péntek, november 21, 2008

Alkalmas és alkalmatlan időben

„Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben,
ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.”
2 Timótheus 4:2

Ezt az igét olvasva szembe jutnak Pál apostol szavai a korinthusi első levélből: „Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” (1Korinthus 1:21). Milyen érdekes, hogy az igehirdetés cselekményét – amit mi Isten üzenetének tekintünk – az apostol bolondságnak nevezi. Sajnos ma is sok ember előtt bolondság, értéktelen a hirdetett ige. Isten mégis ezen az úton tervezte megszólítani a bűnben élő embereket (lásd: 1Korinthus 1:18).

Timótheus, Pál apostol fiatal munkatársa volt, aki azt a feladatot kapta kiképzőjétől, hogy rendszeresen az igével kellesse magát az emberek előtt. A felszólítás világos és határozott, nem lehet félreérteni: „hirdesd az igét!”. Pál apostol nagyon jól tudta, hogy az Isten igéjére nagy szüksége van ennek a világnak. Ez ugyanis a Mindenható Isten megismerésének egyik fontos csatornája.

Ma, amikor sok vallás, sok egyház, templom, és gyülekezet létezik, az Isten igéje mégis ismeretlen sokak előtt. Mindannyiunk kiváltsága és feladata, hogy az igével kellessük magunkat embertársaink előtt, hiszen mindannyian a királyi papság részei vagyunk (1Péter 2:9). Lelki ajándékainknak megfelelően az örömhír továbbadása mindannyiunk feladata.

A szövegben az is áll, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, az igével elő kell állni. Ez azt jelenti, hogy nem emberi mérlegelésnek kell eldöntenie, hogy mikor hirdessük Isten országának az evangéliumát. Mintha Pál azt mondaná, hogy csak emberi szempontból van alkalmatlan idő az igehirdetésre, de Isten előtt ilyen alkalmatlan idő nem létezik. Isten igéjének ugyanis minden emberi élethelyzetre van tanítása, tanácsa, feddése, intése, de buzdítása, bátorítása is. Nincs már vissza annyi idő Jézus visszajöveteléig, hogy ráérnénk az alkalmak között válogatni.

A feddés és intés a bűnök leleplezésének népszerűtlen feladata, de a vigasztalás és bátorítás sok erőt kívánó feladata is ránk vár, akik Isten igéjét ismerjük, és a kezünkben tartjuk. Mindezt nem akármilyen lelkülettel, hanem hosszútűréssel, mások iránti elfogadással, megértéssel, empátiával kell tennünk, úgy, hogy közben az Úr tanításaihoz hűek maradunk.

Isten segítsen, hogy ma is legyen alkalom az Ige hirdetésére, akár alkalmas, akár alkalmatlan számunkra az idő! Az Úr adja meg ennek a szolgálatnak az örömét a szívünkbe.

csütörtök, november 20, 2008

Az őrök öröme

„Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra.”
Ésaiás próféta könyve 52:8

Hallható, saját szemünkkel látható öröm lesz az a nap, amikor visszatér az Úr a Sionra. Végre visszaveszi kétszeresen is jogos tulajdonát: a teremtés és a megváltás jogán is a saját birtokát.

Az Univerzum második legnagyobb eseménye lesz az, amikor Jézus nagy hatalommal és dicsőséggel visszatér a Földre. Miért csak a második legnagyobb esemény ez? Mert a leghatalmasabb esemény mégiscsak az, amikor Jézus meghalt a kereszten, amikor a világegyetem Alkotóját egy ember által ácsolt keresztre feszítették, miután gonosz emberek a legkegyetlenebb kínzásokban részesítették. Ennél nagyobb eseményt nem tud senki sem elképzelni, sem bemutatni. A legérthetetlenebb és legcsodálatosabb esemény az üdvösség történetében, amikor Isten Fia, a Názáreti Jézus Krisztus a második halálba ment az emberi nemzetség minden egyes bűne miatt. Ezen az alapon van joga jogos örökségét követelni akkor, amikor visszatér erre a Földre, mert ezért a bolygóért Nála nagyobb árat senki nem fizetett, de nem is ígért.

Mit is ért volna egy bolygó megfizethetetlenül magas árral, nulla haszonnal? Jézuson kívül senki sem licitált. De ha licitált is volna, kiderült, hogy egyedül Jézus az, aki szóba jöhetett, mint Kezes, Akinek mindent fizetnie kell. Bár megtehette volna, hogy magára hagyja a bolygót, hogy együk meg, amit főztünk, Ő óvott minket, de mi nem akartunk hallgatni rá. Megtehette volna, de nem tette.

Visszavenni a jogos tulajdont – nem nehéz dolog. De mindent megtenni azért, hogy ez legálisan, azaz teljesen tökéletesen és makulátlanul történjen, az utolsó cseppig mindent megtenni, ami ehhez szükséges – így már egyáltalán nem egyszerű.

Jézus mindent megtett azért, hogy egyszer eljöhessen az a nap, amikor az Úr tér vissza a Sionra. Amikor senki nem léphet fel bitorlóként, mert az egész világegyetem összes el nem bukott lakója és minden földön élő gonosz is elismeri, hogy jogos a győzelem, amit Jézus kivívott, mert a saját szenvedésével pecsételte meg.

A világtörténelem első és utolsó rendszerváltása, amit mindenki jogosnak ismer el. Bár nem mindenkinek lesz ujjonganivalója azon a napon, de mindenki elismeri a jogosságát.

Mindenki saját maga láthatja meg a legnagyobb győzelmet, melyet valaha is vívtak ezen a bolygón. Az Univerzum történetének első és utolsó háborújának végén a Győztes Hadvezér bevonul a visszafoglalt országba, hogy átvegye és átadja a jutalmat. Nem Magának szerezte meg, hanem azoknak, akik bűne miatt tört ki a küzdelem, amely csak az Ő sebei árán nyert diadalt.

Van miért ujjongani!







szerda, november 19, 2008

Az Istenbe vetett bizalom áldása
„És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!”
/Krónikák második könyve 20. fejezet 20 vers/

Jósafát, Júda negyedik királya volt. 25 évesen lépett trónra és 25 évig uralkodott. Legnagyobb érdeme, hogy az ország kettészakadása óta folyó háborút megszüntette (1Kir.22:45) A Szentírás úgy nyilatkozik róla: „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr.” (1Kir.22:43b)

Ez a fejezet a moábiták és az ammoniták ellen vívott győztes harcot beszéli el. Különös tanulság lehet, hogy Jósafát a csata előtt nem a haditervről, nem a győzelemhez vezető stratégiáról beszél katonáinak, hanem az Istenbe vetett hitről és bizalomról, és ez a harc azért lesz olyan különleges, mert nem az erő és nem fegyver vívja, hanem Isten Lelke.

De felmerül a kérdés; vajon kinek lenne bizalma egy olyan hadvezérben, aki a döntő ütközet előtt kard és alaki képzés helyett, lelki dolgokról beszél és imára hív. Sokszor a gyülekezetben hallani hangokat, hogy nem Jézusról, nem az evangéliumról kellene szólni, hanem gyakorlati témákról.

Tenni akarunk, csinálni valamit, ami önmagában nem bűn, viszont Isten vezetése nélkül hiábavaló erőlködés. Küzdünk a bűn ellen a magunk módján elképzelt önmegváltási képlet alapján, mely eleve kudarcra van ítélve. Tudjuk, de nem hisszük el, hogy a bennünk lakozó rossz nem győzhető le másképp, „csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.” (Mk.9:29)

A hit és a siker egyenes arányban állnak egymással. Ám sohasem felejthetjük el, hogy a Biblia nem a földi sikerek elérését tekinti célnak. A sikeresség, vagy más néven a szerencsés élet nem az életkörülményekben (gazdagság, egészség, hírnév…) nyilvánul meg, hanem a körülményekhez való viszonyunkban. Hiszen a hit épp azáltal emel ki a pillanatnyi nehézségből, hogy a következő pillanatot láttatja velünk.

A hit nem láthatatlan filozófia. Az igazi hit cselekedetekben mutatkozik meg. Ha valóban hisszük, hogy Jézus nemsokára megjelenik, és magához vesz bennünket, az meg fog látszani az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatainkban. Jézus tehát nem véletlenül hívja fel figyelmünket arra, hogy „az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Luk. 18:8)
Ne feledjük Jézus ma bennünk keresi a hitet, olyan hitet, amely a mindvégig kitart, és éppen emiatt nyeri el jutalmát; az örök életet.

kedd, november 18, 2008

Isten szava átformáló hatalom


Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?"

(Apostolok cselekedetei 2,37)

Ma reggel a hallgató szemszögéből fogott meg ez a bibliai szakasz. Nagyon kíváncsivá tett, vajon mi minden játszódhatott le a soknemzetiségű hallgatóságban Péter apostol pünkösdi igehirdetése nyomán.

Talán a jelenlévők közül sokan hallottak az előadó heves természetéről, hibáiról, sőt szégyenletes bukásáról is, aminek egy korán kelő kakas sikoltó hangja állít emléket. Valószínűleg egyesek megkérdezték: ugyan az az erőszakos embert halljuk szólni, aki azon az estén levágta a templomőrség egyik katonájának fülét?

Az üzenet célratörő, egyértelmű. Jézus Krisztus Isten fia volt, Akit ti vertetek, aláztatok meg, ti szegeztetek keresztre, de feltámadt, hogy új reménységet hozzon a kiúttalanságba.
Nem könnyen emészthető szavak ezek. Először is nehéz, mert felelőssé tesz valamiért, aminek látszólag nem voltam részese, másodszor meg hív egy jobb, radikálisan más életre, mint, amit ma élek.

Isten igéje megsebesítette, összetörte a hallgatóságot. Látták magukat a kereszt lábánál mindazokkal a titkos terhekkel, amelyeket minden ember hordoz szíve mélyén, s a vágyuk egyre erősebb és erősebb lett. Tenni kell valamit, ami válasz lehet Krisztus halálára.
A szívük összetört, mivel „eltalálta” az isteni üzenet.

Ma célba ért-e Isten szava? Könnyen megtudhatjuk! Amennyiben a kérdés ott motoszkál a fejünkben: „Hogyan tudnám kifejezni Isten számára köszönetemet, hálámat?” akkor jó úton járunk.

hétfő, november 17, 2008

Isten az imádkozóhoz küldi szolgáját

„Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik”

(Apostolok Cselekedetei 9:11)

Két ember különös találkozása ez. Mindkettőt Isten vezeti, Ő szólítja meg őket. Úgy írja le Lukács az eseményeket, mintha egy film forgatókönyvét olvasnánk. Párhuzamosan folynak az események. Hol az egyik, hol a másik szereplőt látjuk, és egyszer csak találkoznak, sorsuk összefonódik.

Érdekes lesz a mennyben így visszatekinteni, hogy Isten hogy vezetett indított embereket, hogy elmenjen a másikhoz. Hogyan készítette elő a szíveket, egy-egy döntő találkozásra.

A Dániel könyvére újra és újra rácsodálkozom, mert világosan látható benne Isten előre látása, tervszerű munkája. Mindent előre kijelent és azután annak megfelelően cselekszik. Ha eljön az ideje, hatalmak birodalmak váltják egymást; ha valakinek lejár a türelmi idő, Isten eltávolítja helyéből. Minden hajszálpontosan úgy történik, ahogyan Isten jóval korábban elmondta.

Pál és Ananiás találkozása is bizonyos szempontból történelmet formáló. Isten előre elmondja látomásban, hogy kinek, mit mikor kell tennie. Ettől valószerűtlenebb helyzetet Ananiás nem is képzelhetett volna el. Hogy az az ember, aki hírhedt buzgalommal üldözi a keresztényeket, most imádkozik, rajta keresztül meggyógyul, és megtelik Szentlélekkel, majd megkeresztelkedik.

Pál számára is érdekes lehet a helyzet, mert a nagyhatású találkozás után Jézus egy számára ismeretlen embert küld, hogy előbbre vigye megtérési tapasztalatát.
Valójában két imádkozó ember találkozik. Ananiás, Jézus tanítványaként biztosan imádkozott. Meghallotta az Úr hangját, és bár voltak erős fenntartásai, de engedelmeskedett. Az üldözések miatt valószínűleg ő is könyörgött Isten oltalmáért, szabadításáért, de biztosan nem így képzelte a dolgot.

Saul is épp imádkozik, és Isten neki mutat valamit a közeli jövőből. A Biblia nem írja, de valószínűleg komoly lelki küzdelemnek és megtérésnek az imája volt ez. Isten válaszol imájára és elküldi szolgáját, akin keresztül előbb testi gyógyulást, majd lelki megerősítést nyer.

Az ima hatása lett volna ez a találkozás? Nem hinném. Ők nem pontosan ezért imádkoztak. Eszükben sem járhatott, hogy mi fog velük történni. Keresték viszont Istent, és Isten is megkereste őket, éppen egymás által.

Lehet, hogy ma te is lehetsz egy Ananiáshoz hasonló tanítvány, akit Isten odaküld valakihez. Menj, még ha vannak is félelmeid, fenntartásaid. Az is lehet, hogy ma valaki belép az életedbe és Isten eszköze lesz lelki életed megújításában. Vedd készséggel Istentől ezt is, mert az imádkozó emberekkel bármi megtörténhet.

vasárnap, november 16, 2008

Mit tegyek Uram?

„Remegve és ámulva mondta: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig mondta neki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.”
Apostolok Cselekedetei 9:6

Csodálatosak azok a bibliai történetek, melyekben Isten elhív valakit szolgálni. A fény, Isten jelenlétének átható ereje, és az emberek szerény és alázatos válasza. A gyermek Sámuel így válaszol: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!” Ézsaiás szívében egy ellenállhatatlan vágy ébred, mely azt mondatja vele: „Itt vagyok! Küldj el engemet!” Pál kérdése azonban egészen más. Remeg és csodálkozik. Egészen mást várt, hogy Damaszkusz kapujában történni fog. A kérdése: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?”, az első lépés a jó irányába. Mert Saul addig tudott. Mindent. Tudta az elméletet, amit megtanult Gamáliel iskolájában, tudta a gyakorlatot, amit István megkövezésénél látott, és mindenek felett tudta, hogy mit kell tegyen: „Én egykor elhatároztam magamban, hogy mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen.” (Apostolok Cselekedetei 26:9)

Istennek sokszor nehéz dolga van velünk, akik mindent tudunk! Pedig két fület teremtett Isten az embernek és csak egy szájat. Mégis, legtöbbször, mintha éppen fordítva működne nálunk: inkább szeretünk beszélni, mint hallgatni. Pedig Jakab tanácsa az, hogy „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra...” (Jakab levele 1:19) Mennyivel jobbak lennének emberi kapcsolataink, ha megfogadnánk ezt a tanácsot! És mennyivel inkább igaz ez a tanács, ha Isten akar szólni hozzánk. Jób így döntött: „Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem.” (Jób könyve 40:4)

A hallásnak vannak előfeltételei. Kell hozzá készség, hogy meghalljam, amit Isten mondani akar. Túl sokszor van bennünk prekoncepció, hogy Istennek mit kell tenni és mondani. Ezért van, hogy sokszor nem halljuk meg a hangját. Aztán kell hozzá idő, hiszen a mai világban túl gyakran vagyunk elfoglaltak annyira, hogy a munkán kívül másra már nem is marad időnk. Jusson eszünkbe Mária és Márta története: vannak jó és szükséges dolgok, de vannak jobbak is! Isten szavának meghallása a Biblia által és csendességben Isten szelíd hangjára figyelni ezek közé a jobb dolgok közé tartoznak. Isten meghallásának legősibb akadálya pedig a lázadás. A Biblia úgy is megfogalmazza: felfuvalkodottság. Amikor nem is akarom meghallani Istent, mert én úgyis jobban tudom.

A legmeglepőbb, amire Isten Sault megtanítja, az, hogy hallani igazán közösségben lehet „Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.” Mai individualista világunkban nagy sújt fektetünk a saját véleményre, meggyőződésre és cselekvésre. Ideál az az ember, aki ki mer állni a tömeg véleményével szemben. A Biblia is elismeri, ha emberek inkább Isten akaratát cselekedték, semmint embereknek akartak volna megfelelni. Ennek azonban van egy előfeltétele: ezek az emberek hallották Isten szavát, és sosem voltak egyedül. Még Illésnek is - aki egy hitehagyott korban élt és dolgozott – meg kellett tudnia, hogy volt még rajta kívül 7000 ember, akik hűségesek voltak Istenhez. Saulnak meg kellett tudnia, hogy Isten „egy népet vezet nem egy embert”.

Bárcsak meghallanánk ma Isten szavát! Ehhez tegyük fel a kérdést: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?”