szombat, május 28, 2016

Védelemben



"Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.
 Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak."

Zsoltár 27,5-6

Isten a biztonság, a menedék és a védelem minden benne bízó számára. Ennek a védelemnek van ideje és helye is.

Az idő a veszedelem napja. Az, amikor személyesen bajban vagyunk, amikor bennünket fenyeget valami veszély. Veszedelem napja az is, amikor együttesen az egész közösséget fenyegeti a baj. Mint az Ószövetség idején számos alakalommal, ha ellenség támadta meg Isten népét, legyen az külső, vagy belső ellenség, emberi vagy nem e világi, hanem földöntúli. Minden olyan támadás annak számított, ami egzisztenciájában és identitásában veszélyeztette őket, akadályozta küldetésük megvalósulását. Isten tudatni akarja, hogy minden esetben számíthatunk Rá.

A hely az Isten sátra, a Tabernákulum, a Szentsátor, ahol maga Isten lakozik. Az a hely, amit bár ember készített Isten útmutatása szerint teljes engedelmességgel és teljes odaszentelődéssel, mégsem képes befogadni teljesen a mindenség Urát, mert Ő olyan nagy, hogy a piciny sátor csak lábának zsámolya lehet csupán. Ebben a sátorban minden talpalatnyi hely Istené és Őrá emlékeztet minden tárgy és minden, amit teszünk ott. Az udvarban elhelyezett oltár emlékeztet bennünket a megváltásunkra, a szent kenyerek asztala Isten mindennapi gondoskodására, a hét ágú mécses a tőle kapott világosságra, a füstölő oltár a Vele való állandó imaközösségre. A Szentek Szentje pedig a folyamatos megtisztulás, megszentelődés lehetőségére és drága Krisztusunk közbenjárására érettünk.

Maga a sátor egy sziklán állt a Sion hegyén. Ma ezen a hegyen, Jeruzsálemben ma egy sziklamecset van, de az igazi szikla, a Krisztus ennek ellenére még mindig rendelkezésünkre áll. Nem mi mászunk fel a sziklára, hanem Isten helyez rá bennünket. Olyan kép ez, mint amikor a szülő felemeli a gyermekét és egy biztonságos helyre juttatja ez által. A gyermek képtelen lenne magától oda jutni, szüksége van a segítségre!

Az ember teljes védelmét maga Isten teremti meg. A mi dolgunk, hogy elfogadjuk azt és elismerjük. Ennek az elismerésnek a jele, hogy részt veszek az imádatban, kétféle módon is. Hitem kifejezem az által, hogy magam is áldozatot mutatok be és dicséretet is énekelek. Vallásom gyakorlásában kifejezem a hálám és az örömöm, mivel még ellenségeim előtt is emelt fővel járhatok.

péntek, május 27, 2016

Ima Istenhez

„Én Istenem! Fordítsd felénk füledet, és hallgass meg minket! Nyisd ki szemedet, és tekints pusztulásunkra, és a városra, amely a Te nevedet viseli! Mert nem a mi igazságunkban, hanem a Te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük eléd könyörgésünket.” 
Dániel 9:18.
Ez az ima több mint 2500 évvel ezelőtt hangzott el Dániel szájából, de aktualitásából semmit nem veszített. Legföljebb néhány szót kéne kicserélni. Ezt az imát elmondhatnám a családomért, a gyülekezetemért, a városomért, az országunkért és a földünkért. Rohamléptekkel pusztul, megy tönkre, esik szét körülöttünk minden. Egyre többünknek kéne legyen ez napi imája: Uram, tekints ránk.
Tekints családjainkra, akik fuldokolnak egymás közelében.
Tekints a gyülekezetünkre, ahol akkora a lazaság!
Nyisd ki füleidet az emberiség segélykiáltására, hisz akkora a nyomor, mint még soha ezelőtt.
Uram, nézz a városunkra, hozz össze a tieiddel, hogy együtt tusakodjunk, könyörögjünk hozzád.
Tekints sovány lelki életemre, és lehelj belém új erőt!

Nem a mi igazságunkban bízunk! A Te irgalmadért kérünk! Jöjjön el már a Te országod. Elég volt a rosszból. Nem kérünk több bizonyítékot arra, amit Sátán tett földünkkel. Elég. Jöjj el Urunk, és vigyél haza minket. Nem a mi igazságunkért, hanem a Te határtalan irgalmadért könyörgünk Hozzád. Ámen

csütörtök, május 26, 2016

Kincs, ami van

"A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által."
Pál második levele Timóteushoz 1:14

Pál életének utolsó levelét Timóteusnak írta. Egy római börtönben volt, ahol kivégzése napját várta. Jól érződik ez azokból a komor szavakból, melyeket az első fejezetben használt: 

  • „félelem” (1:7), 
  • „fogoly” (1:8a), 
  • „szenvedés” (1:8b, 12), 
  • „bilincs” (1:16).

Ha el akarnánk magunknak képzelni a rab Pált, akkor bizonyára egy búskomoran maga elé meredő borzos szakállas embert látnánk, aki egy sötét cella nyirkos falánál üldögél. E kép azonban hamis. Pál utolsó leveléből sugárzik az vidámság és optimizmus: 

  • „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten” (1:7) – mondja Pál a halállal szembenézve; 
  • mennyei Urunk „megszabadított minket” (1:9) - miközben földi ura, a császár fogságba vetette; 
  • Krisztus „megtörte a halál erejét” (1:10a) – mondja Pál a kivégzése előtti napokban; 
  • „világosságra hozta az elmúlhatatlan életet” (1:10b) – hangzik a sötét cellában.


Ebben az összefüggésben beszél a rab Pál valamiféle titkos kincsről (1:12), illetve valami hasonló kincs került Timóteus birtokába is (1:14). Ez a rejtélyes kincs valahogy összefüggésbe lehet a börtönben sínylődő Pál érthetetlen jókedvével is. Talán valami mesebeli arannyal megtömött ládát ásott el valahol, aminek a hollétéről egyedül Timóteus tud? Nem. A kincsnek, amiről Pál beszél, semmi köze aranyhoz és ezüsthöz. A kincs, ami Pált élteti, az Isten szeretete. Akármilyen viszontagságos volt is az élete, akármilyen elhagyatottá vált is a fogságában, rendelkezik valamivel, ami biztonságérzetet és nyugalmat ad neki. Érzi, hogy az Úr a legválságosabb helyzetekben is mellette áll, és megerősíti (4:17). Továbbá azt is tudja, hogy az emberré lett Isten saját életét adta, hogy ő megszabaduljon bűneiből és örök élete legyen: „Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába” (4:18).

Pál nem csak Timóteusnak, hanem nekünk is fölkínálja ezt a kincset. Zárjuk a szívünkbe Isten szeretetét, és ennek tudatában nézzük szembe a mai napi nehézségekkel!

szerda, május 25, 2016

Az Írás szerepe



„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”
(Timótheushoz írt második levél, 3. fejezet 16-17. vers)

Egy vasúti kupéban mások mellett két teológus utazott. Egy tudományos konferenciáról tartottak hazafelé, melynek még mindig annyira hatása alatt voltak, hogy a többiekkel mit sem törődve nagy vehemenciával vitatták tovább az elhangzottakat.

Kis idő múlva pedig már-már utastársaiknak is prédikálva fejtegették a Szentírás nyelvi rejtelmeit. Héber és görög szavak grammatikai, szemantikai, genealógiai különbségeivel dobálóztak, míg egy idős néni meg nem jegyezte nekik: Elnézést fiatalemberek, tudják magam is olvasgatom a Bibliát, de amiről beszélnek azt sehogy sem értem.

Hát hogy is érthetné, - mondta egyikük – hiszen a nagy tudós Bibliafordítók minden igyekezetük ellenére sem tudtak és tudnak olyan hiteles fordítást végezni, melyből az olyan egyszerű ember, mint például maga, megérthetné az eredeti nyelvezet minden rejtett szépségét és mondanivalóját.

Bizony az lehet, - válaszolt a néni – valóban nem értek a teológiához, nyelvész sem vagyok, viszont a Biblia megannyi tanácsát és ígéretét már én is lefordítottam magamnak és azokról teljes bizonyossággal tudom, hogy valóban a Szerző akarata szerint valók, mert működnek.

Mi tehát a Szentírás célja, valódi szerepe? Egy biztos, nem a vallásos kérdésekről való vitatkozgatás elősegítése, és nem Isten akaratának bebiflázással elsajátított lexikális ismerete.

Hanem, hogy saját magad életére ’fordítsd le’, azaz valósítsd meg, amit hallasz, amit olvasol, mert ez az igazi bölcsesség, mely többet ér a világ valamennyi rangos tudományos fokozatánál.

Jézus az ilyenekre mondta; „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert Kősziklára épült.” (Máté 7:24-25)

kedd, május 24, 2016

Az igaz ember és az áldás

„Szabad-e ilyet mondani Jákób házáról? Talán elfogyott az Úr türelme? Ilyeneket tenne velünk? Az ő igéi javára válnak annak, aki becsületesen él!”
Mikeás próféta könyve 2. fejezet 7. verse


Isten választott népéről nem szabad rosszat mondani, de egész konkrétan még csak rosszat sem lehet róla gondolni. Vajon hányszor esünk abba a hibába, hogy az Istenhez tartozó embereket különböző kritikával illetjük. Remek ítélőképességünk van (legalább is szerintünk), hogy megítéljünk más embereket arról, hogy az illető méltó-e Istenhez vagy nem? Aki hisz Istenbe kizártnak tartja azt, hogy számára az Úr kedvezőtlenül cselekedjen. Ez megegyezik azzal a népszerű felfogással, hogy Ő minden esetben a legjobbat akarja számodra.

Azonban nem építhetünk a „kiválasztottságra”. Ez hamis képzelgés lenne, ha bárki is azt gondolná, hogy az egyháztagsága egyenest a mennybe juttatja. Pedig hányszor láthatjuk ezt. Őszinte leszek! Nem vagyok éppen egy korelnök, de sokáig úgy gondoltam, az, hogy születésemtől kezdve Hetednapi Adventista vagyok, az valamiféle előjogokkal jár a mennybe. Büszkén villogtam, hogy már negyedik és ötödik generációs adventista vagyok. Míg rá nem jöttem, hogy személyes megtérés nélkül nem ér semmit ez a „rang”. Ha nincs személyes kapcsolatom Istennel, rajtam nem segít az, ha a szüleimnek van. Legfeljebb imádkoznak értem (természetesen ez is nagy dolog).

Mikeás azt mondja, hogy azok számára, akik az életük Királyává teszik Istent, azok javára válik az ige, az ő beszéde, akik becsületesen élnek. Ritka tulajdonság ez ma már? Talán! Becsületesnek lenni az élet különböző területein. Amikor ki akarunk tűnni a világból, mi lenne, ha az instagramm és a facebook helyett a becsületességünkre lennének figyelmesek az emberek. A hegyi beszédben Jézus arról beszél, hogy legyünk világosság az emberek számára. Egy jó képpel nem tudok világítani, de a magatartásommal igen. Fontos, hogyan szólok az emberekhez, hogyan válogatom meg a szavaimat, és a viselkedésemmel mit üzenek.


Az Isten nem hagy el bennünket soha, ezért még csak ne is gondoljuk, hogy figyelmét elfordította tőlünk. Az ember az, aki elfordul Istentől, és próbálja cselekedeteivel, és szavaival becsapni Őt, de ez lehetetlen. Fordítsunk őszintén tekintetünket az Úr felé, és engedjük, hogy fénye beragyogja életünket, hogy így mi is világíthassunk másoknak.

hétfő, május 23, 2016

Őszinte megtérés

"De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is."

Jóel próféta könyve 2:12-13

A ruhát könnyebb megszaggatni - nem fáj. Bármikor felvehetek másikat. De Isten nem a ruhára kíváncsi. Hanem arra, hogy ki vagy, amikor mindened elveszett. Azt viszont csak a szíved rejtheti. Ezért kell a szívvel foglalkozni, mint a ruhával, vagy álarcokkal.

Reményik Sándor:
És a szívem is elhagyott engem

Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez: 
Elhagyott engem az én szívem is.

Ülök a puszta-homok közepén, 
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal 
Tapogatom magam. 
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.

Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során. 
Őszökkel, tavaszokkal, 
Bűnökkel, bajokkal, 
Vándormadarakkal. 
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel, 
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal 
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.

Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad, 
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt. 
Szólnék néha egy símogató szót, 
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget, 
Vigasztalót.
Kimondom: koppan, 
Érctelenül, csináltan, hidegen: 
Nem szűrhettem által a szívemen.

Magamhoz vonnék néha valakit 
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar, 
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát 
Nem a szív dirigálja.

Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi, 
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni. 
Zeng a köszönet: "Ezerannyit adjon..." -
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!

És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül - szívért, 
Szárazon adom Istennek magam, 
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.

Mert bajok vettek engemet körül, 
És a bajoknak szere-száma nincsen, 
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok, 
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.

Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során. 
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok, 
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak, 
Hová vittétek az én szívemet? 
Hozzátok vissza az én szívemet, -
Szeretni akarok.

vasárnap, május 22, 2016

Éld a hála életét!

„Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.”
Pál levele az efezusiakhoz 4:31-32

Horribilis összeggel tartoztál Neki. Egy életen át tartó munka is kevés lett volna ahhoz, hogy megpróbáld a lehetetlent, és mindent visszafizess. És Ő ezt nagyon jól tudta. Ezért elengedte az egészet. Az utolsó fillérig. És ahelyett, hogy nincstelenül bocsátott volna utadra, még gazdaggá is tett, hogy ne kelljen üres szívvel folytatnod tovább a vándorlást. 

Mert gondolj bele őszintén! Mennyit ér egy ember élete? Mennyit ér a gyermeked élete? Mennyi pénzzel lehetne kárpótolni a hiányát? És mennyit érhet annak az élete, aki az egész világot megalkotta? Annak a léte, aki figyelte a szíved alatt formálódó csöpp lény minden rezdülését. 

És Ő ezt odaadta érted. A Fia életével fizetett a te életedért. A Fia élete volt az ár azért, mert elszakadtál tőle, mert ellensége lettél Neki és atyádfiának. Azért, mert vétkeztél Ellene, a másik ember és önmagad ellen. És ezt a számlát soha nem tudnád kiegyenlíteni. 

Isten a mindent adta érted oda. A számára legdrágábbat azért, hogy neked legyen lehetőséged másként dönteni, tiszta lappal kezdeni. Azért, hogy legyen lehetőséged élni. Vele. 

Ma reggel állj meg egy percre a nagy rohanásban! Vegyél egy mély levegőt, hunyd be a szemed, és adj hálát az életedért! Adj hálát azért, hogy dönthetsz, hogy utad nem egyenesen a kárhozatba visz, hanem van lehetőséged arra, hogy Istent és Vele együtt az örökkét válaszd. Adj hálát azért, hogy átélhetted a kegyelem csodáját, hogy tudod, milyen az, amikor Isten feloldoz bűneid alól, és terhek nélkül élhetsz tovább szabadon. 

Ma reggel fogadd el újból ezt a csodát! Ne akard kiegyenlíteni azt, amit úgysem lehet! Ne akard kiérdemelni Isten szeretetét és megbocsátását, mert ezeket ingyen megkaphatod. Éld inkább a hála életét, és tedd azt, amit Isten tett veled! 

Mutasd ki háládat azzal, hogy törekszel a jóra, az irgalmasságra, a megbocsátásra, hiszen te már átélted, milyen az Isten kegyelme!