ember nem tud veszíteni típus.

Tévedés, hogy a kereszténynek győztes csatákkal kell rendelkeznie. Igen, győznie kell, de nem mindig. Frusztrációt okoz ez a görcsösség, ha elhitetik veled, hogy nem lehetnek hibáid, ha keresztény vagy. Ha ezt elhiszed, még több hibát ejtesz, mintha belátnánk, hogy lehetetlen tökéletesnek lenni.

Sajnos veszíteni muszáj. Mivel mindannyian bűnösnek születünk, nem fog másként menni a dolog. Ha nem veszítesz, azt jelenti, nem tettél semmit. A példázatban szereplő egytálentumos szolgának (Máté 25) egy bűne volt: nem mert veszíteni. Veszíteni szabad, de azonnal vissza kell futni a kegyelmes Istenhez.

A kevélység arról szól, hogy nem hiszem el, hogy Isten megbocsátja a rontott lépéseimet, ezért majd én mindent jól teszek. A kevély nem tud lelki kapaszkodó nélkül élni. Nem hisz a bűnöket megbocsátó Istenben.

Az önvédelemnek egyetlen helyes formája létezik: közeledni Istenhez. Ez azt jelenti, hogy leteszünk minden kapaszkodót. Nem úgy, mint a farizeus, hogy odaáll Isten elé és megvédi magát. Hanem úgy, mint Jósua, aki odaáll Isten elé és Isten megvédi őt a Sátánnal szemben (Zakariás 3:1-5).

Az önvédelem egyetlen helyes formája. Istenhez menjünk védelemért. Ha ezt a lépést megtesszük, Isten mindent megtehet értünk.

szerda, július 06, 2011

Szelíd beszéd

„A nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme.”
(Példabeszédek könyve 15. fejezet 4. vers)


Mindannyian tapasztalhattuk már, milyen következménye van a helyes, illetve a nem jól megválogatott szavaknak.

Milyen öröm, mikor azt halljuk: Olyan jó volt, hogy ezt mondtad! Köszönöm a bátorító szavakat!

Ugyanakkor, milyen kellemetlen szabadkozni; Elnézést, én azt nem úgy gondoltam. Nem jól fejeztem ki magam.

Valóban ez utóbbi megkeserít, és hosszú távon elidegenít bennünket embertársainktól, míg a szelíd szavak megédesítik mind saját lelkünket, mind mások életét. És ami mindennél fontosabb; a szelíd szó átformálja az életet.

Egy történet szól a tizenegyedik században élt Samuel ibn Nagrela, spanyol zsidó költőről, aki Granada királyának vezírje volt. Egy napon valaki a király jelenlétében elkezdte szidalmazni Samuelt. Mindenféle hazug rágalmakat hordott össze róla.

A király értesítette minderről főemberét és megparancsolta neki, hogy büntesse meg azt az embert, mégpedig vágassa ki a szidalmazó nyelvét. A vezír azonban a király parancsa ellenére nem bántotta őt, sőt inkább barátságosan beszélt és bánt ellenségével, így az egy idő után többé már nem rágalmazta, sőt inkább áldotta őt.

Midőn később a király meglátogatta vezírjét és megpillantotta azt az embert, csodálkozott és kérdőre vonta Samuelt, hogy nem hajtotta végre az utasítását. Sámuel erre így válaszolt: - Én végrehajtottam a parancsodat. Kitéptem a gonosz nyelvét, és adtam neki helyette egy jó és szelíd nyelvet.

Erre jegyzi meg a Talmud: „Ki a hatalmas? Az, aki ellenségét barátjává teszi” (Abóth d. R. Náthán XXIII).

Ehhez lehetne hozzátenni; S ki a leghatalmasabb? Az, aki az egész lázadó világot barátjává fogadja. Azaz Jézus, aki ma is szelíden szól hozzánk, le
csendesítve háborgó lelkünket.

S ahogy Ő mondja „Mert példát adtam néktek, hogy a miképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (ján.13:15)

kedd, július 05, 2011

Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek…



„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Ján.15,5.




Óh, Istenem! Hányszor volt már életemben jánosi heveskedés, péteri ígérgetés, júdási árulás….! Hányszor voltam túl magabiztos, amikor csodálatos módon a hitetlenség hegyei zuhantak a tengerbe kéz érintése nélkül, amikor még az ördögök is engedve hatalmas szavadnak, minden a terveim szerint sikerültek, amikor valóban megtelt a szám nevetéssel, és dicséretet énekeltem….! A dolgos nap utáni halk estében, hallgatva a madarak csodálatos muzsikáját úgy éreztem, semmi sem lehetetlen, minden úgy történt, ahogyan a mennyei könyvekben meg volt írva….! Gondolatban átéltem a vízen járás csodáját, és határozott léptekkel haladtam Feléd, mint akit senki sem állíthat meg….!

Mégis, valahol rövidzárlat keletkezett, valami kavics került a fogaskerekek közé, és hirtelen félni kezdtem! Amit eddig szorgalmasan, tervszerűen felépítettem, most kártyavárként omlott össze hatalmas robajjal…!

Uram! Hol rontottam el? Mit vétettem? Hiszen mindent a legjobb meggyőződésem szerint csináltam! Mi történt? Istenem! Ments meg engem, mert elveszek…!

Majd szinte hihetetlen módon, kétségbeesett kérdéseimre válaszoltál….. nem forgószélben, nem mennydörgés által villámokat cikáztatva, nem is valamilyen félelmetes kiáltással, hanem csöndes, szelíd hangon a mennyei angyalok éneke által…. a refrén, mely minden versszak végén mindig ugyanaz volt, felejthetetlen módon füleimbe csengtek: „NÁLAM… NÉLKÜL… SEMMIT… SEM… CSELEKEDHETSZ…!”

Most már megértettem Uram kudarcaim sorozatát! Nem akarok többé nélküled járni! Túl kockázatos elhinnem azt, amit Sátán duruzsol a fülembe naphosszat, hogy egyedül is fog menni…. amikor felvisz engem az elbizakodottság csúcsára és elhiteti velem, hogy milyen kiváló ember vagyok, nagyszerű tervekkel, szenzációs, világmegváltó ötletekkel! Nem! Elég volt a balga büszkeségből, az izzadságszagú jócselekedetekből, a látványos önmutogatásból, az üres léggömbökből, amelyek szétpukkadnak egy kis szellő hatására! Veled akarok járni Uram, csakis Veled! Kérlek, bocsáss meg nekem, és ha lehetséges, költözz a szívembe, mert úgy gondolom, felfogtam, hogy csak így teremhetek sok, zamatos gyümölcsöt….! Irányítsd az életemet, és ne engedd, hogy makacs önfejűségemmel további károkat okozzak művednek! Most már értem, Istenem, hogy Nálad nélkül semmit sem cselekedhetek….

Kormos Tivadar

hétfő, július 04, 2011

Fontos kérés

Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet.
Zsoltárok könyve 86:11

Az elmúlt két hónapban csupa olya helyeken jártam, ahol korábban soha nem voltam. Térkép segítségével általában eljutok az adott úti célhoz, de a legjobb dolgom akkor volt, ha valaki helybéli elnavigált. Találkoztunk egy könnyen megtalálható helyen és aztán csak követnem kellett a megérkezésig.

Az Úrral már jóval több, mint két hónapra járok együtt, és sokszor hiszem azt, hogy elég jól eligazodok már a világ dolgaiban. Aztán újra és újra rá kell jönnöm, hogy jobb lett volna az Ő vezetésére bíznom magam.

Az Isten országába is vezet egy út. Ez alatt azt értem, hogy van egy mód, ahogyan oda lehet jutni. Nem a csillagászok és űrkutatók mutatják az utat. Nem is a lelkünk mélységeit kutató szakemberek adnak útbaigazítást. Még csak nem is a bennem lakó „isten” hozza létre az átjárót a jobb világba.

Isten útja világos, egyenes, igaz. Nem könnyű – ezt soha nem mondta. Meg kell viszont tanulni azt, hogy akarnom kell az Ő útján járni. Le kell mondanom arról, hogy „tudom én, nem kell papolni”. El kell felejtenem a saját igazságomat, a saját eredményeimet és teljes ráhagyatkozással követni a Mestert minden tekintetben.

Uram, taníts engedelmességre, taníts átadásra, vezess a célhoz – mert egyedül te tudod a utat!

vasárnap, július 03, 2011

Szabadság!

„Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.”
Pál levele a Galatákhoz 5:13

Annyi dolog köt ebben a világban, és nem tudod felszabadultan élni mindennapjaidat. Kötnek a szokások, az íratlan szabályok, a végzettséged, a rangod, a társadalomban betöltött szereped, az időd és energiád, és már meg sem próbálkozol másként tenni. Inkább elfogadod, hogy ez így megy manapság, és nem teszel meg valamit a másikért, a másik javáért, mert az hozzád túl méltatlan.

Ebben a nagy szabadságban, amiben élünk, az idő észrevétlenül megkötözött, és alig bírsz szabadulni. Százszor könnyebben rávágod valamire, hogy sajnálom, nincs időm.

'48 ifjai már rég nem harcolnak, de ugyanúgy nincs szabadság. Különböző okokra hivatkozva utasítod el, hogy valami jót tegyél a másikért.

Isten ma reggel azzal az üzenettel várt rád, hogy az igazi szabadság több ennél; az a jó tettekre tesz szabaddá. Jó tettekre, amikor a másik ember a fontos, és nem én.  Kérd tőle, és Ő eltöri láncaidat, és szabadként élheted tovább életed a másikért!