szombat, szeptember 11, 2010

Élni a lehetőséggel

„Azért legyetek készen ti is, mert az Ember Fia akkor jő el, mikor nem is gondoljátok.”
Máté 24:44

Mai világunkban nagyon jól értjük, mit jelent készen lenni. Egész életünkben várunk életünk nagy pillanatára és aggódunk, nehogy elszalasszuk az adódó nagy lehetőséget. Vannak, akiknek több is adódik, de vannak, akiknek kevés. Jó időben szeretnénk mindig jó helyen lenni, mert ez az ideális, hogy megragadhassuk a pillanatot. Ezért küzdünk, készülünk erre a nagy eseményre. Éveket tanulunk, gyakorlunk, beosszuk időnket, napirendünket a CÉLNAK rendeljük alá, mindent megteszünk, hogy sikerüljön. Ilyen pillanatok a belépés a felnőttkorba, az érettségi, a diploma, a vágyott munka első napja, meghallgatások különböző bizottságok előtt, akik sorsunkról döntenek. Mindegy, hogy melyik, de ott, akkor bizonyítani szeretnénk.

Hitünk lényege, hogy a mi drága Megváltónk visszajön. Minden keresztény ember számára az lesz a PILLANAT, a LEHETŐSÉGEK LEHETŐSÉGE, amit nem szalaszthatunk el. Az, hogy nem tudjuk a pontos idejét, csak megvéd minket az érdek- hitűségtől, a látszatkereszténység csapdáitól. Mindig, mindenkor számításból nem lehet megállni. Mindvégig csak az képes hű lenni, aki őszinte, aki igazán vágyakozik. A mi vizsgafeladatunk tételeit pedig a Szentírás lapjain olvashatjuk. Gyakorlati elsajátítását pedig életünk minden napján végezzük, amíg…

Restás László

péntek, szeptember 10, 2010

Meghallgat az Úr

"Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára. Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem."

Zsoltár 66:19-20.

Volt már „imatapasztalatod”? Olyan, amikor valamit kértél, és meghallgatott az Úr! Nekem már nagyon sok ilyen imameghallgatásom volt.
Három kategóriába lehet sorolni az imákra kapott válaszokat – ahogy a közlekedési lámpa is három színből áll.
Van, amikor Isten látszólag nem hallgatja meg az imát. Ez azonban nem így van! Ő MINDEN imát meghallgat, de néha piros lámpát mutat. „Hallom gyermekem a kérésedet, de ismerlek téged és körülményeidet, erre az imádra ’nem’-mel válaszolok. A Te érdekedben!”
Van, amikor sárga lámpát mutat. „Várj! Megadom, de szeretném látni, mennyire vetted/gondoltad komolyan. Tényleg ezt akarod? Türelem! Megkapod! De egy kicsit még várj!”
És van, amikor zöld lámpát mutat. „Gyermekem, már alig vártam, hogy kérd tőlem! Megadom neked! Most, azonnal! Hisz tudod, mennyire szeretlek!”
Az igazi bűnbánat ez utóbbi kategóriába tartozik!
A 66. Zsoltár írója ezt az azonnali imameghallgatást tapasztalta meg.
Tapasztald meg MA azt, hogy hittel elmondott imádra válaszul - Isten csodálatos belső békével tölti be szívedet!

csütörtök, szeptember 09, 2010

Igazi arany

"Csak ő tudja, milyen úton járok.Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok"
Jób Könyve 23,10

Bármennyire is igyekezett jó keresztény lenni, sosem sikerült neki. Mindene megvolt, amit csak ember összegyűjthet, amire csak büszke lehet. Tehetős, bármit meg tudott venni, amit szeretett volna. Családi vállalkozásának még Amerikában is híre volt, csak úgy jöttek naponta az email- k, az adatlapjához való hozzászólások, egyszóval népszerű volt. Hatalmas családi partikat szerveztek minden évfordulón, születésnapon és a gyülekezetben első emberek voltak.

Aztán egy napon mindent elvert a jég. Vihar volt azon a vidéken, tűz ütött ki és minden odalett. A gyerekek, unokák odavesztek, és ráadásul még fekélyek lepték el a testét. Az orvosok se magyarázatot, sem gyógymódot nem tudtak mondani. Ami volt elveszett, és nem maradt semmi.Semmi nem maradt abból, amit felépített. Csak egy átkozódó feleség, aki a bajban inkább az ellenség lett, mint megértő barát. Meg barátok maradtak, akik csak a veszteség okát keresték a vigasztalás és együttérzés helyett.

Jób története ismerősen hangzik nemde? Amikor semmink se marad a barátunk, a kedvesünk is az okokat keresi a megértés, együtt küzdés,és bátorítás helyett. Amikor hibázunk, és távol kerülünk Istentől, csak azt halljuk, hogy ilyennek meg olyannak kellene lennünk, de senki nem fogja meg a kezünket és indul el velünk az Isten felé vezető úton.

Pedig de jó lenne, ha Valaki ilyenkor megértené, hogy embernek lenni nagyon nehéz.Megértené, hogy a viharban nem az Istenre kell panaszkodni, hanem az árbocot kifeszíteni és tovább küzdeni az életért. Szeretnénk, hogyha valaki szorosan magához ölelné és csak annyit mondana:minden rendbe lesz.Isten keze ma sem rövidebb. Amit adott, és eltűnt, még visszatérhet az életünkbe. Mert nincs minden veszve. Istennél még mindig van megoldás.

Mert ha Isten megvizsgálja a helyzetet, kiderül, hogy egy ARANY vagyok. Igazi arany,nem pedig egy elveszett senki. Mások mondhatnak bármit, hogy ezért, vagy azért kerültél nehéz helyzetbe, de Isten csak annyit mond:arany vagy számomra. Érték, akiért naponta teszek egy csodát. Arany, akinek ma is felhozom a napot. Betegségében vele vagyok. És szeretem, bármit is tett.

Szeretnéd ezt elhinni? Elhiheted, mert benne van a ma reggeli igeszakaszban: arany vagyok, ha Isten rám néz. Érezd és lásd ma, hogy jó az Úr!


szerda, szeptember 08, 2010

Az alázatos ember útja

„Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.”
(25. Zsoltár 9. vers)
Egyszer egy művészt felkértek arra, hogy Jézus alázatosságát kihangsúlyozva készítsen el egy méretarányos, egészalakos szobrot, olyat, aminek nincs párja sehol a világon.

A megrendelők gondolkodtak, milyen is lesz majd az elkészült alkotás. Talán valamelyik gyógyítást fogja ábrázolni a szobrász, netán a keresztje alatt roskadó, vagy a kereszten függő Urat?

Ám mikor eljött az elkészült mű leleplezésének ideje, nagyon meglepődtek. Ugyanis a Jézust ábrázoló szobor bár szépen kidolgozott volt, de a magassága nem volt több egy méternél, és a tekintete is lefelé nézett.

Az átadásra összegyűlt emberek csak körbe-körbe járkáltak, nézegetve, majd csalódottan léptek hátrébb. Végül a művész kislánya szaladt oda és azt mondta; - Ha szeretnék látni az arcát, le kell térdelniük.

Bizony néha mi is így vagyunk. Szeretnénk különleges kapcsolatba kerülni az Istennel. Szeretnénk olyan csodákat átélni, amilyet senki nem élt át, szeretnénk, ha szívünket különleges érzések töltenék el… de nem történik velünk semmi különös.

Miért? Mert nem bár tudjuk, hogy kéne, mégsem borulunk elégszer Megváltónk lábaihoz.

Így, ha szeretnéd Jézus arcát látni, térdelj le most és kérd, hogy úgy tudj élni minden percben, mintha mindig előtte térdelnél.

kedd, szeptember 07, 2010

Ébresztő!!!



„Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret.„


(Jeremiás siralmai 3,31-32)



Romokban hevert az élete. Zokogott, mert tragédia, tragédiát követett az utóbbi években. Mennyire bánta, hogy Isten nélkül élte az elmúlt tizenöt évet… Távol Istentő, a hittő, a világ „szépségeit” kergetve. Egy kérdést ismételget szinte percenként a szájából: „Mit kell tennem, hogy rendbe jöjjön az életem?”

Mit mondhatsz egy jó barátnak, amikor ilyen, vagy ehhez hasonló kérdéssel fordul hozzád?


Bizonyára mindannyian voltunk már hasonló helyzetben. Amikor arra kellett rádöbbennünk, hogy távol sodródtunk Jézustól. Már nem vesszük olyan sokszor kézbe a Bibliát, nem imádkozunk olyan szívesen, mint régen, nem keressük akaratát. S kisvártatva már jelentkeznek is Isten „emlékeztető”. Bár a Gonosz kezdeményezi ezt a rosszat, de a te Istened jóra fordítja. És ez a lényeg! Amit Isten tesz. Nem, amit te. Olyan sokszor elveszünk saját teljesítményünk méricskélésével, ahelyett, hogy azt figyelnénk, hogyan küzd értünk isteni Barátunk.

Igen, Ő megengedi a rosszat, hogy felébredjünk csipkerózsika álmunkból, hogy kijózanodjunk, hogy újra reálisan tudjunk tekinteni önmagunkra és a minket körülvevő világra, hogy bűnbánatot gyakoroljunk. S valljuk meg őszintén, ha nem engedné az Úr olykor, hogy nagyot koppanjunk, mint Arany János versében az a bizonyos bogár, könnyen el is veszíthetnénk a szívünkbe költözött reménységet.


Milyen bátorító mai igénk! „Nem vet el örökre…, ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret.”


Eltávolodtál Istentől? Bánod az elmúlt időszakot, amit nélküle éltél? Felébresztettek a téged ért kellemetlenségek? hidd, hogy Ő irgalmaz neked. Jézus keres és ő meg is fog találni (mint már annyiszor), hogy visszahozzon a családi kör-be, mert „szeret”!


Ámen

hétfő, szeptember 06, 2010

Jó helyen...

“Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim és üldözőim kezéből!”
Zsoltárok könyve 31:15

Néhány éve egy beteg ágyához siettem. Már az is külön történet, hogy épp abban a városban voltam, merthogy épp egy másik helyen kellett volna lennem vagy kétszáz kilométerre onnan. Ahogy közeledtem, azon gondolkodtam, hogy mit is lehet mondani ilyen helyzetben. Hiszen nincsen a kezünkben semmi, ami igazán életet menthetne. Csalfa vigasztaló vagyok. Ekkor különleges dolog történt. Valaki a szívem mélyébe súgta: “Imádkozz azért, hogy kezembe tegye az életét.” Megdöbbentem, szótlanul utaztam tovább. Néhány órával később a beteg a kezem közt halt meg, vagy mégsem?

Vajon mekkora Isten marka? Még oda is elér, ahová én nem is juthatok? Vajon még az is belefér, amire nem is gondoltam?

“Kezedben van sorsom”

Szívembe nézek. Megdöbbenek. Itt is Isten keze nyoma van! Hordozza gyöngeségeim, bűneim, munkálja a jobbulást.

“Kezedben van sorsom”

Kinézek parányi ablakomon a dolgozószobámból: ragyognak a csillagok. Lelkemtől csak egy arasznyi: Istennek innen oda. Mert ott is Isten keze van. Hordozza a csillagokat, ezt a Föld-golyót, rajta milliárdnyi szenvedést, nevetést, gonoszságot és erényt.

“Kezedben van sorsom”

Ez a reményem. Ez az otthonom. Ez számomra az élettér: örök élet helye.

Ma is, Uram!

“Kezedben van sorsom...”

vasárnap, szeptember 05, 2010

Az a nagy nap

"Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen."
Pál levele az efézusiakhoz 5:25-27

Kilépsz a forró zuhany alól, és kezdetét veszi az a bizonyos készülődés. Ez az a nap, amire olyan régóta vártál. Mindenből a legjobbat, legszebbet választottad ki külön erre az alkalomra. A fodrász lázas gonddal tűzi fel tincseidet, a ruhát fűzik, igazítják rajtad, a cipő, a különleges csokor, "a valami régi, valami új, valami kék és valami kölcsönkért" is mind megvan. Sehol egy folt, gyűrődés, hiba. Tökéletes. Elkészültél, mint remekmű. Mindenki csodál, körülugrál, kérésedet lesi, de mindez számodra csak másodlagos. A lényeg ott vár az oltárnál. Ő, akinek igent mondtál, aki számára te vagy az Egyetlen a száz-meg százezerből, a Minden, az Örökké. Ő, aki érted véghezvitt minden lehetetlent.

Jézus Krisztus, aki életét adta az egyházért. Az egyházért, ami nem egy ház, nem egy megfoghatatlan, személytelen intézmény, hanem Te és én. Teérted és énértem vállalta a szenvedést. Teérted és énértem döntött úgy, hogy nem kell neki a menny tisztasága, dicsősége, fénye és boldogsága, ha nem oszthatja meg azt velünk. Az Isten Fia, mint a vőlegény vár egy napot, amikor te és én ott állhatunk előtte, mint az egyház tagjai tisztán és fehéren, mert Ő a vérével kifizette mindennek az árát.

Tudod, olyan felfoghatatlan ez az egész, mintha álmodnál, de mégis igaz. Mondd, részt akarsz venni ezen a nagy napon?