szombat, július 19, 2014

"Kutyából nem lesz szalonna!" Avagy mi a gond az előítélettel?



"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek."
Máté 7,1

Bele gondoltunk már abba, hogyha minden csupán az előítéleteink alapján működne, akkor Ábrámból nem lett volna Ábrahám, Jákóbból Izráel, a mennydörgés fiaiból a jóságos Jakab és a szeretett János, Saulból pedig soha nem lett volna Pál apostol?!

Az előítélet egy védekezési mechanizmus. Védekezünk az ismeretlennel szemben. A legtöbben egy bizonyos társadalomban, egy környezetben, egy kultúrában születtünk, nőttünk fel és élünk. Saját világunkat nagyon jól ismerjük, tudunk benne tájékozódni, megvannak a viselkedési sémáink, amik által el tudjuk érni, amit szeretnénk. Ebben a környezetben tipizáltuk az embereket, vagyis kategóriákba soroltuk őket bizonyos jellemzők, a velük szerzett tapasztalataink alapján, hogy könnyebb legyen a hozzájuk való viszonyulásunk. Ha egy ismeretlennel találkozunk, akkor a leginkább felismerhető, külső tulajdonságai, első megnyilvánulásai alapján őt is megpróbáljuk beilleszteni és ott tartani a rendszerünkbe. Ez az előítélet.

Habár mindez segítségünkre van és nagy általánosságban működik is, a gond az, hogy nem vesz figyelembe két dolgot: az egyéniséget és a változás lehetőségét. Vagyis az ott-tartással van a gond. Mindannyian tartozunk valahová, de a csoportunkhoz való tartozásunkon túl az egyéniségünk a jellemünk tesz mássá bennünket. Tudjuk, hogy a jellem, az egyéniség lassan, idővel, folyamatosan változik, kibújik a kategóriából, amit az előítélet nem enged. Ma már nem azok vagyunk, akik tegnap voltunk és holnap is egy kicsit mások leszünk. Mert tanulunk a hibáinkból, mert új ismeretre teszünk szert, mert egyszerűen az élet a változás maga. Ez pedig azzal jár, hogy ismeretlenné és így veszélyessé válunk a saját csoportunk számára, ha az nem gondolja újra, vagy teszi átjárhatóvá a kategóriákat.

Jézus egy harmadik dolgot is beemel ebbe a képletbe, a bűn fogalmát. A Biblia tanítása szerint az ítélet egy bizonyos időintervallumban fog megtörténni a bűnösök fölött és egyedül Istennek van joga hozzá, hogy ezt megtegye. Éppen ezért minden, az emberek által meghozott ítélet a bűnössel kapcsolatban előítéletnek számít. A Szentírás sohasem tiltja a bűn elítélését és azt, hogy a bűn elkövetőjének számolnia kell tettei következményével, ami teljesen jogos is, de sohasem engedi, hogy elítéljük a személyt, hogy lemondjunk a változás lehetőségéről, hogy véglegesen bezárjuk őt a "MEGJAVÍTHATATLAN" kategóriába. A Megváltónk szerint azért, mert amiképpen mindannyian emberek vagyunk, úgy vagyunk mindannyian bűnösök is. Sőt, minden bűnös ember az Istennel való találkozásai következtében változni kezd vagy pozitív, vagy negatív irányba és ez tovább folytatódik a következő találkozásig... Ezért elítélni valakit azt jelenti, hogy lemondtunk róla, amit Isten nem tesz addig, amíg el nem jön az ítélet napja. Amit pedig Ő nem tesz, azt nekünk sem szabadna...

péntek, július 18, 2014

Hála zsoltár



Mózes 5. könyve 32:2-3

El sem hinnéd, ki énekelte ez a zsoltárt! Hát Mózes! Az a Mózes, aki két és fél millió ember gondját-baját hordozta 40 éven át a pusztában. Akit kikezdtek, nem fogadtak el. Aki ellen zúgolódtak, és vissza akartak fordulni Egyiptomba. Akinek végig kellett hallgatni a tyúk-pereket, a panaszokat. Az a Mózes, aki Isten kezéből vehette el a kőtáblákat, de aztán össze is törte őket, amikor látta, mit tett a nép. Akinek Isten megmutatta a hegyen a mennyei templomot, hogy aztán annak mintájára építsen egyet a pusztában.
Dinamikus, mozgalmas életet élt, tele veszéllyel. Egyetlen napot sem tudott elképzelni Isten vezetése nélkül.
Ez a Mózes énekelte a fenti zsoltárt. Belegondoltál?
Próbáld meg egy lapra tenni Mózes gondjait, terheit a tiéddel. Valószínű, nem leszel könnyű helyzetben.
És most helyezd egy lapra Mózes hálaénekét és a tiédet.
Lehetne rajta változtatni, nem igaz?
Kezdd el még ma gyakorolni, hogy szavaid kedvesek, lágyak legyenek, építőek és bátorítóak. Helyezd a hangsúlyt Isten csodáira, hatalmára, amit életedben tett.
Hidd el, egy idő után a Te éneked is hasonlítani fog Mózes énekére.
Jó gyakorlást kívánok!

csütörtök, július 17, 2014

Jézus nevében imádkozni

„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”
János szerinti evangélium 16:24

Egy detroiti bíró mesélte el a következő történetet valamikor az amerikai polgárháború (1861-1865) válságos évei után:


»Amikor a háború kitört és az egyetlen fiam is hadba vonult, érdeklődni kezdtem a katonák sorsa iránt. Minden katona, akivel találkoztam, a fiamra emlékeztetett, mindegyikben a fiamat láttam, és kezdtem érdeklődni a sebesültek, betegek és foglyok után. Amikor egy sebesült katona a városunkba érkezett, azonnal a kocsimmal elhozattam a kórházba. Nemsokára megválasztottak a sebesülteket gondozó egyesület elnökévé, s a napnak néhány óráját mindig a kórházban töltöttem, érdeklődve, hogy a betegeknek nincs-e szükségük valamire. Pénzt és időt költöttem erre.
Egy napon aztán így szóltam a feleségemhez:
– A katonák már nagyon sok időmet igénybe veszik, és ez nem mehet így tovább, mert elhanyagolom más kötelezettségeimet. Most egy fontos ügy van a bíróságon, amely sok időt és tanulmányozást kíván tőlem.
Másnap reggel azzal az elhatározással mentem az irodámba, hogy a katonákkal egyelőre nem foglalkozom olyan behatóan. Leültem az íróasztalomhoz és nekiláttam a munkának. Hamarosan egészen beletemetkeztem az iratokba, aktákba, amikor csendesen kinyílt az ajtó, és egy halvány arcú sebesült katona lépett be a szobába. Hozzám lépett, elővett a zubbonya zsebéből egy összegyűrt papírlapot, és átadta. Amint kezembe vettem, rögtön megismertem fiam írását. Ezt tartalmazta:
 „Kedves apám! E sorok átadója a mi századunkból való katona. Elvesztette a lábát, feláldozta az egészségét a hazáért, és most hazamegy, hogy otthon haljon vagy gyógyuljon meg. Felkeres téged is. Kérlek, tedd meg azt, amit tehetsz érte, szerető fiadért, Charles-ért.”
„Charles-ért” – ez a szó szíven talált. Összeraktam az aktákat, felkeltem az íróasztal mellől, és kocsin az otthonomba hajtottam a sebesült katonával. Addig nem nyugodtam, míg a sebesült katona Charles fiam szobájában, fiam ágyába nem fektettem, és gyorsan orvost hívtam. A beteget ezután úgy gondoztam és ápoltam, mintha a saját fiam lenne. Amikor annyira javult, hogy hazamehetett az édesanyjához, kivitettem a vonathoz, és gondoskodtam arról, hogy helyet kapjon és zavartalanul utazhasson az övéihez.
Mindezt megtettem a fiamért, Charles-ért.«


Ha mi is ismerjük Jézust, ha mi is egy században harcolunk vele, akkor bátran fordulhatunk apjához, mert fiára való tekintettel bizonyosra vehetjük, hogy segíteni fog. 

szerda, július 16, 2014

Isten élő temploma



„És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből.
(Mikás könyve 4. fejezet 1-2. vers)

Itt ülök az Olajfák hegyén, előttem az Úr házának hegye. S beteljesülni látszanak a próféta szavai, hiszen közel háromezer évvel Mikeás jövendölése után amerre nézek, emberek áradata hömpölyög, a világ minden tájáról turisták milliói özönlenek a Szeretett városba.

Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a fenti prófécia nem a jeruzsálemi turizmus fellendüléséről szól. Mert ha Mikeás nem is, de az Örökkévaló mindenképp előre tudta, hogy az utolsó időben a Szent hegyen már nem fog ott állni az Ő háza.

De akkor milyen hegyről és milyen házról van itt szó?

Az Újszövetségben az Isten Háza kifejezés nem egy épületet takar, hanem a hívők közösségét, az egyházat, „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” (1Pét.2:5)

„Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.” (2Kor.6:16)

Ennek a ’háznak’ az alapja Jézus, az igazi Szikla, „a becses kő”, a „szegletkő” (1Pét.2:6-7) „Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef.2:22)

Tehát ez alapján, ma, 2014. július 16-án mi vagyunk Isten Háza. De akkor miért nem özönlenek hozzánk a pogányok? Még turistaként sem keresik fel imaházainkat.

Mikeás azt mondja, azért mennek a népek az Úr követőihez, mert tudják, hogy onnan „jő ki a törvény, és az Úr beszéde”.

Ezért, kérlek Istenem add, hogy életem összhangban lehessen a te törvényeddel, és használd fel hangomat, hogy szavaim a te beszéded lehessen! Hogy lehessek a te élő házad ebben a lelkileg holt világban!

kedd, július 15, 2014

Mi a tied?


Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene. (Zsoltárok 50, 10-12)


Minden magántulajdon. Egy utcán végigsétálva, félve, vagy egyáltalán nem nyúlunk hozzá szinte semmihez, mert az valakié. Persze a bátrabbak azért meg-megérintik mások tulajdonát. A gyerekeket szüleik arra tanítják, hogy ehhez nem szabad érni, ezt se fogd meg, mert nem a tied.
Mégis kié az, ami közös? Egyáltalán mi az, ami közös? Van olyan? Egy határátkelőnél a „senkiföldje” kinek a fennhatósága alá tartozik? Kié a földgáz? Kié a víz, és kié a levegő? Kinek a tulajdonát képezik az erdők, a fák? Kinek kell elszámolni az elhulló falevelekkel, és egyáltalán ki tudná azt megszámolni?

Sajnos az emberi mohóság közepette a birtoklási vágy előtérbe került az emberi jellemvonások között. Szintén gyerekkortól tanítanak bennünket szüleink arra, hogy ne legyünk önzőek, osszuk meg másokkal a javainkat, legyen szó bármiről. Ne csak a magunk hasznát keressük, hanem a másikét is, mert aki „másokat felüdít, az maga is felüdül”. 

Az ember természetesnek veszi a fentebb említett dolgokat -természeti kincseknek nevezzük ezeket-, de ez is valakié. Akinek van egy tulajdona, az jól ismeri annak minden rejtett zugát, minden vonását. A mobiltelefon, tablet, számítógép, amit használunk, ezerszer ezer lehetőséget tartogat számunkra, és ezeket mind használni akarjuk, jóra-e vagy rosszra az más kérdés, de ismerjük a funkcióit. De van Valaki, aki tulajdonosa mindennek ezen a földön. A tenger habjainak, vagy a sivatag homokszemcséinek. Mindenre gondja van, mindenről tud, és mindent irányítása alá von, úgy, mint ahogyan egy jogos birtokosnak ehhez joga is van! 

Ő a Mindenható Isten, nincs oly dolog, mely elrejtett volna előtte, nincs olyan pontja a világnak, ahová el lehetne bújni előle, de nem is kell bujkálni, mert gondoskodó, féltő, aggódó, és szerető! Ő a Világ Atyja! Ne rejtőzz, inkább keresd!

hétfő, július 14, 2014

Bőkezű segítség

"Mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez."

Mózes 5. könyve 15:11

„Bár Isten mérhetetlen áldásokat ígért népének, az mégsem volt szándéka, hogy a szegénység ismeretlen legyen közöttük. Kijelentette: szegények mindenkor lesznek az országban. Mindig lesznek népe között olyanok, akik együttérzésüket, gyengédségüket és jóakaratukat igénybe vennék. 

Isten törvénye a föld terméséből biztosított egy részt a szegényeknek. Ha valaki éhes volt, joga volt felebarátjának földjére, gyümölcsöskertjébe vagy szőlőjébe menni és a gabonából vagy gyümölcsből enni. A termőföldek és gyümölcsöskertek utószedése (böngészése, tarlózása) egészen a szegényeket illette.

Hétévenként különös módon intézkedtek a szegényekről. A szombatév - ahogy ezt nevezték - az aratás befejeztével kezdődött. A betakarítást követő vetési időben a nép nem vethetett, tavasszal nem művelhette szőlőjét és nem számolhatott sem aratással, sem szürettel. Abból, amit a föld termett, mindenki szabadon ehetett amíg friss volt, de tárházaikban semmit sem helyezhettek el. Annak az évnek termése az árváké, az özvegyeké, a jövevényeké és a mezei vadaké kellett legyen. A szombatév megtartása a föld és a nép javát szolgálta. A föld egy évi pihenés után a következő évben bővebben termett. A népet tehermentesítették a nehéz mezei munkától; és míg a munka különböző ágait ez idő alatt végezhették, több szabad idejük volt testi erejük megújítására. Több idejük volt az elmélkedésre és imádkozásra, az Úr tanításainak megismerésére és házanépük oktatására. A szombatévben a héber rabszolgákat is fel kellett szabadítani és nem volt szabad őket üres kézzel elbocsátani. 

Senkinek sem kellett félnie attól, hogy adakozókészsége szegénységbe dönti. Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott.

Az emberek körülményeinek különbözősége egyike azoknak az eszközöknek, amelyek által Isten a jellemet vizsgálni és fejleszteni akarja. Mégis az a szándéka, hogy akiknek vagyonuk van, azok csupán javaik sáfárainak tekintsék magukat, akikre eszközök bízattak a szenvedők és bajban levők javára. 

Krisztus mondta, hogy szegények mindenkor lesznek közöttünk, és sorsát szenvedő népével azonosította. Megváltónk szíve együtt érez földi gyermekeinek legszegényebbjeivel és legnyomorultabbjaival is. Nekünk mondja: azok őt képviselik a földön. Közénk helyezte őket, hogy szívünkben feltámassza azt a szeretetet, amit ő érez a szenvedő és elnyomott iránt. A velük szemben megmutatkozó könyörületet és jóakaratot, valamint a kegyetlenkedést vagy részvétlenséget úgy veszi, mintha vele tennénk. 

Mennyire más lenne a világ erkölcsi és szellemi állapota, ha a törvényt, - amelyet Isten a szegények javára adott - megvalósítanák! Az önzés és önteltség nem volna olyan általános, ha mindenki jó kapcsolatot ápolna mások boldogulására és jólétére; s az oly széles körben elterjedt szegénység - és mindaz, ami sok országban látható - nem létezne!

Az Isten által előírt alapelvek megakadályozták volna a borzalmas gonoszságokat, amelyek minden korban bekövetkeztek a szegények és gazdagok közötti kibékíthetetlen ellentétből. Ezek az alapelvek megakadályozhatnák a nagy gazdagságok felhalmozását és a határtalan fényűzés élvezetét, meggátolnák tízezrek következetes tudatlanságát és lezüllését, akiknek rosszul fizetett szolgálatából mérhetetlen vagyonokat szereznek. A gondok békés megoldását hoznák, melyek most a világot anarchiával és vérontással fenyegetik.

(Ellen G. White: Pátriárkák és próféták - Isten gondja a szegényekre)

vasárnap, július 13, 2014

Az utolsó naplemente

„Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus”
János első levele 2:1

Hazafelé vezetsz a lemenő nap fényében. Most csak komótosan nyomod a gázpedált, a mai munka kezd a végéhez közeledni, és már semmi kedved nincs a sietéshez. Szemed újból és újból az alábukni készülő sárga óriásra téved, és különös érzések kerítenek hatalmukba. A színek fájdalmasan gyönyörűek, és olyan, mintha örökre búcsút mondanának a Földnek. Mintha a nyugvó Nap többet nem kelne fel beragyogni tragikus bolygónkat. Mintha megelégelte volna a sok gonoszságot, és nem akarna többet látni belőle. Mintha ez a naplemente az utolsó lenne. 

Felhőréteg vonja be az eget feletted, és csak a nyugati határt hagyja szabadon, teret engedve a búcsúzó fény utolsó pillantásainak. Sárga, piros, lila, kék, és az összes létező árnyalat jár táncot szemeid előtt, míg gondolataid már hangosabban kiabálnak a színek fájdító vibrálásánál. 

Mi lenne, ha ez lenne az utolsó naplemente? Vagy ha neked ez lenne az utolsó naplementéd? Mit tennél másként, hogyha percre pontosan tudnád, mennyi van még hátra? Mit rendeznél, mire mondanál igent, és mit utasítanál el a lehető leghatározottabban? Milyen batyukat cipelsz magaddal, amit az utolsó naplementét követően már nem hordhatsz tovább? Mi húzza púposra a vállaidat? 

Egy hibás döntés, amit annyiszor megváltoztattál volna. Egy gyermekkori sérülés, amin próbálsz túllépni, de talán nem is sikerül. Konfliktusok, hibák, rosszul elsült jószándék, életed legnagyobb bukásai. 

Isten ma reggel hív, hogy lépj elé, és kezdd el rendezni a dolgokat! Ne vigyél magaddal felesleges terheket, miközben az Ő lábai elé is helyezhetnéd azokat. Van pártfogód a mennyben, van Valaki, akinek számítasz, és aki a legjobbat tartogatja számodra. Van Valaki, aki úgy szeret, mint senki más, aki örök életet akar neked adni megszámlálhatatlan naplementével. Van Valaki, aki neked festette meg az eget, hogy ezzel is üzenjen: Ő nem feledkezett meg rólad. Ő számít rád, számol veled. Hát lépj hozzá bizalommal, beszélj Vele őszintén, rendezd, amit rendezned kell, és élj Vele egy igazán teljes életet!