szombat, szeptember 27, 2014

Választás


És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.

Ézsaiás 30,21

Azon töprengett, mit tegyen. Mérlegelte a lehetőségeket, melyiknek mik az előnyei, mik a hátrányai. Figyelembe vette az időt, mi lesz pár év múlva, vagy mi következhet 10 évre rá. Nehéz helyzetben volt, úgy tűnt nem a jó és a jobb, hanem két rossz között kellett választania. A szíve nagyon húzta az egyik irányba, de az esze a másik felé terelte. Hetek teltek el látszólagos tétlenséggel, de valójában belülről őrlődött. Végül elhatározta azt, amiről kezdettől fogva tudta, hogy segíteni fog. Félre teszi saját szempontjait és megnézi „Isten szemével a dolgot”. Imádkozott bölcsességért a választáshoz, erőért, hogy véghez tudja vinni. Nem azt a választ kapta, amihez a szíve húzott. Úgy döntött jelet kér. Majd később, a válasz után újabb jelet kért, és aztán megint. Következetesen haladt a helyes irányba, de újabb és újabb kibúvót keresett. Nem mert ellenkezni, tudta, hogy Isten nélkül minden hiába lenne, de a vágyai erősek maradtak. A sok visszautasítás először dühössé, majd szomorúvá tette. Végül beletörődött és elfogadta a sorsát. Megértette, nem azt kell megvalósítania, amit ő tervezett magának, hanem amit Isten tervez vele. Igyekezett kiverni fejéből a mások iránti irigységét, akiknek „minden” jobban sikerült, mint neki. Ahogy engedelmesen haladt az úton egyre világosabb lett minden. Lemondott minden álomról és engedte, hogy Isten vezesse, pedig Ő nem ígért többet, mint hogy az úton végül célba ér.

Évekkel később, ahogy visszanézett látta, hogy helyesen döntött. Még mindig ugyanaz az ösvény volt a lába alatt, még mindig a célja felé tartott, de tudta, sokkal többet elért, mint remélte. Sokkal több álma vált valóra, mint tervezte annak idején. A választásával nem kevesebb lett, hanem több. Sokkal jobb ember lett, mint gondolta volna, vagy, mint mások gondolták.

péntek, szeptember 26, 2014

Hallgass meg, Uram!



„Hallgass meg engem Uram, mert jó a Te kegyelmed! Irgalmad bősége szerint tekints reám. Ne rejtsd el arcodat szolgád elől, mert bajban vagyok. Siess, hallgass meg engem! Légy közel lelkemhez, és válts meg engem, szabadíts meg ellenségeimtől!”
Zsoltár 69:17-19.
Ma reggel, amikor ezt a zsoltár szakaszt elolvastam, egy ének dallama ugrott be, amit megosztok most veled. Ha ismered, dúdolgasd, biztos, hogy sok erőt merítesz soraiból.

Minden gondomat rád vetem.
Minden terhemet lábad elé teszem.
És bármikor, ha nem tudom, hogy mit tegyek
Gondomat ó Uram rád vetem.
Áldd meg életem jó Uram!
Hűség kísérje végig az utam.
És bármikor, ha nem tudom, hogy mit tegyek,
Tanácsolj ó Uram engemet!
Az út, melyre lépsz, oly nehéz.
Ne félj, Urad veled van bármerre mész.
Az életed elrejtheted szent kezében.
Ő legyen, ki betölti életed!

csütörtök, szeptember 25, 2014

Az élet kenyere

„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.”
János evangéliuma 6:48-51


Sose tudtam megbarátkozni az egyházi szertartásokkal. Mindig feszengek, mikor egy-egy ceremónia alkalmából pontosan lefektetett liturgiának kellett megfelelnem. Kényelmetlenül érezem ilyenkor magam az ünneplő ruhában, és feszélyez a pontosan lefektetett szertartás menete. Éppen ilyenek az úrvacsorák is. A rutinszerű liturgia, vagy a hitközösség nyammogása és kortyantásai a legtöbbször nem segítenek hozzá, hogy jobban megértsem az úrvacsora szentségét. Mit jelent az úrvacsorai kenyeret enni, és a megszentelt mustot inni? Mit jelent Krisztus testét enni, és az ő vérét inni? Mit jelent az, hogy ha eszünk ebből a kenyérből, örök életünk van? Minden egyes úrvacsorán azért imádkozom, hogy sikerüljön elvonatkoztatnom a feszélyező szertartásosságtól, vagy az egyéb zavaró körülményektől, hogy megértsem, mit is jelent számomra az az „élő kenyér”, amiről Jézus beszél János evangéliumában.

Nem mondom, hogy már teljesen értem, de amit oly sok úrvacsora után sikerült magamévá tenni, abban nincsen semmi misztikus. Jézus a legegyszerűbb példával szemlélteti, milyen a vele való kapcsolat. Ahogyan az evés a mindennapi életünk természetes velejárója, éppen úgy magától értetődő része örök életünknek, hogy ápoljuk a kapcsolatot Megváltónkkal. Az úrvacsorai kenyérrel csak azt fejezzük ki jelképesen, hogy ahogyan nem létezhet a testünk fizikai táplálék nélkül, éppen úgy van szüksége lelkünknek az „élő kenyérre”, Jézus barátságára. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha őszintén elmondunk neki mindent, rosszat és jót egyaránt (ezt nevezik vallásos nyelvezettel imának); másrészről pedig nyitottak vagyunk arra, hogy meghallgassuk őt, ahogyan a Bibliából megszólal. Ezt jelenti, az „élő kenyeret” enni. Tegyük ezt olyan természetességgel, ahogyan reggelizni szoktunk – akár már ma is!

szerda, szeptember 24, 2014

Alázat vagy önteltség



„Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.”
(Lukács evangéliuma 18. fejezet 14. vers)

A legbölcsebb ember is húzza meg magát szerényen. Mert miből áll a nagy bölcsessége? Talán abból, hogy legfeljebb egy fél rőffel tovább lát a másiknál, a közönséges eszűnél, egy fél rőffel egy olyan horizontba, amely egy billió mérföldre terjed.

Az egész mély látás csak egy valamivel kisebb vakság. Hát érdemes ezért a csekélységért annyi hűhót csinálni? Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknánk: kis mákszemek, nagy mákszemek.” (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma, 1. rész)

Mily igazak e sorok. Mi, parányi öntelt mákszemek, mint a példázatbeli farizeus mindent megfitymálunk, és mindenkit jól megkritizálunk. S ha nem ismerik el vélelmezett „nagyságunkat”, rögtön kikérjük magunknak: „Hogy tehették ezt velem? Velem, aki annyi mindent tettem, velem aki…!

S, ha esetleg tanácsolnak. Minek az? Én pontosan tudom, mit, hogyan meddig, mivel, stb. kell csinálni. Már eleget tanultam, most rám figyeljen mindenki, most én fogok tanítani. Jelszavam: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam semmire sincs szükségem” (Jel.3:17)

Hogy alázat? Ne azt már nem! Az annak elismerése lenne, hogy nem vagyok tökéletes, hogy én is segítségre szorulok. Én pedig nem fogok, és nem akarok senkitől sem függni! A magam ura vagyok!

S miközben azon gondolkodsz, hogy mily igazak ezek a sorok, és olyan jó lenne, ha ezt a házastársam, a szüleim, a főnököm, a munkatársam, a gyülekezeti tagjaim is elolvasnák, mert ez annyira nekik szól…

Közben Jézus ott kopogtat kemény szíved ajtaján, és szelíd hangon hív:

Gyere és tanuld meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és nyugalmat találsz háborgó lelkednek. (Máté 11:29)

kedd, szeptember 23, 2014

Isten helyetted harcol!



És monda: Mindnyájan, akik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten.
Krónikák második könyve 20,15


A szívünk is nyugodtabban verdes, ha egy szorongatott szituációban, valaki előbukkan a semmiből, és hirtelen segítségünkre siet. Borzasztóan tudunk örülni, ha valaki megáll mellettünk és megkérdezi mi a gond, miközben a nyitott motorháztető alatt szuggeráljuk a motort kutatva azt, hogy vajon miért füstöl, vagy fellélegzünk, ha egy diáktársunk önként vállalja a feleletet, megmentve ezzel minket a biztos egyestől.

Ezekben az apró helyzetekben is érezhetjük a mindenható gondviselését, és nem kell attól tartanunk, hogy ezt kényszerből teszi. Ő megy előttünk és tesz rendet.

Ma talán a kevés embernek van más olyan tapasztalata, amikor egy tömeggel szemben áll és hadakozásra készül. Egyre kevesebben vannak azok, akik még emlékeznek a háborúk nehéz napjaira, amikor egy század az ellenséggel szembekerült és várták a parancsot. Én is csak nagyszüleim elmondásából tudom, hogy a katonák inai összerezzentek, és csak figyeltek és vártak a parancsra. Várakozásuk közben elképzeltek jeleneteket, még a halál pillanatai is lejátszódtak előre a katonák előtt. Hűvös szellő zörgette a faleveleket, és a csendben egy-egy riadt vad hangja hallatszott a távolból. A félelem kézzel fogható volt.
Az Isten ebben a feszült csendben azt az ígéretet adja, hogy nem kell félni sem rettegni, mert helyettük megvívja a csatát. Óh, milyen megkönnyebbülés. Az Isten megvívja helyettünk a harcot.

Az élet viharaiban részt veszünk nagy csatákban. A munkahelyünkön, az iskolában, a családban, a bevásárlóközpontban, a bürokrácia közepette, mindenhol. De nem kell félnünk, mert az Isten előttünk jár, és helyettünk harcol!

Jusson eszünkbe, de ne csak ma, hogy az élet minden területén, ahol problémákkal kell megküzdenünk: Isten helyettünk harcol.


hétfő, szeptember 22, 2014

Gyógyít az Úr

"Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket."

Zsoltárok 147:3

Isten adott Ábel halála után másik fiút Ádámnak és Évának. Sétnek nevezték el.

Izsák feleségül vette Rebekát és megvigasztalódott anyja halála után.

József a börtönből a palotába került néhány óra leforgása alatt. A régi szívfájdalom nem törlődött ki az emlékeiből, de felülírta az a vigasz, ami akkor érte.

Jákób még mindig gyászolta kedvenc fiát, amikor fiai arról adtak hírt neki, hogy József nemhogy nem halt meg, hanem Egyiptomban ő felel az élelmiszerellátásért. Jákób sebei bekötöztettek.

Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból gyilkosság miatt. A pusztában hazára és családra lelt.

A többszáz éves rabszolgaságnak vége lett a 10. csapás után. A sok szívfájdalom véget ért.

Naómi férjjel és két fiúval költözik Moáb földjére, de kisemmizetten, szintén szegényen, egyetlen özvegy menyével tér vissza Betlehembe. Ruth csodálatos módon az egyetlen hajlandó rokonnal családot alapít, megszülető gyermekük Naómi jövőjét is jelenti.

Vigasz, gyógyulás, jövő, remény... Isten különleges és mindennél többet érő ajándékai.

vasárnap, szeptember 21, 2014

Ásó, kapa...

„Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató.”
János evangéliuma 4:35-36

Tudom, hogy soha nem szeretted a kerti munkát. Nyáron, amikor a többi gyerek a strandra pakolt össze, és oda tekert le a kétkerekűvel, neked az ellenkező irányba kellett hajtani a biciklit. Cél a határban lévő telek, gazolás, locsolás, kapálás, és minden olyan mezőgazdasági munka, ami után nem a finom Balaton-illatot érezted az orrodban, hanem a száraz föld semmihez sem hasonlítható szagát. 

Ő tudta ezt, és megpróbált időnként könnyíteni a terheken. A kifelé vagy hazafelé vezető utat megszakította a kisboltnál egy fagyiért, és azért így mindjárt más volt. Vagy amikor érett a barack, és egy-egy vödör víz után, amit a kókadó növényekre öntöttél úgy, hogy pillanatok alatt tönkretetted a nagyapa által készített vízelvezető csatornákat, jól esett egy-egy gyümölcsöt elrágcsálni, még akkor is, ha nem volt a legérettebb. 

Kis örömök, melyek könnyebbé tették a nem-szeretem-munkát, elviselhetőbbé az áldozatokat, melyeket a „vasárnapi ebédekért” hoztál, hogy legyen kellő mennyiségű tök, patiszon és cukkíni az asztalon. Bár valószínűleg amit te tettél, az igazából egészen elhanyagolható volt. 

És valahogy így van ez egy másik munkával is. Egy másik „kertészkedéssel”, ami inkább aratás. Néha nehéz, néha úgy érzed, ez nagyon nem neked való, néha nem látod a befektetett energia megtérülését, de ne feledd el, a munka igazából nem a tiéd! Istené, aki meghívott, és amit te hozzáteszel, az az összkép távlatából nézve igazán elhanyagolható. 

De Isten megígérte a jutalmat, és tartja is magát az adott szavához. És tudod, a jutalom nemcsak a végén vár. Útközben is nyílnak virágok, érik a barack, és megadatik, hogy láthasd fáradozásod gyümölcsét még az erőfeszítések alatt. És a végén a nagy jutalom, egy örökkévalóság Isten oldalán, aki végigkísért ezen az úton, aki megszerezte számodra ezt, és akivel el is töltheted. Hát nézd ma más oldalról az életet, az örökké szemszögéből, és rájössz, nem is olyan rossz ez a „kerti munka”!