szombat, január 30, 2016

Akár az ég


"URam, igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég."
Zsoltár 119,89 (MBT)

Bár légszennyezéssel tönkretesszük a saját atmoszféránkat, bár az általunk kidobott űrszemét veszélyessé teheti a Föld közeli pályákat is az űrben, az általunk még be nem járt területek érintetlenek és változatlanok nagyon-nagyon régóta. A világmindenség szilárdan és érintetlenül létezik teremtésétől kezdve mostanáig. Isten bölcsen elzárt bennünket az el nem bukott világoktól. Elég csak arra gondolnod, hogy az általunk fejlesztett gépek közül csak pár éve hagyta el a naprendszerünket az egyik űrszonda (Voyager 1). Hol van ez ahhoz a távolsághoz képest, amit csak az első csillagig kellene megtennünk? (Proxima Centauri 4,22 fényév = 4,22 x 9,4605 billió km!) Tudósok szerint a Voyager 1 negyvenezer év múlva lépi át ennek a távolságnak a felét. Vagyis akkor lesz közelebb a másik csillaghoz, mint a mi napunkhoz. Bátran állíthatjuk hát, hogy a csillagok és velük együtt a világűrben található minden égitest érintetlen, vagyis megmaradt ezidáig, a zsoltáros szava szerint.

De nem csupán a csillagok és a világmindenség ilyen állandó, hatalmas és csodálatos. A zsoltáríró szerint ilyen Isten Szava is. Biztos, állandó, szilárd és örök. Az ember próbálja ugyan pusztítani, mint ahogy közvetlen környezetét is, de az mégis megmarad Isten akarata szerint. A hitelességét megkérdőjelező kritikák sorra elvéreznek a történelemben, legtöbbször nagyra törnek, de végül mind csak a felszínt karcolgatják. Korunk ásatásai, egyéb kutatásai rendre igazolják, hogy a Biblia ma ugyan az, mint ami megírásakor is volt.

Számomra az Ige szilárdságát azonban mégsem ezek a bizonyítékok jelentik. Sokkal inkább az, amit elvégez bennünk emberekben. Ugyanis megváltoztat bennünket. A gyengét erőssé, a gyámoltalant bátorrá, a kérkedőt szerénnyé és a hideg, felszínes embert szerető szívűvé alakítja.

Pár napja voltam egy idős bácsinál, akit gyógyíthatatlan betegséggel engedtek ki a kórházból úgy, hogy már az orvosok sem tudnak tenni semmit. Meglátogattam, zsoltárokat olvastam neki, együtt énekeltünk és imádkoztunk. Milyen imát mondtál volna a helyében? Kiöntötted volna lelked keserűségét? Beszéltél volna a csalódásról, a szomorúságról ami benned van? Tudod, én ezt tettem volna, de ő nem így imádkozott! Csak annyit mondott: "Köszönöm Uram, hogy hálás szívet adtál nekem!" Azután megköszönte Istennek a családját, a feleségét, a gyermekeit, az unokáit.

Számomra ez a bizonyítéka annak, hogy Isten szava még ma is élő és ható, magában hordozza a Teremtés erejét. Nem azért mert ezt a kedves idős testvért megváltoztatta, nem. Hanem azért, mert általa formált engem is!

péntek, január 29, 2016

A legnagyobb lúzer

Volt egy család, ahol már élt egy kisfiú és egy kislány a szüleivel. Egy napon érthetetlenül buta rendeletet adott ki a király. Nem tudom pontosan, de talán valahogy így hangzott:
„Közhírré tétetik, hogy a mai naptól, azaz az Abib hónap első napjától kezdve, ha egy zsidó családba kisfiú születik, azt haladéktalanul meg kell ölni. Ellenkező esetben az egész család irtassék ki!”
Amrám és Jokébed nagyon megszeppent. Az UH vizsgálat nem mutatta ki az egy hónap múlva születendő kisbaba nemét. Így aztán Jokébed végigimádkozta ezt az egész hónapot.
„Istenem! Te olyan hatalmas vagy! Te bármit megtehetsz! Kérlek, ha véletlenül kisfiú lenne, ó Uram, őrizd meg őt! Tudom és hiszem, hogy akár még a nemét is meg tudod változtatni. Könyörgöm, őrizd meg őt!”
Eljött a szülés ideje. Lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket.
Kisfiú!
Legtöbb esetben ilyenkor mindenki örül, gratulál! De most? Sötét gondfelhők gyülekeztek Amrám homlokán.
De a szeretet találékony. És a kis vesztes újszülöttből – három hónap múlva – egy leendő fáraó lesz.
Nemhogy nem ölik meg, hanem:
-          A fáraó lánya örökbe fogadja
-          Ezáltal a trón várományosa lesz
-          Visszakerül a világ legbölcsebb nevelőjéhez – az édesanyjához – aki 12 éven át az elképzelhető legjobb nevelésben részesíti

-          Aztán 12 éves kora után az akkor ismert legjobb katonaiskolába kerül.
-          28 éves korára egy csinos fiatalember, anyjától örökölt empátiával, tökéletes vezetői képesítéssel, amit az udvarnál gyakorolhatott.
Mi kell ennél több? Most már a döntés az ő kezében van.
És akkor… Belekeveredik egy gyilkosság ügybe, aztán el kell menekülnie. Mindent elveszít. Hát nem lúzer?
Olvasd csak mit ír róla a Szentírás:

Ne felejtsd el, hogy néha a látszólagos veszteség az örök életre vezető út lépcsőfoka lehet számodra. Ne bánkódj, ha néha a hátad mögött lúzernek neveznek. Mózes is emberileg az volt, de Istennel győztes lett. Te is az lehetsz!


csütörtök, január 28, 2016

Koldus és királyfi

„Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.”
János evangéliuma 18:37

A helytartó patyolat tiszta tógában, büszkén áll az emelvényén, szembe vele pedig egy szegényes, piszkos ruhás, megviselt arcú férfi. Olyan ez, mintha Mark Twain Koldus és királyfi című regényéből látnánk egy jelenetet. Minden érzékszervünk azt súgja, hogy a helytartó a „király”, körülötte sürögnek a szolgák, mögötte vigyázzállásban a díszőrség, az ő szavát lesi az írnok, és úgy tűnik, teljesen ura a helyzetnek. Vele szemben azonban a „koldus”, akire mindenki csak megvetően néz, aki mögött nem áll senki, akinek a szavára semmit sem adnak, és akit hamarosan halálra ítélnek és kivégeznek. Ez a szerencsétlen „koldus” azonban azt állítja magáról, hogy ő „király”. Nos, ez éppen olyan nevetséges, mint mikor Twain regényében a koldus királyi köszöntést várt el a környezetétől. Mindenki látja, mindenki tudja, hogy ő csak egy közönséges koldus, aki valószínűleg elvesztette józan eszét, és azért viselkedik ilyen nevetségesen. Csakhogy azt is megtudjuk Twain történetéből, hogy a látszat sokszor csal. A könyv utolsó lapjain kiderül, hogy a koldus valóban király volt, és az, akit eddig királynak gondoltak, valójában csak egy koldus.


Ugyan ezt látjuk Pilátus és Jézus esetében is. Akiről azt gondolnánk, hogy hatalma van, hogy ura a helyzetnek, hogy „király” a jelenlevők között, valójában nem az, hanem a tömeg véleményének, az előkelő zsidók nyomásának és a saját gyenge jellemének a rabja. Akiről pedig azt gondolnánk, hogy megalázott és kiszolgáltatott „koldus”, valójában a világmindenség „királya”.

Ugyanez a twaini paradoxon figyelhető meg mind a mai napig. Azok az emberek, akik környezetünkben hatalmasnak tűnnek (vagy pénzükből, vagy befolyásuknál kifolyólag), valójában önző énük bábjai csupán. Mindemellett sokan nevetségesnek tartják azokat a keresztyéneket, akik egy 2000 évvel ez előtt kivégzett „koldusban” hisznek, valójában azonban ezek az emberek a világmindenség „királyához” tartoznak.

Légy ma is inkább „koldus” a környezeted szemében, de a „király” embere Isten szemében, mint hatalmas a világ mércéje szerint, de lelkileg üres tarisznyájú „koldus”!

szerda, január 27, 2016

Nagy Orvos ígérete



És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.”
(Mózes második könyve 15. fejezet 26. vers)

Nem tudom háztartási eszközök vásárlásakor ki az, aki alaposan áttanulmányozza a mellékelt használati útmutatót, amiből egyébként egyre kevesebb van, mert töltsd le a netről…

Viszont, ha mégis ráveszi magát valaki és elolvassa (nagyítóval persze, mert apró betűs), valószínűleg a fejét és a hasát fogja, hogy minek kell egy óvodás számára is teljesen evidens dolgokat leírni, mint pl. „a mosógép ajtajának becsukása előtt győződjön meg arról, nincs-e a keze a nyílásban”, vagy, hogy „a mikró nem alkalmas macska szárítására”, stb.

S mondhatod, hát igen mindez az ostoba amerikaiak, meg a szőke nők miatt van, akiknek lassan azt is elő kell írni, hogy „meghatározott időközönként vegyenek levegőt, különben meghalnak…”

S mielőtt túlságosan kifiguráznék másokat, hadd fordítsam a tükröt feléd. Mit gondolsz, az angyalok és az el nem bukott világok lakói számára milyennek tűnünk mi emberek?

Mert hát miért kellett Istennek olyan aprólékos használati útmutatást adni, kezdve attól, hogy „mi legyen az eledeled”, hogy tartsd be a szükséges higiéniai szabályokat „legyen ásócskád” „mossál kezet” egész addig, „hogy szeresd Teremtődet és embertársadat”, hogy „ne öld meg a másikat” vagy „légy hűséges házastársadhoz”.

És milyen ostoba az ember (te és én), hogy bár tudja, mit kéne tenni, hogy kéne viselkedni, hogy kéne élni, mégsem úgy teszi. Hiszen te is tudod mivel jár, ha készületlenül mész el vizsgázni, ha nem tartod be a KRESZ szabályokat, ha nem törődsz az egészségeddel, ha csak a pénzszerzésnek élsz.  

Bizony ez az igazi ostobaság, hogy mégis megteszed, mert hátha… aztán csodálkozol, hogy elégtelent kapsz, hogy megbüntet a rendőr, hogy beteg lettél, hogy nincs családod és normális emberi kapcsolataid.

Isten végtelen szeretetét pedig az bizonyítja, hogy a legnagyobb ostobaság ellenére újból és újból figyelmeztet, mint ma reggel is, hogy ha ezt, vagy azt elrontottad is, de tanulva hibáidból, „többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!” (Ján.5:14)

kedd, január 26, 2016

Keresd az Urat!

"Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!"

Krónikák első könyve 16. fejezet 11. verse


Megszívlelendő tanács! Sokszor olyan érdekesen gondolkozunk. Önállóságra törekszünk akkor is, amikor Isten a legjobb tanácsadónk. Olyan tanácsadó, aki mindig a legjobbat szeretné neked! Ahelyett, hogy az Úrhoz folyamodnánk szüntelenül, ahelyett, hogy állandóan keressük Őt, inkább elbújunk előle.

Milyen előnyünk származik belőle, ha Hozzá folyamadunk állandóan?

Az embernek két választása: az egyik az, hogy megelégszik azzal, ami van, vagy elhatározza, hogy fejlődni fog.

Megelégedettség: teljesen bibliai elv, ne akarjak többet attól, mint amennyit Isten adott nekem. Ezzel csak az az egy problémám van, hogy ezt szeretjük értelmezni a szellemi aktivitásunkra is. Elégedettek vagyunk az Úrral való kapcsolat egy bizonyos szintjére. Különböző szinteket határozhatnánk meg. Vannak emberek, akiknek elég csak annyi, hogy tudják, hogy Ő van, létezik stb… Mások elolvassák a bibliát egyszer, mert hozzá tartozik az alapműveltségünkhöz. Megint mások elmennek a nagy ünnepekkor a templomokba, gyülekezetekbe, de vannak olyanok is, akik minden héten részt vesznek istentiszteleten. Teljesen mindegy, hogy az Istenhez fűződő kapcsolatunk melyik szinten áll, ha nem akarjuk, hogy ez még szorosabb legyen, akkor elkezdünk visszafele fejlődni!

Az Istennel való kapcsolatot nem jellemezheti a stagnálás. Technikailag ez azt jelenti, hogy növekedés van, vagy csökkenés. Ha a kettő közül választani lehet, akkor én a magam részéről kizárólagosan a gyarapodását választanám, annál is inkább, mert tudom, hogyha Istennel járok, keresem Őt, bevonom a döntéseimbe, akkor az életem jobb irányba fog haladni. Ezek nem csak elpocsékolta szavak akarnak lenni, általános közhelyeket puffogtatva, hanem olyan döntési helyzet, amelyben hogyha helyesen döntünk az életminőségünk változni fog. Isten segítsen mindnyájunkat!

hétfő, január 25, 2016

Önmegtartóztatás

"Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél."

Bírák 13:4

Önmegtartóztatáki? Mire jó? Minek szenvedtetni magunkat, ha úgyse könnyű ez az élet? Ha megadatik, miért ne? Hagyjam ki, várjak valami messzi jóra, amikor az itt és most már éppen ízlelhető távolságba került?

Isten semmi jóból nem akar kihagyni bennünket! Nem azért óv, mert meg akar fosztani a jótól, hanem minden körülmények között szeretné elkerültetni velünk a betegségeket, a fájdalmakat és a szenvedést. Még ha az komoly lemondásokkal jár is.

Ez a történet Sámson történetének az eleje. Egy különös Angyalt küld Isten, hogy megjövendölje egy egyszerű, névtelen asszonynak - Manóah feleségének -: fia fog születni. Nem sok ilyen történetet olvasunk a Bibliában, amikor valakinek a születését angyal jövendölte meg. Mindössze négy ilyen esettel találkozunk: Izsák, Sámson, Keresztelő János és Jézus születésének hírét hozta angyal. Egyedül Sámson édesanyja kap útmutatást az önmegtartóztatásra nézve, hogy mit nem szabad fogyasztania a gyermeke épsége érdekében. Ő megtette, amit kellett, a gyermek mégis zabolátlan, önmegtartóztatást és mértékletességet nem ismerő, a kötelesség útjáról folyamatosan letérő ember lett. 

A kérdőjel egyre nagyobbá görbül bennünk! Akkor megéri? Lemondani, hogy mégse legyen eredménye? 

Ahogyan Istennek sincsenek unokái, csak gyermekei, vagy ahogyan az apánk tiszta életére nem lehet hivatkozni a bíróság előtt, ha éppen lopás, vagy komolyabb bűn vádjával állunk ott, úgy az önmegtartóztatást sem lehet az előző generáció kötelességei közé sorolni, vagy elengedni magunkat, mondván, hogy az elődeim számláján sok a plusz, mi nyugodtan megélünk majd abból. Nekünk ugyanannyi kötelességünk van ezen a téren, mint nekik volt. 

Önmegtartóztatás: azt jelent, hogy erőszakkal is visszafogjuk magunkat olyanban, amit jólesne megtenni. Sokan elmondhatják, hogy jobb, ha vársz, nem leszel vele kevesebb. Mi megtettük, előreszaladtunk, nem vártunk, de nem nyertünk vele semmit. Csak betegek lettünk, vagy szenvedtünk, vagy szégyelltük magunkat. Nem érte meg! 

Higgy Istennek, Ő csak olyan kér vissza, ami a kárunkra válna. Még akkor is igaz ez, ha ezt a bőrünkön nem tapasztaljuk meg - de azt senki sem kívánná magának, ha látja a fájdalmat a más életében teljesedni...