szombat, április 21, 2012

Két ország

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába,”
Kol 1,12-13

A Biblia nem kendőzi el a tényeket, nem szépíti az ember helyzetét, nem tünteti fel jobb színben jellemét. Ezért vádolják olyan sokan azzal, hogy túlságosan fekete-fehér, és mi, emberek, a színeket szeretjük.

Az ember Isten nélkül a sötétség, a halál országában él, ami azt jelenti, hogy lelki értelemben halott. Az ember életének nem természetes része a világosság, sőt, alkalmatlan a világosság megismerésére, a fényben való életre. Ha éreztük már azt valaki mellett, hogy milyen parányiak vagyunk, mert a másik annyira kiváló és rendkívüli, valamelyest érthetjük a különbséget, ami elválaszt bennünket Istentől és az Ő országától.
Isten kegyelme kétféle módon is megnyilvánult felénk, emberek felé, amiért hálásak lehetünk. Az első, hogy megszabadított bennünket a kárhozat világától azáltal, hogy Fiát adta értünk, Aki vállalta, hogy az elveszettek halálával hal meg helyettünk. Így a mi büntetésünk Istent magát sújtotta, megmutatva az Ő csodálatos szeretetét irántunk.

A második, hogy Isten maga tesz alkalmassá bennünket az Ő országára. Nincs könnyű feladata, mert a sötétségből az út nem vezethet azonnal a tündöklő fényre, különben megvakulnánk. Először pirkadnia kell, csak aztán hág delelőre a nap. Így a Szentírás fénye is először mécses, csak aztán válik egyre nagyobb világossággá. Időt adva nekünk, hogy amiként Isten fénye növekszik bennünk, úgy növekedjen engedelmességünk által jellemünk.

péntek, április 20, 2012

Jó illat


„Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztustól Istenhez felszálló füstölőszer jó illata. Ezt pedig azok is érzik, akik az üdvösség felé haladnak, és azok is, akik el fognak veszni.”

2Korintus 2:15. (WBTC fordítás)

Érdekes, hogy mi nők – általában – mennyire szeretjük a kellemes illatokat. Vannak, akik órákig el tudnak nézelődni drogériákban. Hallottam egy hölgytől, hogy mielőtt valahova megy, előtte mindig betér egy nagy áruházlánc üzletébe, mert ott kedvére használhatja a teszt-illatokat. Azért a férfiak is meg szoktak fordulni egy bombázó illatfelhő után.

Micsoda gyönyörű a hasonlat a fenti Igében. Mi olyanok vagyunk, mint a jó Istenhez felszálló kellemes illat. Ilyen kellemes illatot érzett meg Isten, amikor Nóé áldozatot mutatott be – aztán megígérte; többé nem lesz özönvíz. Ábel áldozata is jó-illatú áldozat volt, amit aztán az Úr elfogadott.

Isten arra kér minket, hogy szánjuk oda az Ő oltárára életünket, mint jó-illatú áldozatot. (Róma 12.)

Mitől lesz jó illatú az áldozatom? Talán könnyebben meg tudunk arra a kérdésre válaszolni, hogy mikor kellemetlen? Van egy szép magyar közmondás: Öndicséret – büdös! Tehát mitől lesz jó illatú egy áldozat? Ha önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végzik. Ha feltétel nélküli a szeretet. Ha nem vár viszonzást.

Nos, az ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

Tedd az oltárra még ma önmagadat - jó illatú áldozatként!

Ne felejtsd el, hogy ma az MR1 Kossuth Rádióban Adventista félóra lesz.

csütörtök, április 19, 2012

Végszó

"Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: "Ez az ember valóban igaz volt." (Lukács evangéliuma 23:47)


Egyik írásában Ernest Hemingway a hősi halálról értekezik. Mély nyomot hagyott benne az első világháború. Látta a harctéren a szenvedést, a holttesteket, és a haldoklókat. Látott embereket, akiket széttépett a gránát, és olyanokat, akikkel végzett a golyó. És látott olyanokat, akiket fejbe lőttek és olyanokat, akik csak lassan haltak meg a sebesülés után. Arra  következtetésre jut, hogy hősi halál az, amikor az ember fejlövést kap, mert a haslövés inkább csúnya és szörnyű halált eredményez, semmint hősit...


Vajon hány halált látott már a százados a csatatéren, és hány kivégzést vezényelhetett le? Bizonyára megedződött: már hozzászokott ahhoz is, hogy emberek átkozódva halnak meg, vagy épp hősiesen. A kereszthalál pedig cseppet sem számított felemelő halálnak. Az elítélt mezítelenül vonaglott, ahogy levegő után kapkodott, miközben a körbenállók kiröhögték és kicsúfolták. Ami az emberek morbid kíváncsiságát a leginkább felkeltette a kereszthalálban az a szenvedés, a kétségbeesés, a tehetetlenség és a szánalmasság.


A százados is ezeket várta: ő volt a show mester, aki munkához látott, hogy a három személy halálából cirkusz is legyen. Kettőnél menetrend szerit is történtek a dolgok: káromkodtak, átkozódtak, ordítottak, köyörögtek - de az a harmadik... "Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját." (Ézsaiás 53:7) A százados pedig egyre inkább figyelte: vajon mi történik itt? Ki ez az ember? A vér, a hörgés, az eltorzult test és arc mögött kirajzolódott egy személy: egy igaz ember. Egy személy, aki megérintette kérges szívét, aki tükröt állított elé és láthatta benne saját tökéletlenségét, saját bűneit.


"Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt." És a századosból egy vallomás tört fel: "Ez az ember valóban igaz volt."


Jézus életének mi a végszava? "Elvégeztetett"? "Bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek?" "Kezedbe teszem le a lelkemet"? Vagy épp sokkal inkább az a visszhang, amit belőlünk váltanak ki az események: egy válasz, egy vallomás a Megváltóról...

szerda, április 18, 2012

Nincs saját érdemünk

„Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.”
(Galatziabeliekhez írt levél 6. fejezet 14. vers)


Manapság mindenhonnan azt halljuk: „Ha valamit el akarsz érni az életben, sikeres felvételit kell tenned, jó önéletrajzot kell írnod, színvonalas pályázatot kell leadnod…”

Így állandó megfelelés kényszer alatt tartanak bennünket. Munkahelyen, iskolában, óvodában, s lassan már a megszületéshez is bizonyos referenciával kell, rendelkezzen az ember.

Nem véletlen, hogy a mennyország és az örök élet elnyerésével kapcsolatban is megihletett már néhányakat ez a helyzet, melynek egyik szülötte az alábbi elképzelt kis történet:

„Egy ember halála után bebocsátásra vár a mennyország kapujánál. Szent Péter a következő szavakkal köszönti: Üdvözöllek itt a kapuban, de tudod nem engedhetlek be, csak ha megfelelsz a most bevezetett pontrendszer alapján.
- Pontrendszer a mennyben? Mit jelent ez? - Kérdez vissza az ember.
- Arról van szó, hogy csak azt engedjük be, aki eléri a 100 pontot. - mondja Péter. - De kezdjük is el! Az első kérdésem: Gyakoroltad-e hitedet?
- Igen, igen. Minden nap többször imádkoztam, olvastam a Bibliát, sőt több igeverset megtanultam.
- Nagyon jó. Ez 1 pont. A következő kérdésem: Családodban gyakoroltad-e a Szentírás elveit?
- Igen. Feleségem és én rendszeresen napi áhítatot tartottunk gyermekeinknek. Ha összezördüléseink voltak, igyekeztünk azonnal megbeszélni és megoldani a problémákat. Így a gyerekek életünkben láthatták az igaz megbocsátás örömét.
- Nagyszerű. Ez még 1 pont. Már csak egy kérdésem van: Felhasználtad az Úrtól kapott képességeidet mások megmentése érdekében is?
- Hűséges tagja voltam az egyháznak. A gyülekezetben vezető tisztséget töltöttem be. Az evangélizáció több területén szolgáltam, tanítás, tábeamunka, stb.
- Akkor ezért még 1 pontot adok. Így összesen 3 pontot értél el a 100-ból.
- Mindezért csak 3 pont? Mi lesz most velem? Én azt hittem, hogy Jézus áldozata miatt örök életem lehet. Abban reménykedtem, hogy a kegyelem és az Isten szeretete kipótolja és elfedezi bűnös emberi természetem, és így az Ő érdeméért bejuthatok az Ő országába.
- Tudod, annyian jönnek saját érdemeiket méltatva. Miért nem mondtad az elején, hogy te kegyelemből szeretnél üdvözülni? Gyere be Uradnak örömébe!

kedd, április 17, 2012

Örök életem van

„És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.”
János evangéliuma 3: 14,15





Elkárhozni sokkal nehezebb mint üdvözülni.

Uram, tudom  hogy te kerestél meg engem, pedig már majdnem elvesztem.  Mentem a magam feje után és nem vettem észre semmit. Először csak egy egy szombaton maradtam ki a gyülekezetből, aztán végleg eltávolodtam. Először még rossz érzés volt, de később már nem is vágytam oda.

Egyedül voltam, elkeseredett, magányos, egyre távolabb Tőled. Mi lesz így velem, hová viszel Uram? Van így értelme az életemnek?
Lejtőn vagyok, zuhanok lefelé a szakadékba, mi történik velem? A szüleim a távolban aggódnak értem, sokat imádkoznak. Haverok, buli, mozi ez lenne a nagybetűs ÉLET?

Egyedül vagyok, senki nincs velem? Segítsetek!

„Ha valaki hiszen Őbenne….”  - Én hittem valamikor régen, és volt értelme?
„Ha valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen….” - Nem akarok, nem akarok elveszni!
„Ha valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”

Örök élete? ……  IGEN, lehetséges, nekem örök életem van. Valami felvillant előttem, még egy lehetőség. Meg kell ragadnom!

Elmegyek, szombaton elmegyek egy kis gyülekezetbe. Találkozni akarok Veled. Az életem így a mélybe vezet, de én felfelé szeretnék menni, mindig közelebb Hozzád.  Érzem, hogy szeretsz, mindig is szerettél. Hallom a hangodat, ahogy szólsz hozzám. Segíts Uram, megtenni azt az első lépést, ezt a legnehezebb. Látom a kinyújtott kezedet, nem tudok tovább várni, ma indulok feléd! Ámen

hétfő, április 16, 2012

Teremtőnk jósága


"Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót. Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg."
Zsoltárok könyve 8:2-6


Istenem, milyen szép is a Te világod!
Pedig még csak álmodni sem tudok arról, milyen lehetett a föld, míg az ember tönkre nem tette.
De még így is, most is, mégis gyönyörű!
Csak észre kell venni, meg kell látni.

Tudom, sokkal könnyebben észre lehet venni a rosszat, a csúnyát.
Ezért kérlek Uram, hogy ajándékozz meg a tiszta látás képességével, hogy észrevegyük, meglássuk, meghalljuk, megérezzük jelenlétedet minden alkotásodban.

Milyen jó, hogy minden reggel felkel a nap.  - új reményt, új esélyt adva.
És milyen jó hallani a madarak hangját, akik nem szűnnek meg Téged dicsérni.
Elég csak körülnézni, és máris látom micsoda mérhetetlen fantáziával teremtettél mindent.
Mennyi szín, és ragyogás rejtőzik a legkisebb harmatcseppben is.
Örülök, hogy színes a világ, mert e nélkül szürke, sivár lenne az életünk.
Még a legkisebb virágba, vagy egy egyszerű falevélbe is hihetetlen formagazdagságot találunk.
Szinte már kész pazarlásnak tűnik, amit Te alkottál.
Hiszen a milliárdnyi fűszál, virág, hópehely közt nincs két egyforma.
Mennyi mindent terveztél, díszítettél!
Mennyi forma és alakzat, és minden a maga tökéletességében.
Felfoghatatlan az az erő, az a törvény, mely irányít minden kis atomot és óriási csillagot.

Persze, ha mi emberek "teremtettünk" volna, lenne néhány szabványállat, és haszonnövény melyek kielégítenék fogyasztói társadalmunk igényeit.
És művészzsenik dolgoznának azon, hogy valahogyan szebbé tegyék jól megtervezett kis bolygónkat.

De te Uram csak szóltál egy szót és máris valami "igen jó" dolog állt elő a semmiből.
Te nem csinálsz félmunkát, nem csinálsz selejtet.
Kézjegyed otthagyod minden teremtményeden, és hirdetik, hogy milyen Nagy Vagy Te!
Szép Uram a Te világod!
Add, hogy ezt mindig meglássam.
Add, hogy szebb legyen a világ! - általam is.

(Paul Roth: Szép a te világod c. verse nyomán írta: Kis István)

vasárnap, április 15, 2012

Valódi áldás

Megkoronázod az évet javaiddal, és nyomaidon bőség fakad.
Zsoltárok könyve 65:12

Mi is az áldás?- teszed fel magadban a kérdést. Néha olyan általános, olyan megfoghatatlan amikor azt kéred, Uram, áldj meg! És honnan tudod, hogy teljesült? Hol van az áldás határa? Mi áldás, és mi az, ami már nem tartozik ebbe a kategóriába?

Kérdések zuhognak a fejedben, és kapaszkodót keresve visszanézel a múltba, életed eddigi szakaszára, és keresed, keresed már néha belefásultan, hogy hol volt az áldás. Majd kinézel az ablakon, és a tömbházak komor erdője fölött egy halvány, mégis reménykeltő ragyogás kezdi uralni a felhők feletti tájat és talán a te életedet is. 

Volt áldás és van áldás. Persze nem mindig olyan vagy nem mindig az, amit te szerettél volna, de volt, és lesz is, amíg világ a világ. Isten része az életednek, és ennél nagyobbra nincs is szükséged. Nem vagy egyedül a mindennapok küzdelmében, és nem kell egyedül vinned batyudat állomásról állomásra. Ő veled megy az úton, és veled éli meg mindazt, amit te az életednek nevezel. 

És igen, vannak kézzel fogható adományai is, de a hangsúly nem ezeken van. Igen, fontos az, hogy kapsz tőle egészséget, erőt, anyagiakat, amikor egy csoda folytán mégis marad valamennyi pénz a hónap végére, amikor csak úgy kapsz egy kiló kenyeret egy kedves baráttól, amikor a lelet eredménye pozitív, amikor a családod még egész, és örülni tud mindenki a másiknak.

De ha ez mind nem lenne, barátom, ma reggel, kérlek lásd meg, hogy akkor is áldás vesz körül. Isten jelenléte, ami változatlan a rossz dolgok és ellentmondások ellenére. Az a tény, hogy Ő kitart melletted, és örök életet ad neked, ha te is akarod. Hát engedd, hogy szívedet egy hálához hasonló érzés töltse be, és ha nem is látod az élet pozitív oldalát, kapaszkodj ebbe az áldásba: Az Úr veled van! A többi csak ráadás...