szombat, április 22, 2017

Miért csüggednél?


"Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!"
Zsoltár 43,5

Volt már, hogy erőt vett rajtad a csüggedés, hogy azt érezted: vége a világnak? A belsőd háborgott a sok igazságtalanság miatt, ami téged ért és ami ellen nem tehettél már semmit? Ugye ismerős érzés ez, a depresszió előszobája. Mi jelenti ilyenkor a kiutat?

A szerző, aki a zsoltárt írta minden valószínűség szerint egy fogoly volt. Azok közül való, akiket Kr.e. 587-ben, a templom elpusztítása után Nabukodonozor király elhurcoltatott Babilonba. Lehetséges, hogy Lévita volt, egy Korah fiai közül, aki az ostrom előtt maga is szolgált a zenészek között, sőt több zsoltárt is szerzett. (Egészen biztos, hogy a 42. zsoltárnak is ő a szerzője, hisz ott is szerepel ez a kijelentés két versben is.) Teljesen érthető, hogy a fájdalmát dalban fejezi ki Istene felé. Számára ez az imádság, ez az istentisztelet, ami után kesereg is, amit igazságtalanul elvettek tőle, amiben már sohasem lehet része. Hiszen nem tudjuk, visszatért-e valaha szülőföldjére. Isten alázatos szolgájaként igazságért kiállt Urához. Hiszen mindaz, ami vele megtörtént, nem az ő hibája. Ő szolgált a templomban. Az álnok emberek miatt érte ez a veszedelem, akik magukra vonták a Mindenható haragját és Ő megengedte, hogy rájuk törjön az ellenség. De a babiloni sereg nem válogat, nem tesz igazságot. Épp úgy magával ragadja az ártatlant, mint a bűnöst; a vétlent és azt is, ki megérdemli sorsát. Nem érti, mi történik vele és főleg azt nem, hogy miért taszította el őt is Isten magától. Eddig nem ez volt a tapasztalata. Ezelőtt mindig Isten fényében, annak világosságában járhatott, Őt dicsőíthette, hiszen a templomi élet nagyon védett, elzárt volt a rideg valóság elől. Örömmel és boldogan venné kezébe a hárfáját (lantját) újra, ami már nem lehetséges többé. A kezei össze vannak kötve, a szép dallamok helyett a katonák durva kiáltásait kell hallgatnia és ezen nem tud változtatni. Isten templomában megjelenő fényére gondol, a ragyogó gyertyákra, amik bevilágították az egész termet. Szeme előtt van az oltár, amelyen soha nem aludt ki a tűz, de ami már az enyészeté lett. Ahogy a menet halad, ahogy távolodik szeretett városától, Jeruzsálemtől, az Úr lakhelyétől úgy vesz erőt rajta egyre jobban a kétségbeesés. Mi lesz vele ezután? Lesz-e még valaha olyan az élete, mint azelőtt? Helyreállítja-e Isten valaha az ő szolgálatát? Lesz-e még újra értelme az életének?

A válasz a zsoltár utolsó versében található. A válasz a hitben, az Istenbe vetett bizalomban, a reményben van. Abban az Istenben, aki eddig is mindig jelen volt az életében és ezután sem hagyja el. Aki eddig is a gondviselője volt és Aki ezután is megsegíti. Lévitaként pontosan ismeri népe történelmét és tudja: a szomorúság idejét a hála ideje követi majd, mert az Úr elhozza a szabadítást időben. Úgy fog cselekedni most is, mint ahogyan ezelőtt is, mert az Isten ilyen, szabadító. Vagy ahogy mi, az Újszövetséget is már ismerők mondjuk: Megváltó.

péntek, április 21, 2017

Aki mást felüdít, az maga is felüdül

Volt négy barát. Rengeteg közös élményük volt már. Szerettek másokon segíteni. Megtudták, hogy azon a napon Jézus az ő városukba érkezik. Sőt, már meg is érkezett. A szemfülesek bementek vele a házba, és köréje ültek. Jézus tanított. A hallgatók meg csak jöttek és jöttek. Már nem fértek el a házban. Az ajtón kívül álltak, illetve hallgatták az ablakon keresztül tanításait.
A négy barát is elindult. De előbb még tettek egy kanyart. Ismerték azt az embert, aki bénán, tehetetlenül, nyomorék betegen fekszik egy gyékényszőnyegen. Elmentek hozzá. Felnyalábolták, és elindultak a ház felé. Már messziről látták a tömeget. Letették a földre a bénát, aztán körbejárták a házat. Hogyan lehetne ide bejutni? Hogyan lehetne Jézus közelébe férkőzni?
A ház hátsó falánál lépcső vezetett a lapos tetőre. Ott fenn a tetőn szoktak különféle dolgokat szárítani a ház lakói. Barátaink felmentek. Körülnéztek. Mi lenne, ha? És felragyogott a szemük.
Óvatosan újra felnyalábolták betegüket, és nagy nehezen felértek vele a tetőre. Letették. Aztán kezdték félredobálni a száradó dolgokat, s az agyagtetőhöz értek, azt is kezdték megbontani.
Jézus éppen ott ült középen. Mellette „a nagyon fontos” hallgatóság.
Egyszer csak kezd a nyakukba hullani a szemét, a száraz gallyak, az agyag. Önkéntelenül is félrehúzódnak.
Azok ott fenn lenéznek.
Rendben! Ekkora hely elég lesz.
Újra összenyalábolják a beteget, és ágyastul – egy kötél segítségével – leeresztik középre.
Mindenki elnémul.
Halálos csend!
A beteg leérkezik.
Azok ott fönn ragyognak a boldogságtól. SIKERÜLT!
Jézus rájuk nézett, majd a betegre fordította tekintetét.
Látva a szemükben a hit fényét, feloldozta a beteget lelki és testi megkötözöttségéből.
Ilyen a mi Istenünk. Képes megszabadítani, feloldozni, meggyógyítani.
De ez a történet most RÓLAD szól! Készen vagy-e ilyen áldozatra? Látsz-e magad körül tehetetlen, bűnben és betegségben vergődő embereket? Próbálsz-e néha nemcsak magadra gondolni? Mikor vittél utoljára valakit Jézushoz? Mertél-e megtenni az életedben értelmetlennek tűnő vagy lehetetlen dolgokat, mert erősen hittél a megoldásban?
Jézus ma hív, hogy legyél TE az egyike a négy barátnak. Hív, hogy legyél TE a barátja egy szerencsétlennek. Hogy legyél ma TE az, aki hozzá vezet egy embert.
Kezdd el ma! Hidd, hogy Isten segíteni fog!
Bátorításul olvasd el ma reggel a 41. Zsoltárt!




csütörtök, április 20, 2017

Nincs félelem a szeretetben

„Mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”
János első levele 4. fejezet 16-18. versek

Valamikor réges-rég élt egy kötéltáncos, aki avval kereste a kenyerét, hogy városról városra járt, kifeszített a piactér fölött jó magasan egy kötelet, és azon mindenféle mutatvánnyal szórakoztatta az embereket. Bámulatos dolgokra volt képes. Könnyedén végigsétált a kötélen, ugrált rajta, cigánykereket hányt, vagy éppen szaltózott. Az emberek a piactéren csak álltak és tátott szájjal meredtek a kötéltáncosra, és persze minden merészebb mutatványa után vastapssal fejezték ki elismerésüket. Egy alkalommal, mikor már kellően elkápráztatta a piactéren összegyűlt sokaságot, arra kérte a zöldségárust, adja föl neki a talicskáját. Óvatosan ráhelyezte a járgány kerekét a kötélre, majd lekiáltott:
– Elhiszitek-e, hogy végig tudom tolni ezt a talicskát a kötélen?
– Hát persze, hogy elhisszük! Már hogyne hinnénk el? – hangzott több bámészkodótól a válasz.
– Hát azt elhiszitek-e, hogy akkor is végig tudom tolni a talicskát a kötélen, ha ül benne valaki? – feszítette tovább a húrt a kötéltáncos.
– Ha végig tudod tolni üresen, mi az neked, ha ül is benne valaki? – mondták többen az álldogálók közül.
– No és ki vállalkozik arra, hogy bele is ül? – tette föl utolsó kérdését a mutatványos.
Hirtelen kínos csönd támadt az egész piactéren. A gyümölcsárus, aki eddig feszülten figyelte a mutatványokat, most az almái gondos tisztogatásával foglalkozott. A kelmeárus úgy tett, mintha a sálait rendeztette volna, pedig rendben voltak azok. Több vásárló pedig lehajolt, mintha talált volna valamit, vagy a cipőjét kötözgetné. Senki se mert a kötéltáncosra nézni, nehogy a tekintetből arra következtessen, ő szeretne beleülni a talicskába. A feszült csendet egy 7-8 éves kisfiú lelkes kiáltása törte meg:
– Majd én beleülök!
Az emberek döbbenten néztek a kisfiúra, aki már oda is szaladt a kötélhez, és kérte az ott álldogálókat, hogy segítsenek neki, emeljék föl a kötéltáncoshoz, aki elkapta a kezét, és óvatosan beleültette a talicskába. A mutatványos várt néhány másodpercet, mintha erőt gyűjtene, majd megindult a gyerekkel a kötél másik vége felé. Egyik produkciójára sem figyeltek olyan feszülten az emberek, mint erre. A gyümölcsárus kiejtette a kezéből az almát, a kelmeárus egy sálat markolászott, az emberek körmüket rágva figyeltek: „Jaj, mi lesz avval a kisfiúval! Jaj, csak le ne essen!” Néha úgy tűnt, mintha a kötéltáncos megingott volna, és nem bírná egyensúlyban tartani a nehéz talicskát, de aztán ismét visszanyerte az önuralmát. Ilyenkor az egész piactér szinte egyszerre sóhajtott föl. Egy-két nő föl is sikoltott, de hamar csendre intették a mellettük állók. Végre aztán a talicska szerencsésen átért a túloldalra. Hatalmas üdvrivalgásban tört ki mindenki, miközben a kötéltáncos leengedte, lent pedig átvették a kisfiút. Most már nem is annyira a mutatványos ügyességére figyeltek, hanem sokkal inkább a kisfiú bátorságára. A zöldségárus meg is kérdezte:
– De hát hogy volt bátorságod beleülni olyan magasan abba a talicskába? Honnan vettél bátorságot, hogy rábízd magad egy idegenre?
– Nem idegen ő nekem! - válaszolta mosolyogva a kisfiú – Ő az édesapám.

Ha mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel a mennyei édesapánk szeret minket, akkor nincs mit félnünk az ítélet napjától. Biztosak lehetünk abban, hogy aki eddig is fogta a talicska két nyelét, az az utolsó napon is mellettünk fog állni, és azt fogja mondani: „Ő az én fiam, és szeretném, ha velem együtt lenne egy örökkévalóságon át az országomban.” Űzze el ez a bizonyosság ma is a szívünkből a félelmet!

szerda, április 19, 2017

Nem lesz többé halál



„Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?”
 (Korinthusbeliekhez írt első levél 15. fejezet 54-55. vers)

A keresztény hit alapja: a feltámadás ténye. Nem véletlen, hogy Sátán épp ezen a téren – elmúlás, halál, örök élet, - okozza a legnagyobb zűrzavart. „Bizony, nem haltok meg” – szólt az Édenben, és szól ma is; nincs halál, a lélek örökké él, reinkarnálódunk egy másik testben, vagy egy más dimenzióban.

S hitetése oly sikeres, hogy a magukat kereszténynek vallók is teljesen átitatódtak a pogány (egyiptomi, görög) elképzelésekkel, úgymint: ’felülről figyelnek minket’, ’lelke a tisztítótűzben van’, ’már a pokolra jutott’…

S ha Pál megjelenne templomaikban és a test feltámadásáról kezdene beszélni, ők is azt mondanák, mint az athéniek: „némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felől.” (Apcsel.17:32)

Pedig a Biblia minden hithőse a feltámadás reményéről tett bizonyságot: kezdve Ábrahámtól, aki úgy gondolkodott Izsák feláldozásakor, hogy „az Isten a halálból is képes feltámasztani” (Zsid.11:19).

Vagy ott volt Jób, aki azt mondta: tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!” (Jób 19:25-27)

Ez volt a vigasza Mártának, Lázár testvérének is: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.” (Ján.11:24)

És ezzel bátorít Pál is a thesszalonikai levélben: „maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thessz.4:16-18)

Ám a feltámadásról szóló bibliaversek felsorolása helyett, elolvasva újra napi igénket, „Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” – végezetül álljon itt Jézus kérdése:

„Én vagyok a feltámadás és az élet… Hiszed-é ezt” (Ján.11:26)

kedd, április 18, 2017

Aki keres Kincset talál

„Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól...”

Példabeszédek könyve 8. fejezet 35. vers



Eltelnek a napok az a hónapok az évek, és sokszor, azt sem tudjuk, hogy miért, élünk. Van, aki azért él, mert gyűjt egy autóra, házra, egyébre. Vannak az életben fontos dolgok és vannak még fontosabbak. Keresünk valamit, vagy valakit egy egész életen át, és sokan a halálos ágyuk mellett jönnek rá, hogy miért is kellett volna élniük. Egy biztos, hogy amikor elérkezik a vég, ki tudja mikor is legyen is az úgy kell éljünk, hogy ne legyen bennünk üresség, amikor az Úr magához szólít.

Még egy nap kellene! Ez a mondat gyakran elhangzik egy vizsga előtt, mert kellene még egy nap, hogy a megtanultakat át lehessen ismételni, vagy amikor egy hosszú hétvége után, a nagy pihenésben annyira elfáradunk, hogy a kellene még egy pihentető nap a munka előtt, vagy akkor, amikor közeleg a vég.

Az időnk egyszer lejár, és hitem szerint, Jézus Krisztus a Földre jön újra, hogy magához vegye az övéit, akik megtartják az Ő parancsolatait és az Ő hitét. Én szeretnék azok között lenni, akit Jézus magához hív, és úgy szeretnék előtte állni, hogy ne kelljen nekem azt mondani, hogy adj még egy napot és megváltozok, és Neki se kelljen azt mondani: „már késő, az idő lejárt!”


Aki Jézust megtalálja, az az életét találja meg! Nem kell sokat keresned Őt, mert Jézus az ajtó előtt áll és zörgeti. Ha valaki meghallja a kopogtatást és ajtót nyit neki, Jézus figyelmet ad neki. („Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem.” Jelenések könyve, 3. fejezet 20. vers) 

hétfő, április 17, 2017

A legerősebb érv

"Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok az oktalan emberek tudatlanságát."
1Péter 2,5

Amikor elolvastam ezt a bibliaverset, akkor egy idős, hívő házaspár jutott eszembe, akikkel egy bibliatáborban ismerkedtem meg. Szinte tapintható volt kettejük között a szeretetkapcsolat. Elmondták azonban azt is, hogy nem volt ez mindig így az életükben. Először a néni találkozott a Biblia tanításaival, s megszületett a szívében a vágy, hogy szeretne úgy élni, ahogyan azt megismerte. Azonban a bácsi hevesen ellenezte ezt, elutasított mindenféle vallást, vallásgyakorlatot. Annyira erős volt ez az elutasítás a részéről, hogy azt is megtiltotta, hogy felesége Bibliát tartson a háznál. Így kénytelen volt a néni a spejzban, a befőttek közé rejteni a Bibliáját, s titokban olvasni. 

Bár nagyon fájt neki a férje elutasító magatartása, ő türelmes, és kedves volt a férjéhez. Szeretettel gondoskodott róla, akkor is szelíd maradt, amikor a férje veszekedett vele. Hosszú idő telt el így, míg egyszer csak a bácsiban elindult valami változás. Elgondolkozott azon, hogy mennyit bántotta a feleségét, s ő mégis milyen kedvesen viselkedett vele. Kereste a forrását felesége kitartó szeretetének, s mikor látta, hogy ez a hitéből fakad, elkezdett ő is közeledni Istenhez, míg végül személyes hite született. 

Sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a környezetünkben valaki elutasítja az istenhitet, s gúnyolja, elítéli a hívőket. Gyakran, ha érvekkel próbáljuk meggyőzni, akkor az olyan, mintha olajat öntenénk a tűzre, s csak megerősítjük az elutasításban. Érdemes ilyenkor tudatosítani, hogy "a szerető és szeretetre méltó keresztény az evangélium melletti legerősebb érv." (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán c. könyv, Segítség a hétköznapokban c. fejezet)

Legyen áldott a napod!

vasárnap, április 16, 2017

Szabad vagy!

„Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”
János evangéliuma 8:34-36 

Ünnep van ma. A legnagyobb. Ünnepe annak, hogy nem vagy többé szolga, hanem Isten gyermeke. Ünnepe annak, hogy a Mindenható nem az, akinek Sátán hazudta. Ünnepe a második esélynek. 

Hát szabadulj meg a terheidtől! Nem kell őket tovább vinned. A feketebetűs dátumok, a rossz döntések, az összes őrültség, amit már ezerszer megbántál. Tedd le őket Isten előtt! Ő már régen megbocsátotta. Mindet. 

Krisztus nem azért halt meg, hogy te napról napra újra ezeket görgesd magad előtt. Nem azért adta az életét, hogy "nekem már úgyis mindegy" alapon száguldj lefelé a lejtőn. 

Krisztus meghalt, hogy te élhess. Igazán. Meghalt, hogy többé ne kötözzön meg téged a múltad, hanem kezdhess egy új életet Vele. Meghalt, hogy neked ne kelljen elpusztulnod örökre a bűnödért, és feltámadt, hogy te is átélhesd ezt a csodát. Itt és most, amikor egy tiszta lapot kezdesz, és a történet végén, hogy mégse legyen vége. 

Feltámadt érted. Feltámadt, mert győzött, és ezért te is győztes vagy, ha Őt választod. 


Hát szóljon ez a nap, a húsvét Róla! A győzelemről. Az életről. A szabadságról. Krisztusról.