szombat, május 26, 2012

Maradj veszteg!



„Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.”
2Móz 14,13-14

Csodálatos élmény tőlünk idegen kultúrákat kutatni. Minden nép egy külön világ és éppen ezért nagyon érdekes. Amikor megismerkedünk az adott közösséggel először a közöttünk levő különbségek ragadják meg a figyelmünket, de mégis a bennünk levő közös dolgok tartanak ott.

A megértés szükségszerű, mégis nehéz feladat. Például a japán kultúra alig megérthető az európai ember számára. A volt tanárom szerint azért, mert sosem értjük, hogy a japán ember mit miért tesz. Ahol mi ütnénk, ő meghajol, ahol mi meghajolnánk, ő harcol.

A Biblia is egy idegen kultúrával hoz közelebbi ismeretségbe bennünket, de nem az ókori népekre gondolok, hanem a Mennyre. Istennél is másként működnek a dolgok, mint gondolnánk, vagy mint ahogy mi tennénk, mert nála mindig hitben kell cselekedni és szükséges a megértés. Még szükségesebb azonban az engedelmesség.

Képzeljük el: Előttünk a Vörös Tenger, sziklás partvonala hirtelen mélyül. „Csak úszóknak!” – üzeni a képzeletbeli táblánk. Mielőtt azonban belemerülnénk a látványba hirtelen harci kürt szavát halljuk mögöttünk. Majd feltűnnek a kor szuperhatalmának legfejlettebb tankjai, az egyiptomi harci szekerek. A lovak és a katonák egyaránt páncélban, mindegyik fedélzetén egy képzett íjásszal. Az egész sereget az elfojtott düh és fájdalom vezérli, amit most mind ránk akarnak zúdítani. Aztán vágtatva elindulnak felénk. Mit tennék ekkor?
Meg tudnánk tenni azt, amit Mózes parancsolt a népnek? Tudnánk veszteg maradni, amikor minden arra ösztönöz, hogy azonnal tegyünk valamit; meneküljünk vagy harcoljunk, esetleg hibáztassuk mi is Mózest, mint a többiek.

Izráelnek el kellett sajátítania a mennyei alapelveket és ez a lecke az elsők között volt. Menni, amikor Isten mondja; megállni, mikor parancsolja; várni, ha Ő akarja, még akkor is, ha mást parancsol a józan ész.

Mindannyiunkra ugyan ez a lecke vár és előbb utóbb elérkezik a vizsga ideje. Vajon megnyílik-e előttünk a gondok tengere, vagy elveszejtenek minket ellenségeink? Csak azon múlik majd, hogy saját elképzeléseink ellenére is az Úrnak való engedelmességet válasszuk.

péntek, május 25, 2012

Figyelmeztetés


„Ne hagyjátok, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek…”
Zsidókhoz írt levél 13:9/a Rev.Kar.

Kit lehet félrevezetni? Aki nem biztos a dolgában. Akinek minden mindegy. Aki szerint minden út Istenhez vezet. És ma aztán úton útfélen találkozol ilyenekkel.
Mi lehet a 20-21. század idegen tanítása?
-          Jó cselekedeteid által üdvözülsz
-          Nem probléma, mit teszel, Isten olyan jóságos, majd Ő mindent kipótol
-          Majd a másik életedben jóváteheted, amit itt és most elrontottál.
-          Előző életed bűnei miatt szenvedsz, de már nem tart soká
-          Transzcendentális állapotban teljesen meg tudod magad üresíteni minden rossztól.
-          A bűn, mint olyan nem létezik
-          Mindenki üdvözülni fog végül
-          Jézus csupán egy jó ember volt, akit gonosz emberek megöltek.
-          Nincs szükség megváltásra
-          Alapjában véve minden ember jó
-          Mindegy, miben hiszel, csak higgy valamiben
-          Minden út Istenhez vezet
-          Neked az egyedül üdvözítő keresztény valláshoz kell csatlakoznod, különben elkárhozol.
-          Ha nem az igazi nevén szólítod meg Istent, nincs üdvösséged
Folytathatnám a sort, mert még rengeteg idegen tanítás létezik.
Honnan tudhatod, hogy kit, ill. mit kövess és fogadj el?
Ha Győrből Budapestre akarsz utazni vonattal, gondolom, elmész a javasasszonyhoz, megkérdezed a kristálygömböt, megnézed a csillagok állását, a horoszkópodat, végighallgatsz egy jóga-kurzust, megkérdezel egy hipnotizőrt, esetleg bekapsz néhány homeopátiás kapszulát, hogy megtudd, hogyan juthatsz oda. Jól gondolom? NEM!
A legegyszerűbb módja annak, hogy megtudd, miként lehet vonattal Győrből Budapestre utazni, ha megnézed – tanulmányozod a menetrendet.
És hogy hogyan juthatsz Istenhez? Csak egy módja van! A menetrendkönyv – a BIBLIA – őszinte tanulmányozása.
KEZDD EL MÉG MA! Ne higgy mindenkinek. A legegyszerűbb és legcélravezetőbb, ha a forráshoz mész! Hidd el, erre már sokan rájöttek, miután mindent kipróbáltak. Hogy túl egyszerű? Ne törődj vele! Hidd el, mégis ez a legjobb út!

csütörtök, május 24, 2012

Üzenet


"Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón."

Apostolok cselekedetei 27:23-24 

A vége a fontos a történetnek. Isten azért bátorít, mert Ő tudja, hogy a vége jó! 

Kréta volt az utolsó helyszín, ahol még jó döntést lehetett volna hozni, ha a százados nem a folyamatos fenntartható fejlődés, hanem a realitás híve. Nekünk is adódik hely és idő, amikor van lehetőség jó döntést hozni. Általában mindkét útirány körvonalazható, de mi emberek borzasztóan optimisták tudunk lenni. Isten pedig inkább a realitásra, mint a vakmerőségre nevel bennünket. 

A hívő ember nem azért bátor, mert minden lehetséges annak, aki hisz, hanem mert tudja, hogy a jó döntések jó következményeket eredményeznek. Bár Pál realitásérzéke megmenthette volna nemcsak az utasok életét, hanem a hajót és a rakományt is, de Isten gondoskodott arról, hogy ami fontos - sohasem a tárgyak, hanem - az emberek megmeneküljenek. Igaz kicsit éhezve, fázva, élesben úszóleckét véve, de mindenki életben maradt.

276 ember élete egy miatt! Isten megmentette azt a 276-ot, mert Pál ott volt a hajón! Ma Isten azért tartja az életet a Földön, mert még van népe ezen az elátkozott bolygón. Több milliárdot nem tudni hány miatt.

Jó döntések, a fontos megkülönböztetése a nem fontostól, a környezetre gyakorolt hatás. Az első kettőhöz bölcsesség szükséges, a harmadikhoz hála és alázat.

szerda, május 23, 2012

Az Úr védelme


„Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?”
118. Zsoltár 6. vers

Még egyetemre jártam, mikor testközelből találkoztam ennek az Igének valóságával. Ekkor gondolkodtam el igazán a félelem fogalmáról is.

Hogy vidékről az első órára beérjek, szükséges volt a legkorábbi vonattal 4 óra körül indulni. Bizony nem volt kellemes érzés az éjszaka derekán ébredni majd félálomban kimenni az állomásra. No persze a több órás zötyögés ismét álomba ringatott. 

Egy ilyen hajnalon éppen felszálltam a Pestre induló szerelvényre. Nem lepett meg, hogy teljesen üres volt a kocsi, de nem sokáig. Az első állomáson felszállt egy elég rossz arcú, középkorú férfi.

Bár rengeteg hely volt, mégis velem szemben ült le. Majd megkérdezte meddig megyek. Mivel aludni akartam, szűkszavúan és egykedvűen vágtam oda: Pestig. Erre azt mondta, ő is Pestre megy, mert most szabadult a börtönből, ahol több évet húzott le emberölésért, pedig csak baleset volt az egész…

Talán mondanom sem kell, azonnal felébredtem, a táskámat még szorosabban fogtam az ölemben, és azon gondolkodtam mit mondjak, és mit tegyek.

Ekkor juttatta Isten eszembe Jézus szavait; „És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28) Ez az ember megfoszthat ugyan vagyontárgyaimtól, esetleg életemtől, de az üdvösségemet nem veheti el.

Ennek tudatában, a magabiztosság látszatát keltve elnézést kértem tőle; hogy nincs kedvem társalogni, fáradt vagyok és aludni szeretnék, majd lehunytam a szemem. A férfi megértő volt. Egy kicsit még maradt, aztán néhány perc múlva hallottam, hogy feláll és egy másik kocsiba megy.

Hogy ezután féltem-e? Igen, féltem, a félelem pozitív értelmében. Ahogy Isten belénk programozta, hogy féljünk a veszélytől, viszolyogjunk a rossztól, az erőszaktól. Viszont Jézus szeretete, amitől semmi és senki nem foszthat meg elűzött minden más félelmet szívemből:

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm.8:38-39)

kedd, május 22, 2012

A VAGYOK szól hozzád….





„És monda Isten Mózesnek: Vagyok, aki Vagyok. És monda: Így szólj az Izrael fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok.”2Móz.3,14.











Egy nap, ahogy Mózes a juhokra vigyázott, a Hóreb hegyéhez ért, amit másik nevén Sinainak is nevezhetünk. Egyszer csak egy különös jelenségre lett figyelmes: egy égő csipkebokrot látott, amely égett ugyan, de nem égett el! Ezen a helyen egy olyan tapasztalatot szerzett Istennel, amely egész életére meghatározó lett. Maga az Úr jelent meg neki, és hívta el őt a szolgálatra! Ezt mondja a kétségeskedő Mózesnek:
& „Ehje, aser Ehje! Vagyis „Vagyok, aki Vagyok”! (Móz.II.3,14)
Ezt a nevet nyelvtani szempontból úgy is lehetne fordítani, hogy „Voltam, aki voltam”, vagy „Leszek, aki leszek”! Vagyis, Isten mutatkozik itt be, az örökké létező! Az a Valaki, aki kezdettől van, aki irányítja az eseményeket, az a Valaki, aki mindenkor velünk van, az a Valaki mutatkozik be Mózesnek! Ismerős ez a személy, nem? Nem más, mint Jézus Krisztus, az örökké Létező Isten, a Szentháromság második személye!  Persze lehet, hogy számunkra ez meglepő! Sokan nem is gondolnak arra, hogy Jézus létezett földre jövetele előtt is! Úgy veszik Őt, mint aki leélte azt a 33 és fél évet, amelyet a földön töltött, és sem előtte, sem utána nincs szerepe az emberiség történetében! Pedig Ő valóságos Isten, aki tényleges módon részt vett minden olyan dologban, ami az ember javát szolgálta! Ott van velünk a legnehezebb pillanatokban is, amikor hívjuk Őt! A Jézus korabeli zsidók nem akarták azt megérteni, hogy Ő létezett földre jövetele előtt is. Csak egy ács fiának tartották, aki nem végzett semmiféle iskolát, ráadásul Názáretből, a rossz hírű városból származott. (Jn.1,46) Egyik alkalommal, amikor Jézus a farizeusokkal beszélget, igen megbotránkoztatja őket. Azt állítja, hogy Ő a „Vagyok”! (Jn.8,58) Ebben a beszélgetésben Jézusnak tudatos hivatkozása történik arra a jelenetre, amikor a „Vagyok” megnyilatkozik Mózesnek az égő csipkebokorban. (Móz.II.3,14) 

Érdekességképpen megjegyzem, hogy e hely görög fordításánál az Isten neve így hangzik: „Vagyok, aki Vagyok”. Jézus tehát nyilvánvalóan kijelenti a hallgatósága számára, hogy Ő volt az, aki megjelent Mózesnek. Isten nem árulja el a nevét, éppen azért, mert nem fontos az, hogy hívják. Inkább annál fontosabb az, amit Ő ígért nekünk: Veled voltam, veled vagyok, veled leszek! Fontos vagy nekem!

Ahogyan a zsoltáríró fogalmaz Isten jelenlétével kapcsolatban:
„Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.” (Zsolt 139,2)

Isten jelen volt életünkben, jelen akar lenni ma is, és holnap is! Különös, hogy még Jézus sem mondta meg az Isten nevét! Csak azt mondta, hogy így szólítsuk: ATYÁM! Mi is ilyen bensőséges kapcsolatban lehetünk ami szerető édes Atyánkkal! Ez a megszólítás tehát egy csodálatos lehetőséget ad nekünk arra, hogy bármikor mehessünk Hozzá, aki szeret bennünket! Ha a földi atya semmi jót nem von meg gyermekétől, sőt néha túlzásba is viszi az ajándékok felhalmozását, mennyivel inkább, ami szerető mennyei Atyánk megad nekünk minden jót, amire szükségünk van! Így tehát bátran jöhetünk hozzá, mert Ő meghallgat bennünket, és válaszol is nekünk akaratának megfelelően! Ma reggel a „VAGYOK” szól hozzád! Figyelsz-e rá, meghallod-e szavát? Ez itt a kérdés…..

Kormos Tivadar

hétfő, május 21, 2012

Jézus és a gyermekek


"Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.  Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba."
Lukács evangéliuma 18:16-17

 A zsidók közt szokás volt a gyermekeket elvinni valamelyik rabbihoz, hogy az kinyújtott kézzel megáldja őket. A tanítványok azonban túl fontosnak gondolták a Megváltó munkáját ahhoz, hogy ilyesmivel meg lehessen szakítani. Amikor az anyák hozzá jöttek kicsinyeikkel, a tanítványok neheztelve néztek rájuk. Úgy gondolták, ezek a gyerekek túlságosan kicsik, semmi hasznuk sem lesz abból, ha meglátogatják Jézust, s azt a következtetést vonták le, hogy Ő sem örülne nekik. A Megváltó tudta, milyen gond nyomasztja az anyákat, akik Isten Igéje szerint akarják gyermekeiket nevelni. Meghallgatta imáikat. Ő maga vonzotta őket színe elé. (…) Karjába vette a gyermekeket, kezét rájuk helyezte, és részesítette őket az áldásban, amiért jöttek. 

Jézus az eléhozott gyermekekben kegyelmének örököseit, országának polgárait látta - férfiakat és nőket -, akik közül egyesek mártíromságot vállalnak majd Érte. Tudta, hogy ezek a gyermekek hallgatnak Rá, jóval készségesebben fogadják el Megmentőjüknek, mint sok világias bölcs, kemény szívű felnőtt. Tanításkor leereszkedett hozzájuk. A menny Uralkodója nem tartotta méltóságán alulinak, hogy kérdéseikre válaszoljon, s fontos tanításait gyermeki felfogóképességük szintjére egyszerűsítse. Elültette agyukba az igazság magvait, melyek majd évek múltán kikelnek, s az örök életre teremnek gyümölcsöket.

Ma is igaz, hogy a gyerekek a legfogékonyabbak az evangélium tanításai iránt, szívük megnyílik az isteni befolyás előtt, s elég erős a kapott leckék megőrzésére. A kisgyermekek keresztényekké válhatnak, és koruknak megfelelő tapasztalatokra tehetnek szert. Lelki nevelést kell nekik nyújtani, a szülőknek mindent meg kell tenniük, hogy jellemük Krisztus hasonlatosságára formálódjék.

(Kivonatok Ellen G. White: Jézus élete c. könyv, Jézus megáldja a gyermekeket c. fejezetéből) 

vasárnap, május 20, 2012

Amiről nehéz beszélni...

„És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”
Jelenések könyve 14:13

Tudod, Barátom, nehéz ebből a szemszögből nézni a dolgokat. Mert akik az Úrban haltak meg, ők is meghaltak, nincs különbség. Igen, valahol a szíved mélyén tudod és érted, mégsem bírod minden nap minden percében kimondani ezt a boldogságot.

Mert fáj az űr, a hiány. Fáj, hogy a halála pillanatától az, akit szerettél, aki kimondhatatlanul fontos volt neked, kimarad az életed további eseményeiből. Fáj, hogy nem veheted fel a telefont, és nem hívhatod fel, amikor szükséged van rá, vagy amikor csak egyszerűen beszélgetni szeretnél vele. Fáj, hogy az, aki a tiéd volt, aki hozzád tartozott és aki nélkül piszkosul nehéz, hirtelen megszűnt létezni, és csak az emlékek maradtak utána. Az írása néhány bevásárlócetlin, jegyzeten vagy recepten, egy rövid üzenet, amit neked küldött egy különleges alkalmon. Fényképek, melyek mind az ellenkezőjét ordítják annak, ami történt, és az örökség, amit szívedben hordozol tovább.

Ő elment, de vár rá a feltámadás, és valahol itt a boldogság, mert megbékélt Istennel és emberrel, és csak ez számít. Tudod, boldog vagy te is, mert ezt a békét hagyta neked maga után. Békét, mert Isten tudja, minek miért kellett megtörténnie, és neki gondja van még rád ezután. Békét, hogy el tudd fogadni a jelent, és reményt a boldogsághoz.