szombat, augusztus 01, 2015

Szabad vagyok!?


„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”
Gal 5,13

Mi a szabadság? Az, amikor azt tehetem, amit csak akarok? Az, amikor nincsenek korlátaim, egyetlen szabálynak sem kell engedelmeskednem? Könnyen belátható, hogy az ilyen szabadság messzemenően problémát okozhat mindenki számára. Az ember ugyanis alapvetően szociális természeténél fogva rendelkezik olyan belső- és külső normákkal, amelyek meghatározzák az életét. Történelmünk azt bizonyítja, hogy ugyanakkor lázadtunk is ezek ellen a szabályok ellen. Ez a forradalom néhány szempontból szükségszerű is, de csak egy bizonyos mértékig. Mindenkinek meg kell kérdőjeleznie saját szabályozottságát, hogy aztán saját döntései alapján kialakíthassa saját rendszerét, amiben él. Mindenki átéli ezt a felnőtté válás beilleszkedésektől rögös útján. Egyszerűen meg kell találnunk a helyünket a világban. Ez bizonyos normák elutasításával, míg más normák önként való elfogadásával jár. De szabályok nélküli élet egyszerűen nem létezik, legalább is sokáig. A mindenféle rendet elutasító emberek egyszerűen nem maradnak életben. Gondoljunk csak arra, hogy testünk biológiai törvényszerűségek alapján működik. Ha ezeknek nem akarunk engedni, pl. friss levegő helyett sokat dohányzunk, a testünk fellázad ellenünk és belepusztulunk. Miért nem gondoljuk át azt is, hogy ez a lelki életünkre is igaz? Milyenek azok a normák, amik meghatározzák a lelki kötődéseidet? Milyen az erkölcsöd?

Pál azt mondja itt, hogy a keresztény ember hívatása, hogy bemutassa a világnak, hogyan élhetünk szabadon. Lefogadom bármibe, hogy az emberek többségének a keresztények kapcsán nem az jut először eszükbe, hogy ezek az emberek szabadon élnek. Két oka is van ennek, az egyik belső, a másik külső. A belső az, hogy más vallásokhoz hasonlóan a keresztények is azt tanították sokáig, hogy a tökéletes szabadság a vágynélküliségben rejlik. Azt gondolták, hogy a test alapvetően rossz, és minden vágy is szükségszerűen az. Az éhség csillapítása utáni vágy, a szomjúság, de még a szexualitás is rosszra vezet. Ha valami többre, jobbra vágsz, az is rossz. Nem vették figyelembe, hogy ezeket Isten adta nekünk. Ezért a vallás emberei kifelé sokáig a kötöttségek merev hitvallóiként jelentek meg, mint egyfajta erkölcscsőszök. Az, hogy a hívő ember pontosan a bűn kötelékeitől szabad, teljesen háttérbe szorult. Pál nem azt tanítja, hogy a vágyaink helytelenek, hanem azt, hogy nem a vágyaink beteljesítésének kell megszabnia azt, hogy számunkra mi a szabadság. Vágyaink kiélése ugyanis nem egyenlő a szabadsággal. Az éhséget, szomjúságot csillapítani kell, de nem mindegy mikor, mivel és hogyan és milyen mértékben. A szexualitás megélését Isten a házasság belső, intim kötelékébe helyezi az emberi család védelmében. A Biblia természetesnek és jónak tartja, ha az ember többre vágyik, csak az irányát szabja meg. Miért van szükség minderre? Mert az ember közösségi lényként a szabadságot a szeretet megélésében, a másik ember szolgálatában találhatja meg egyedül.

Egyszerűbben fogalmazva: mi emberek szabadok vagyunk arra, hogy teljes valónkkal, önként szeressük és szolgáljuk Istent és társainkat.

péntek, július 31, 2015

Isten nem személyválogató

Éppen ma 50 éve, hogy a nagypapa, a fia és az unokája ott állt egy népes kis csapattal Győrben, az uszodában. Mindhárman meghallották Jézus hívását és döntöttek mellette. Elérkezett a keresztség pillanata. Megható volt. Emlékezetes. Isten valóban nem személyválogató. A nagy mélységben szólította meg egyiküket, másikukat az ÉLET indulásánál, a harmadik még szinte gyermek volt. Isten nem személyválogató. 

„A szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is, és semmi különbséget nem tett közöttük és közöttünk, mert a hit által tisztította meg a szívüket.” 
Apostolok cselekedetei 15. rész 8-9. vers

Elgondolkodtam. Mi történt azóta? Eltellett ötven év! Csaknem egy emberöltő. S mivel én vagyok az a „szinte még gyermek” – számot vetettem magamban, hogy az az Isten, aki elhívott 50 évvel ezelőtt – ma vajon hogyan lát engem? Növekedett a hitem? Erősödtem? Beváltottam hozzám fűzött reményeit? Tökéletes volt az életem átadása? Nem tartottam meg magamnak belőle egy picike részt, amihez azt mondom: ezt azért már Te sem akarhatod Uram! Most kérlek, fordulj el, mert bűnbe fogok esni. Merthogy az olyan jól esik. Hogyan tekint rám az én mennyei Atyám? Kaptam egy sanszot, ahogy Te is kaptál. Mit tettünk vele? Betöltöttük azt a célt, feladatot, amit nekünk szánt?
Hiszem és vallom, hogy az az Isten, aki nem személyválogató, aki mindezidáig megtartott, aki alkalomról alkalomra új lehetőséget adott – ma is a helyén van. Szeret engem éppúgy, ahogy szeret téged. Aki megadta a Szentlelket, és nem vonta vissza, aki bizonyságot tett az angyalok előtt rólad és rólam, az az Isten mérhetetlenül vágyik már a nagy találkozásra velünk. Határozd el ma, hogy még szorosabbra fonod karodat Jézus karjába! Határozd el, hogy az Ő erejével ellenállsz a közömbösségnek, a fásultságnak. Határozd el, hogy találkozni akarsz vele. Én is ezt teszem! Akkor hát előre!
Itt találsz egy kedves éneket és egy verset.


NŐTTÉL-E GYERMEKEM?

Atyámnak műhelyében egy ajtót ismerek,
Mit néma áhítattal szemléltem, mint gyerek,
Atyám kezével írva rajt  sok jel és vonás
Értelmét csak mi tudtuk, de meg nem érti más.
Mi gyermekek, ha néha betévedtünk ide,
Tanulmányozni kezdtük a sok jelt ízibe.
Világosan kitűnt itt sok érdekes adat,
Hogy évről-évre mennyit nőttünk egy év alatt.
S kedvünket még fokozta, ha - mint tette apánk,
Irónt s vonalzót véve, a mérést folytatánk,
S befutva jó anyánkhoz, újságoltuk a hírt,
Hogy íme, mind a hányan nagyot nőttünk megint.
- De egyszer - míg anyámnak jelentést így teszek,
Hogy én már innen-onnan felnőtt ember leszek,
Furcsán mosoly’g reám, s így szól: "Oh mondd nekem,
Vajon, mint "lelki ember", nőttél-e gyermekem?"

Növekszünk mind a korban, míg évet év követ;
Hogy életünk mulandó, s a vég felé siet,
Azt minden óra jelzi, - használjuk jól ki hát,
Mert éltünk itt rövid bár, - örök lesz odaát.
Krisztus kertjébe vagy már beplántálva te itt,
Élted meghozza-e a Lélek gyümölcseit?
Figyeld meg, hogy Megváltód lágyan és csendesen
Megkérdi minden este: "Nőttél-e gyermekem?"

Ájtatosan figyelve hallom anyám szavát,
Érzem, hogy amit most mond, mélyen szívembe vág,
És bár sok jó tanács üres szó volt nekem
Ez egy szót nem felejtem: "Nőttél-e gyermekem?"

A nagyvilágba mentem, hogy férfivá nőttem,
S szülőföldemre vissza évek multán jöttem.
S hogy ím leszáll az este, és minden elpihen,
Anyám megszólít halkan: "Nőttél-e gyermekem?"
Mint egykor volt, a szíved jó föld-e még vajon,
S van, amit elvetettem, áldás a jó magon?
Üres vagy telt kalász-e, mit élted megterem,
Belső hitéletedben nőttél-e gyermekem?"

Oh drága szent örökség, anyám mit rám hagyott!
E szó az élet útján folyvást felém ragyog.
S nem hagy lankadni, esni, ha sötét estéken
Hallom az Úrnak hangját: "Nőttél-e gyermekem?"
                                      (Németből fordította:
                                           Vargha Gyuláné)




Készíts saját weboldalt ingyen: http://www.webnode.hu

csütörtök, július 30, 2015

Mivel járuljunk Isten elé?

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”
Mikeás próféta könyve 6:8

– „Mivel járuljak az ÚR elé?” – kérdezi Mikeástól, az ószövetségi prófétától egy ember (6:6a). Az Istennel találkozó ember első ösztönös kérdése ez (vö.: Lukács 3:10, 12, 14; Apostolok Cselekedetei 2:37). – Mit tegyek, ami kedves Istennek? Hogy érdemelhetném ki a Mindenható jóindulatát? Mit tehetek az üdvösségemért?

– „Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt?” – kérdezi a prófétától (6:6b). Bizony, a külsőségek és az istentisztelet formai szempontjai nagyon fontosak Isten szemében. Mikor azonban a kérdező látja Mikeás fejcsóválását, gyorsan hozzáteszi (6:6c): – „Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal?” Tisztában van ugyanis avval, hogy nem csak az istentiszteleti formákban, hanem az áldozatkészségben is meg kell felelni Isten elvárásainak.

Úgy tűnik, hogy Mikeás még mindig nem elégedett, így a kérdező hamar rálicitál előző fölajánlására (6:7a):
„Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben?” Hiszen mindenki tudja, az áldozatkészség nagysága is számít. De mikor az ember úgy érzékeli, Mikeásnak ez még mindig kevés, megtoldja hát (6:7b): – „Vagy az olajpatakok tízezreiben?”

Mikeás arca szomorúnak látszik, és a kérdező ember egyre jobban elkeseredik.
Hát ez még mindig nem elég? – kérdezi. – „Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?” (6:7c) És evvel mindent odaígértem, a számomra legértékesebbet is!

– Álljunk meg egy pillanatra! – szól közbe Mikeás. Valóban mindent odaígértél? Valóban abban bízol, hogy formai kérdésekkel elnyerheted Isten tetszését. Valóban úgy gondolod, hogy a ráfordított idő és pénz mennyiségével egyenes arányban nő Isten elismerése? Te tényleg azt hiszed, hogy a saját szívedet akár ki is hagyhatod az egészből?

Mikeás megragadja a kérdezőt, és határozottan így szól (6:8):
„Ember”, szó sincs róla! Már oly sokszor mondtam, „hogy mit kíván tőled az ÚR!” Nem sokat, nem külsőségeket, sem pedig üres áldozatokat, hanem „csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Légy jó állampolgár, amennyiben rajtad áll, élj békességben a körülötted élőkkel, és a többit pedig bízd a Mindenhatóra!

Ma reggel tőlünk sem kér mást Isten.

szerda, július 29, 2015

Az Úr tettei és az igazak



„Oh te, ki Jákób házának mondatol! hát türelmetlen-é az Úrnak lelke, avagy ezek-é az ő cselekedetei? Nem javára válnak-é az én cselekedeteim annak, aki igazán jár?”
(Mikeás próféta könyve 2. fejezet 7. vers)

Mikeás, mint könyve első verseiből is kiderül, Kr.e.8 században, Jótám, Akház és Ezékiás uralkodása alatt végezte prófétai szolgálatát. Abban az időben, mikor Izraelt, az Északi országrészt az Asszír seregek fogságba hurcolják és nem egyszer Jeruzsálemet is ostromgyűrűbe fogják.

Ugyanakkor Mikeás üzenete azért egyedülálló, mert a nép felé tolmácsolt ítéletes próféciáiban nem a vallási elhajlásokat veszi számba, mint Júda és a Szent város vesztének okát, hanem azokat a társadalmi visszaéléseket, melyek a szegényeket, az elesetteket érik.

Könyvében így jellemzi korát: „Gonosz nemzetség, amely hamisságot gondol, amely gonoszságot cselekszik”, „megkívánják mások tulajdonát, aztán elrabolják.” Nyomorgatják a gazdát, a házanépét, az embert, az örökségét.” (2.fej.)

„fejedelmek ajándékért ítélnek, és a papok jutalomért tanítanak, és a próféták pénzért jövendölnek.” „Elferdítik az igazságot” „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem” (3.fej.)

Megjövendöli Sion leányának sorsát: „kimégy a városból, és a mezőn tanyázol, és egészen Bábelig mész. Ott szabadíttatol meg; ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből.” (4:10), mely jó 100 év múlva be is következik.

S bár Mikeás könyve tele van ezekkel az ítéletes képekkel, mégis fő üzenete; az Örökkévaló kegyelme népe iránt, azoknak, akik sírnak és jajgatnak az igazságtalanság és saját nyomorult állapotuk miatt.

Amikor ma sorait olvassuk, ne csupán a babiloni fogság előtti állapotokat vegyük számba, párhuzamba állítva korunk társadalmának romlottságával, hanem összpontosítsunk Isten irgalmas voltára.

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (7:18-19)

Engedetlenségünk és bűneink folytán, jogosan halált érdemelnénk, ám ezt Ő szenvedte el. Felfoghatatlan türelemmel hajol le hozzánk újból és újból, minden nap biztosít szeretetéről, kérlelve: figyelj rám!

Mindezt felismerve pedig Mikeás prófétához hasonlóan legyen vallomásunk: „Én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!” (7:7)

kedd, július 28, 2015

Bölcs az akinek bölcs tanácsosai vannak!



Az igazak világossága vígan ég, de a bűnösök lámpása kialszik. A kevélységből csak civódás lesz, de a tanács megfogadásában bölcsesség van.
Példabeszédek könyve 13. fejezet 9-10. verse



Óh, hányszor éreztem már úgy, hogy az igaznak lámpása kialszik, de az, aki a törvénybe ütközik, jól megy sora, annak fénye ragyog. Sok időbe telt (viszonylag) hogy rájöjjek arra, hogy nem szabad összetévesztenem a földieket a mennyeiekkel. Rá kellett arra ébrednem, hogy más, ahogyan azok gondolkoznak, akik Isten nélkül élik az életüket. Mert az Istennél található mérőeszköz másmilyen, mint a világban lévő.

Drága barátaim! A következőkben megnézhetjük, hogy milyen egy kevély ember, és lehetőség szerint vizsgáljuk is meg magunkat! Ritkán használt fogalom a kevélység, napjainkra szinte teljesen kihalt a köznyelvből, ellenben ez a tulajdonság egyre csak erősödik az emberekben. Persze most is úgy beszélek, mintha én magam nem lennék kitéve ennek a veszélynek.   (mert ugye másokról mindig könnyebb beszélni)

A büszkeség elfajulása; míg a büszke ember nagy becset tulajdonít személyes tulajdonságoknak, birtoknak, származásnak, kitüntetésnek, de azért nem néz le szükségképpen másokat, csak a magáét tartja nagyra, esetleg joggal, addig a kevély, főleg másokkal szemben, kiket lenéz, tartja magát nagyra, nagyobbra, mint szabad. A büszke a maga érdemét beszéli; a kevély mások érdemét lenézi. A kevély ember rendesen hiú is, a kevélység az öntudat túltengése.[1]

Édesapám gyakran tanácsolt engem. Sokat beszélgettünk az élet különböző nagy dolgairól. Sokat tanultam tőle, és igyekszem még ma is sokat tanulni tőle is, és másoktól is, akik bölcs tanácsokkal látnak el. De minden beszélgetés végén édesapám azt mondta: „ez csak egy tanács, azért, mert én egy kicsit hamarabb voltam fiatal, mint te. Ha akarod, megfogadod, ha akarod a saját bőrödön tanulod meg.”

Sok tanácsot kapunk az életben, de sokat nem fogadunk meg. Sokszor megégetjük magunkat pont ezért, sokszor megmenekülünk bizonyos helyzetektől, mert megfogadtuk a tanácsot. Ma én is szeretnék adni egy tanácsot! Lehet, sokan csak nyugodtan konstatálják majd, hogy jól van fiam, ezen mi már túl vagyunk, de arra szeretnék kérni mindenkit, hogy amikor elindulunk a munkába, vagy miközben mindenki különböző feladatait végzi, keressen mindenki valami olyat, amit eddig még sosem látott, és nem emberkéz alkotta. Ezután osszuk meg valakivel ezt az élményt a nap során. Egész más fényben fognak tündökölni előttünk Isten teremtményei, ha ezekre odafigyelünk!


[1] Pallas Nagylexikon- kevélység