szombat, április 03, 2010

Isten jót akar

„Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”
Zsoltárok 30:5

Mi emberek megértésre törekszünk. Kutatjuk a világunkat, hogy minden ismeretben bővölködjünk. Mégis nehezen értjük meg azt, hogy az Isten nekünk jót akar. Mert ez ellen szól minden szenvedés, minden bánat, ami megnyomorítja sorsunk. Ha Isten jót akar az embernek, akkor miért van annyi betegség? Mi az oka az éhezésnek, háborúknak? Miért engedi meg, hogy annyi gyermek szenvedjen a szülők szeretetének hiányától? És még sorolhatnánk a kérdéseket. Valaki egyszer azt mondta: A boldogság egy pillanatnyi csend az élet nagy viharai előtt. Miért értenénk egyet Dáviddal, aki élete nehezebb szakaszát – ami, valljuk meg, jóval hosszabb volt, mint az örömteli – éli meg pillanatképpen? Ehhez nézőpontváltásra van szükségünk, meg kell értenünk, hogy mi az, ami valóban jó nekünk. Tudjuk azt, hogy a szenvedésnek, a bánatnak sok jó oldala van. A próbában sokszor kincsek születnek. Csodálatos könyvek, költemények, zenedarabok, képzőművészeti alkotások. A legtöbször megfigyelhető, hogy az ember jelleme is változik, csiszolódik. Az életünkben megjelenő bánat átformálja látásunkat, arra késztet, hogy nézzük más szemmel a világot. Figyeljünk a kisebb örömökre, az apró részletekre. A szenvedés miatt sokszor a nagy kérdések felé fordulunk: Mi végre vagyunk? Mi a célja a létezésnek? Ez az, amit Isten akar. Szeretné életünkben a lelki fejlődést, és akarja, hogy válaszokat keressünk, mert tudja, az igazi választ csak Nála találjuk! Létünk célja nem a szenvedés maga, de a nyomorúság megérteti velünk, mi a dolgunk a világban. Vagy, ahogy Pál írja: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2 Korinthus 4:14). Megtaláltad már mi végre születtél a világra? Mi a célja az életednek? Mi az oka az átélt fájdalomnak? Keresd Istennél! Ha vele együtt teszed ezt, megérted. És este még szomorú leszel, de reggelre beköszönt az öröm...
Restás László

péntek, április 02, 2010

Nem hiábavaló reménység

„… szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből pedig remény. A reménység pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által.”
Róma 5:3-5.

Egy másik fordításban úgy olvastam: „Még szenvedéseinknek is örülünk, mert azokból türelem fakad…” Hát, nem tudom, Pál apostolon kívül hányan örülnek még szenvedéseiknek? Én nem hiszem, hogy közéjük tartozom! Egy dolog azonban biztos: A szenvedés türelemre tanít. Persze, már akit. De aki türelmetlenül fogadja a szenvedést, előbb utóbb rá kell jönnie, hogy nem sokra megy türelmetlenségével. Tehát, ha figyelünk szenvedéseink közben, hamarosan rájövünk, hogy türelmesebbek leszünk – másokkal és önmagunkkal szemben is. Ennek a türelemnek a következménye egy erős – vagy jóval erősebb jellem, azaz egyéniség. Ezután már nem lesz nehéz bizalommal, reménységgel tekinteni a jövő felé. A reménység pedig nem hagy cserben!
Milyen jó, hogy a hívő embernek VAN reménysége! Nem kell reménytelenül, céltalanul botorkálnia az életben!

A remény a hit kinyújtott keze a sötétben. /George Iles/
Az embert a reménység élteti. /Mihail Solohov/
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni. /Wass Albert/

És mit mond a Biblia a reménységről?

Így várjuk azt a napot, amikor megláthatjuk a mi nagy Istenünknek és Megmentőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőségét. Ő a mi áldott reménységünk, aki dicsőségesen fog visszajönni.
Titus 2:13.

csütörtök, április 01, 2010

Az igazság ára

"
Az Úr megvizsgálja az igazat és bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti"
Zsoltárok Könyve 11,5

Ma, ha reggel bekapcsolom a TV-t akkor a Viasat3-n egymás után következnek a bűnügyi sorozatok, ahol Jessica Fletcher vagy Steve ügynök nyomozgat. Átkapcsolok a Hallmarkra ott egy másik sorozat megy. Este, ha valami normális műsort szeretnék végre találni, akkor nézhetem az NCIS-t. Elég csak 5 percet nézni a TV-t máris tele lesz a hócipőd a sok rendőrségi esettel. És akkor kinyitod a Bibliádat és azt találod, hogy Isten is megvizsgálja az igaz és bűnös embert. Aztán a sok gyűlölet az agyadra megy, és úgy tűnik, hogy Istennek is van szent haragja?! Nem tudom, hogy benned ezek a kérdések merülnek-e fel, de bennem igen. Ezért megpróbálom feloldatni Isten Igéjével a feszültséget, ami bennem keletkezett...

Van egy olyan határ, amikor Isten véget vet a gonosznak. Sokszor látom ezt a saját életemben. Van, amikor Isten az "eddig és nem tovább kényszert" alkalmazza, azért, hogy visszatartson engem a rossztól. Mert szeret, ezért nem engedheti meg. Mert szeret, ezért nem szeretheti azt, aki erőszakos stb. ember. Isten minden esetben egyenes, ezért adott pillanatban kiiktathat, megakadályozhat embereket a rossz szándék véghezvitelében. Teljes szívéből elveti azokat, akik erőszakot teremtenek a világban.

Ezért Isten szeretete és a bűn iránti iszonya tökéletesen megfér egymás mellett. Mert az igazságnak ára van. Az én igazságomnak egy emberré lett Isten az ára, akinek vére megfizethetetlen jót hozott az életembe- életet lehelt belém, célokat, látást adott. A te igazságodnak- és bármit követtél eddig ez akkor is igaz- Jézus vére az ára, ami minden rossz emléket és rémálmot kitörölhet az életedből. Ma reggel kiülhetsz az erkélyedre; vagy mint én, nézheted az iskolába ballagó gyerkőcöket és eltöprenghetsz azon, hogy mennyi "igaz" történet van a birtokodban. És ha rájöttél arra is, hogy vannak "bűnös" történetek a szíved mélyén leborulhatsz, vagy csak ülve összeteheted a két kezed, vagy ha van akivel együtt- összekulcsolhatod a két kezed és imában kérheted Jézus igazságát, ami a legértékesebb, legbiztosabb mosószer a világon, és a legjobb: sosem hagy maga után szürke foltokat. Tiszta vagy!






szerda, március 31, 2010

Őszinte keresztény élet
„Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.”
(Péter első levele 2. fejezet 1-3.vers)
Az őszinteség egy olyan erény, melyet mindannyian elvárunk környezetünktől, és sokan úgy definiálják, mintegy tükröt, mely által objektív módón szembesülhetünk magunkkal.

De a valóság az, hogy egy tükör által visszaadott rideg hasonmásképpel szemben, az igaz őszinteség nemcsak megmutatja, hogy milyenek vagyunk, hanem elénk vetíti, hogy a növekedés útján mivé lehetünk.

Az őszinte keresztény élet, Péter interpretációjában maga a gyermeki lét, amely az állandó növekedés útján éri el a teljességet. Hiszen, ahogy a gyermek, úgy az őszinte ember sem bűntelen, nem tökéletes.

Az őszinte keresztény nem rejtegeti bűnét, nem takargatja hibáit, nem magyarázza gyengeségeit, hanem mint egykor Péter, Jézus lába elé veti magát, fel és beismerve; „Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk.5:8)

Ám Jézus nem távozott és ma sem távozik el az őszinte bűnösöktől, hanem mint szerető szülő, aki tisztába teszi csecsemőjét, úgy tisztít meg a bűntől.

S ahogy egyetlen anya sem hagyja étlen veszni újszülöttjét, ugyanúgy táplálja nap, mint nap minket mennyei Atyánk, hogy erővel teljes felnőttek legyünk.

Ezért, ahogy időről időre megmérik az újszülöttet, hogy mennyit gyarapodott, úgy reggelente az Úr is ráhelyez a mennyei mérlegére, majd az Élet Igéjét nyújtja feléd.

Nyisd ki a szíved és fogadd be Őt!

Nyisd ki a szád és dicsérd Őt!

kedd, március 30, 2010

Jézus jelenlétében megértjük életünk eseményeit!

„És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázák nékünk az írásokat? És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak!” Luk.24,31-34.

„Miközben szomorkodva haladtak a tanítványok Emmaus felé, amely mintegy 12 kilométerre volt Jeruzsálemtől, Jézus csatlakozott hozzájuk. Nem ismerték meg Őt, hiszen már megdicsőült testben volt. A Szentírás arról tesz bizonyságot, hogy a feltámadás után egy különleges testet kapunk mi is, hasonlót Jézuséhoz. (Fil.3,20-21.) Ezen a testen már nem látszanak a bűn nyomai, egész más lesz, mint amit megszoktunk. Ennek ellenére nem egy új embert teremt Isten helyettünk, hanem minket támaszt fel az Úr! Megmaradnak egyéniségünk nyomai, a jellemünk, amit itt e földön kell kifejlesztenünk Isten segítségével….
Jézus hagyta, hogy a tanítványok elkeseregjék magukat, elmondják azt, ami a szívükben van. Miután elmondták bánatukat, amelyet helytelen elképzelésük miatt szenvedtek el, Jézus elkezdte magyarázni nekik az Írásokban a próféciákat. Megvilágította előttük a dolgok miértjét, és megértették az élet összefüggéseit….
Lehet, hogy mi sem értünk sok mindent, ami körülöttünk történik. Vannak reménységeink, amelyek megcsalnak bennünket. Merengőn tekintünk a jövő felé és elszáll minden életkedvünk! Talán úgy érezzük, hogy az Isten is elhagyott bennünket, csalódtunk emberekben és a Mindenhatóban is! Ne feledjük: Isten soha nem csal meg bennünket! Lehet, hogy nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy elképzeltük, de ez nem azért van, mert Isten tévedett, hanem azért, mert mi értékeltük rosszul az események menetét! Mégis, Jézus jelenlétében minden megvilágosodik. Ha találkozunk vele, ugyanazokat az eseményeket már egészen másként értékeljünk, mint előtte. Ha Ő magyarázza el nekünk életünk dolgait, lehet, hogy amit eddig rossznak gondoltunk, most jónak ítélünk, és hálát mondunk érte….
Miután megtudták az emmauszi tanítványok, hogy Jézussal találkoztak, nem tudtak többé nyugton ülni. Örömmel siettek embertársaikhoz, hogy továbbadják a Jézussal való találkozás boldogságát! Ha Jézus a szívünk lakója, nem tudunk hallgatni felőle. Mindenkinek elmondjuk a jó hírt, hogy Ő él, és visszajön hozzánk! Nem számít semmi! Se távolság, se fáradság, csak megyünk, mert a szívünk hajt! Boldog örömmel osztjuk meg az evangéliumot azért, hogy más is részesüljön belőle….”
(Részletek a „Húsvéti találkozások Jézussal” c. könyvemből)

Kormos Tivadar

vasárnap, március 28, 2010

„Be van fejezve a nagy mű, igen…” 

„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.”
Mózes első könyve 1:31

Fejeztél be úgy valamit az elmúlt héten, vagy az elmúlt hónapban, hogy hátradőlhettél a széken, és azt mondhattad: ez jó lett, sikerült, kész? Néztél végig mostanában valamilyen munkádon elégedetten, hogy valami igazán szépet, jót, különlegeset, vagy akár hasznosat, esetleg finomat sikerült alkotnod? Ugye milyen jó érzés végignézni egy kisúrolt lakáson; a kész hétvégi ebéden, ahogy gőzölög a tökéletesen megterített asztalon; egy befejezett dolgozaton; egy kész előadásvázlaton; a frissen lefestett kerítéseden; vagy akár a megjavított mosógépen. Elégedettség, öröm, béke, boldogság van ilyenkor bennünk, mert valamivel elkészültünk, valamit megalkottunk, valamibe beleadtuk mindenünket, és végre láthatjuk kész állapotban.

Ott állsz, elégedetten végignézel kész munkádon, gyönyörködsz a művedben, és egyszer csak valaki sáros lábbal végigtrappol a tisztaságtól ragyogó nappalin, vagy vírust kap a géped, és elszáll az előadásvázlatod, valaki nekidől a frissen festett kerítésednek, esetleg családod legifjabb tagja heves nemtetszését fejezi ki fintorogva az ebéd láttán. Borzasztó érzés, ugye? Beleadtál apait-anyait, és valaki tönkreteszi a művedet. Napokon, heteken, hónapokon át dolgoztál valamin, és egy pillanat áthúzza az egészet. Oda az elégedettség, az öröm, a boldogság, a béke. Mondd, van kedved ezek után újrakezdeni?

Istennel is valami hasonló történt. Hat napon át keményen dolgozott. Teremtett, alkotott, rendszert hozott a káosz helyére. Minden szeretetét beleadta ebbe a munkába, és a tetőpontján, az egész koronájaként, megalkotta az Embert. Péntek este, mielőtt a nap lenyugodott, az utolsó sugarak fényénél még egyszer megszemlélte művét, és csak annyit mondott: minden igen jó. És megpihent.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el Ádám és Éva Édenben töltött első és utolsó napja között; a történet vége így is, úgy is bukás. Sátán elrontotta Isten tökéletes művét. Ő volt az, aki sáros lábbal végigtrappolt a nappalin, aki bozótirtóval esett neki az angolkertnek… aki megrontotta az Embert, és vele együtt a Földet.

A mai napon kérlek, annyit vigyél magaddal, hogy Isten ezek után nem állt neki duzzogni, nem zárkózott sértődött magányba, hanem nekilátott, hogy újra kezdje az egészet, hogy helyreállítsa mindazt, amit Sátán tönkretett. Elküldte Jézus Krisztust, hogy megváltsa az embert saját élete árán, hogy kaphassunk egy tiszta lapot, és részesei lehessünk újra annak a tökéletes világnak, ahová igazán tartozunk.

Tudom, hogy nehéz napokon mész keresztül, tudom, hogy fájnak az élettől kapott sebeid, de kérlek, ma, amikor ezeket a sorokat olvasod, nézz fel az égre, és hidd el, nemsokára Isten mindent helyreállít, és végre Te is hazatalálsz.